Kezdőlap Címkék Altáj

Címke: Altáj

Putyin családja atombiztos bunkerben

Létezik egy tulajdonképpen földalatti város az Altaj hegységben – állitja Valerij Szolovej professzor, aki egykor a moszkvai IMO tanára volt. Ezen a diplomáciai akadémián tanult sok orosz diplomata és hírszerző – 1990 előtt sok más országból is voltak diákok – köztük Magyarországról is. A professzor azt állitja, hogy Putyin súlyosan beteg. Ezért olykor sámán szertartásokon vesz részt az Altaj hegységben – Sojgu hadügyminiszter társaságában.

Az atombiztos bunker városban él Alina Kabajeva, aki az elnök válása után Putyin élettársa lett. A 38 éves hölgy korábban olimpiai aranyérmet szerzett ritmikus gimnasztikában. A professzor szerint a rámenős élettársa képes arra, hogy befolyásolja Putyin döntéseit.

Moszkvában sokan Putyin ügynökének tekintik a professzort, aki mindenkinek eldicsekszik azzal, hogy milyen kiváló kapcsolatban áll a Kremllel.

Miután oldalára feltette azt az információt, hogy Putyin súlyos beteg, rendőrök lepték el a professzor lakását. Hét órán keresztül keresgéltek és több dokumentumot magukkal vittek.

Putyin vasárnapra győzelmet várt

Legalábbis Szolovej professzor szerint. Ehhez képest egyetlen fontos célját sem érte el eddig a „korlátozott hadművelet” – hangsúlyozza a moszkvai professzor. Szergej Sojgu hadügyminiszter személyesen irányítja a hadműveletet Ukrajnában. Korábban együtt voltak Putyinnal az Altaj hegységben, ahol fekete farkast áldoztak, hogy szerencse kísérje őket.

Mi baja van Putyinnak? „Sosem mondtam azt, hogy halálos beteg” – nyilatkozta a professzor, aki korábban arról írt, hogy Putyinnak Parkinson kórja van, de bizonyítékkal nem szolgált.

Miért vitte atombiztos bunkerbe szeretteit Putyin? „Látta vállalkozásának kudarcát Ukrajnában” – mondja erre a professzor. Az orosz elnök készültségbe helyezte Oroszország nukleáris erőit, hogy „elrettentse a Nyugatot a beavatkozástól Ukrajnában.”

Orosz panasz: Kínai lenyúlja természeti kincseinket

Védett növények és állatok kiviteléről panaszkodott a parlament felső házában a Természetvédelmi Hivatal vezetője. Törvényalkotásra és annak szigorú betartatására kérte a képviselőket.

„Mint a porszívó, úgy szippantanak ki mindent” – vázolta fel a kínaiak szorgos ténykedését az orosz Távol Keleten Szvetlana Ragyionova, a Természetvédelmi Hivatal főnökasszonya. Arról panaszkodott a moszkvai felsőházban, hogy állandóan cseng a telefonja: a szibériaiak engedélyt kérnek a kínai kivitelre illetve sorolják, hogy mit vittek el a kínaiak illegálisan. A kínaiak ritka növényre és állat fajtákra utaznak, amelyek védettek Oroszországban, viszont jó pénzt adnak értük Kínában. Szerinte törvényt kellene hozni Oroszországban, és börtönnel büntetni azokat, akik ezeket a védett növényeket és állatokat külföldre viszik.

Vörös könyv

Ez nem ideológia mű, hanem így hívják Oroszországban a védett növények és állatok jegyzékét, amely – tekintettel a hatalmas ország méreteire – meglehetősen hosszú lista. A probléma az, hogy a kínaiak helyben fizetnek, és engedélyt kérnek a Természetvédelmi Hivataltól a kiszállításra. Ha nem kapják meg az engedélyt, akkor kiviszik az összegyűjtött ritka növényeket és állatokat engedély nélkül – lefizetve a vámosokat.

Bár Ragyionova asszony ezt nem mondta, de valószínű, hogy olykor a kiviteli engedélyt is megveszik a ravasz kínai kereskedők Szibériában. Az jelenti a fő gondot, hogy sok helyen a lakosság még mindig gyűjtögető életmódot folytat. Ragyionova asszony erről így számolt be a felsőházban:

„Az Altaj régióban jártam nemrég, és azt tapasztaltam, hogy a helyi lakosság egy része még mindig abból él, hogy növényeket gyűjt. Ez része az életformájuknak.”

Mikor válik ez üzletté, melyet a kínai kereskedők pénzelnek?

Ez a nagy kérdés. A Természetvédelmi Hivatal vezetője mindenesetre amellett van, hogy a törvény nyilvánítsa bűncselekménynek, ha valaki a Vörös Könyvben számontartott állatokat vagy növényeket külföldre viszi.

„El kell kobozni a kínaiaktól ezeket a növényeket és állatokat!” – érvelt Ragyionova asszony a felsőház előtt.

Szeptemberben a Természeti erőforrások és a környezetvédelem minisztériuma közzétett egy jelentést, mely szerint 11 ritka faj kihalt, mert a vadászok illetve a kereskedők nem kímélték a védett állatokat sem – írja a moszkvai Kommerszant című portál.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK