Mégis elkezdtek nyomozni a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány budai luxusvilla vásárlása ügyében. A Rahimkulov családtól közpénzen vettek egy budai nagy értékű ingatlant, amit aztán rendesen fel is újítottak. A tét: milliárdos számviteli fegyelem megsértése, és hűtlen kezelés.
Az a hír, hogy a Belügyminisztérium által felügyelt alapítványt a nemrég elhunyt Käsler Miklós vezette, azaz ha „megállapításra kerül is a felelőssége”, nem lesz kivel szemben büntetőeljárást lefolytatni, és vagyoni büntetést sem lehet elrendelni vele szemben. Vitathatatlan, hogy bárki bármikor elhunyhat, és akkor vele kapcsolatban is felmerülhet ugyanez a probléma, azonban itt egy rendszerszintű jelenségről van szó: a NER a közpénzekkel kapcsolatos ügyeik titkosításában, átláthatatlanságában és elhúzásában érdekelt. Ezért Magyarországot én „post mortem jogállamnak” nevezem, mert a jogi következmények elszabotálását, és a kormányzat által támogatott sötét-állami funkció kiteljesedését látom benne érvényesülni. Ez a rendszer a legrosszabb esetben (azaz a mai helyzetben) is biztosítja a „nyugi, majd lesz valahogy, nem hagyunk magadra” érzést. Így aztán Rapülők slágerét átköltés nélkül dúdolja az elit, hogy:
„Hát idehallgass most, kis haver!
Örülj, ha valaki még hátba ver!
Ne filozofálj, hidd el, az a fő,
Hogy sok pénz legyen és elég nő!
Mi ez a kivagyiság, mikor a lényeg az,
Hogy kinek látszol és kinek játszol,
Hiszen elmúlsz húsz és elmúlsz negyven,
És elmúlsz lassan, szépen és csendben.”
(Nem adom fel; 1992)
Orbánék generációja legfeljebb a számokat cseréli ki hatvan és nyolcvan évre a dalban.
Olyan politikai rendszerben élünk, amely már csak a látszatát őrzi a jogállamiságnak: úgy intézkedik és kommunikál, amiből az derül ki, hogy egészen megfelel a számára, hogy ezt a nemes fogalmat kiüresítette, valamint és leépítette annak intézményi és erkölcsi alapjait.
A Käsler-ügy, az MNB-ügy (és a többi) nem Käslerről vagy Matolcsyról szól, hanem az egész rendszerről, ahol politikai nyomás alatt állnak a jogállami intézmények (bíróságok, ügyészség, alkotmánybíróság, ombudsman stb.), a törvényalkotás lényegében NER-opportunista, hatalmi érdekek mentén működnek az ellenőrző mechanizmusok, ellehetetlenült a független sajtó és a civil társadalom. Nálunk a jogállamiságot kommunikációs díszletként használja a Fidesz-KDNP a háborús választási propagandájában.
A post mortem jogállamot illiberális demokráciának, vagy hibrid rezsimnek is lehet nevezni.
Nem igazi jogi fogalom, de talán alkalmas kifejezés arra, amikor az autokráciában addig húzzák el a felelősség kivizsgálását, amíg nem lesz élő, akit szembesíteni lehet vele, vagy esetleg minden elévül, mire az ügyész felemelné a tekintetét: a jogérvényesítésnek a szándékosan előidézett időmúlás miatti ellehetetlenülése. Az ügynökakták kérdése is ide tartozik: remélem a kormányra kerülő Tisza Párt késlekedés és kivonatolás nélkül mindenki számára hozzáférhetővé teszi azokat.
