Talán nemcsak a történelem pillanatnyi fintora, hogy a valamikori Osztrák-Magyar Monarchia utódállamaiban egyre jobban terjed a nacionalizmussal fűszerezett populizmus. Az úttörő azaz vírusgazda dicstelen szerepét ismét a magyarok vállalták, természetesen boldogan, magukra.
Az ausztriai választások után alig maradt fehér folt a volt császárság und királyság területén: nem feltétlenül jobboldali, de keményen nacionalista érzelmekre (sikeresen) játszó pártok vannak hatalmon minden utódállamban.
Magyarország volt az első, amely a Fidesz jóvoltából belekezdett az illiberális Putyin-állam kiépítésébe, NER fedőnév alatt. A demokrácia és a jogállam kiiktatása nyílt gyűlölködésbe csapott át a 2015-ös migránsválsággal, amely ürügyül szolgált az Orbán-kormány féktelen nacionalista tömegmanipulációjára.
Az EU szégyenlősen és kelletlenül próbálta jobb belátásra bírni Budapestet, de ez szánalmas kísérlet volt.
A kór terjedését nem tudta megállítani: jöttek Lengyelországban Kaczynskiék és most már nem egy jelentéktelen tagország kezdett illiberálisan viselkedni, hanem a legnagyobb kelet-európai tagország, a NATO egyik pillére. Az EU ismét tehetetlenül bámulta a létét is fenyegető folyamatot.
A Visegrádi 4-ek egy gittegyletből a Nyugattal nyíltan dacoló tényezővé váltak. Lengyelország és Magyarország volt az igazi rossz fiú, a csehek meg a szlovákok pedig az ideiglenesen megtévesztett jó fiúk. Csak hogy nem biztos, hogy a dolgok ilyetén állnak. Robert Fico Szlovákiájában a populizmus éppen olyan otthonias mint Orbánéknál. És hogy éppen egy „baloldali” pártról van szó, hát semmit sem jelent.
A sikeres csehek is most készülődnek búcsúzni a liberálisnak vélt kormányzástól, hiszen minden valószínűség szerint Andrej Babiš (Trump cseh hangja) üzletember ANO (igen) pártja nyeri a hét végi választásokat. Ez azonban nem lesz újdonság Csehországban, ahol a nacionalista populizmusnak legalább olyan hagyománya van, mint a Vaclav Havel fémjelezte liberalizmusnak. „Jeles” képviselőjük a Havelt követő és annak az árnyékában maradó volt köztársasági elnök, a másik Vaclav, Klaus. Vagy a szociáldemokrata jelenlegi elnök, Miloš Zeman, aki alkoholizmusa és Putyin-barátsága miatt kerül be a csehek történelmébe.
Nem hagyhatjuk ki a horvátokat is, akiknél ismét hatalomra jutott a háborús Tuđman-féle Horvát Demokratikus Közösség, amelynek miniszterelnöke ugyan egy européer, Andrej Plenković, aki azonban nem tudja megfékezni a pártja nacionalista szárnyát: emiatt feltartóztathatatlan a fasiszta múlt rehabilitálása.
Maradtak a szlovénok, aki még nem kapcsolódtak be a populista internacionáléba, de a háttérben ott várja az alkalmat Orbán jóbarátja, Janez Janša, a szlovén jobboldal büntetett előéletű fenegyereke.
És ne feledjük a volt monarchia mostohagyermekeit, a határon túli magyarokat, akik az anyaországi baloldal valóban rettenetes nemzetpolitikája miatt egyrészt, másrészt pedig saját pártjaik szolgalelkűsége miatt a magyar nacionalizmus lelkendező balekjaivá váltak.
És most bejelentkeztek a gazdag osztrákok is.