Pedofil papok a protestáns egyházakban is Amerikában

0
957

Ezek a napok a gyász és a bűnbánat napjai – hangsúlyozta a Southern Baptist Church vezetője. Az Egyesült Államok legnagyobb protestáns szervezete kénytelen volt beismerni: igazak a sajtó állításai, mely szerint az elmúlt húsz év során az egyház csaknem 400 tagja pedofil botrányba keveredett. Néhányan a protestáns papok és egyházi tisztviselők közül bíróság elé is kerültek, de ez a kisebbség. A többség kínos ügyeit eltussolta Amerika legnagyobb protestáns egyháza.

A katolikus egyházzal ellentétben a protestánsok nem kényszerítik a papjaikat nőtlenségre. Luther Márton egyik újítása épp ez volt: ő maga is nőül vett egy korábbi apácát. 2002-ben a Boston Globe című újság kezdte meg a pedofil papok leleplezését az Egyesült Államokban. Ezzel lavinát indított el: Boston katolikus bíboros érseke lemondásra kényszerült. Bár II. János Pál pápa személyes jóbarátja volt, de kénytelen volt távozni tisztéből, mert kiderült: nem fordult a bírósághoz olyan papok ügyében, akik a gondjaikra bízott gyerekeket szexuálisan zaklatták! Sok katolikus püspökség pénzügyi csődbe jutott, mert olyan sok áldozatnak kellett jelentős összegű kártérítést fizetnie. Nem kizárt, hogy hasonló helyzet alakul ki a Southern Baptist Church esetében is.

A több mint 15 millió követővel rendelkező egyház tisztában volt a probléma fontosságával : több mint 320 ezer vizsgálatot indítottak pedofil ügyekben. Csakhogy kizárólag azokat az ügyeket vizsgálták meg, amelyek az igazságszolgáltatás elé kerültek! A valóságban az esetek többségében a helyi egyházi vezetők eltussolták a pedofil ügyeket nehogy a Southern Baptist Church hírnevén folt essen. Most oknyomozó újságírók több hónapi munkája nyomán kiderült: súlyos bűnöket követtek el a protestáns egyházak papjai és tisztségviselői a rájuk bízott gyerekekkel szemben. A Southern Baptist Church vezetősége a jövő héten ülést tart, hogy eldöntse mihez kezdenek a kínos leleplezéssel, mely szerint az USA legnagyobb protestáns egyházában is gyakran előfordult, hogy papok zaklattak szexuálisan fiatalkorúakat illetve gyerekeket az elmúlt húsz év során az Egyesült Államokban.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .