Kétszáznegyvennegyedik alkalommal kongatja a harangokat Ujhelyi István az Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti képviselője aki a magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadta, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire.
„Az jár nekünk! – így szokott érvelni Orbán Viktor, amikor rendszerint az európai uniós forrásokról beszél. Nem véletlen ez a kisgömböc tempó, a miniszterelnök ugyanis szereti azt hinni, hogy nem csak az adófizetők pénze, de az uniós támogatások is valójában az ő tulajdonát képezik, ő rendelkezik felettük, azok nem holmi közösségi vagyon részei. „Ne mi nyerjük a legtöbbet” – ha még emlékszik valaki az ős-mondatra. Azóta persze sok minden történt, felcsúti gázszerelő-barátból gazdasági csoda lett, sógorok és komák halmoztak fel milliárdokat, kastélyokat, fél-Balatont.
A koronavírus elleni védekezés során is jól látszik, hogy az egyébként fontos és felelős döntések árnyékában kicsinyes politikai és egyszerű tolvajszándék is meghúzódik: a csata zajában még a bajtárs kezéről is leveszik az órát, ha kell a karjával együtt.
A világjárvány kezelésére az Európai Unió eddig soha nem látott mértékű pénzeket szabadított fel, ha úgy tetszik unortodox megoldásokhoz nyúlt és nyitott meg korábban elérhetetlen összegeket. Jómagam legalább tizenkét olyan eszközt mutattam be az elmúlt hetekben, amelyekkel a magyar kormány – ha akarna – élhetne a védekezés során, egyik ilyen a korábbi fejlesztési programokra szánt pénzek lehetséges átcsoportosítása.
A Fidesz dönthetne például úgy, hogy félreteszi a nemzeti kastélyprogramra szánt közel kétmilliárdos összeget és a
NER-kompatibilis kastélyok ingyen-felújítása helyett mondjuk az állás nélkül maradt dolgozók bérkiegészítésére vagy más szociális támogatásra fordítja a pénzt.
Hasonlóképp átcsoportosíthatná a kormány a Miniszterelnökségnél lévő, közel tizenhárom-milliárd forintos keretet a kommunikációs költések helyett mondjuk lélegeztető-gépek, vagy orvostechnikai eszközök, például tesztek vásárlására. Az bizonyos, hogy Orbánék hozzányúlnak a felszabadított uniós keretekhez (szükségük van forrásra, csak az Uniónak nem akarják megköszönni), de a sunyizásukból arra lehet következtetni, hogy politikai-családi-baráti alapon bizony válogatni fognak.
A Fidesz eddigi maffia-rutinját ismerve teljességgel logikus, hogy a kockás papíron esetleg már jó előre a haveri körnek ígért uniós pénzeket csak azért sem fordítják védekezésre, helyette majd inkább azokhoz nyúlnak, amelyek másoknak, elsősorban ellenzéki önkormányzatoknak, közösségeknek fáj. Amolyan nemzetiegyüttműködés jelleggel.
Az elmúlt napokban egy internetes szavazást tartottam a képviselői oldalamon, ahol az érdeklődők 5 olyan uniós projekt forrásairól dönthettek jelképesen, amelyek (például a hivatkozott kastély-program) az EU-nak köszönhetően most az eredeti céltól eltérően a védekezésre fordíthatóak.
Több mint huszonkétezer szavazat érkezett tizennégy nap alatt és alig néhány voks volt csupán, amely ne a koronavírus elleni intézkedésekre fordította volna ezeket a pénzeket. A magyar emberek tehát ezt akarják.
A magyar embereknek pedig igenis joga van beleszólni, hogy mire költik a pénzüket: ezek a források ugyanis nem Orbán Viktor vagy humánperselyeinek a személyes vagyona, hanem mindannyiunké. Jogunk van beleszólni, különösen a jelenlegi helyzetben.
Felszólítom tehát a kormányfőt és érintett minisztereit, hogy haladéktalanul számoljanak el az átcsoportosítható forrásokkal, tételesen mutassák be, hogy mely projektek forrásait hajlandóak az eredeti kiírástól eltérően a magyar emberek fizikai és szociális biztonságára költeni! Jogunk van tudni, hogy ebben a helyzetben mi a fontosabb a számukra: saját személyes továbbgazdagodásuk vagy Magyarország és a magyar emberek élete!
