Orbán bocsánatkérés helyett megköszönte a budapestieknek

0
1033

Orbán Viktor megköszönte a budapestiek türelmét és megértését a kínai miniszterelnök látogatásával kapcsolatos brutális közlekedési káosz miatt. Pedig, nem köszönni kellett volna, hanem bocsánatot kérni. Szó sem volt ugyanis türelemről, megértésről pedig még annyira sem.

Bocsánatot kellett volna kérni a budapestiektől, vagy, ami még ennél is kézenfekvőbb, létre sem hozni ekkora felfordulást. Már csak azért sem, merthogy máig nem tudjuk, hogy mennyi volt indokolt a „kényszerintézkedésekből”, és mi volt az, ahol – Balog miniszter örökérvényű megfogalmazásával – túltolták a biciklit.

Mindenki tudja, hogy a világ vezetői politikusai kiemelt védelmet élveznek, és ez ebben az önmagából kifordult világban érthető is.

Ám ami az elmúlt három napban Budapesten történt, az érthetetlen.

Biztosan meg lehet ezt is magyarázni, bár eddig az illetékesek nem sokat bajlódtak magyarázatok megfogalmazásával.

Pedig, legalább utólag, a tanulságok levonása okán, jó lenne tudni, hogy hányan nem értek be időre a munkahelyükre, csak azért, mert Orbán Viktor a kínai miniszterelnököt fogadta. Hányan nem értek be időre az iskolába, üzleti tárgyalásra, hány gyerek várta sírva késve érkező szüleit az óvodában.

- Hirdetés -

Megszólalt a rádióban egy nő, akit a saját lakásába nem engedtek be. Hiába mutatta a rendőröknek a lakcímkártyáját, csak akkor mehetett haza, amikor erre a rendőrök utasítást kaptak

A kínai miniszterelnök kétségkívül a világ egyik legfontosabb országának a vezetője. Ám jó lenne tudni, hogy ennek a mostani, minden eddiginél – Putyin látogatásait beleértve – nagyobb közlekedési káosznak és felfordulásnak volt-e racionálisan megmagyarázható alapja.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .