14 milliárd forintba került, de megérte. Megdolgoztunk érte, mi magyar adófizetők. Ezért nem számoljuk, hogy mennyibe került nekünk Orbán Viktor és néhány barátjának a hobbija.
Nem adjuk össze a forintokat, nem osztunk és nem szorzunk – nem vagyunk sem matematikusok, sem pedig demagógok. Még csak az kéne, hogy másokhoz hasonlóan mi is kiszámoljuk, hány kórház épülhetne ennyi pénzből, hány szegény, vagy éppen hajléktalan emberen lehetne segíteni, hány kilakoltatott család úszhatná meg, hogy az utcára kerüljön.
Nem számoljuk ki, mert minek. Örülünk annak, hogy másnak öröme van. Ha már nekünk rossz, legalább másoknak legyen jó. Mostantól Fehérváron is jó lesz meccsre járni. Már eddig is jó volt, de ettől a naptól kezdve még a jónál is jobb lesz. Megmutatta magát a VIP páholyban mindenki, aki számít. A fő történelem tanárnő véresre tapsolta a kezét, a labdarúgó szövetség elnöke pedig valahova a messzeségbe nézett. Előre tekintett, mert tudja, nem elég egy stadiont átadni, üzemeltetni is kell valamiből.
Kerül majd pénz valahonnan arra is.
Ott volt mindenki, aki számít, és akire számítanak. Talán még lopva körül is néztek, hogy ki az, aki nincs ott a meghívottak között. Jaj, annak, akit nem hívtak, neki már biztosan annyi.
Vajna Tímea férjén már Mészáros tévéjében is viccelődtek, legutóbb a Magyar Idők is kikezdte – nem szeretnénk a filmbiztos helyében lenni. Lehet akárhány kaszinója, étterme, formás fenekű felesége – akit nem láttunk a fehérvári VIP páholyban, az olyan, mintha nem is lenne.
A stadionavatón Orbán Viktor még egy trikóhoz is hozzájutott. Meznek szánhatták, de összement a mosásban. Mindegy, rugdalózónak jó lesz – ha a miniszterelnökre nem megy rá, valamelyik unokagyerek majd elhordja.
