Az USA levette a feketelistáról Rogán Antalt, hogy ezzel édesítse meg a keserű pirulát Orbán Viktornak: Trump azt akarja, hogy Magyarország a GDP 5%-ára emelje katonai kiadásait!
Orbán korábban tökéletesen józanul jelezte, hogy a magyar gazdaság jelenlegi állapotában ez képtelenség! A magyar gazdaság három éve stagnál, a költségvetés nehéz helyzetben van, a közelgő választások miatt 10 milliárd eurós kölcsönfelvételen gondolkodnak. Ebben számítanak pontosabban eddig számítottak Donald Trumpra is. Csakhogy mit mondott az amerikai nagykövetséget vezető Palladino: az esetleges hitelből amerikai fegyvereket kellene vásárolni, ezenkívül le kell válni az orosz földgázról, és helyette amerikai cseppfolyósított földgázt kell vásárolni – picit drágábban.
“Az USA erősíti a jelenlétét Közép Európában” – hangsúlyozta Robert Palladino, aki Lengyelország és Románia mellett megemlítette Magyarországot is mint fontos szövetségest. Mind Lengyelország mind Románia óriási pénzeket költ fegyvervásárlásra főként az Egyesült Államokban. Romániában épül a legnagyobb NATO támaszpont, amely ha elkészül egy 40 ezres kisváros lesz a Fekete tenger partján, ahonnan elérhető mind Oroszország, mind pedig Ukrajna sőt adott esetben Irán is.
“Közép Európa nem ütköző zóna, nem periféria. Mi szuverén nemzeteket látunk, melyek kiállnak a Nyugatért. Nem kioktatni jöttünk hanem egyenlő feltételek mellett együttműködni” – hangsúlyozta az USA budapesti ügyvivője.
Persze, aki látta és hallotta, hogy Donald Trump és Jack Vance alelnök hogy beszélt Zelenszkij ukrán elnökkel a Fehér Házban, az kevés illúziót táplálhat arról, hogy mennyire tekint bárkit is egyenrangú félnek az Egyesült Államok mai vezetése.
Az USA továbbra is stratégiai ellenfélnek tekinti Kínát és Oroszországot
Ezt még Biden elnök deklarálta 2021-ben, és Palladino nemigen hagyott kétséget afelől, hogy ez a külpolitika továbbra is érvényben van: fegyverkezni kell Oroszország agresszivitásával szemben, le kell állni az orosz energiaimporttal, korlátozni kell a kínai tőkebeáramlást!
“Kína nemcsak az Egyesült Államokra hanem a szövetségeseire is veszélyt jelent”
– hangsúlyozta az Egyesült Államok megbízott nagykövete, aki nyilván a magyar diplomáciára utalt ezzel hiszen Orbán Viktor volt az egyetlen olyan uniós vezető, aki részt vett az Új Selyemút csúcstalálkozón Pekingben, ahol Hszi Csin-ping mellett parolázott Putyin orosz elnökkel is.
Mi lesz Orbán nagy eurázsiai együttműködésével?
A magyar miniszterelnök nemrég egy budapesti konferencián kifejtette: abban bízik, hogy hála Trumpnak hamarosan véget ér a háború Ukrajnában, és akkor újrakezdődhet az együttműködés Európa, Oroszország és Kína között. Ehhez képest mi történt? Nincs a láthatáron sem gyors amerikai-orosz megegyezés Ukrajnáról, Trump viszont vámháborút indított Kína ellen, amely hosszú időre megnehezítheti a világ két legnagyobb gazdasági hatalmának kapcsolatait.
Orbán Viktor három szék alatt a pad alá esett.
Ehhez képest szépség flastrom az, hogy Rogán Antal már nem szerepel az USA korrupciós fekete listáján. Trump ultimátuma az amerikai diplomácia folytonosságára mutat rá: ezt hangsúlyozta Palladino is beszédében, amely kevés kétséget hagyott arról, hogy mit gondolnak Orbán keleti nyitásáról Washingtonban. Ráadásul Palladino azt is elmondta: az Egyesült Államok erős Európában érdekelt! Vagyis szó sincs róla, hogy Trump kivonulna Európából hanem kizárólag arról: magasabb árat kér a védelemért. Ezt a magasabb árat Magyarország képtelen megfizetni, mert hogyha a GDP 5%-át katonai célokra költené, akkor összeomlana a gazdaság. Lengyelországban viszont, amely megkapta és folyamatosan kapja az uniós euró milliárdokat sikerült már majdnem elérni az 5%-os szintet anélkül, hogy ezzel az ország gazdasági egyensúlyát kockáztatnák.
Orbán siralmas hazai gazdasági eredményei után a diplomáciáról is kiderült: az homokra épült, mert nincs új Jalta, melynek a jelenlegi körülmények között amúgy sem volt sok realitása, és csak Orbán Viktor fejében létezett, a valóság sietett lerombolni azt.