Orbán rasszista kijelentései miatt zárták ki az RMDSZ-t a kormánykoalícióból

0
1111
RMDSZ

A magyar miniszterelnök 2022-ben Tusnádfürdőn kevertfajú népekről elmélkedett. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, most elismerte, hogy emiatt kellett távozniuk a román kormányból.

Klaus Johannis, Románia szász elnöke és más román politikusok felszólították az RMDSZ vezetőjét, hogy határolja el magát Orbán Viktor rasszista kijelentéseitől, de Kelemen Hunor erre nem volt hajlandó. Ezért a koalíciós pártok kizárták az RMDSZ-t, amely mindeddig azt a politikát folytatta, hogy mindenképp benne maradjon a kabinetben, mert csak ott lehet elintézni valamit a magyar kisebbség érdekében. Eddig az RMDSZ tagadta, hogy Orbán Viktor kijelentései miatt kerültek ki a kormányból Bukarestben.

Orbán Viktor kezdetben megpróbálta meggyengíteni az RMDSZ-t, és a helyére állítani egy Tőkés László püspök által vezetett mozgalmat, de ez az elképzelés meghiúsult. Ezután Orbán taktikája az RMDSZ meghódítására irányult, és ezt teljes mértékben el is érte miután jelentős anyagi támogatással maga mögé állította az erdélyi magyar közvéleményt.

Az RMDSZ könnyen két szék közt a pad alá eshet ahogy ez Szlovákiában megtörtént, ahol a magyar érdekképviselet már hosszabb idő óta képtelen bekerülni a parlamentbe.

Romániában egyre fogy a magyar kisebbség

Már csak épphogy átlépi az egymilliót, de miután gyorsan öregszik a lakosság, ezért az RMDSZ támogatottsága vészesen fogyatkozhat. Orbán Viktor támogatottsága viszont töretlenül magas Erdélyben, ahol a magyar kisebbség hálás azért a támogatásért, melyet a magyar kormány nyújt. Míg Orbán előtt a magyar kormányok inkább csak ígérgettek, 2010 óta milliárdok érkeztek Budapestről Erdélybe. A magyar nyelvű médiában is nagy befolyást szerzett Orbán Viktor Romániában , aki Demeter Szilárdot bízta meg azzal, hogy az erdélyi sajtót is alárendelje Rogán Antal propagandagépezetének. Demeter Szilárd karrierje innen indult felfelé, az erdélyi média pedig lefelé. Közben Orbán Viktornak elfogyott a pénze: egyre kevesebb jut Erdélynek is, a hatalomhoz hűséges magyar nyelvű médiát is leépítették pénzhiányra hivatkozva.

Persze az ilyen típusú propaganda sajtónak nincs is szüksége sok helyi újságíróra hiszen minden fontosabb cikket Pesten írnak, a helyi vélemények nem érdekelnek senkit sem a centralizált rendszerben, amely mindjobban emlékeztet Ceausescu propaganda médiájára. Az RMDSZ ebben a lehetetlen helyzetben küzd az életben maradásért.

- Hirdetés -

Ha a függetlenségét hangoztatja Orbán Viktortól, akkor elveszítheti a választóit, ellenkező esetben viszont teljesen függő helyzetbe kerülhet a magyar miniszterelnöktől, ezt azonban a román politikai elit nem fogadja el. Ráadásul

Románia egy főre jutó GDP-je az utóbbi időben meghaladta a magyart, és az uniós szegényházi vetélkedőnek ez az alakulása nem növeli sem Magyarország sem az RMDSZ presztízsét.

Míg Ceausescu idejében – 1965-1989 az európai és viszonylag sikeres Magyarország állt szemben a nacionalista és kudarcot kudarcra halmozó nemzeti kommunista Romániával, ma pontosan fordított a helyzet:

A NATO-ban és az Európai Unióban kedvelt Románia húz el a nacionalista Magyarország mellett.

Ez is a nemzeti együttműködés rendszerének 14 éves mérlegéhez tartozik, de Orbán Viktor – érthetően – nemigen dicsekszik vele.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .