ORBÁN ŐSZÖDI BESZÉDE

0
1777
Facebook

Hétfőn terjesztették be, és kedden már el is fogadta az Országgyűlés a kata-törvényt. A katások többsége szeptembertől már nem élvezheti a kata előnyeit. Szerdán bejelentették, hogy a „rezsicsökkentett” áron csak az átlagfogyasztásig adják az áramot és a gázt. Aki többet fogyaszt, az a többletért már a piaci árat fizeti. Orbán energia-válsághelyzetre hivatkozott.

Akkor kevesen figyeltek fel rá, hogy a parlamenti ülés előtt a Fidesz–KDNP frakcióülést tartott az Országházban. Annyit közöltek a nyilvánossággal, hogy az energiahelyzetről meg az inflációról tájékoztatja Orbán a frakciókat. Meg egy képet, ahogy ott ül Orbán a kétfrakcióvezető, Kocsis és Simicskó között. Egyebet nem.

Azt hiszem, ezen a frakcióülésen mondhatta el Orbán a maga őszödi beszédét. Persze nem abban az értelemben, hogy, mint annak idején Gyurcsány, önmagát ostorozta volna azért, amit a megelőző időszakban csináltak illetve inkább nem csinálták. Önmagát Orbán nem szokta ostorozni, még zárt körben sem. Vagy hogy elmondta volna, hogy végig hazudták az elmúlt tizenkét évet. Pedig végig hazudtak. Ebben az értelemben nem lehetett ez őszödi beszéd. Abban az értelemben azonban igen, hogy Orbán elmondta, hogy mit fognak most csinálni. Mit fognak csinálni, amiről a kampányban nem beszéltek. És hogy a mellé minden képviselőjüknek oda kell állni. Akkor is, ha tiltakozni fognak ellene.

Hogy is mondta Gyurcsány az őszödi beszédben?

„Azt gondolom, hogy lesznek konfliktusok gyerekek. Igen, lesznek. Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt, előbb-utóbb megunják, hazamennek.”

Aligha tévedünk, ha feltételezzük, hogy Orbán is mondott a képviselőinek valami hasonlót. Lesznek tüntetések a Parlament előtt, előbb-utóbb megunják, hazamennek. Most nekik, fideszes képviselőknek kell ezt kibírni.

Láttuk a tüntetéseket. A rendőrség nagyon fel volt készítve: sokan voltak, intézkedtek is, de nagyon vigyáztak, hogy senkinek ne essék baja. Nem igazoltattak, nem vittek be tüntetőket. Persze könnyű dolguk volt: ezek a tüntetők nem támadtak rá a rendőrökre, nem dobáltak meg senkit, nem gyújtottak fel autókat. Valóban békés tüntetők voltak, és a rendőrségnek nem kellett még gumibotot sem használnia, nemhogy vízágyút vagy könnygázt. Őket is, és a frakcióülésen a képviselőket is felkészítették arra, hogy most a Fidesz kormánya vezet be megszorításokat, még ha nem is így nevezik.

A korábbi intézkedések, az „extraprofitadó” látszólag nem „az embereket” érintik, csak azokat a cégeket, amelyek nagy profitot értek el úgymond a háború miatt. Most viszont két olyan intézkedést fogadtak el, amelyek közvetlenül „az embereket” terhelik: a kata és a rezsicsökkentés átalakítását. A frakcióülésen nyilván azt magyarázta el Orbán, hogy miért muszáj ezt megcsinálni, ha árthat is a Fidesz népszerűségének. Ebben az értelemben volt ez Orbán őszödi beszéde. Mert olyasmit csinál az Orbán-kormány, aminek a választási kampányban az ellenkezőjét mondta.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .