Orbán már felállíttatta a guillotine-okat

A forradalom felfalja saját gyermekeit. Ha egy gépezet megindul, soha nem lehet tudni, hogy ki kerül a kerekei közé. Az ítélkezőből könnyen lehet elítélt, ahogyan ez megtörtént a francia forradalom idején is Danton és Robespierre esetében.

Ez jutott eszembe olvasva a híreket a Fideszen belül kiélesedett kultúrharc kapcsán. Olyan ikonikus jobboldali személyiségek kerülnek a támadások célkeresztjébe, akik még nem is olyan régen Orbán Viktor erős támaszainak tűntek. A Magyar Időkben megjelenő újabb és újabb támadásoknak nemcsak a liberális baloldali, vagy a mérsékelt jobboldali írók, tudósok lettek a célpontjai, hanem már azoknak is küldözgetik a „selyemzsinórt”, akik akárcsak bíráló célzásokat is megengedtek maguknak a kormány tevékenységével kapcsolatban.

Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója, Pröhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, vagy az egykori kulturális államtitkár L. Simon László is könnyen partvonalon kívül találhatja magát, mint ahogyan a Kommentár című, konzervatív, kéthavonta megjelenő kulturális és közéleti folyóirat szerkesztői is feketelistára kerültek a miniszterelnök tusványosi kijelentéseit követően. Ablonczy Bálint, aki sokáig főszerkesztőként jegyezte ezt a színvonalas orgánumot, szinte már a kormányváltás másnapján érezte, hogy aligha tűri majd meg a hatalom a lap korábbi kormánykritikus írásai miatt. Vette a kalapját, és még mielőtt elküldték volna, maga távozott. A Heti Válasz, a Magyar Nemzet, a Simicskához köthető rádióállomások és munkatársaik számára nincs kegyelem a NER kultúrköreiben.

Az olvasók többsége talán nem is lát bele a médiavilág belső folyamataiba. A felszín egysíkú, ahogyan a tartalom is egyre inkább azzá válik. Mit érdekli a hírek fogyasztóit, kik állnak tulajdonosként az adott újság, magazin, hírportál vagy televízió, rádió mögött? Jobb esetben abban bíznak, hogy ha pártosan is, de valós információkkal „etetik” őket. Az idősebbekben felébrednek a régi reflexek, ahogyan az ötvenes években, most is kettős „szemüveggel” kell olvasni: egyikkel a mondatokat, a másikkal a sorok közötti valódi tartalmat kell keresni.

Ám az igazság kihámozása egyre nehezebb feladat abban a valótlanság-áradatban, amely már nem csak a közmédiából, a helyi lapokból, vagy a rádiókból ömlik, az internetet is egyre jobban elárasztják a légből kapott, uszító, hangulat keltő blogok. Aki az elmúlt egy-két évben figyelte a híreket, annak feltűnt, milyen sokat cikkeztek azokról a többnyire orosz álhíreket gyártó portálokról, amelyek egyre inkább – bizonyíthatóan – beleszóltak az amerikai választási küzdelembe is. Azt gondolták, ilyesmi aztán nálunk aligha történhet meg.

De miért gondolhatná bárki, hogy egy bevált politikai fegyvert a NER-propaganda majd nem vet be a liberálisan gondolkodó, az ország fejlődését nem a keleti diktatúrák, hanem a nyugati demokrácia példáján képzelik el? Szakácsi Árpád cikksorozata a Magyar Időkben csak egy ebben a „háborúban”, valóságos hadsereg állt fel mára a fizetett fideszes trollokból, kommentelőkből, akik buzgósága egyre nő, ahogyan a kormányzat támogatja az írásaikat terjesztő és honoráló zugportálokat. A kultúra világa mára a feljelentők és a rossz hírű „házmesterek” világa lett, ahol az egymással versengő buzgók kifejezetten kéjes örömet éreznek, ha tekintélyes művészeket, tudósokat, civil aktivistákat, történészeket, jogászokat nevezhetnek Soros-bérencnek. Megtámadhatják Heller Ágnest, de már „kóstolgatják” Bencsik Gábort, a Magyar Krónika főszerkesztőjét is, aki ki merte mondani: nem tetszik neki a pártközpontból diktált kommunikáció. (Ha valaki, ő igazán tudja, jóval a rendszerváltás előtt belekóstolhatott ebbe az akkori Népszabadság szerkesztőségében.) Talán azt gondolják, azt teszik, amit a miniszterelnök elvár tőlük, noha meglehet, csak a náluk valamivel feljebb álló, ügybuzgó hivatalnokok szekerét tolják.

Orbán Viktor már jó ideje, az ország legfőbb ellenségeinek nevezte azokat a szervezeteket, amelyek az ő felfogása szerint külföldről igyekeznek zavart kelteni a hazai politikában. Valóságos kettős mérce az övé, hiszen az a lehető legkevésbé sem zavarja, hogy a baloldali politikusokat, az ellenzék vezető személyiségeit lejárató valótlan írásokat, álhíreket, fake news portálokat Habony Árpád Angliába „exportált” tanácsadó cége Londonból üzemelteti.

A miniszterelnök Tusványosan nagy változásokat ígért az őszi hónapokra. „Vérről” nem volt szó, de úgy tűnik, a kulturális életben már felállították a  guillotine-okat. Nem tudni még ki lesz Danton és ki jut Robespierre sorsára.