Buda Péter biztonságpolitikai szakértő, aki szerint Moszkva szemében a magyar miniszterelnök sorsa messze túlmutat Magyarországon.
A biztonságpolitikai szakértő igazán súlyos kijelentése ezután következik: ”Putyin pórázt villantott egyfelől a külvilág számára, de másfelől a póráz végén levő védelmezett személy számára is. Orbán esetleges bukása egy évek óta épített orosz műveletet veszélyeztet.”
Azzal, hogy
“Putyin a hírszerzésre bízta az üzenet közlését, azt üzente mindenkinek, hogy a Nyugat és Oroszország háborújában Orbán az ő oldalán áll.”
Orbán Putyin pórázán?
1988-ban Budapestre érkezett Krjucskov tábornok, a KGB utolsó parancsnoka a szovjet időkben, kettős feladattal: egyrészt elhozta a selyemzsinórt Kádár Jánosnak, aki 1956 óta uralkodott Magyarországon, ahol reformokat vezetett be, másrészt pedig legalizálni kellett az “antikommunista” Fideszt a magát még mindig kommunista diktatúrának hirdető rendszerben. Krjucskov tábornok sikerrel járt hiszen jól ismerte Magyarországot, ahol már 1956-ban is dolgozott a Szovjetunió budapesti nagykövetségén. Jurij Vlagyimirovics Andropov volt a főnöke, aki 1967 és 1982 között a KGB élén állt. Moszkvában Krjucskov 1988 budapesti útja idején már megkötötték a paktumot az Egyesült Államokkal, de erről a kisebb szocialista államokat elmulasztották tájékoztatni.
Mind a Szovjetunió mind az Egyesült Államok tisztában volt azzal, hogy a rendszerváltáshoz új elit kell Magyarországon, és ebbe illeszkedett bele a Fidesz, melynek élén Orbán Viktor már 35 éves korában miniszterelnök lett.
Akkoriban Romániában Ion Iliescu volt az elnök, a mostanában 95 éves korában elhunyt kommunista politikus éppúgy a KGB által pártfogolt rendszerváltó politikus volt mint Orbán Viktor. Egy nagy különbség azonban volt közöttük: Románia fontos volt az Egyesült Államoknak, Magyarország nem!
Az USA bukaresti nagykövetsége kisöpörte az oroszbarát elitet Laura Codreanu Kövesi korrupcióellenes főügyész kampányával, de Magyarországon semmi ilyen nem történt, mert a kicsi és jelentéktelen ország nem érdekelte Washingtont. Orbán Moszkva barátsága tulajdonképp Nyugat ellenesség, a lúzerek szövetsége ez.
Moszkva számára Magyarország mint NATO és EU tag, aranybánya az információszerzésben.
Orosz hekkerek hosszú hónapokig használták a magyar külügy informatikai rendszerét, és csak azután buktak le, hogy az amerikai kémelhárítás jelezte a problémát a magyar kormánynak. Szijjártó Péter viszont megkapta a Barátság Érdemrendet, amely a legmagasabb kitüntetés, amely külföldinek adható Oroszországban. Putyin eredetileg Orbánnak szánta a Barátság Érdemrendet, de a magyar miniszterelnöknek volt annyi esze, hogy a kétes kitüntetést átpasszolta első janicsárjának, Szijjártó Péter külügyminiszternek.
Orbán orosz – kínai protektorátust akar csinálni Magyarországból
Ezt állítja Magyar Péter, és az ellenzék vezére nem a levegőbe beszél, mert Bogár László, Orbán egyik ideológusa ugyanezt hangsúlyozza azzal kiegészítve, hogy a magyar miniszterelnök ehhez meg akarja szerezni Donald Trump áldását. Nem lesz könnyű művelet, mert az USA 2021-ben stratégiai ellenfélnek nyilvánította Kínát és Oroszországot. Igaz, hogy az még a Biden adminisztráció volt, de az Egyesült Államok elitjében abban konszenzus uralkodik, hogy nem szabad megengedni a nagy kontinentális koalíciót, mely az Atlanti óceántól a Csendes-óceánig tart vagyis az Európai Unió, Oroszország és Kína együttműködésére épít. A német kancellárok: Helmut Kohl és Angela Merkel – CDU és Gerhard Schröder – SPD – képviselték ezt a koncepciót, melyhez Orbán Viktor csatlakozott. Csakhogy az USA ezt megfúrta: szimbolikus aktus volt amikor “ismeretlenek” felrobbantották az orosz – német tengeralatti földgáz vezetéket, az Északi Áramlatot. Orbán Viktor még mindig abban bízik, hogy Trump kiegyezik Putyinnal és Hszi Csin-pinggel, de ez kevéssé valószínű.
Ennél sokkal realistább forgatókönyv egy nyugat – keleti szembenállás, ahol az USA és Európa áll az egyik oldalon, a másikon pedig Kína és Oroszország. Hol lesz ebben az esetben Orbán Viktor? Két szék között a pad alatt…
Az orosz titkosszolgálat által támogatott szuverén magyar miniszterelnök keresheti a kiutat a zsákutcából, ahol a jeles előd, Nicolae Ceausescu 24 éves diktátori pályafutása a kivégző osztag előtt végződött 1989 karácsonyán. Ez nem tűnik különösebben vonzó alternatívának Orbán Viktor számára …




















