Orbán: a civilek zsoldosok

0
1126

A miniszterelnök szerint a civil szervezetek rosszat akarnak a magyar embereknek, az Európai Bizottságnál pedig „a Soros György által írt kottából játszanak.”

A civil szervezetek úgy akarnak föltűnni, mintha jó emberek lennének, de valójában zsoldban állnak, migránsokat szállítanak, rossz ügy oldalán állnak, kevert népességet akarnak Európában, antidemokraták, szemben állnak a nép akaratával, rosszat akarnak a magyar embereknek – sorolta hosszasan Orbán Viktor a Kossuth Rádióban a szokásos pénteki beszélgetésben.

A miniszterelnök az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárásokról (civil-törvény, lex CEU, tranzitzóna) úgy fogalmazott, hogy azok bosszúk, „az Európai Bizottságnál a Soros György által írt kottából játszanak.”

Orbán katonai beavatkozást sürget Líbiában, hogy megállítsák a menekülteket.

Ennek részleteit nem a rádióban kívánta elmondani, mert katonai akciókról nem így szoktak beszélni – mondta. Az EU-s menekültpolitika egyéb részeit viszont elutasította, mondván nincs szükségünk közös európai menekültpolitikára és nincs szükségünk közös európai menekültügynökségre, abból szerinte csak káosz, baj és szenvedés lesz.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .