A 444-en olvastam egy érdekes cikket arról, hogy Orbán médiacsapata készített egy videót arról, hogy a miniszterelnök bizony szokott olvasni. Benne látható az elnöki íróasztal, rajta a könyvekkel, amiről a nagy ember azt mondta: „Egy részét elolvastam, egy részét nem is fogom, csak átlapoztam, és van közte 4-5 olyan kötet is, amit a Jóisten ha engedi, akkor a karácsonyi szünetben elolvashatok”.
Hát igen, a Jóisten… Nos a Jóisten mindegyik komoly történelmi hatást kiváltó országvezetőnknek megengedte az olvasást, csak egy kicsit személyre szabta náluk azt, amit olvastak, és azt is, hogy ez miként változtatta meg őket.
Ferenc József rendszeresen olvasott, bár nem élvezetből, hanem uralkodói kötelességei egyikeként. Szövegcentrikus módon döbbenetes mennyiségben fogyasztotta a napi jelentéseket, memorandumokat, katonai anyagokat, jogi szövegeket és főleg hadtörténeti műveket.
Horthy Miklós (úgy tűnik) főleg katonai hagyománytiszteletből szeretett olvasni, elsősorban katonai – haditengerészeti szakirodalmat, történelmi műveket, illetve emlékiratokat, politikai visszaemlékezéseket. Gondolkodó típus volt, de nem intellektuális értelemben: katonaként élte meg a világ minden aspektusát.
Szálasi Ferenc küldetéstudata miatt olvasott. Nem volt művelt klasszikus értelemben, mert főleg szélsőjobboldali, fajelméleti, antiszemita, „világmagyarázó” elméleteket és műveket vett magához. Az olvasásának célja az ideológiai önmegerősítés volt, ennek segítségével szakadt el végleg a valóságtól.
Rákosi Mátyás sokat olvasott, ez részben politikai rituálé is volt, de mivel több nyelven beszélt, jól fogalmazott, vélhetően sokféle olvasmánya volt, amelyek között természetesen Marx, Engels, Lenin, Sztálin művei, és párthatározatok, jelentések is szerepeltek. Az emigrációban aztán tényleg sokat olvashatott, de az már a magánügy körébe tartozó elfoglaltság volt.
Kádár János tartotta legkevésbé fontosnak az előbbiekhez képest az olvasást. Kifejezetten úgy viselkedett, hogy abból mindenki levehette, nem olvasós típus. Lényegében csak napi jelentéseket, pártanyagokat és összefoglalókat nézett át.
És akkor itt van Orbán Viktor, aki 2025 karácsonyán az asztalán lévő könyvekből kíván olvasni, töltődni. Ezek elsöprő többsége Nógrádi Györgytől származik, mintegy hét kötet. Úgy tanultuk, hogy a jóból is megért a sok, hát még Nógrádiból. Hét könyv? Tőle?
Néhány apróság: Nógrádi maga büszkélkedik azzal, hogy idegenvezetőként 700-800 nővel volt „dolga”, ami igazán családbarát és a nemek egyenjogúságára utaló szemléletet tételez fel nála. Mivel (ez elég vicces) nem tekinti magát közszereplőnek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában róla szóló esetlegesen meglévő iratok megtekintését letiltotta. Az migrációs válság során megoldásnak tartotta az éles tűzparancsot, aminek akadályaként a várhatóan negatív sajtóvisszhangot tekintette. Nézeteit nem szeretném itt népszerűsíteni, mindenhol találkozhatunk velük: ömlik belőlük a háború, az Európai Unió és persze Ukrajna.
Amit Nógrádiról írtam az felveti azt a kérdést, ami fontosabb annál, ki mit olvas: ez pedig az, hogy az olvasás mit tesz vele, miként alakítja a gondolkodását és jellemét?
A történelmet kedvelő, azt olvasó emberként kissé elnagyolva azt gondolom, hogy az olvasás által vagy annak következtében Ferenc József fegyelmezettebbé vált, Horthy az maradt, aki volt, Szálasi tovább radikalizálódott, Rákosi belemerevedett a kommunista és bolsevik gondolkodásba, Kádár pedig jórészt mentesült az olvasás hatásai alól. Ebben a vonatkozásban, hasonlóan fontos, de „hártyával fedett” kérdésekben Ungváry Krisztián könyveit ajánlanám Orbánnak is, de a cikk olvasóinak mindenképpen.
Vajon Orbánnal mit tesznek Nógrádi elméletei? Most jön az idő, hogy ezt a tapasztalatot megszerezzük.
Van mitől tartanunk.
