A napelemet mindenki ismeri. Ott ül fönt a háztetőn, ha süt a nap, áramot termel, semmit nem kell csinálni vele, mégis hasznot hoz a gazdinak, ennél nagyszerűbb dolgot elképzelni sem lehet. Egyetlen hátránya azért akad: nem akkor termeli az áramot, mikor arra szükség van, hanem mikor az időjárás és a Föld forgása és keringése úgy dönt. Ha az igény és a termelés egybeesik, akkor jó, ha nem, akkor tenni kell valamit.
A napelem specifikációja a nem szakember számára becsapós. A furfangos gyártók ráírják például, hogy az adott egység villamos teljesítménye 1 kW. Sajnos ez nem ám úgy 1 kW, hogy jaj de jó, van egy kilowattom, hanem nyáron, délben, szikrázó napsütés esetén értendő. Ha felhős az idő, ha ősz van, pláne délután akkor arányosan kevesebb, éjszakánként pedig magától értetődőn nulla, pedig világítunk meg tévét nézünk akkor is. A napelemek magyarországi csúcskihasználási óraszáma kb. 1200 h, azaz egy 1 kW névleges teljesítményű napelem évi 1200 kWh villamos energiát képes hálózatra adni, ami az év 8760 órájához képest nem valami sok. A helyzet olyan, mintha az évnek csak 13,7 százalékában működne maximális teljesítményen, vagy folyamatosan működne egész évben, de 1 kW, azaz 1000 W helyett csak 13,7 W teljesítménnyel.
A helyzet persze még ennél is rosszabb, mert a napelem használhatósága a kutya vacsorájához hasonlatos.
Van, amikor kellene az áram, de épp nincs, vagy kevés, és van, amikor nem kell, de ragyogóan süt a nap, a berendezés meg termel fölöslegesen. Ezen például akkumulátor teleppel lehet segíteni, és jó megoldás is lenne, amíg kis teljesítményekről és rövid időszakról, például egy napról van szó, de mikor hosszabb, például éves kiegyenlítés szükséges a termelés és a fogyasztás között, olyan nagy kapacitású, drága és nagyméretű akkumulátor telep kellene, ami a kiserőmű tulajdonosnak nem éri meg. Ezért csatlakoznak szívesen a villamos hálózatra a napelemes rendszerek. Illetve hát a gazdáik.
A hálózatra való csatlakozás azt jelenti, hogy a tulajdonosok rábízzák a magyar villamos rendszer irányítóira a teljes magyar villamos rendszeren túlmenően még az ő kiserőművük kikompenzálását is, mondván, ha sok a napelemek által termelt áram, szabályozzák le az egyik erőművet, ha meg kevés, terheljék föl valamelyiket, és ha még az is kevés, kapcsoljanak be egy tartalékot. Ahogy szokták, csak fokozottabb hektikával. Ebből következően a magyar villamos rendszerben annyi erőműi teljesítménytartaléknak mindig kell lenni, amennyi az országos hálózatra kapcsolt napelemek összkapacitása (hiszen a napelemek villanytermelése lehet nulla is, sőt éjjel mindig annyi), és olyan visszaterhelési lehetőségnek, hogy ha nyári szikrázó napsütéses délelőttön a hazai napelemek termelése csúcsra fut, le tudjanak szabályozni, esetleg leállítani annyi erőművi blokkot, hogy az egyensúly megmaradjon termelés és fogyasztás között. Elég bonyolult feladat, mert az MVM-nek az erőművekkel is szerződése van. Ha a szerződés szerint át kell venni a termelt áramot, akkor az az erőmű nem állítható le, ha viszont a szerződés nem ír elő kötelező átvételt, akkor az erőmű drágábban adja az áramot, mert ráfizetni nem akar. Ezt a rendszert színesítik még az export és import lehetőségek. A kikompenzálás (nem kicsi) költségeit az MVM úgy fizetteti meg a napelem rendszerek (kiserőművek) tulajdonosaival, hogy a nekik szolgáltatott áram díja kb. hétszerese a tőlük átvett áram díjának.
A napelemek legeslegnagyobb hibája azonban mégiscsak az, hogy a lelkes zöldekhez és a nem kevésbé lelkes politikusokhoz a fentebb írtak valahogy nem jutnak el. Ezért születhetnek az olyan bombasztikus újságcímek is, hogy
„A magyar napelemek már Paksot is lepipálják.”
Ráírt teljesítményben tényleg így van (a magyarországi napelemek összesített névleges kapacitása nagyobb, mint 5000 MW, Paks I. meg összesen 2000 MW), de az évente termelt villamos energia Paks I. esetében 16 000 000 MWh, az összes napelemé viszont alig több mint a harmada (6 000 000 MWh), és persze napelemék azt is nehezen tervezhető összevisszaságban produkálják.
További hátrány, hogy a gyártói furfang a napelemek árában is felfedezhető, ugyanis a fajlagos árat (HUF/kW) a névleges teljesítményre adják meg, mely névleges teljesítmény (mint már ismertetve lett) nyáron, délben, felhőtlen ég esetén igaz, az összes más esetben és helyzetben nem. Így aztán sokan azt hiszik, nem kell nekünk Paks II. olyan drágán, hiszen építhetünk sokkal olcsóbban 2400 MW teljesítményű napelemet, vagy akár 10 000 MW kapacitásút is (éjjel mindkettő teljesítménye nulla, azaz valamit be kell kapcsolni, hogy áram legyen), amivel a laikus választópolgárt simán félrevezethetik. Fenti okból javasolható, hogy a politikusok energetikai kérdésekben ne nyilatkozzanak. Hagyják meg azt a szakértőknek, és akkor nem lesz gond vele.
Összefoglalásként megállapítható, hogy a napelem jelenleg sem nem olyan teljesítményű, sem nem olyan olcsó, mint ahogy hisszük.
Ezért nagyon is célszerű Paks II-t az energetikai programban hagyni (Paks I. élettartamának 10 évvel való meghosszabbításával együtt), mert jelenleg az atomerőmű nálunk az egyetlen reálisan megépíthető létesítmény, amelyik időjárástól, évszaktól és napszakról függetlenül folyamatosan termeli az elektromos áramot, miközben nem bocsát a levegőbe széndioxidot.
Nagy baj, hogy Paks II. csúszik, ezért van szükség két, igencsak nagy teljesítményű (összesen 2600 MW) gázerőműre, hogy egyrészt a jelenlegi áramimportot kiváltsuk (jelenleg ugyanis importra szorulunk), másrészt az újonnan épülő, nagy energiaigényű gyáraknak biztosítsunk villamos energiát, harmadrészt pedig az egyre bővülő magyar napelem park teljesítményingadozásait is képesek legyünk kikompenzálni a gyorsan le- és felterhelhető gázerőművi blokkokkal. Ehhez szükség lesz az orosz gázra, de más lehetőségünk nincs, azaz
a függetlenedésünk az orosz gáztól még igencsak messze van. Ezért javasolható a politikusoknak, hogy minden ezzel kapcsolatos témában csak óvatosan fogalmazzanak.
A napelemeknek (és a szélturbináknak, amelyeknek Magyarországon folyamatos szél híján csak kicsi a jelentősége) persze vezető szerepük lesz majd, mikor létrejön a hidrogénalapú energiaellátás. Hatalmas telepek termelik az elektromos áramot, fölösleg esetén vizet bontanak vele, melyből a hidrogént tartályokba zárják, és mikor szükséges, mert hiány van, áramot termelnek általa. A közlekedésben üzemanyag cellák biztosítják az elektromos energiát minden jármű számára, a fűtést és a hűtést elektromos hajtású hőszivattyúk végzik, és ebben a világban nem lesz már se fosszilis tüzelőanyagot, sem atomenergiát használó erőmű. Benzinkutak helyett hidrogénkutaknál tankolhatunk, és a jövőt tekintve itt szerezhetne Európa hatalmas előnyt az üzemanyag cellák fejlesztése révén. Az akkumulátorokat Ázsiára hagyva (ha abban győznek, hát csak győzzenek) a távolabbi jövőre gondol, és ha jól csinálja, nagy siker lehet. Ehhez sok pénz kell, és központi akarat, mert Kína így csinálja, és mi nem maradhatunk le tőle.
Persze az élet nem is olyan egyszerű. Emlékezhetünk 2004-re, mikor közvetlenül az EU-ba való belépésünk után Kovács Lászlót nevezte az MSZP a Bizottság energiaügyi biztosának, aki jó szakemberekre hallgatott és a fentebb leírt hidrogén alapú energetikát tekintette fő céljának.
A FIDESZ persze mindent megtett a megbuktatása érdekében, és Kovács biztosi meghallgatásakor, melyet angol nyelven tartott, az odaráncigált szakértők találtak is valamit. A jelölt a hidrogént energy carrier (energiahordozó) helyett energy sourcé-nak (energiaforrás) nevezte, amellyel aztán megbuktatói diadalmasan rohangáltak mindenfelé azt kiabálva, hogy Kovács teljesen hülye az energetikához, íme, még azt sem tudja, hogy a hidrogén energiahordozó. Mivel (finoman szólva) a többi képviselő sem volt szakember, sikerült elérniük, hogy Kovácstól elvették a posztot, helyette az adóügyeket kapta meg. Azóta sem hallani az EU környékén hidrogénalapú energetikáról.
Valaki szólhatna már az EU-nak, hogy mi a legcélszerűbb stratégia, és mivel kéne intenzíven foglalkozniuk. Ha Kovács már nem is dolgozik ott.
Esetleg van jelentkező?
