„Megmondtuk előre, senki sem állhat a törvények és a jogszabályok felett, a szolidaritási hozzájárulást mindenkinek meg kell fizetnie! (Lásd itt.)
Határozott, férfias vélemény. Pláne az a rész, hogy ők aztán megmondták előre. Már akkor tudták, mikor még senki, mikor még a Karácsonyék összevissza gondolkodtak mindenféle hülyeségeken, amelyekből persze egy se jött be, hiszen már eleve nem is jöhetett. Mert Nagyék már rég megmondták: nincs mese.
Egyébként így igaz. Senki sem állhat a törvények és jogszabályok felett! Jogtisztelő államban ez a minimum, melyet mindenkivel be kell tartatni, és melyet mindenkinek be kell tartani, hogy az állam jogállam legyen.
Azért egy aprócska kibúvó mégis létezik, ugyanis aki hozza a törvényeket, az a törvények felett áll, mert a törvény pontosan olyan lesz, amilyet ő akar. Így aztán elintézheti, hogy rá ne vonatkozzon. Azt is elintézheti, hogy azt jutalmazza, akit ő jutalmazásra kijelöl, sőt azt is, hogy azt büntesse, akit ő erre kijelöl. Ha aránytalanul jutalmaz, akkor úgy. Ha igazságtalanul büntet, akkor úgy. Igaz, hogy ezen az alapon az állam működése diktatórikusnak mondható, de a jogállami elv nem sérül. Hogy az egyik embertől elveszi a pénze nagy részét? Hát akkor elveszi. Hogy azt a másiknak adja? Hát akkor annak. Legközelebb ne rá tessék szavazni, illetve, ha uraságod nem rá szavazott, legközelebb győzze meg a többieket, hogy ők se rá szavazzanak.
A fenti diktatórikus működés legalább részbeni elkerülése érdekében a demokratikus államokban a választás győzteseinek, azaz a regnálóknak nem lehet tetszőlegesen bármit megváltoztatni, azaz a komoly módosításokhoz az ellenzék hozzájárulása is szükséges. Ez elvileg nálunk is így van, ugyanis léteznek jogszabályok, például az Alkotmány, amely csak kétharmaddal módosítható, kétharmad nélkül nem.
Kétharmaddal viszont igen. Amennyiben tehát valamely párt a szatellitpártjával a választásokon kétharmaddal győz, ami már a Holdról is látható (O.V. szíves közlése nyomán), egyáltalán nem kell az ellenzékkel egyeztetnie, mert diktatórikus jogokat kap, hogy azt csinálhasson, amit csak akar. És, mint azt a mellékelt ábra mutatja, nálunk csinálja is, nem fogja vissza önmagát. Akár az Alkotmány is rendelkezésére áll, hogy bármikor olyan Alaptörvénnyé változtassa, amely még tudományos kérdésben is illetékes, lásd például az Alaptörvény nemekre vonatkozó passzusát: „Az ember férfi vagy nő” – mégpedig nem udvariassági vagy fontossági, hanem biblikus sorrendben meghatározva, ahogyan azt kell.
Ennek alapján könnyen lehet, hogy ha a boltban egy kétezres tételnél ötezressel fizetve csak ezer forintot kapunk vissza, és, ne adj’ isten, reklamálni merészelnénk, a boltos majd az Alaptörvényre hivatkozik, mely szerint öt mínusz kettő az a nulla egész hattized és az egy közötti valamelyik racionális szám, azaz ő még nagyvonalú is volt, mikor egy ezrest adott vissza. Javaslom is az Alaptörvény gondos tanulmányozását, senkivel se történhessen ilyen skandalum.
A fentiekből következően Nagy Márton. a derék kormánytag csak hülyíti a jónépet, hiszen ők a szolidaritási adó törvényének készítése és megszavazása közben a törvények felett álltak, azaz a „… senki sem állhat a törvények és a jogszabályok felett …” kitétel úgy hazugság, ahogy van, mert a FIDESZ-KDNP kombó például állhat. Bizony. Ha esetleg mégsem állna törvények felett, még aznap este benyújtanak egy törvénymódosítást, másnap megszavazzák, azzal annyi, ügy lezárva, passz. Közben az összes húzás pont annyira demokratikus meg jogállami, mint a mesében, ugyanis kétharmaduk van, ami mindent visz. Ha valakinek nem tetszene, tessék a népnél reklamálni, miért adott nekik kétharmadot. Pláne négyszer, ugyebár.
Nagy Márton ezzel a szolidaritási adót védelmezte. Fantasztikusan. Nem az igazságos voltát próbálta magyarázni, hiszen egyáltalán nem az, nem is a piszkos célját tisztogatta, hogy primitív adókivetési módszer révén megbuktassa Karácsonyékat, vagy legalábbis bizonyítsa, hogy a főváros vezetésére alkalmatlanok, mert igazolni ezt az aljasságot nem lehet, hanem csak annyit mondott, ez itt a törvény, melyet mindenkinek be kell tartani.
Na jó, lejjebb azért hazudozott kicsit. Azt írta, hogy:
„Nem győzzük hangsúlyozni: a vidék felzárkóztatása mindannyiunk közös érdeke. Minden nap azért dolgozunk, hogy a vidék folyamatosan léphessen egyet előre. Ebből a legfejlettebb településeknek, így Budapestnek – az ország leggazdagabb önkormányzatának – is ki kell vennie a részét.”
Vitathatatlan, hogy a vidék felzárkóztatása mindannyiunk közös érdeke, viszont az nem „dolgozás”, hogy egyvalakitől elvesszük a pénzét, és odaadjuk másvalakinek. Se annak nem az, aki elveszi, se annak, akitől elveszik.
Budapestnek ugyan tényleg a legtöbb a bevétele, de messze legtöbb a kiadása is, azaz egyáltalán nem a leggazdagabb település. Mint már többször írtam, az ország GDP-je 78 100 milliárd HUF. Ebből Budapest 36,7 %-ot, azaz 28 700 milliárd HUF értéket termel. Ha figyelembe vesszük, hogy Budapest költségvetése 424 milliárd HUF, abból kiderül, hogy a főváros által megtermelt GDP értéknek csak 1,48 %-a marad nála, ennyiből fizeti a kiadásait, és az, hogy ennek még a közel 20 %-át (89 milliárd HUF) „Szolidaritás!” felkiáltással a kormány rögtön elcsaklizza, egyértelműen mutatja, cél a város tönkretétele. Az pedig, hogy a kormány a GDP kb. 50 %-ából gazdálkodhat, és mégis az 1,48 % bevételű Budapesttől várja a pénzt ”a vidék segítésére”, ritka szemét érvelés.
Ahogy az még írva van a bejegyzésben:
„A gazdagabb települések által fizetett szolidaritási hozzájárulás ugyanis nagy segítséget jelent a szegényebb önkormányzatok számára. Ez így igazságos, hiszen a gazdagabb települések az elmúlt években több száz milliárd forintnyi támogatást kaptak beruházásaikhoz, fejlesztéseikhez.”
Hogy a gazdagabb települések köztük a főváros mit kaptak Tarlós idején, az érdektelen, hogy Karácsony idején mit kaptak, az meg kérdéses, mivel Budapest esetében még a Lánchídhoz Tarlósnak többször megígért hatmilliárdot sem fizette ki a kormány, mikor Karácsony megcsinálta a felújítást. A „több száz milliárd” emlegetése ismét csak néphülyítési technika.
Megemlíteném még, amit már szintén írtam, az, hogy a budapesti buszbeszerzésekkel mit művel a kormány, már-már bűnözési kategória. Lásd itt.
Na persze, Nagy Márton nem a szemét, hazudozó, népátverő kormánytagok morálisan értékelhetetlen halmazának tagja. Ő a szerencsétlen idióta, akinek ilyeneket, sőt még ilyenebbeket kell mondani, lásd például itt, ami nemhogy a közgazdász diplomáját, de még az érettségi bizonyítványát is megkérdőjelezi… ha ugyan van neki.
Arról, hogy egy ilyen helyzet mekkora botrányt okozna egy demokráciában, inkább nem értekezem, mert itten nálunk úgysem értenék. Errefelé leginkább a pusztán tartott zebrákkal meg Gucci táskákkal lehet figyelmet kiváltani, lévén az irigységfaktor sokkal hatásosabb, mint azoknak a rejtélyesen ide-oda vándorló sokmilliárdoknak a követése és értékelése. Sajnos az előbbi nekem nem nagyon megy, mert nem csak hogy ránézésre, de még hosszas és beható tanulmányozás után sem fogom tudni megállapítani, melyik a Gucci, melyik a kínai, ezért foglalkozom inkább a pénzzel, hátha mégis lesz valami hatása.
Az ügy jogi oldalára azért kíváncsi lennék, remélem, akad olyan a függetlenek között, aki utána jár. Például annak, hogy a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú döntésében az „azonnali jogvédelem vizsgálata során az állított sérelemnek ténylegesen fenn kell állnia, az nem lehet hipotetikus” mondat mit jelent, mert engem például nagyon idegesítene, ha csak majd akkor kapnék bármifajta védelmet, ha a szomszéd már ténylegesen felpofozott. Addig a rendőrség ki se jön.
A város csődjét meg majd meglátjuk. Van esélye, természetesen. Ahogyan Orbán ismerem: nem is kicsi.
