Mit akar az USA Ukrajnában?

0
989
Facebook

Putyin agressziója óta harmadszor látogat a Fehér Házba Volodimir Zelenszkij elnök, hogy megsürgesse az Ukrajnának szánt segélyt, melyet a republikánusok elleneznek. A 106 milliárdos segély csomagból 60 milliárdot kapna Ukrajna.

A jelenlegi helyzetben ha a republikánusok nem szavazzák meg a segélyprogramot, akkor az USA katonai költségvetéséből kell költeni erre. Ahogy a republikánus Vance szenátor fogalmazott: az ukránok azt akarják, hogy “az ő határaik védelmére költsünk a saját határaink védelme helyett!” A republikánus szenátor szerint az ukránoknak el kell fogadniuk a területet békéért elvet, mert

“senki sem gondolhatja komolyan, hogy katonailag legyőzik Oroszországot.”

Ugyanezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek Buenos Airesben, ahol mindketten részt vettek az új szélsőjobboldali elnök beiktatásán. Donald Tusk, aki várhatóan hamarosan Lengyelország miniszterelnöke lesz, ennek alapján vádolta meg Orbánt Putyin érdekeinek szolgálatával.

Orbán Viktor emberei részt vesznek azon a republikánus tanácskozáson Washingtonban, amely egy következetes Ukrajna politika kialakítását célozza – már ahogy azt Trump hívei elképzelik.

Mi lesz az uniós támogatással ?

Orbán Viktor a hírek szerint megmondta Zelenszkij elnöknek, hogy nem támogatja azt az 50 milliárd eurós segély csomagot, melyet Ursula von der Leyen ígért meg Ukrajnának. Erről az uniós csúcsértekezleten ezen a héten szavaznak. Marcsenko ukrán pénzügyminiszter közölte: Ukrajna költségvetése nem működik nyugati támogatás nélkül, mert 29 milliárd eurós lyuk tátong rajta.

- Hirdetés -

Orbán Viktor erről is tárgyalt Emmanuel Macron francia elnökkel a múlt héten az Élysée palotában. A kiszivárgott hírek szerint Macron az uniós eurómilliárdok egy részének kiutalását ígérte meg Orbán Viktornak amennyiben nem akadályozza meg az ukrán segély megszavazását az Európai Unió e heti csúcstalálkozóján. Csakhogy hét uniós tagállam is közölte: nem ért egyet azzal, hogy a magyar kormány újabb uniós pénzeket kapjon.

Navracsics Tibor erre hivatkozva közölte a magyar pedagógusokkal, hogy

“a magyar költségvetés nem tudja előfinanszírozni a pedagógus bérek emelését.”

Ukrajnában a tanárok és más közalkalmazottak bérét az Európai Unió támogatásából fizetik. Ha tehát nincsen uniós támogatás, akkor nemcsak a hadsereg, de a civil szféra is lehetetlen helyzetbe kerülhet január elsejétől.

Tűzszünet a jelenlegi frontvonalon?

Ezt javasolja Vlagyimir Putyin, és erről tárgyal a CIA az orosz hírszerzéssel Törökországban. Korábban Zelenszkij elnök kijelentette: “Joe Biden elnök öt perc alatt békét köthetne a fejünk fölött, ha akarna, Oroszországgal, de mi ezt nem fogadnánk el.“

Most Zelenszkij látogatásának bejelentésekor a Fehér Ház megismételte, hogy nem tárgyalnak Putyinnal az ukránok feje fölött. Blinken külügyminiszter sikeresnek nevezte az ukrán hadsereg teljesítményét, és elmondta az amerikai közvéleménynek, hogy

a segély 90%-át amerikai vállalatok kapják meg vagyis “az amerikai gazdaságot pörgetik.”

Magában Ukrajnában presztízs csata zajlik Zelenszkij elnök és Zaluzsnij tábornok, vezérkari főnök között. Az ukrán fegyveres erők vezérkari főnöke állítólag elveszítette a reményt a katonai győzelemre, és tárgyalásokat kezdett Valerij Geraszimov tábornokkal, az orosz vezérkar főnökével. Amikor Putyin megindította a katonai támadást Ukrajna ellen, akkor Geraszimov tábornok nem helyeselte ezt. Mégiscsak a helyén maradt, sőt jelenleg ő irányítja a hadműveleteket Ukrajnában, ahol mindkét félnek óriási veszteségei vannak mind emberekben mind pedig hadianyagban. Az óriási áldozatok semmiféle eredményt sem hoznak, ezért a hadsereg mindkét oldalon hajlik a fegyverszünetre, de döntést természetesen a feje fölött hozzák meg. Valerij Zaluzsnij tábornok az USA-ban végezte katonai tanulmányainak egy részét, és jelentős politikai támogatottsággal rendelkezik mind Washingtonban mind pedig Kijevben. Zelenszkij elnök attól tart, hogy amerikai támogatással a vezérkari főnök kerülhet a helyére. Ukrajnában elnökválasztást kellene rendezni, de Zelenszkij kijelentette, hogy amíg tart a háború ilyenre nem kerülhet sor. A vezérkari főnök állítólag népszerűbb Ukrajnában mint Zelenszkij, aki többször is közölte: nem hajlandó tárgyalni Putyinnal!

Ebben a helyzetben érkezik Volodimir Zelenszkij a Fehér Házba, ahol az ugyancsak népszerűtlen Biden jövőre választás elé néz. Várható ellenfele Donald Trump pedig azt ígéri, hogy 24 órán belül rendezné az ukrajnai válságot. Ez csakis úgy lenne lehetséges, hogy az USA Ukrajna feje fölött megegyezne Vlagyimir Putyinnal.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .