Mi lehet az egyezmény sorsa?

0
905

„Irán rakétakísérlete létében fenyegeti a zsidó államot” – nyilatkozta  Avigdor Lieberman izraeli hadügyminiszter azt követően, hogy Irán sikeres középhatótávolságú rakétakísérletet hajtott végre.

A 2000 kilométer hatósugarú Khoramsar nevű rakétával Irán elérheti Izraelt is. S miután Irán nem ismeri el a zsidó állam létét, Izraelben halálos ellenségnek tekintenek rá.

Donald Trump amerikai elnök is igen határozottan reagált a hírre. Twitteren tudatta véleményéthogy Teherán új ballisztikus rakétája, lényegében semmissé teszi a nukleáris egyezményt.

Trump azt a régi vádat is előhozta, hogy Irán együttműködik Észak Koreával, amely gyors ütemben fejleszti nukleáris és rakétatechnológiáját.

- Hirdetés -

A Khoramsar új iráni rakéta hatótávolsága 2000 kilométer és több robbanófejet is hordozhat, de atombombát nem – hangsúlyozta az iráni forradalmi gárda légierejének a parancsnoka. Izrael éppen Irán növekvő támadó képességére hivatkozva kéri Trumpot, hogy mondja fel a hat nagyhatalom és Irán nukleáris egyezményét. Az iráni elnök az ENSZ-ben keményen reagált Trump vádjára, hogy Irán egy terrorista gengszter állam.

„Trump egy gengszter és egy gengszter nem tehet tönkre egy nemzetközi egyezményt!” –

hangoztatta Hasszán Rohani.

Az egyezmény

Korábban az iráni elnök a CNN hírtelevízióban fejtette ki, hogy az USA nagy árat fizetne azért, ha kilépne a nukleáris egyezményből! „Fel vagyunk készülve arra az esetre, ha az Egyesült Államok kilép a nagyhatalmak és Irán nukleáris egyezményéből”- mondta Rohani elnök az exkluzív interjúban. A közelmúltban ismét elnökké választott Hasszan Rohani – mint ismert – a mérsékelt irányzat képviselője, aki fontos szerepet játszott az egyezmény elfogadtatásában Iránban.

Évekig tartó tárgyalások után hat nagyhatalom (az USA, Kína, Oroszország, Nagy Britannia, Franciaország és Németország) megállapodott Iránnal abban, hogy a közép-keleti állam csak békés célból fejleszti nukleáris technológiáját. Az egyezményt még az Obama idején írták alá, és Donald Trump a választási kampány során „a lehető legrosszabbnak” nevezte azt. Csatlakozott Benjámín  Netanjahu izraeli miniszterelnök bírálatához, aki szerint az USA és a többi nagyhatalom hibát követett el az egyezmény aláírásával.

Mindenesetre Rohani szerint Trump nem fogja felmondani az egyezményt. Mint mondta:

„Nem hiszem, hogy ez az USA érdekében állna. Amerikának túlságosan is nagy árat kellene fizetnie ezért!”

Mindenesetre Donald Trump október 15-ig dönthet a felmondásról.

 

 

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .