Megint nyert és közel került a továbbjutáshoz az Eb-n az U17-es válogatott

0
1241
Fotó: uefa.com

A magyar válogatott a második mérkőzését is megnyerte az írországi U17-es labdarúgó Európa-bajnokságon: Preisinger Sándor szövetségi edző együttese kedden 2-1-re verte az izlandiakat, így közel került a továbbjutáshoz.

Amennyiben a későbbi mérkőzésen az oroszok nem győzik le a portugálokat, a magyarok csoportelsők lesznek.

Eredmény (az UEFA honlapjáról):

C csoport, 2. forduló:
Magyarország-Izland 2-1 (1-0)
gól: Molnár (31.), Németh (90., 11-esből), illetve Ellertsson (48.)

A magyar válogatott a dublini összecsapás első félidejében aktívan futballozott, többször jutott el kapura lövésig és komoly helyzeteket is kialakított. A vezetést Molnár Rajmund szerezte meg a 31. percben. Ezután az izlandiak feljebb tolták a védekezésüket, de a magyar csapat továbbra is kapura veszélyesen játszott.

Fotó: uefa.com

A szünet után gyorsan egyenlítettek az északiak, ettől kissé lábra kaptak, bátrabban mentek előre, és akár újabb gólt is szerezhettek volna. A magyarok ugyanakkor a folytatásban is többször fejezték be lövéssel támadásaikat, kezdeményezők maradtak. A hajrához közeledve három perc különbséggel mindkét kapitány egyszerre hármat cserélt.

A két csapat egyformán győzelemre játszott, a mérkőzést eldöntő gólt végül kezezés miatt megítélt büntetőből Németh András szerezte meg a 90. percben.

Később:
Portugália-Oroszország, Dublin 16.00

Szombaton játszották:
Magyarország-Portugália 1-0 (0-0)
Izland-Oroszország 3-2 (3-0)

A további program:
péntek:
Portugália-Izland, Longford 18.00
Oroszország-Magyarország, Waterford 18.00

A kontinensviadalon 16 válogatott vesz részt, a döntőt május 19-én rendezik. A négy csoportból az első két-két csapat jut a negyeddöntőbe. A torna első öt helyezettje szerepelhet az idei, brazíliai világbajnokságon. (MTI)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .