Márciusban még nem indul a kétsebességes Európa

0
742

Egyelőre nem terjesztik elő a közös francia-német tervet az eurozóna reformjára.

Ezt a hírt a Spiegel közölte meg nem nevezett brüsszeli forrásokra hivatkozva. Decemberben Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök még azt jelezte: a márciusi uniós csúcson bemutatják a tervet, amely

alapjaiban megváltoztatná az eurozóna működését.

Hatással lenne azokra a tagállamokra is, amelyek nem akarnak vagy nem tudnak bekerülni az eurózónába. Kezdetben ez Macron elképzelése volt, amelyhez csatlakozott Merkel is. Most viszont a németek kérték a halasztást a Spiegel szerint, arra hivatkozva, hogy túlságosan elhúzódtak a kormányalakítási tárgyalások, és az új kormánynak még nem volt ideje arra, hogy egy ilyen nagy jelentőségű tervet komolyan kidolgozzon.

Németországban sokan kételkednek Macron javaslatainak keresztülvihetőségében,

különösen az olasz választások után, ahol az EU-ellenes erők győztek, ráadásul hosszú bizonytalanságra lehet készülni.

A márciusi utáni következő uniós csúcstalálkozó júniusban lesz. Akkorra talán kialakul a közös francia-német terv az eurozóna reformjára, és lesz valamiféle politikai megoldás Olaszország válságára. És az is kiderülhet, mennyire kerülnek előtérbe más országokban a nemzeti érdekek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .