A Momentum már nem zárja ki, hogy másokkal is tárgyaljon

0
1086

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke szerint pártja adott esetben bárkivel tárgyalna. A Momentum elnöke, az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt is elmondta, hogy 2010-ben még a Fideszre szavazott, ám csalódott a pártban, mert a számára fontos arcok – Pokorni, Navracsics, Áder – eltűntek onnan.

Mindezt nagyjából eddig is tudni lehetett a Fegyőrnek is „becézett” Fekete-Győrről, ám az a Momentumosok eddig nyilatkozatainak a tükrében mindenképpen új momentumnak számít, hogy a párt elnöke a korábbiaknál engedékenyebb hangot ütött meg, vagyis,

nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy amennyiben a helyzet úgy adódik, tárgyaljanak más pártokkal.

Nemrégiben Vona Gábor, a Jobbik elnöke arról beszélt, hogy csak a XXI. század pártjaival tartja elképzelhetőnek az együttműködést, ám szóba jöhető partnerként mindössze két pártot, az LMP-t és a Momentumot nevezte meg.

A Momentum eddig minden, együttműködésre utaló kérdésre nemmel válaszolt.

Rendre azt mondták, hogy nem fognak össze senkivel, mind a 106 választókerületben önállóan indulnak. Amiből az elemzők – lévén, hogy a Momentum támogatottsága jelenleg meglehetősen alacsony – arra következtettek, hogy Fekete-Győrék 2018-ban azért nem Orbánék leváltását tűzték ki célul, mert nem kívánnak egy esetlegesen győztes ellenzéki választási szövetséghez a kispadról asszisztálni.

Fekete-Győrék inkább arra gyúrnak, hogy hogy 2018-ban bejussanak a parlamentbe, majd újabb négy év elteltével, 2022-ben, reményeik szerint alaposan megerősödve, nagyobb szeletet kérjenek az akkor a mostaninál nagyobb eséllyel győztes ellenzéki összefogás közös tortájából.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .