Hát, igen. Ma már itt lakunk Makutyon, le sem tagadhatjuk szülőhonunk szép, új zsákfalusi jellegét. Hogy ez így van, azt csak a vak nem látja, meg aki nem akarja látni. Hajdan hazánknak más neve volt, hivatalosan még most is úgy mondják a népek, de néhányan tudjuk, Magyarország már a múlté. Immár legendák hona. A realitás meg az, ami itt pofátlankodik napra nap, beleszól az életünkbe, sőt sokaknál szétzilálja azt, és hiába minden remény, hogy csak egy rossz álom, mely reggelre szertefoszlik, egyértelmű, hogy ez nem igaz. Rossz álmunk marad. Ki tudja, meddig? Senkise.
A dumák igencsak megváltoztak. Főleg azok lettek mások, melyeket uralkodóink a népnek szánnak, ésszerűség törölve, helyette cél az érzelem, az ösztönök világa, ami erkölcsileg szomorú ugyan, de mást a regnálók nem tehetnek. Logikusan magyarázhatatlan, amit tizenöt év alatt szétbarmoltak nálunk, ezért kell nekik az irracionalitás:
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, illetve hát a nálunk hivatalos Teremtési Sorrend szerint Tisztelt Uraim és Hölgyeim, ez nem az, mint amit látnak. Egyáltalán nem az. Ne a szemüknek higgyenek! Migráns, gender, Brüsszel, Ukrajna, háborúpárti! Soros, von der Leyen, Weber bűnösök, de főleg Zelenszkij az, mert ellenáll, nekünk, fideszeseknek az egészhez semmi közünk. Ahogy a plakátokon mutatjuk is. Rogánéknak ötvenmilliárd/év, hogy önök is lássák, íme az ördögök! Csúnyák, ugye?”
Amilyen mázlijuk van Orbánéknak (már megint), a nép nagy része az ilyen dumák befogadására hajlamos. 2006. óta 19 éve volt a választóknak, hogy ezt a befogadást gyakorolják, ma már simán megy nekik.
Az irracionalitás ezért kötelező. Alkalmazzák is a regnálóink szorgalmatosan, abban nincs hiba (másban annál inkább – dögivel). Tekintsük például az ország miniszterelnökének szövegét:
„36 éve történelmet írtunk a Hősök terén: hazaküldtük a ruszkikat.”
Továbbá:
„Az oroszokat hazaküldtük. Egy birodalmat már meglékeltünk.
Amint ez immár villámfénnyel látható, a birodalmak és a birodalmi lékek ismerője, a mi Búvár Kundunk újjászületett. Orbán a többes számmal szerényen jelzi, nem egyéni a hőstett, de azért ő is részt vett a folyamatban, mert mikor Reagan az USA csillagháborús fegyverkezését (SDI) 1983-ban elindította, a húsz éves Orbán lélekben már ott volt vele. Mikor a szovjet gerontokrácia (Brezsnyev, Andropov, Csernyenko) kihalása után a fiatal, és még nem elhülyült Gorbacsov rájött, hogy az űrversenyben biztosan veszíteni fognak, ezért meghirdette új politikáját (1985.), Orbán lélekben már ott volt vele. Mikor 1989. március 15-én Cserhalmi felolvasta a szerveződő ellenzék új 12 pontját, melynek 9. pontja úgy szólt, hogy „Semleges, független Magyarországot. Vonják ki a szovjet csapatokat hazánk területéről. Töröljék a magyar ünnepek sorából november 7-ét”, Orbán lélekben már ott volt vele. Mikor a Gorbacsov – Németh Miklós megállapodás szerint a szovjet csapatok kivonása Magyarországról április végén egy tízezres kontingenssel megkezdődött, Orbán lélekben ott volt velük. A többes számból következik, hogy ha ugyan be is látja, nem egyedül ő küldte, sőt zavarta haza az oroszokat/ruszkikat, azért igényt tart a köztudatra, mely szerint ő részt vett benne, nem is akármilyen minőségben.
Holott dehogy. A lélek állandó ottlététől eltekintve nem ő hozta anyagilag szorult helyzetbe a Szovjetuniót, hanem Reagan elnök a csillagháborús fegyverkezéssel, nem ő beszélte rá Gorbacsovot, hogy kezdje meg a katonai visszavonulást, hanem a szomorú gazdasági adatok láttán főtitkár maga jött rá erre, nem ő beszélt először szovjet csapatkivonásról, hanem a szerveződő ellenzék Cserhalmi révén már márciusban, nem ő egyezett meg Gorbacsovval a kivonás megkezdéséről, hanem Németh Miklós, és nem is az ő „hatására” indult meg a csapatkivonás áprilisban immár ténylegesen, hanem Gorbacsov parancsára. Így aztán Orbán igencsak utólag kezdte el követelni a szovjet csapatok kivonását. Eső után köpönyeg, vagy hogy szokták az ilyet mondani…
Azért az is szép, hogy követelni kezdte. A baj csak az, hogy dehogy kezdte követelni! Mit is mondott Orbán 1989. június 16-án a Hősök terén?
„Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméjét, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok haladéktalan kivonásáról.”
Ez egy elképzelés, amelynek feltételrendszere: ha eljutunk a szabad választásokig, továbbá ha ott a magyar nép hű marad ’56 eszméjéhez, és olyan kormányt választ, amely tárgyalni kezd Gorbacsovékkal, és ők reményeink szerint engedékenyek lesznek, akkor esetleg megszabadulunk a szovjet csapatoktól. Ha valamelyik feltétel nem teljesül, vagy a remény nem jön be, akkor az elképzelésnek annyi. Ezzel ellentétben a március 15-i 12 pont 9. pontja tényleg követelés. Feltétel nincs, ugyanis a követelés feltétlenül végrehajtandó.
A fentiekből látható, hogy Orbánnak meg a szovjet csapatok kivonásának semmi köze sincs egymáshoz. Az, hogy azóta maga is elhiszi, hogy mégis van, sőt láthatóan az is rögeszméjévé vált, hogy egymaga birodalmakat szokott bedönteni, nyilván az időskorban változó agyműködés következménye, amely az adott személy környezete számára sokszor váratlan eredménnyel jár. Az viszont, hogy a nép jó része is úgy tudja, a Szovjetuniót és politikai rendszerét Orbán omlasztotta össze, és nekik az Orbán által használt többesszám szimplán királyi többes, a mi hibánk, mert nem tudtuk/tudjuk a népet felvilágosítani. Propagandában Orbánék simán verik a fél világot, ezért mantrázom a lángoszlopokból álló értelmiségnek (a többi jól fizetett papagáj), hogy ki kéne már találni valamit. Még reménykedem.
Néhány megjegyzés a fentiekhez:
- Nem csak Orbán beszélt szovjet csapatkivonásról az újratemetésen, hanem például Rácz Sándor is:
„Vajon megvan a lehetősége annak ma, hogy a magyar hősök véréből fölvirágozhat a magyar szabadság? Nincs meg a lehetősége ennek, mert nagyon sok akadály van még a magyar társadalom előtt. · Az első, és a legnehezebben kezelhető akadály a szovjet csapatok jelenléte Magyarország területén. Ezek az eredményei az ő jelenlétüknek, ezek a koporsók! És a megkeseredett mai életünk!
- 1989-ben az ötvenhatosok még hősök voltak, nem háborúpártiak. Ma már azok.
- óta ismét egypártrendszer van Magyarországon „pártfőtitkárral” (kétharmad), és ennek fenntartásához nem kellenek csapatok. Mi magunk, önként és dalolva. Sose hittem volna (amilyen hülye vagyok).
- Ma Magyarországnak nem a gyerekesen ostoba Trump birodalma az ellensége, nem is a Putyin vezette agresszív, nyílt, kifelé és befelé is gátlástalanul gyilkos diktatúra, azaz Oroszország, és pláne nem a Hszi Csin-ping irányította szintén egypárt rendszerrel működő Kína, hanem a mindegyiknél sokkal demokratikusabb Brüsszel, akiktől már rengeteg jót kaptunk, és akiket azért utál a fideszes banda, mert nem eléggé önzők, így néha mi sem lehetünk 100 %-ban azok. Pedig Orbán azt akarja, semmi mást. A kormánynak nincs egy vasa se, minden fillér fontos neki, a humanizmus, a gyengébbnek segítés csak Brüsszel hülyeségei.
Orbán egyszer azt mondta, nem a Kádár rendszerrel volt baja, hanem azokkal, akik vezették. Aha. Most már értem. Ha ő vezeti, akkor az egypártos, korlátlan hatalmú Kádár rendszer nem akkora baj.
Nekik. A felső tízezernek. A személyzettel meg törődjön a rosseb. Sem nem érdekesek, sem nem fontosak, ráadásul mindig akarnak valamit. Legyen már végre kuss!
