LMP – kormányváltás 2022?

0
1056
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ezzel a címmel közölt jegyzetet Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke, aki a többi között ezt írja: Sokra tartom Gémesi Györgyöt, a veterán, jobboldali politikust, Gödöllő polgármesterét. Jó várost épített egy élet munkájával, és most újra beszállt az országos politikába. Szerintem szükség van a tapasztalt emberekre a Fidesz 2018-as megroppantásához és az új rendszerváltáshoz. Ezért lettem az elmúlt napokban nagyon szomorú Gémesi György miatt. Pár napja bejelentette, hogy nem indul egyéni választókerületben Gödöllőn és környékén.

Ma bejelentette, hogy bár bejutó helyen van az LMP országos listáján, de mégsem ül be a következő országgyűlésbe. Elmondása szerint nem akar hátradőlni és gombot nyomogatni, és hozzátette: „ebben az országban változásra van szükség, előkészített változtatásra, rendszerváltoztatásra van szükség, annak a feltételeit meg kell teremteni, és azt helyben lehet először fölépíteni.”

Szigetvári jegyzetében emlékeztet arra, hogy 2018 sorsa azon múlik, hogy minden egyéni választókerületben egy-egy ellenzéki jelölt szálljon szembe a Fidesszel, mert akkor most, jövő tavasszal megtörhető a Fidesz hatalma. Ennek ellenére, Szigetvári megállapítja: a saját választókerületét gond nélkül, éppen a kemény munkája miatt megnyerni képes Gémesi György nem is indul el ott. A parlamenti mandátumát sem veszi át, átadja azt valakinek (tényleg, kinek?), mert további helyi építkezésben látja a rendszerváltás esélyét. Mivel Gödöllőn marad, így nyilvánvaló, hogy

az előkészítés 2022-re vonatkozik, mert akkor látja ezt reálisnak.

Az Együtt választmányi elnöke ezt nagyon is kifogásolja, hiszen „ez a Fidesz 2022-re minden levegőt elszív mindenkitől, aki nem hozzájuk tartozik. Minden plakát, minden újság, minden rádió, minden cég, minden bíróság végleg az övék lesz.

Nem tud várni Magyarország 2022-ig.”

Szigetvári azt is kifogásolja, hogy pár napja azt nyilatkozta Gémesi, hogy Juhász Péter ugyanúgy semmit sem ér a rendszerváltás szempontjából, mint Gyurcsány Ferenc. „Szerintem Gémesi György bölcsebb annál, hogy hosszú évtizedek után ilyen vagdalkozó, méltánytalan nyilatkozatokat tegyen.”

- Hirdetés -

Az Együtt választmányi elnöke jegyzetét a következő sorokkal zárja:

„Én nem egy ilyen Gémesi Györgyöt tanultam meg tisztelni.

Egy éve még a könyvbemutatójára is elmentem, dedikálta is nekem az életmű-kötetét. Szeretnék hinni abban, hogy nem adta még fel 2018-at, és nem abban hisz, hogy csak 2022-re lehet előkészíteni a rendszerváltozást. Hiszen ez lehetséges most tavasszal is.”

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .