LMP: Fidesz-barát oligarchák az agráriumban

0
898

Sallai R. Benedek szerint a magoszos politikai maffia újra hosszú évekre ráteheti a kezét az agrárkamarára. Az LMP országgyűlési képviselője közleményében azt írja: a november 3-án megtartandó agrárkamarai választásokban megtestesül a Fidesz felfogása az állam működtetéséről: a társadalmat polipként behálózva lehet megtartani a hatalmat. Nem kivétel ez alól a magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar 400 ezer szereplője sem.    

Az agrárkamarában lévő „demokráciára” jellemző, hogy a megyék többségében csak egyetlen listára; a termőföld-privatizációt kiharcoló, hitszegő, korábbi álláspontját szembeköpő Fidesz-csatlós Magosz jelöltjeire lehet majd szavazni.

A gazdálkodókra kötelező tagságot kényszerítő, helyettük a kormány – illetve annak gazdasági holdudvara – érdekeit képviselő agrárkamara ugyanakkor nem tudhat társadalmi támogatottságot maga mögött, és erre a közelgő választások is rá fognak megmutatni. Mi sem mutatja jobban az agrárkamara legitimációjának hiányát, mint az, hogy az előző, 2013-as agrárkamarai választásokon a tagoknak csak 7,4 %-a vett részt a tagoknak. Nincs kétség a felől, hogy a pénteki választást is az érdektelenség fogja jellemezni.

A tagdíj fejében a gazdálkodóknak való szolgáltatásnyújtás helyett jellemzően őket kötelezik mind bővebb adatszolgáltatásra.

Az éves szinten 11 milliárd forintból gazdálkodó politikai szervezet ugyanakkor 500 fős apparátust tart fönt, és a bőséges bevételekből jutott a kétes hátterű, félmilliárdos honlapra is.

Sallai R. Benedek szerint a kamara szerepzavarát mutatja, hogy az elmúlt évek fő agrár-jogalkotási kezdeményezései éppen azoktól a magoszos vezetőktől származtak a parlamentben, akiknek az agrárkamara vezetőiként a gazdálkodói érdekeket kéne képviselniük a kormánnyal szemben. Az agrárkamara nem tiltakozott sem az agrártámogatások kifizetésének csúszása, sem a vidékfejlesztési pályázatok elbírálásának késedelme miatt. A hazaárulással felérő, szégyenletes földprivatizációt egyenesen a vidéket eláruló Jakab István kezdeményezte a kormánynál.

A kormány pedig az agrárkamara integrátori koncepciója alapján kezdte meg a gazdálkodók Fidesz-barát oligarchák alá szervezését, hogy az országban csak csányik és mészáros lőrincek uralják a felvásárlást és a termelést.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .