Lesz-e háború a koreai félszigeten?

0
882

Amerika egyszerre fúj hideget és meleget. Trump fenyeget, külügyminisztere békit. A Pentagon háborús terveket prezentál, de közben figyelmeztet: ebből katasztrófa lehet!

Tillerson külügyminiszter üzent Észak Koreának : nem vagyunk az ellenségetek! Nem akarjuk megbuktatni a rendszert, nem kívánjuk felgyorsítani Korea egyesítését.

Az amerikai diplomácia vezetője hangsúlyozta:

gazdasági nyomással próbálják meg elérni, hogy Észak Korea hagyjon fel nukleáris és rakéta programjával.

Az ENSZ BT egyre másra szavazza meg a szankciókat a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszer ellen, de hiába. Észak Korea tovább folytatja rakéta kísérleteit. Legutóbb a sikeres kísérlet után Kim Dzsongun kijelentette: képesek vagyunk elérni az USA egész területét!

A külföldi szakértők többsége úgy véli: Észak Korea egyelőre nem rendelkezik azzal a technológiával, mellyel olyan kis atom robbanófejet lehet előállítani, mely belefér a rakéták robbanófejébe. Technológia terén azonban a militarista rendszer meglepően gyors fejlődést mutatott fel eddig. Akár úgy, hogy az Oroszországban és Kínában képzett had mérnökei értek el eredményeket, akár úgy, hogy külföldről szerezte meg illegálisan a szükséges technológiát a hírszerzés.

Trump elnök már többször katonai megelőző csapással fenyegette meg Észak Koreát, ha az folytatja nukleáris és rakéta programját. Graham szenátor Washingtonban úgy nyilatkozott a sajtónak: Trump személyes beszélgetés során neki azt mondta, hogy szükség esetén el van szánva a háborúra is. A legutóbbi észak-koreai rakéta kísérlet után a Pentagon bemutatott egy háborús tervet az elnöknek, de a tábornokok hozzáfűzték: a következmények katasztrofálisak lehetnek! Senki sem tudja ugyanis megjósolni az ifjú diktátor, Kim Dzsongun reakcióját sem pedig Peking és Moszkva reagálását.

Mind Kína mind pedig Oroszország óva intette az Egyesült Államokat egy katonai akciótól a koreai félszigeten. Marad tehát a békés megoldás. Csakhogy eddig Észak Korea minden ilyen kezdeményezést elutasított és tovább folytatta a kísérleteket a nukleáris és a rakéta technológia terén …

 

Olimpia

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .