Lapszem – 2017. szeptember 26.

0
672

Ma Jusztina napja van. Ne felejtse el felköszönteni Jusztina nevű ismerőseit. Már itt is van a lapszemle. Friss, ropogós, vegyék, vigyék.

Magyar Nemzet: Botka László nélkül tárgyal az MSZP Gyurcsány Ferenccel

Amennyiben összejön az egyeztetés egy baloldali együttműködésről – más pártok mellett – az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) között, Botka László miniszterelnök-jelölt nem ül majd ott az asztalnál – értesült a Magyar Nemzet. Ehelyett Gyurcsány Ferenc pártjával Molnár Gyula, a szocialista párt elnöke és Hiller István választmányi elnök fog tárgyalni.

Az egyeztetések alapja a szocialisták hétfőn bejelentett – és lényegében néhány óra alatt dugába dőlt – ajánlata lenne, amely teljes körű ellenzéki összefogás esetén az országos listás helyeket osztaná szét a pártok között. Eszerint egy közös listán a DK a helyek 17 százalékát kapná meg, már az első harmincban is öt-hat politikusuk szerepelhetne. Gyurcsány Ferenc azonban – a nyilatkozatok szerint legalábbis – továbbra is nemkívánatos személy ebben a körben. – Ha Gyurcsány Ferenc politikai szerepvállalásával kapcsolatban más véleményem lesz, akkor szólok – mondta Botka László, idézve egy régi székely viccet

Népszava: Elmaradhatnak a Tesco sztrájkok

A tegnapi napban megjelölt határidő letelte előtt gyakorolt nyomást a Tescóra az áruházláncnál működő egyik szakszervezet – olvasható a Népszavában.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) elnöke elmondta, újabb sztrájkkal készülnek a Tesco dolgozói, mert az áruház nem küldte el a szeptember 25-i határidőre a szakszervezetek által kért papírokat. A nap közepén azonban Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete közleményben cáfolta a korábban megjelent félrevezető információkat, amely szerint a Tesco nem tartotta magát a megállapodásban foglalt határidőhöz, az ugyanis csak szeptember 25-e éjfélkor járt le.

Magyar idők: Kém over

Jogerősen is felmentette a kémkedés és más bűncselekmények vádja alól Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati miniszterét, illetve Galambos Lajost és Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóit és egy civilt a Fővárosi Ítélőtábla – írja a Magyar Idők. Abban, hogy ez a mondat megfogalmazódhatott, benne van Magyarország elmúlt harminc évének minden nyomora és kilátástalansága. Ezért érzik azt sokan, hogy nem volt igazi rendszerváltozás, ezért félnek még mindig rengetegen, hogy „ezek” visszajönnek.

Felfoghatatlan, hogy olyan, jogállamnak nevezett hazug világban élünk, ahol nem számít bűncselekménynek, ha a nemzetbiztonság egykori vezetőinek tudtával bolgárnak álcázott orosz titkosszolgálati emberek átvilágítják a magyar elhárítás középvezetőit. Beengedték, sőt behívták őket a magyar szolgálatok épületébe, oda bevihették a saját gépeiket, amelyek segítségével nagy mennyiségű igen érzékeny adatot lophattak ki játszi könnyedséggel.

Magyar Hírlap: Tizenötmilliós költés

Attól még, hogy a választási rendszer átszabását célzó tervezetet a hét végén a Jobbik részéről nem írták alá, a Közös Ország Mozgalom nem zárkózik el a Vona Gáboréktól, akik állítólag jelezték, ha a parlament elé kerül, támogathatják a koncepciót – olvasható a Magyar Hírlapban.

„A költségeket a Közös Ország Alapítvány és a Slejmshow által gyűjtött és megspórolt közösségi forrásokból is finanszírozzuk, de számítunk további mikroadományokra is” – közölte a lap megkeresésére a Parlamenttel szemben felállított, Agóra elnevezésű sátor kapcsán a Közös Ország Mozgalom. Ismeretes, a Gulyás Márton aktivista által gründolt szerveződés felhívására született meg a hétvégére az a nyolcpárti koncepció, melynek elfogadását most a kormánytól követelik. Megerősítették: fővárosi programjaikat október 23-ig tervezik, akkor valamiféle demonstrá­ciót tartanak majd, szintén a Kossuth térnél, az „igazságos hatalomgyakorlásért”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .