Külön utakon az Együtt és a Párbeszéd

0
891
Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje MTI Fotó: Illyés Tibor

Úgy indult, mint egy szerelmi házasság: bravúros gyorsasággal összebútorozott az Együtt és a Párbeszéd. Akár gyanús is lehetett volna a könnyen nyélbe ütött frigy, hiszen a magát demokratikusnak nevező ellenzéki oldalra nem ez a jellemző: az MSZP és Demokratikus Koalíció lassan több mint egy éve gyúrják egymást, Orbán Viktor és a Fidesz helyett a másikkal viaskodnak.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a demokratikus térfélen számba jöhető két másik párt – Momentum, LMP – jelen állás szerint senkivel nem kíván együttműködni, akkor mindenképpen pozitív jelnek tekinthető, hogy az Együtt és a Párbeszéd – legalábbis idáig – harmonikusan, mondhatni, kéz a kézbe bandukolt a 2018-as választás felé.

Igaz, a két párt támogatottsága még akkor is elenyésző, ha összeadják a hozományukat, ám ez – legalábbis eddig – nem szegte kedvét a résztvevőknek.

Vagyis, eddig úgy nézett ki, hogy a demokratikus oldalon a következő lesz a felállás: az LMP és a Momentum külön indul, az Együtt-Párbeszéd tandem viszont megállapodik majd a DK-val és az MSZP-vel.

Ez volt a helyzet a legutóbbi időkig, ám a Független Hírügynökség értesülései szerint elmúltak a boldog szép napok: az Együtt és a Párbeszéd viszonya már korántsem felhőtlen. Karácsony Gergely – aki nem csak pártjának társelnöke, de polgármester is Zuglóban – jó viszonyt ápol a szocialistákkal, olyannyira, hogy az MSZP őt jelölné közös miniszterelnök-jelöltnek, ám az Együtt elnöke, Juhász Péter erről hallani sem akar.

A helyzet odáig fajult, hogy jelenleg mosolyszünet van az Együtt és a Párbeszéd között. Kérdés, hogy e télies időben fagyosra fordult viszony feloldódik-e tavaszra.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .