Barátságos külső környezetben lassulva nő a magyar gazdaság, amely szinte teljesen az uniós támogatásokra támaszkodik – írja vendégszerzőnk. Katona Tamás szerint a szociális ágazatban is csak közösségi pénz jut fejlesztésekre. Versenyképességben a térségben lassan mindenki lehagyja Magyarországot.
A globális gazdaság az első negyedévben az előzetes adatok szerint a korábbi évekénél dinamikusabban bővült. Az egyesített GDP növekedése a múlt évben elérte a 3,7 százalékot, amely 0,5 százalékponttal meghaladta az előző évi bővülést. Az IMF az idei, valamint a jövő évre is további gyorsulást, 3,9 százalékos összesített GDP növekedést vár a világgazdaságban. A politikai természetű kockázatok, a regionális konfliktusok ellenére az idei kilátásokat az elemzők többsége kedvezőbbnek ítéli meg a múlt évinél; az első negyedévi előzetes adatok a mérsékelt optimizmust támasztják alá.
A fejlett országokat tömörítő szervezet, az OECD egyesített bruttó hazai terméke az első negyedévben 0,5 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez, és 2,6 százalékkal a megelőző év azonos időszakához képest. Az Egyesült Államokban az első negyedévben – az előző negyedévi 2,6 százalékkal szemben – 2,9 százalékkal bővült a gazdaság éves összehasonlításban.
Az Európai Unió egyesített bruttó hazai terméke az első negyedévben 0,4 százalékkal nőtt az előző negyedévhez, és – a várakozásokat meghaladóan – 2,4 százalékkal a megelőző év azonos időszakához képest. Az eurózónában ugyancsak 0,6 százalékkal emelkedett a GDP az előző negyedévhez, és 2,5 százalékkal az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A legnagyobb teljesítményt nyújtó német gazdaság az első negyedévben az eurózónáét megközelítő dinamikával, 0,3, illetve 2,3 százalékkal nőtt.
A magyar gazdaság 2010 óta problematikus változásokon ment keresztül. A növekedés dinamikáját gyakorlatilag az uniós források bevonásának lehetősége, a támogatásban preferált vállalkozói kör kiválasztásában tudatos kormányzati szándék szerinti időzítése határozza meg.
Amíg a környező országokban a 2008. évi válságot követően számottevő fejlődés indult, nálunk ez nem következett be. Fokozatosan romlik versenyképességünk, mert a kilencedik éve regnáló kormány gazdaságpolitikája torzítja a versenyt, nem teszi lehetővé a vállalkozások egészséges fejlődését.
Emiatt felhasználható uniós támogatás hiányában alig bővülne a gazdaság.
A múlt évben már érzékelhető volt a 2014-2020 évek középtávú uniós ciklusában – ismételten sajátos módon – lehívott jelentős összegek élénkítő hatása. Ennek megfelelően a múlt év egészében – előzetes adatok szerint – 4,2 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék volumene. Az idei évben is folytatódott a dinamikus növekedés: az első negyedévben szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján 1,2 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez, és 4,7-del a megelőző év azonos időszakához viszonyítva.
Az év egészében is a tavalyihoz hasonló ütemű, 4 százalék körüli bővülés várható, bizonyos kockázatokkal. Ez a dinamika 1,5 százalékponttal meghaladja az Európai Unió, valamint az eurózóna átlagát, a térségünkben ugyanakkor ez az index gyakorlatilag csak közepes. Ez egyben azt is előrevetíti, hogy a magyar gazdasági növekedés átmeneti gyorsulása nem állítja meg, sőt egyes országokhoz képest még növeli is a leszakadásunk mértékét. A magyar kormány az idei konvergencia programban a következő négy évre egyenletes, 4 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol, ennek azonban nincs realitása; a gazdasági folyamatok alapján feltehetően a jövő évben még 3 százalék feletti növekedés várható, de a továbbiakban erre nem lehet számítani.
A kormány az Európai Bizottság számára ez év tavaszán készített konvergenciaprogramban nem csak a következő négy év kilátásait ítéli meg rendkívül pozitívan, hanem az elmúlt nyolc év gazdaságpolitikájának eredményeit is. A magyar gazdaság helyzetét nagyon jónak, a versenyképességet folyamatosan javulónak minősíti, és még a környező országokhoz képest is kedvezőnek mutatja be a gazdasági növekedés alakulását. Ha azt az elvet követjük, mely szerint a statisztika a bázis megválasztásának művészete, akkor ez a konvergencia program betöltötte a neki szánt feladatot, ugyanis olyan kiragadott idősorokat és időszakokat választ, illetve mutat be, amelyek látszólag alátámasztják a kormány érvelését.
Ez azonban nem feledtetheti azt a valós helyzetet, hogy
Magyarország versenyképessége rendkívül kedvezőtlen, a kelet-közép-európai tagországok pedig egyre jobban lehagynak bennünket.
A 2004-ben csatlakozott országok között a háztartások egy főre jutó fogyasztásában, az egy főre jutó bruttó hazai termékben, a születéskor várható élettartamban Magyarország az utolsó helyen áll; Lengyelország, Szlovákia, a balti államok az utóbbi években sorra elhagyták hazánkat, noha egy évtizeddel ezelőtt ezek az országok mögöttünk voltak az uniós rangsorban. Sőt, Románia a háztartások egy főre jutó fogyasztásában gyakorlatilag beérte a magyar háztartások hasonló mutatóját.
Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a konvergenciaprogramban vázolt kormányzati gazdaságpolitika a munkaalapú társadalom elképzelésével, az oktatás háttérbe szorításával és ezáltal a társadalmi mobilitás lehetőségének beszűkítésével, az unortodox monetáris politikával, az egészségügy és a szociális szféra fokozatos ellehetetlenítésével akár hosszú távon is fenntartható.
Igaz ennek iszonyatos ára van: az ország tartós lecsúszása,
a modernizáció, és ezzel a fejlett tagállamokhoz közelítés esélyének elvesztése.
A foglalkoztatottság statisztikai mutatói az elmúlt négy évben látványosan javultak, ezen belül az utóbbi két évben az elsődleges hazai munkaerőpiacon is érdemben emelkedtek. A magyar munkanélküliségi ráta az Európai Unió egyik legalacsonyabb értékét mutatja, igaz úgy, hogy ebben az európai gyakorlattól eltérve a KSH a közmunkásokat is munkaerőpiaci foglalkoztatottnak tekinti. Ezzel a tényleges munkanélküliségi ráta 7,3 százalék lenne, ami kissé meghaladja az Európai Unió átlagát.
A foglalkoztatási mutató meghatározásakor a munkaerő-felvétel módszertana alapján 97 ezer – 12 hónapnál rövidebb ideje – külföldön dolgozót is hazai foglalkoztatottnak mutatott ki a KSH; számuk 13,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. (A kormánytól független elemzések azonban legalább 350 ezer külföldi magyarról számolnak be – a szerk.)
Az aktív munkanélküliek száma a február és április közötti trimeszterben 177 ezer fő volt, 32 ezer fővel, 15,3 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában. A rendelkezésre álló adatok szerint az első negyedévben az aktív munkanélküliek mellett még 238 ezren válaszolták az adatfelvétel során, hogy szeretnének dolgozni, de nem kerestek aktívan munkát, mert esélytelennek látták az elhelyezkedést; közülük 44 ezer főt sorolt a KSH a passzív munkanélküliek csoportjába. A munkaerő-felvétel módszertana alapján számított munkanélküliségi ráta – amely csupán az aktív munkanélküliek számának figyelembevételével meghatározott mutató – a vizsgált trimeszterben 3,8 százalék volt, 0,7 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
Változatlanul súlyos gond a tartós munkanélküliség:
az álláskeresők nagy hányada, 43,5 százaléka legalább egy éve nem talált elhelyezkedési lehetőséget.
A munkanélküliség átlagos időtartama ebben az időszakban is megközelítette a másfél évet, 17,1 hónap volt.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint a regisztrált álláskeresők száma április végén 258 ezer fő volt, 16,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az év negyedik hónapjában a foglalkoztatók 39 ezer új álláshelyet jelentettek be, 70,8 százalékkal kevesebbet, mint egy hónappal, és 27,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ezen belül a piaci munkahelyek száma 1,7, a támogatott munkahelyeké 40,9 százalékkal visszaesett az egy évvel korábbihoz képest. Az áprilisban bejelentett
új álláshelyek több mint fele, 52,6 százaléka még mindig közmunka végzésére irányult.
A munkanélküliek csaknem fele, 45,7 százaléka – az Európai Unióban egyedülálló módon – teljesen ellátatlanul maradt. Ennek oka – többek között – a szűkülő szociális gondoskodási szegmenset jól jellemző, összesen 3 hónapig folyósított munkanélküli ellátás, amely minden más tagországban – reálisan figyelembe véve az újra-elhelyezkedésig szükséges átlagos időtartamot – legalább 9 hónapig jár az érintetteknek.
A nemzetgazdaságban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete az első negyedévben 316 300 forint volt, 12,4 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt. A versenyszférában 327 100 forint volt az átlagos kereset, 10,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A költségvetési intézményekben – a közfoglalkoztatottak bérét figyelmen kívül hagyva – 336 600 forintot mutatott a keresetek átlaga, 13,5 százalékkal magasabbat az egy évvel azelőttinél. Az alkalmazásban állók nettó átlagkeresete az első negyedévben 210 300 forint volt, 12,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A fogyasztói árak ebben az időszakban 2 százalékkal emelkedtek, így
a reálkereset kiemelkedő mértékben, 10,2 százalékkal nőtt.
A magyar gazdaságot a megelőző három évben folyamatosan deflációhoz (árcsökkenéshez – a szerk.) közeli belső környezet jellemezte, ez a helyzet azonban a múlt évben fokozatosan megváltozott. A fogyasztói árak összességében hosszabb ideig stagnáltak, míg a múlt év közepétől – hullámzó dinamikával – határozott növekedés mutatkozik. Számottevő emelkedés egyelőre az élelmiszerek és élvezeti cikkek fogyasztói árában látható. A drágulás áprilisban 0,7 százalék volt az előző hónaphoz, és 2,3 százalék az egy évvel korábbihoz képest; évkezdettől 2,1 százalék.
A költségvetési szervek lejárt határidejű tartozásállománya április végén 46,3 milliárd forint volt, egyetlen hónap alatt több mint egyötödével, 8,2 milliárd forinttal, 21,4 százalékkal nőtt március vége óta, és 19 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A tartozások 85,7 százaléka, azon belül
a 30 napnál régebben lejárt fizetési határidejűek több mint kilenctizede az Emberi Erőforrások Minisztériumának intézményeinél halmozódott fel.
Különösen kritikus állapotot mutat, hogy a központi költségvetés minősített – 60 napnál korábbi fizetési határidejű – szállítói adósságának 93,5 százaléka szintén a tárca intézményeinél keletkezett.
A tárca intézményei közül az egészségügyi szolgáltatók tartozásai képviselték a teljes tartozásállomány 79,2 százalékát, míg a – klinikai központtal nem rendelkező – felsőoktatási intézményeké annak 7,2 százaléka volt, abszolút értékben egy hónap alatt 116 millió forinttal csökkent. A Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó Egészségügyi Központ, a klinikummal rendelkező felsőoktatási intézmények, valamint a bizonyos feladatokban az OEP helyébe lépett Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adósságát is beszámítva az egészségügyi ágazatba sorolt állami fenntartású intézmények összesített tartozása április végén 32 milliárd forintot tett ki, 21 százalékkal többet az egy hónappal korábbinál.
Ez azt jelenti, hogy a múlt év végén is megvalósult ugyan a – mondhatni szokásos – konszolidáció, de ez is csupán újabb tűzoltás volt, a normális működés feltételei változatlanul hiányoznak, ami önmagában is magyarázza az egészségügyi ellátás romló színvonalát.
Az adósságállomány-növekedés április folyamán felgyorsult, hét intézménynél meghaladta a tavalyi ütem másfélszeresét, sőt, egynél annak 22,5-szerese (Országos Onkológiai Intézet – ennek addigi vezetője, Kásler Miklós lett az EMMI új irányítója – a szerk.).
A kormány az egészségügyben láthatólag képtelen megállítani az adósságspirált.
A rendszerszemléletű, kiszámítható működési feltételek megteremtése helyett – több éves tendenciát követve – újrateremtődik az adósság, az intézményi menedzsmentek érdektelenné válnak a gazdálkodásban. A bérezésben preferált dolgozói csoportok közötti időbeni ütemezés és az emelés mértékében történő differenciálás tovább fokozza a szakképzett és gyakorlott munkaerő elvándorlását, amelyben kiemelt a garantált bérminimum miatt összecsúszó bértábla kiegyenlítő szerepe is.
A beruházások 2015-ben és 2016-ban rendkívül alacsony szintűek voltak, jelezve, hogy az előző hétéves támogatási ciklus lezárultával hiányoztak az uniós források. Kormányzati presztízsberuházások, stadionok és más sportlétesítmények kivételével
uniós pénz nélkül alig valósultak meg közösségi fejlesztések.
Ehhez a rendkívül alacsony bázishoz képest élénkült meg a múlt évben a beruházási tevékenység 16,7 százalékkal, de még így is valamivel alatta maradt a két évvel korábbinak. A beruházások aktuális szintje csupán a 2017-ben bekövetkezett növekedés után haladta meg a 2008. évi válság előttit.
Az idei évkezdet is ellentmondásos helyzetet tükröz: a beruházások volumene ugyan az egy évvel korábbi dinamikát némileg meghaladóan nőtt, ugyanakkor ez kizárólag a költségvetési szervek – döntő hányadban uniós finanszírozású – fejlesztéseinek köszönhető,
a vállalkozások által megvalósított beruházások mennyisége csökkent.
Az első negyedévben a beruházások többségét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások felhalmozási teljesítménye 1,1 százalékkal visszaesett, a költségvetési szerveké 65 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Jellemző, hogy az erőltetett ütemű stadion- és sportcsarnok-építések eredményeképpen a művészet, szórakoztatás, szabadidő eltöltés területén megvalósult fejlesztések – a magas bázishoz képest is – kiemelkedő mértékben, 68,3 százalékkal nőttek.
A közszférában uniós források hiányában a megelőző két évi jelentős visszaesést követően tavaly kiemelkedően nőtt a beruházási teljesítmény. E pénz bevonásával – a korábbi rendkívül alacsony bázishoz képest – az idei első negyedévben a közigazgatásban és a védelmi ágazatban 75,4, az egészségügyben és a szociális ellátásban 73,6, az oktatásban 70,7 százalékkal nőtt a beruházási volumen. Úgy tűnik,
a kormányzat az oktatásban, valamint az egészségügyben és a szociális szférában kizárólag uniós forrásból hajlandó fejleszteni.
A jelentős súllyal rendelkező feldolgozóipari ágazatok új rendeléseinek volumene márciusban 5, az új exportrendeléseké 6,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A teljes rendelésállomány az első negyedév végén 6,7 százalékkal maradt el a tavaly márciusitól. A legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások rendelésállománya a múlt év eleje óta folyamatosan alatta marad az előző évinek; ez a megelőző négy évben egyszer sem fordult elő.
Szerző: Dr. Katona Tamás, egyetemi tanár, a KSH korábbi elnöke, a Pénzügyminisztérium egykori államtitkára
