Költözés vagy csalás

0
1162
valasztas.hu

A TASZ elsőfokon megnyerte azt a pert, amit azért indított, hogy megtudja, hányan jelentkeztek át a parlamenti választások előtt közvetlenül, hogy esetleg ezzel befolyásolják a választások eredményét.

A TASZ és a PC közösen igényelt adatokat a Belügyminisztériumtól (BM), hogy kiderítse, közvetlenül az országgyűlési választást megelőzően hányan létesítettek Magyarországon lakcímet. Ezekből a közérdekű adatokból lehetne arra következtetni, hogy történtek-e visszaélésszerű lakcímbejelentések, amelyek befolyásolhatták a 2018-as országgyűlési választást. A Belügyminisztérium akkor megtagadta a válaszadást, ezért fordult a két szervezet bírósághoz.

Március 27-én az elsőfokú bíróság kötelezte a BM-et az adatok kiadására. Ezzel egy lépéssel közelebb kiderülhet mekkora méreteket öltött a választás eredményének befolyásolására irányuló lakcímbejelentés.

“A bíróság mostani döntése lehetővé teszi, hogy tisztábban lássunk azzal kapcsolatban, hogyan is zajlanak valójában Magyarországon a választások. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a választópolgárok tájékozódhassanak a jogaikról és a polgárokkal közösen fellépünk a jogsértésekkel és csalásokkal szemben” – mondta Szabó Attila, a TASZ Választási Jogi Programjának vezetője.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .