Előkerült egy levél, amelyben Bíró István úr városokat és községeket villamosító vállalata arra szólítja fel a nógrádi elöljáróságot, udvariasan persze, miként az ilyen helyzetekben illendő, hogy bevételezze, és címére megküldeni szíveskedjék néhai Kochn (valószínűleg Kohn) Zsigmondné zsidó, volt nógrádi lakós augusztusi villanyszámlájának ellenértékét.
Azt, hogy a lakós szót hosszú ó-val írták, tudjuk be a honfiúi igyekezetnek. Ennél lényegesebb, hogy egy néhai nógrádi lakos, bizonyos (nevezzük így) Kohn Zsigmondné 1944 augusztusában nem fizette meg a villanyszámláját.
1944 márciusában Magyarországot megszállták a németek, de egyéb körülményekből kifolyólag is joggal feltételezhetjük, hogy
Kohn Zsigmondné zsidó, volt nógrádi lakosnak a villanyszámlája megfizetése mellett akkoriban más gondjai lehettek.
Ettől azonban még tény, hogy fizetési mulasztás vétségében volt elmarasztalható, tartozott a villanyszámlával a városokat és községeket villamosító vállalatnak, mely cég joggal várta el a szolgáltatás ellenértékének kiegyenlítését.
Rezsicsökkentésről akkoriban még nem hallott senki, a városokat és községeket villamosító cégek kedvükre, minden kormányzati korlátozás nélkül zsákmányolták ki a lakosságot. Ebbéli tevékenységükben amúgy meglehetősen demokratikusan jártak el, nem nézték, ki a zsidó, és ki nem az: küldték a számlát mindenkinek. Sajnos, Bíró István városokat és községeket villamosító vállalata nem számolt azzal a ténnyel, hogy Kohn Zsigmondné zsidó volt nógrádi lakosnak akkoriban más elfoglaltsága akadt. Bizonyára nem áll messze a valóságtól az a feltételezés, hogy
Kohn Zsigmondné zsidó, volt nógrádi lakos a levél kézbesítésekor már egy marhavagonban utazott, egy általa akkor még igencsak ismeretlen úticél felé.
A körülmények ismeretében az sem légből kapott vélekedés, hogy Kohn Zsigmondné (többi titulusát, úgymint zsidó, nógrádi lakos, egyebek, mostantól mellőzzük), nem önszántából szállt fel a marhavagonba. Nem tervezte ugyanis az utazást, de segítségére voltak azok a rendes magyar emberek, akik hol puskatussal, hol csak úgy, puszta kézzel ütlegelve Kohn Zsigmondnét és társait, mindent elkövettek, nehogy valamelyikük merő véletlenségből lemaradjon a kalandosnak ígérkező vonatozásról.
Az augusztusi villanyszámlával adós maradó Kohn Zsigmondné vélhetőleg meg is érkezett a számára kijelölt végállomásra, hogy ott azután a végső megoldásnak becézett nevű idegenrendészeti eljárás keretében élete bevégeztessék. Ez utóbbi persze csak feltételezés, mert valójában nem tudjuk, hogy mi történt Kohn Zsigmondnéval. Még az is lehet, hogy túlélte az utazást, és a számára üdülésként csak igen nagy képzelőerővel felfogható ott tartózkodás során nem halt meg.
Egy dolgot tudunk biztosan, ha máshonnan nem, ebből a levélből: hogy Kohn Zsigmondné indulás előtt nem rendezte a villanyszámláját.
Ez vétkes felelőtlenség volt a részéről, mert számolnia kellett volna azzal, hogy akár ki is kapcsolhatják a szolgáltatást.
Korabeli feljegyzésekből és visszaemlékezésekből tudható, hogy Kohn Zsigmondné és társai elegendő időt kaptak arra, hogy felkészüljenek az utazásra. Volt olyan, akinek több óra is a rendelkezésére állt, hogy összeszedje a cókmókjait, s valamennyire kitakarítsa a lakását, hogy ha majd valaki, egy Kohn Zsigmondnénál szerencsésebb származású ember azt elfoglalja, ne kelljen rögtön a rendrakással vesződnie.
Ebbe a kis időbe a villanyszámla kiegyenlítése is belefért volna, de Kohn Zsigmondné és sok más, hozzá hasonló sorsú társa a nagy kapkodás közepette megfeledkezett erről, nem kevés bosszúságot és kárt okozva ezzel Bíró István városokat és községeket villamosító vállalatának.
Az esetnek amúgy nincs különösebb tanulsága: ma is úgy megy minden, mint annak idején: hosszabb utazás előtt győződjünk arról, hogy lekapcsoltuk-e a házban a villanyokat, elzártuk-e a gázt, és ellenőrizzük, hogy befizettük-e a villanyszámlát.
Megéri ez a kis odafigyelés: egy sor kellemetlenségtől kíméljük meg magunkat és másokat.
