A legkisebb méretű és a kereskedelmi vállalkozások kényszerülnek arra, hogy a minimálbér-emelés terhe miatt elhalasztanak létszámbővítést és beruházást, illetve a jobban keresők fizetését is megnyomják. Érdekes folyamatok rajzolódnak ki a cégek reakcióiból.
Idén is kétszámjegyű kötelező béremelés nehezedik a hazai vállalkozásokra: a minimálbér 138 ezerre, a szakmunkás bérminimum 180 500 forintra emelkedik – legalábbis papíron. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) 3274 cég vezetőjének válasza alapján vizsgálta, milyen intézkedéseket terveznek (vagy már tettek) ennek ismeretében. Átlagosan 37 százalék módosítja üzleti stratégiájukat, 18 százalék változtat a munkavállalók helyzetén (például elbocsátás, átsorolás). A juttatásokat 14 százalék csökkenti. Átlagosan.
Ugyancsak átlagértékként egyaránt egyharmados az aránya annak, hogy a bérfeszültség elkerülése érdekében a magasabb fizetéseket is feltolják és tervezett létszámbővítést elhalasztanak. Minden negyedik nem hajt végre bekalkulált beruházást.
Az átlagok mögött a tervezett vagy végrehajtott intézkedések érdekes képet rajzolnak fel a magyar gazdaságban. Az nem meglepő, hogy a nagyobb létszámú (250 fő feletti) vállalkozások, s különösen az exportra dolgozók általában sokkal kisebb arányban kényszerülnek a megszorító alkalmazkodásra.
A legkisebb (10 fő alatti cégek) nyomorát, tőkehiányát, jövedelmezőségi deficitét mutatja, illetve ebbéli leszakadásuk mélyülését vetíti előre,
hogy csak 29 százalékuk tervezi (képes?) a magasabb bérek megemelését, a nagyobb cégeknél ez az arány 58-65 százalék. Hibahatáron belül, de az átlagot egy-egy százalékponttal meghaladja a létszámbővítés és a beruházás elhalasztása. A nagyobb cégeknél ez 8-20 százalék, a legnagyobbaknál majd’ mindegyik index nulla.
Ha tehát ezek válnak valóra, akkor tovább nyílik az olló a 700 ezres cégrengeteg két szélső rétege, a mikro- és a nagyvállalkozások között.
A szorító munkaerő-hiány miatt viszont – a válaszok alapján – mindegyik kategóriában
az elbocsátás a végső eszköz a költségek mérséklésére.
Az ágazati megoszlás alapján a mindennapok hírei köszönnek vissza a válaszokban. Az iparban és az építőiparban messze az átlagot meghaladóan (46 és 44 százalék) az általános béremelést választók hányada, és az átlagot mélyen alulmúló a létszámbővítés és beruházás elhalasztása. Ma ez a két ágazat a növekedés legfőbb hajtóereje.
Ezzel szemben a statisztikai adatokkal szembe megy a kereskedelemből érkezett válaszcsokor. A régen látott belső fogyasztási gyarapodás java itt csapódik le, mégis azt láthatjuk, hogy a kereskedők épphogy az átlagot hozzák a teljes bérskála felhúzásában, majdnem másfélszeres a létszámbővítést elhalasztók aránya, és jóval átlag feletti a beruházást lefújók része.
A felmérés nem tér ki arra, hogy ágazatokon belül mi a megoszlás méret és tulajdoni viszony alapján, de a statisztikai adatok is arra mutatnak, hogy a nagy külföldi kereskedelmi láncok, és főleg a három (német) diszkont „ami a csövön kifér” bővítik hálózatukat és emelik a béreket, ezzel szemben a hazai láncok, és főleg a független kis boltok képtelenek még az átlagot is elérni. Itt már nem is ollóról, hanem sövényvágó szerszámról beszélhetünk.
Nincs szignifikáns különbség a cégek reakciói között aszerint, hogy hazai vagy külföldi a tulajdonosuk. Abban viszont van óriási különbség, hogy a döntően exportáló vállalatok többsége alighanem szembe se kerül azzal a dilemmával, hogy mivel enyhítse a bérfeszültséget, illetve restriktív intézkedésekkel csökkentse kiadásait. Ráadásul az adatfelvétel óta bekövetkezett jelentős forintgyengülés csak javított az exportra termelő (és nagyobb méretű) vállalkozások helyzetén.
