Victoria Hart és Nicky Case frissen publikált interaktív tanmeséje azt a célt tűzte ki maga elé, hogy szórakoztató formában mutassa be Thomas Schelling közgazdász híres szegregációs modelljét.
A történet egy idealizált miniatűr társadalomban játszódik, ahol sárga háromszögek és kék négyszögek élnek egymás mellett. Mindannyian nagyon toleránsak: akkor a legboldogabbak, ha a szomszédaik legalább egy része különbözik tőlük, és csak az a nagyon is érthető kívánságuk van, hogy nem szeretnének egyedül maradni: olyan lakóhelyet igyekeznek választani, ahol a környezetük több mint egyharmada hozzájuk hasonló.
A játékban elszórakozhatunk különböző toleranciaszinttel és összetétellel megáldott mikro-társadalmakkal, akár saját kezűleg elhelyezve őket, akár automatizált szimulációt lefuttatva.
Az első szembeötlő leckét akkor kapjuk, amikor megpróbáljuk elérni, hogy senki se legyen boldogtalan a kis alakzataink közül. A feladat meglehetősen könnyű, hiszen nincsenek nagy igényeik, az eredmény viszont figyelemreméltó: lehetnek akármilyen elfogadóak, végeredményben mégis egybefüggő, homogén tömbök alakulnak ki.
Schelling a származás és jövedelem szerinti szegregáció jelenségét próbálta meg megérteni modelljével. Egyesült Államokbeli nagyvárosok demográfiai térképét vizsgálva feltűnő, hogy a lakosság meghatározott törésvonalak mentén blokkokba rendeződik. A modell megalkotásának egyik fő kérdésfelvetése az volt, hogy ennek oka vajon az egyes emberek szándékaiban rejlik-e, azaz azért viselkednek így, mert egész egyszerűen nem akarnak tőlük eltérő vallású, vagy anyagi helyzetű emberek közelében élni.
Az 1978-as könyvében (Micromotives and Macrobehavior) Schelling többek között ezen a modellen mutatja be, hogy a rendszer egyes szereplőinek motivációi (jelen esetben az emberek mássággal szembeni toleranciája) nem feltétlenül vannak összhangban a rendszer egészének működésével (itt a szegregáció jelenlétével).
Vi Hart és Nicky játékos magyarázata a kevesebb tudományos érdeklődéssel rendelkezők számára is közel hozza ezt a jelenséget. Főbb megfigyeléseik és tanmeséjük tanulságai a következők:
1. Az emberek akkor is hajlamosak a kirekesztésre csoportként, ha a csoport tagjai egyébként ezt nem tartják helyesnek.
2. A múlt hatással van a jelenre: hiába csökkennek az előítéletek, a régi struktúrák tehetetlensége folytán nem történik változás, amíg nem jelenik meg kifejezett szándék erre. Mint írják, nem lesz pusztán attól tiszta a szoba, ha nem dobunk el több szemetet benne. És ez vezet el a harmadik pontjukhoz:
3. Igényelni kell a változást és tenni érte, ha mindenki számára élhetőbb közösségeket akarunk létrehozni.
Schellinggel szemben, aki pusztán megfigyelte és magyarázta a létező folyamatokat, a játék készítői megpróbáltak happy endet kanyarítani a végére: ha aktívan keressük a sokszínűséget a környezetünkben, ezzel az új változóval le tudjuk téríteni a rendszert a kényszerpályájáról.
Mindenki saját szájíze szerint érthet egyet vagy vitatkozhat a következtetésükkel, annyi azonban biztos, hogy egy, a világ számos pontján aktuális kérdéshez adnak gondolatindítót.
