Kiderült: ennyi pénze van a brit királynőnek

0
1076

Nyilvánosságra hozta éves jelentését a brit korona vagyonportfolióját kezelő Duchy of Lancaster. Ebből az derül ki, hogy a királynő vagyona kisebb mértékben nőtt az előző két évben, mint korábban.

II. Erzsébet királynő magánvagyonának nettó értéke 533,8 millió fontra nőtt – ez derült ki  a jelentésből. Ez átszámítva kb. 195 milliárd forint.

A jelentés szerint az 1265-ben létrejött és jelenlegi feladatait különböző formákban 1399 óta ellátó vagyonkezelő 20,2 millió font nyereségre tett szert 2017-18-ban. A 4,9 százalékos nettónyereség-növekedés azonban kisebb arányú, mint az előző két évi, amikor majdnem 8 százalékot tett ki. „Egy

újabb pozitív évet zártunk,

szinte az összes üzleti vállalkozásban jelentős volt a növekedés” – olvasható a jelentésben, amelyet a Guardian közölt.

A bevételek nagy többsége, 64 százalék kereskedelmi tevékenységből származik, 18 százalék mezőgazdaságból, 10 százalék pénzügyi befektetésekből, 8 százalék ingatlanokkal kapcsolatos bevételből.

- Hirdetés -

A bevételek után társasági adót ugyan nem kell fizetni, jövedelemadót viszont igen.

Tavaly ősszel a Paradicsom-papírok (Paradise Papers) néven kiszivárgott aktákból kiderült, hogy az uralkodói vagyonkezelő 2004-ben ötmillió fontot fektetett be egy bermudai offshore alapba, 2005-ben pedig 7,5 millió dollárt egy kajmáni-szigeteki magántőkealapba.

A mostani jelentésben egyébként az is szerepel, hogy a Brexit stratégiai kockázatot jelent.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .