Keresztek Bajorországban – Söder mint Orbán

0
1069

A bajor miniszterelnök utasítására ezentúl ki kell tenni a keresztet minden közintézményben. Ez a lépés látszólag egy sorba helyezi Markus Södert Orbán Viktorral, aki felváltva hirdeti a keresztény, illetve illiberális demokráciát, vagyis a populizmus nacionalista, migránsellenes, antiszemita, euroszkeptikus és tekintélyelvű változatát – írja a Guardian.

Csakhogy Bajorország más, különbözik Németország többi részétől, valamint egykori szocialista szomszédjaitól. Keveredik benne a népieskedő populizmus, valamint az elszánt korszerűsítés – állapítja meg a brit lap publicistája és hozzáteszi:  mindenesetre a kormány helyzetét megnehezíti az AfD (Alternative für Deutschland, menekültellenes, német szélsőjobboldali párt) felemelkedése, hiszen ez a párt az Orbán-Kaczynski-vonal német megfelelője. És még inkább feladja München számára a leckét Merkel (Angela, kancellár) álláspontja a bevándorlás, illetve az energiapolitika ügyében.

Söder a jelek szerint úgy gondolja, hogy a vallási érzület ellenpontként szolgál a radikalizmussal szemben. De bőven lehet, hogy téved. Az egyház szerepe csökken, viszont a tartomány egyre multikultibb.

Szóval inkább sajnálni, semmint irigyelni kell a kormányfőt, aki próbál spárgázni a globalista, liberális elit és a mind jobban leszakadó tömegek között.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .