Csaknem hárommillió font értékben keltek el kelet-európai festmények a Sotheby’s keddi árverésén. Tizenegy magyar festő 15 képe is kalapács alá került. Egy Aba-Novák Vilmos-képért 20 ezer fontot (6,9 millió forintot) adtak.
Több magyar festő műve is szerepelt a Sotheby’s november 14-i aukcióján Londonban, köztük Reigl Judit, Gyémánt László, Fajó János, Fényes Adolf, Vaszary János, Aba-Novák Vilmos, Kádár Béla, Victor Vasarely és Galambos Tamás munkái.
Az aukciós ház A 20. századi művészet – Más távlatból (20th Century Art – A Different Perspective) címmel kelet-európai művészektől válogatott modern és kortárs munkákat. A Sotheby’s három éve indított sorozatán – amelynek célja felkelteni a figyelmet a közép- és kelet-európai térség jelentős, de még nem a nemzetközi mainstreamhez tartozó modern és kortárs művészek munkái iránt – 89 tétel szerepelt és
összesen 2 millió 738 ezer font (950 millió forint) összbevételt hozott.
A 11 magyar alkotó 15 tétellel szerepelt az árverésen, ebből hét tétel, köztük több Fényes Adolf-munka, nem kelt el. A magyarok közül a legsikeresebben Aba-Novák Vilmos és Gyémánt László egy-egy festménye szerepelt. Aba-Novák Vilmos A piacon című, temperával festett munkája – a 8-12 ezer fontos becsértéken felül – 20 ezer fontért kelt el, Gyémánt László Szabadságszobor című munkája pedig közel a becsérték felső határához, 12 ezer 500 fontért cserélt gazdát. Öt tétel, köztük Fajó János, Vaszary János és Galambos Tamás munkái a becsértéken belül cseréltek gazdát.
A magyar festők külföldi és hazai aukcióinak toplistáját egyébként Moholy-Nagy László és Hantai Simon képei vezetik. Erről és a hazai műtárgypiac áttekintéséről itt olvashat.
Harminc könyve mintegy 700 ezer példányban fogyott el harminc év alatt, hét filmjét – köztük olyanokat, mint a Sose halunk meg!, a Csocsó, avagy éljen május elseje!, a Gyerekrablás a palánk utcában – kétmillióan látták a mozikban. Néhány regénye benne van az iskolai tankönyvekben, mint kötelező irodalom, és részben, a 200 ezer ingyenesen kiküldött baleset-megelőzési mesekönyveinek is köszönhető, hogy a kerékpáros gyerek-balesetek a felére, a halálos közlekedési gyerekbalesetek száma húsz év alatt a tizedére estek. Nógrádi Gábor író most politikai krimit írt.
Miről szól a Zöldségkommandó című regény?
Egy meg nem nevezett ország diktatorikusan uralkodó kormánya, miután a belső ellenzéktől megszabadult, ellenfeleit börtönbe vagy táborba zárta, esetleg megölte, most külső ellenséget keres, és háborúra készül a szomszéd ország ellen. A Generális vezetésével tizenhárom igen idős ember elhatározza, hogy megakadályozza a várható öldöklést. Hogyan? Merénylettel, zsarolással, mérgezéssel és még sokféle módon, mint egy krimiben. Az öregek között van egykori tábornok, kém, bíró, irodalomtanár, balerina, pilóta és orvos. Mind közelebb vannak a kilencvenhez, mint a nyolcvanhoz.
Miért aggastyán korabeli emberek az összeesküvők?
Ők még tudják, mit jelent, milyen szenvedést okoz, milyen értelmetlen a háború. Átélték, megszenvedték.
El tudja képzelni, hogy 80-90 éves emberek vállalkozzanak ekkora feladatra?
Ha a kor és a betegség nem bénítja meg az embert, akkor szinte többre is képes lehet, mint ifjabb korában. Miért? Mert például több a tapasztalata. Jobban gazdálkodik az energiáival. Ha pedig nem nyomorították meg a lelkét aktív korában, akkor élvezi, hogy „pici a kockázat, nagy a szabadság”, ahogy Ungvári Tamás nyilatkozta.
Részlet a regényből. ligha lehet élettől duzzadóbb, erőtől feszülőbb, és lehetőségekben gazdagabb országot elképzelni, mint a mi drága hazánk. Dúsan termő földek, földeket megtermékenyítő bővízű folyók, folyókban, tavakban lubickoló halak és pillanatnyilag még vidám gyermekek töltik meg a tájat. Zöld erdőruhába burkolódzó hegyek között határtól határig suhanó ezernyi ezüstös út kígyózik, hogy elmehessünk a tarka, vidám, bár kissé szemetes, koszos városokba, és ugyanezeken az utakon visszatérhessünk farmjainkra, falvainkba, kisvárosainkba, ahol születtünk, és ahonnan elmenekültünk. Egy ország, ahol a boldogság minden feltétele adott a nyálcsorgatóan ízletes gyümölcsöktől, sajtoktól a még ízletesebb húsokig, zöldségekig, az anyánk konyhájából ismerős ízű ételektől az éppen ízlésünk szerint való fiúkig vagy lányokig. Egy ország, amely a büszkeség és boldogság hazája is lehetne mind a tehetősebbeknek, mind a tehetetlenebbeknek, ha tudatlanságunkat, szorongásainkat, emberi butaságunkat kihasználva nem sziklás partok felé vezetnék nemzetünk hajóját azok, akik össznépi hiszékenységünk jóvoltából kezükbe kaparintották a kormányrudat. Azt kérdezitek, melyik ez az ország? Bármelyik.
A kultúráért felelős államtitkárság MTI-nek küldött közleménye szerint Ókovács Szilveszter főigazgatói megbízatása 2018. február 15-től öt évre szól. A posztra augusztusban írtak ki pályázatot, ezt nyerte meg az eddigi főigazgató.
Úgy tűnik, 2018-ban két hazai Depeche Mode-koncertnek is örülhetnek a rajongók. Februári arénás bulija után nyáron is fellép Magyarországon az együttes: a VOLT Fesztiválon fognak játszani, csakúgy, mint a visszatérő vendégnek számító Iron Maiden.
Bejelentették a 2018-as VOLT első fellépőit: a soproni fesztivál a Depeche Mode koncertjével indul majd június 26-án. A zenekar magyar fesztiválon először lép színpadra, de többször koncerteztek már Magyarországon, és mostanában kifejezetten gyakori vendégnek számítanak – legközelebb 2018. februárjában zenélnek majd a Papp László Budapest Sportarénában. Lobenwein Norbert, a VOLT alapító-főszervezője ennek kapcsán elmondta, hogy Dave Gahanék évek óta a fesztiválozók kívánságlistájának élvonalában szerepelnek.
Miután a zenekar 2016-ban is a fesztivál egyik legfontosabb fellépője volt, visszatér Sopronba az Iron Maiden, ezúttal a Legacy Of The Beast turné keretében.
A rockvonalat erősíti mellettük a Hurts és a Hollywood Undead is, akik szintén fellépnek az ötnapos VOLT-on. Az öt- és négynapos bérletek mellett idén először háromnapos, hétvégi bérletek is válthatók. A fellépők listája természetesen még korántsem teljes, de a szervezők szerint – akik egyébként 2018-ban minden eddiginél nagyobb érdeklődésre számítanak – már a most bejelentett nevek is garanciát jelentenek egy jó fesztiválra.
Egy megszállott művészettörténész-galerista, Kieselbach Tamás és egy kiváló művészettörténész, Molnos Péter sok évvel ezelőtt elkezdtek dolgozni a magyar gyűjtéstörténeten, ennek legfrissebb darabja az „Elveszett örökség” című könyv, amely a XIX. század vége és a XX. század elejének öt kiemelkedő képzőművészeti gyűjtőjének és az ő kollekcióiknak állít emléket.
Ezek a magyar gyűjtők olyan művészek képeinek voltak birtokosai, mint Van Gogh, Cézanne, Renoir, Monet, Picasso, El Greco, Rembrandt, nem elfeledkezve a legkiválóbb magyar művészekről sem, példaként megemlíthető Rippl-Rónai, Mednyánszky, Munkácsy vagy a nagybányai iskola tagjai. Kieselbach egyébként eddig összesen 40 könyvet adott ki annak a programnak a keretében, amelynek célja Molnos szavaival „a műtárgyak szimbolikus visszaszerzése”. De hogyan lehet kiállítást csinálni arról, ami nincs? Az öt kiválasztott műgyűjtő, Andrássy Gyula, Hatvany Ferenc, Nemes Marcell, Kohner Adolf, Herzog Mór Lipót gyűjteményeinek darabjai
szinte mind külföldre kerültek,
a tulajdonosok és a művek sorsa izgalmasan tükrözi Magyarország egyik legfelívelőbb korszakának a történetét.
Egy „igazi” magyar gróf, négy zsidó bankár/nagyiparos (persze ők is megkapták a nemességet, még ha csak a báróságig vihették) életét és gyűjtő-szenvedélyének különböző korszakait veszi számba a könyv. Négyen közülük meghaltak a II. világháború kitörése illetve a Vészkorszak tombolása előtt. Az ötödik, Hatvany Ferenc, sikeresen elmenekült az országból, Svájcban halt meg 1958-ban.
Nagyon különböző személyiségekről beszélünk, ezt a kiállítási tablók is nagyon egyértelműen jelzik, a kurátorok egy-egy találó jelzővel illették a főszereplőket. Andrássy a politikus, Kohner a tudós, Nemes a műkereskedő, Herzog a befektető, Hatvany a művész jelzőt kapta. Akad közöttük akadémikus, a tudományok doktora meg tanulatlan zseni. Vagyonukat Nemes kivételével a szüleik alapozták meg, a gyűjtés számukra nem volt alapvető egzisztenciális tevékenység. Mi motiválhatta őket a műtárgyak megvásárlására? Andrássynál viszonylag könnyű a válasz, a kulcsot Batthyány Gyulától kapjuk meg: „A parlamenti csaták után fáradtan ment haza. Ilyenkor meggyújtott egy lámpát valamelyik képe fölött és leült.
Nézte a képet és így enyhült meg a művészet szemlélődésében.”
Kohner esetében talán az impresszionizmus lenyűgöző hatása lehet a válasz. Nemes – talán a legregényesebb életű a csapatban – a művek felfedezésében és gyors forgalmazásában talált örömöket és természetesen rengeteg pénzt. Herzog – Nemes hatására – sokáig elsősorban befektetésként tekintett a műgyűjtésre, később azonban megtanulta élvezni a tárgyakat. Hatvany maga is festő volt, ő tudta igazán értékelni a külföldi és a magyar „kollégák” műveit. Itt említem meg, a Kieselbach Galériában látható kiállítás Hatvany Ferenc műveit mutatja be, jó rácsodálkozni a ritkán kiállított, nagyon magas színvonalú képekre.
A kiállítás, de különösen a könyv nem csak azért felemelő, mert csodálatos képzőművészeti alkotásokat tár a közönség elé, hanem azért is, mert ennél nagyobb az ambíciója:
be akarja mutatni egy speciális nézőpontból Magyarország több évtizedes társadalomtörténeti metszetét,
különös tekintettel a zsidó nagypolgárság asszimilációjára. A műtárgyak gyűjtése sok, korábban zárt kaput megnyitott a nagyon gazdag és nagyon művelt zsidók számára, bizonyára ez lehetett a gyűjtési szenvedély egyik oka.
Szomorú, de nagyon tanulságos történetek bontakoznak ki a gyűjtemények széthordása, külföldre kerülése ügyében. Gazdasági válság, háború, megszállások – a történelem pillanatok alatt elsodorta az évtizedek alatt összegyűjtött tárgyakat. Egyes esetekben a gyűjtőnek sikerült néhány művet a Szépművészeti Múzeumra hagynia, de ez csak töredéke a széthordott kollekcióknak. Számos mű külföldi múzeumok, galériák, magángyűjtemények dísze, sok közülük eltűnt, sokról lehet sejteni, hogy Oroszországba került, de ezek visszaszerzésére nincs esély.
Erről nyilatkozott a megnyitón részt vevő Lázár János is. Az ő személyét azért érdemes megemlíteni, mert egyrészt támogatta a kiállítást és a könyvet, másrészt európai stílusú, elegáns, szellemes, a magyar politikai osztályt kigúnyoló beszédet mondott, ahol még a bevétel egy részét megkapó Bátor Tábor Alapítványt (civil szervezet!) is igen pozitív megközelítésben említette.
Hadd fejezzem be ezt a cikket a miniszter egyik nagyon aktuális gondolatával:
„Akinek pénze van, annak kötelessége is van:
ma sok gazdag ember él Magyarországon, de nekik sajnos nincs igényük a művészi minőséget támogatni. A kiállításon és a könyvben bemutatott gyűjtők és gyűjtemények egyszerre voltak magyarok és európaiak, a művek pedig a világszínvonalat képviselték. Biztos vagyok abban, hogy a Kieselbach Galéria további kiállításai és könyvei is ebben a szellemben készülnek.”
A Grönholm módszer előadásában az állásinterjúra érkezőket megalázzák, kiforgatják önmagukból és egymás ellen fordítják őket, igazán érezhetővé teszik, hogy ember embernek farkasa. Beindul a lélektani hadviselés, ami előhozza az agressziót is.
Jordi Galceran katalán szerző darabja jókora siker a világban, nálunk is több teátrum a műsorára tűzte már. Ezúttal a K2 Színház művészeinek és a Tháliának közös produkciójában láthatjuk, három férfi és egy nő tépi-marcangolja egymást benne jelképes értelemben, és nem sok híja van, hogy valóságosan is.
Zsíros, remekül fizető állásért megy a harc,
kereskedelmi igazgatót keres jól menő multi cég. A módszer lényege, hogy nincs jelen a személyzetis, egy gépezet újabb és újabb levelet dob ki, és ezekben újabb és újabb utasításokat kapnak a jelöltek, akiknek közösen kell dönteniük arról, hogy kit zárnak ki a versenyből, míg csak egyikük marad. Aki bármi miatt is kimegy a szobából, nem jöhet vissza, kiesik a csaknem vérre menő játékból.
Összecsukni embereket zárt térben, és szinte úgy vizsgálni a viselkedésüket, mint egy laboratóriumban, bevált írói fogás. Sartre-nak eleve van egy Zárt tárgyalás című darabja, de a Tizenkét dühös emberben sem hagyhatják el az esküdtek addig a helyiséget, ameddig nem döntenek, és Agatha Christie krimijeinek jelentős része is egyetlen térben játszódik, ahonnan nincs menekvés.
A szereplők a nézőtér felől jönnek, érzékeltetve, hogy kívülről érkeznek,
és, hogy lehetnénk akár mi is ennek a különös módszernek a szenvedő alanyai. Bán Bálint kezdéskor eleve közöttünk ül, a közönség tagjai között szólal meg, majd megy be a csaknem ringnek is beillő, puritán játéktérbe, ahol nincs más, mint egy asztal, székek, vizeskancsó, meg négy pohár. Mi pedig két oldalról vesszük körül a nyomasztóan szűkre szabott színpadot, szinte mi is falat képezünk a játszók köré, így akár jelképesen is mondhatjuk, hogy mindenütt csak falak és falak vannak társadalmi értelemben is, ezekbe ütközik a négy ember. A társaik is falakat képeznek számukra, nehezítik, lehetetlenné teszik céljaik elérését.
Villannak a metsző tekintetek, bántóan élessé válnak a hangsúlyok, fülrepesztően megemelkedik a hangerő, fenyegetőek a gesztusok, vagy éppen védekező pozícióba, sündisznó alapállásba helyezkednek a pályázók. Átvitt értelemben vett pofonok röpködnek, ugyanilyen gyomrosokat és mélyütéseket visznek be. És akár bohócot csinálnak az utolsó körbe jutott jelentkezőkből, amikor például valamennyiüknek torreádor sipkát kell a fejükre húzniuk, és ennek megfelelően viselkedniük, támadniuk, sebeket osztaniuk, és már-már állatként bánniuk a társaikkal.
Az is kiderül, hogy
a cég magándetektív módjára mindannyiuknak alaposan utánanézett,
undorító módon, még a magánéletüket is kifürkészte, és ugyancsak levél formájában a többiek elé tárják például, hogy egyikük homoszexuális. A társainak kell dönteniük, hogy így lehet-e kereskedelmi igazgató. Nem kell mondani, hogy ennek kiteregetése és már csak a kérdés feltevése is, milyen orbitális diszkrimináció, amiből nem egy és nem kettő van, hiszen ez kirekesztősdi, végső soron erre megy ki a játék. Ebben az esetben lényegében mindenki igyekszik kirekeszteni mindenkit, bár végül azért következik több nem várt fordulat is, ezeket nem illik elárulni.
Szabó Erika, Bán Bálint, Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Mózes András rendezői intenciói szerint, összehangoltan játszanak.
Érzékletessé tudják tenni, hogyan fordulnak ki emberek önmagukból,
hogy keményednek meg, válnak kegyetlenné, miközben ők maguk is iszonytatóan sebezhetők. Rideg, számító, sok tekintetben hátborzongató világot mutatnak, amiben, ha valaki telefonon hírt kap arról, hogy éppen most halt meg az anyja, akkor sem mer kiszállni a mindinkább elvaduló versenyből, és a kórházba vagy a családjához rohanni. A realitás annyira képtelenség, hogy ez már átfordul abszurdba, és ezen nevetni is lehet, de fájdalmas ez a nevetés.
A hamarosan a mozikba kerülő Star Wars: Az utolsó Jedik rendezője, Rian Johnson egy teljesen új, a Csillagok háborúja univerzumában játszódó filmtrilógiát készít.
Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnöke arról beszélt, hogy nagyon szerettek együtt dolgozni a rendezővel, és biztosan nagyszerű dolgot fog kitalálni a három új filmre. Az is kiderült, hogy Rian Johnson maga fogja írni és rendezni az első darabját a trilógiának, amely sztorijában nem a Star Wars fő történetszálát viszi tovább, hanem új szereplőket vonultat fel „a Galaxis sarkaiból”, eddig be nem mutatott világokból.
A Lucasfilm tulajdonosa, a Disney ügyvezetője Bob Iger pedig azt is bejelentette csütörtökön, hogy
tévésorozat is készül a Star Warshoz kapcsolódóan
a stúdió saját streaming szolgáltatójára, amely a tervek szerint 2019-től lesz elérhető – írja a Hollywood Reporter.
Mindezt úgy, hogy több Star Wars projekt megvalósítása is folyamatban van már. A nyolcadik rész, Az utolsó Jedik december 15-én kerül a mozikba, 2018 tavaszán érkezik a Han Solóról szóló spinoff, a fő történet kilencedik epizódját pedig 2019 decemberében mutatják be.
November 14-19. között már 14. alkalommal rendezik meg az ország egyik legérdekesebb filmfesztiválját, a Verziót, amelyre idén minden eddiginél gazdagabb programot válogattak össze a szervezők. A nemzetközi emberijogi dokumentumfilm fesztiválon 44 országból 100 alkotást mutatnak be.
A Verzión ezúttal is lesz Nemzetközi Panoráma szekció, amelyben kortárs külföldi dokumentumfilmeket láthat a közönség, és Magyar Panoráma is hat magyarországi filmpremierrel. Emellett külön versenyeznek a diákfilmek is.
Oksana Sarkisova fesztiváligazgató elmondta, hogy idén a
Verzió egyik fő témája a háborús menekültek helyzete lesz,
a róluk szóló filmeket a Háború és béke 2.0 nevű szekcióba válogatták be. Sok alkotás szól a szíriai helyzetről, de Irakot és Afganisztánt középpontba állító filmek is lesznek. A szekcióba a filmeket az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával közösen választották ki, és beszélgetéseket is szerveznek a témában a Magyar Helsinki Bizottsággal közösen.
Ehhez a szekcióhoz kapcsolódik a fesztivál nyitófilmje, a Nincs hová bújnod is, amelyben egy iraki ápoló és családja életét követhetjük nyomon több éven keresztül. Nori a halál háromszögének nevezett iraki régióban él, és a film kezdetén még sokakhoz hasonlóan ő is annak örül, hogy az amerikaiak a hosszú háborúskodás után kivonulnak a térségből. 2012-ben járunk, és sok iraki egy új korszak eljövetelében reménykedik, Nori pedig vállalkozik arra, hogy egy kézi kamerával megörökítse, milyen az élet a háború utáni Irakban. Aztán egyszer csak újabb, de most már arctalan fenyegetéssel néznek szembe a térségben lakó családok: autóba rejtett pokolgépek robbannak, gyerekeket gyilkolnak le, és olyan emberek támadnak egymásra, akik korábban képesek voltak megélni együtt. Nori ápolóként az események sűrűjében találja magát, és később már azt kénytelen megörökíteni, hogy családjával ő is menekül az Iszlám Állam fegyveresei elől, hiszen bárki áldozattá válhat, csak azért, mert rossz helyen volt rossz időben.
A háborús tematikájú filmek mellet egy, a városi élethez kapcsolódó szekció is lesz Kié a város? címmel, illetve érdekesnek tűnik a Fotó/Film szekció is, amelyben kuriózumnak számító, a fotó és film határán elhelyezkedő alkotásokat láthat a közönség. Az idei retrospektív programban pedig a lettországi Rigai Filmmúzeummal közösen az 1960-as és 70-es években működő Rigai Lírai Dokumentumfilmes Iskola ritkán látható filmjeiből válogattak a szervezők.
A filmvetítéseket beszélgetések kísérik a rendezőkkel, emberi jogi aktivistákkal és szakértőkkel. A fesztiválközpontban, azaz a Toldi moziban az aznapi utolsó vetítés után koncertek és dj setek szórakoztatják a látogatókat.
84 éves korában meghalt John Hillerman, aki Jonathan Higginst, a merev brit birtokfelügyelőt alakította a Magnum című sorozatban.
A színész a család közlése szerint csütörtökön, otthonában, a Texas állambeli Houstonban halt meg. A Hollywood Reporter azt írja, hogy egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a halálát.
és leghíresebb alakítása az 1980-as években Tom Selleck főszereplésével készült detektívsorozathoz, a Magnumhoz köthető, amely Magyarországon is népszerű volt. A Hawaiion játszódó széria sznob birtokfelügyelőjének alakításáért John Hillerman megkapta az Emmy-díjat, valamint a Golden Globe-díjat is. Brit akcentusa is tökéletes volt, pedig semmi köze a britekhez: Texasban született 1932-ben.
Hillerman olyan filmekben is játszott a 70-es években, mint például a Kínai negyed, a Fényes nyergek vagy a Papírhold, és karrieje során a Magnumon kívül több más tévésorozatban feltűnt.
Mielőtt filmekben és a televízióban szerepelt, évekig színházakban, a New York-i Broadwayn játszott. Az ezredfordulón vonult vissza, és hazatért Texasba.
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában a színész Kátai István beszélt arról, hogy tanúja volt annak, amikor Szikora János rendező, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója a színház büféjében zaklatott egy fiatal színészhallgató lányt.
Kátai István már szerdán elmondta a tévének, hogy tud egy zaklatási ügyről, de akkor még nem nevezte meg, hogy ki az érintett. Csütörtök este viszont szintén az ATV-nek elmondta, hogy a székesfehérvári Vörösmarty Színház 56 csepp vér című előadásának rendezőjéről van szó, majd pedig Szikora János színházigazgató nevét is kimondta. Mivel Kátait az áldozat arra kérte, hogy az ő személyét ne fedje fel, így őt nem nevezte meg.
Kátai, mielőtt elmesélte volna, hogy mit látott évekkel ezelőtt, arról beszélt, hogy ő nem akar senkit megvádolni, és
mindenki döntse el, hogy az eset kimeríti-e a molesztálás fogalmát.
Részletesen beszámolt arról, hogy az 56 csepp vér próbáinak idején többen, köztük színészhallgatók ültek a színház büféjében egy asztalnál és beszélgettek, amikor csatlakozott hozzájuk Szikora is. Mivel a délelőtti próbák rossz hangulatban zajlottak, Kátai beszámolója szerint örültek, hogy leült közéjük a mérges igazgató úr beszélgetni. Mikor azonban többen kimentek dohányozni, Kátai pedig kollégájával arrébb ment italt rendelni, a rendező elkezdett simogatni egy fiatal lányt. Mikor ezt észrevették, Kátaiék először inkább nem mentek vissza az asztalhoz, hanem direkt arrébb vonultak.
Majd úgy döntöttem, hogy mégsem kellene kettesben hagyni őket, mert a lánynak láthatóan nem tetszett a közeledés, ezért visszaindultak. Szikora ekkor közölte, hogy nem történt semmi, majd felállt az asztaltól és elment. Kátai szerint
fel sem merült, hogy a lány ezt az egészet akarta volna,
és az incidens után remegni is kezdett.
A beszélgetésben elhangzott még, hogy Kátai a színházat előre figyelmeztette arról, hogy beszélni fog a tévében az esetről.
A Jászai Mari-díjas és érdemes művész Szikora 2012 óta a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
Miről szól a Zöldségkommandó című regény?
