Featured

Az akadály

Mint az pár ember által ismert, rengetegszer írtam már Gyurcsányról, aki egy européer nézeteket valló, szociáldemokrata pártot vezet, ezzel biztosítva azt, hogy aki ilyen berendezkedésű országot szeretne (például én), az tudjon kire szavazni.

Azt mondja a derék Magyar Péter, hogy:

„Gyurcsány Ferenc ahelyett, hogy elismerte volna a felelősségét a magyar ellenzék túszul ejtésében és az orbáni kétharmadokban, inkább a magyar választók június 9-i világos döntését támadta és egyértelművé tette, hogy jelenlétével 2026-ban is segíteni kívánja Orbán Viktor hatalomban tartását”.

A magyar állam törvényei ugyanakkor biztosítják, hogy a választópolgárok a fülke magányában bármelyik pártot választhassák, amelyik csak tetszik nekik, azaz senki nem kényszeríthető semmire. Ennek fényében „a magyar ellenzék túszul ejtése” kissé értelmetlen szövegnek tűnik, az „orbáni kétharmadokban való felelősség” meg pont olyan, mint egy emeletes hülyeség. A mostani választáson Gyurcsánnyal a másképp teljesen elvesző, ezért az összefogást saját maguk által forszírozó kis pártokon (MSZP, Párbeszéd) kívül senki nem volt hajlandó összeállni, lehetővé téve ezzel azt, hogy az összes választó Gyurcsány kikapcsolásával választhasson ellenzéki pártot, miáltal a „az orbáni kétharmadokban való felelősség” szöveg hülyeségtartalma egyre nő.

Megjegyzendő, hogy mivel az ellenzék Gyurcsány ellenes része külön-külön indult (TISZA, Momentum, LMP, MKKP, Jobbik – a Mi Hazánkat direkt hagytam ki az ellenzékből), a választás során a TISZA párttal az élen külön-külön akkora vereséget szenvedett el a FIDESZ-től, hogy az a Holdról is látszik (az EP választásnál például a TISZA esetében a választói arány 2 048 211 : 1 352 699). „A magyar választók ezen világos döntését”, azaz az összes ellenzéki párt nagyarányú vereségét sajnos többen, például Magyar Péter, nem vették figyelembe, és lemondás helyett a helyükön maradtak. Pontosan ugyanúgy, mint Gyurcsány, csak ezért nem magukat szidják, hanem kizárólag Gyurcsányt.

Emlékeim szerint az „orbáni kétharmadok” esetén egy kivételével ugyanez volt a helyzet: a nép bárkire szavazhatott. Például 2010-ben ott volt a Lehet Más a Politika, amely direkt ezért alakult se Orbán, se Gyurcsány jelszóval, ott volt a Jobbik, amelyik már nevéből következően nem szociáldemokrata, a baloldaliaknak ott volt az MSZP Gyurcsány nélkül, azaz a választók tobzódhattak jobb- és baloldali gyurcsánymentes pártokban. De nem tették. Nem szólt nekik senki, hogy ne Orbánra szavazzanak, mert az életveszély az országnak (lásd 1998 – 2002), sőt a derék magyar értelmiség nem kevés tagja repesve várta a FIDESZ kétharmadát, hogy ezzel a korlátlan hatalommal Orbán majd elintézi a gonosz Gyurcsányt és komcsi bandáját! A repesés (és az ennek megfelelő „független” iránymutató munka) sikerrel járt, az ellenzéki pártok gyurcsánymentesen is leszerepeltek, ráadásul az értelmiség Gyurcsányék elintézésére irányuló vágya is bejött, mert Orbán tényleg elintézte őket, mégpedig úgy, hogy ma is attól koldul az összes ellenzéki párt. Pénzük nincs, mert a hatóságok azonnal elvonják, megszólalási lehetőségük szinte semmi (max. a Parlamentben mondottakat közvetíti a lakájsajtó a népnek), és nemhogy ők fordulhatnának sérelem esetén a mondott hatóságokhoz, hanem Orbánék utasítására azok vegzálják őket, mégpedig rendszeresen.

A kivétel, mikor Gyurcsányt nem lehetett a szavazáskor kikerülni, 2022-ben volt. Erre a választásra a teljes ellenzék (nagyon helyesen) összefogott, azaz az ellenzéki választók nem szavazhattak gyurcsánymentesen, de ezt a közvélemény kutatások szerint a választók simán elfogadták, mert a miniszterelnöki előválasztáskor a FIDESZ: Összefogás parti 46:46-ra állt. Mégpedig Gyurcsánnyal! Ráadásul Dobrev vezetett. És akkor a semmiből megjelent a 2022-es Messiás, mégpedig erőteljes jobboldali beütéssel, és ki tudja hogyan, kiknek a szavazataival, de simán nyerte az előválasztást Dobrev előtt. Aztán megkérte Dobrevéket, lépjenek hátrább, mert majd ő megcsinálja! Meg is csinálta, az eredmény szokás szerint a Holdról is látható lett, ahogy Orbán szereti mondani, az összefogásról meg ennek következtében megint és még erősebben elterjedt, hogy soha többé, mert a Gyurcsány, sőt a Gyurcsány, és különben is a Gyurcsány. Senki nem beszélt arról, hogy a bukásban mi MZP felelőssége (aki hátratolta Gyurcsányékat), és mi a független újságok felelőssége (melyek nem magyaráztak meg semmit, és nem cáfoltak semmit, amit a FIDESZ terjesztett, hiába ellenkezett az igazsággal – a nép így tudatlan maradt), mert hát kit érdekel mindez, ha az embernek van feketebárányos aduásza, amely mindent visz. Kijátsszák, oszt annyi. Megvan a felelős.

A mostani a választásból végre kiderült, hogy mi lett volna, ha Gyurcsány nem indul, helyette megszünteti a DK-t, utána Szentkirályihoz hasonlóan utasítja híveit, hogy mind az őt keményen elutáló Magyarra szavazzanak, fölrobbantja a házát, majd családostul Tongára távozik. A válasz egyszerű. A FIDESZ nem 2 048 211 : 1 352 699 arányban nyer, hanem: 2 048 211 : 1 719 861 arányban. Azaz nem 70, hanem csak 20 százalékkal. A gond ezzel az, hogy több szabad vokssal bíró választó az országban nincsen, így ez a 20 százalékkal lemaradós helyzet a TISZA pártot illetően a jövőben sem változik. Szemét Gyurcsány!

Magyar politizálásához ugyan illett volna, hogy az Akadály önkéntes levonulása után az ellenzéki oldalon üres kapura rugdossa a gólokat, csak az a baj, hogy az elődöntőt így megnyerve a döntőben simán szenved vereséget a saját testvércsapatától. Na persze, ha az általam összekombinált konteo, azaz a mesterterv beválik, akkor némi további munka, azaz fideszes szavazók meggyőzése és átcsábítása árán előbb-utóbb a TISZA fölülkerekedik a FIDESZ-en, és így az értelmesebb fideszesek mind átigazolva a TISZÁ-ba végre kiiktathatják Orbánt, aki ma már nem a vezetőjük, hanem elszabadult hajóágyúként csak kerékkötője az európai karrierjüknek. A NER persze marad, csak a lopás lesz sokkal kevésbé feltűnő, mert megszűnik a „Még többet, még többet!” elv (nyolcszoros túlárazás), és a „Legyen elég ennyi!” elv (két és félszeres túlárazás) váltja fel.

A baloldal totális megszüntetéséhez, azaz hogy a porondon csak két nagy jobboldali párt legyen, először a legfőbb Akadályt, azaz Gyurcsányt kell eltakarítani. Az eltakarítást a leghatékonyabban a párttársak, szövetségesek, ellenzékinek mondott, azaz elvileg Gyurcsány barát celebek, influenszerek és a sajtó egyéb nagytudású személyei végezhetik el. Ezek már amúgy is régóta utálják Ferit, akár mint versenytársat is, és most itt a ragyogó alkalom! Teszik is. Lásd például:

„Ne nevezze magát baloldalinak! Ön egy agresszív, toxikus hazudozó.” (6900 lájk)

Pottyondy persze eddig sem a Gyurcsányfanok felvonulásán villogott, várható volt tőle a totális begorombulás. Ami érdekes, hogy ő nevezi Gyurcsányt agresszívnak, azt viszont sajnos elfelejti megmondani, hogy Gyurcsány kit mérgezett meg, és mivel, valamint hogy mit hazudozott, így aztán mindezt a szegény olvasónak kell kitalálni. A derék influenszer hölgy a baloldal elárulását leginkább a következőben látja (a bejegyzésének további részeit inkább nem kommentálnám, jellegzetes „Mindenáron meg akarok sértődni, és meg is fogok!” írás):

Az viszont határozottan zavar, hogy a legutóbbi indexes önmosdatásában az lmbtq közösség jogait és képviseletét jelölte meg a kudarca egyik okának. Azt állította, hogy a magyar társadalom alap kultúrája szerint a társas kapcsolatok a férfi-nő kapcsolatára épülnek, ami kultúrát ön szerint védeni kell. Nem kell megpróbálni a magyar társadalmat egy elfogadóbb, humánusabb gondolkodás felé terelni. Tényleg, Ferenc? Ferenc! Ez a Fidesz dumája! Amellett, hogy ez kifejezetten durva, jobboldali-konzervatív álláspont, a leggyalázatosabb árulás és cserbenhagyás, amit egy baloldali politikus elkövethet.

Sajnos Pottyondy nem egészen érti, hogy miről van szó. Gyurcsány arról beszél, hogy eddig sokat foglalkoztak a kisebbségek bajaival-gondjaival. Ő, mint progresszív személyiség ezzel a gyakori foglalkozással egyet is ért, csak az volt a baj, hogy a nem kisebbségiek elkezdtek bosszúsak lenni a pártra, hogy ezeket a (itt „a magyar társadalom alapkultúrájára” jellemző szó következne, ha leírnám) kisebbségieket a DK túl sokat pátyolgatja, velük meg alig foglalkozik, pedig van ám nekik is rengeteg bajuk! Ezt megértve és elfogadva Gyurcsány úgy véli, hogy ez a pártmagatartás is hozzájárulhatott a szavazatok fogyásához, ezért a jövőben változik a hangsúly, és bár ő meg a párt továbbra is progresszíven gondolkodik az LMBTQ+ közösséget illetően, de elsősorban nem a magyar társadalom jelenlegi kultúráját akarja majd megváltoztatni, hanem a magyar átlagemberek helyzetének javításával fog foglalkozni. Amiben nincs változás: továbbra is keményen elleneznek a kormány részéről bármilyen beleszólást a társas kapcsolatokba. Úgy látja, hogy ez az influenszer által megkívánt terelés („a magyar társadalomnak egy elfogadóbb, humánusabb gondolkodás felé terelése”) jelenleg nem az ő feladatuk. Majd ha hatalomra jutnak… bár ahogy Pottyondyék egyre erősödő, sőt tömegesen gyurcsányellenes „tevékenységét” látom, sikerrel fogják megakadályozni. Pont azt, amit szeretnének, de hát volt már sok ember, aki lábon lőtte önmagát.

Szerintük inkább maradjon Orbán, és akkor lehet szidni Gyurcsányt, hogy már megint nem győzött, és monnyon le. Az a fontos nem?

“Magyarország viszonya Oroszországhoz pragmatikus”

0

A kormány pragmatikusságáról nyilatkozott a brüsszeli Politiconak Bóka János az európai ügyek minisztere, aki hozzátette: ”Semmi sem igazolja azt, hogy közel állnánk Moszkvához.”

A baj az, hogy az Európai Unió többi tagállama pontosan ezt gondolja, és az Egyesült Államok szintúgy. Márpedig Magyarország július elsejétől az Európai Unió elnöke, és a kijelölt prioritások között van az európai katonai erő és a hadiipar fejlesztése.

Magyarország ugyanakkor nem támogatja Ukrajna önvédelmét, Orbán Viktor miniszterelnök attól tette függővé Rutte NATO főtitkári megválasztásának támogatását, hogy garantálják: a NATO nem kér magyar katonákat és fegyvereket Ukrajnának. Ez szimbolikus gesztus hiszen a NATO alapszabálya csak akkor teszi kötelezővé a támogatást, ha egy tagállamot ért támadás, de Ukrajna nem tagja az észak-atlanti szervezetnek.

Magyarország ugyanakkor intenzíven fejleszti fegyveres erejét és hadiiparát: tavaly a GDP 2,11%-át költötte erre a költségvetés. A NATO 2%-ot vár el a tagjaitól.

Magyarország rohamtempóban fegyverkezik részben úgy, hogy importál fegyvereket részben pedig intenzíven fejleszti hadiiparát.

Csak két példa: Magyarország 44 Leopard tankot vásárolt, és több harci helikoptert az Airbustól.

Orbán Viktor megállapodott a svéd miniszterelnökkel négy Grippen vásárlásáról. Az ilyenkor szokásos kenőpénzekről mindenki hallgat, de a hadiszállítások mindenütt a korrupció melegágyát jelentik. Benjamin Netanjahu azért is folytatja elszántan a gázai háborút, mert ellene korrupciós vizsgálat van folyamatban ilyen ügyben. Pekingben most jelentették be, hogy két leváltott hadügyminisztert is kizártak az országot kormányzó kommunista pártból korrupció miatt.

“A fegyverek 85%-át európai cégektől vásároljuk meg” – nyilatkozta a Politiconak Ódor Bálint uniós nagykövet. Lengyelország és Románia – a két NATO tagállam térségünkben, melyeket az USA fontosnak tekint – jórészt amerikai fegyvereket vesz. Egy később kialakítandó közös európai hadsereg, melyet Orbán Viktor támogat, komoly problémákkal kerülhet szembe az eltérő fegyverzet miatt.

Néhány európai cég fegyvergyárat telepít Magyarországra, ezek közül a legjelentősebb a Rheinmetall zalaegerszegi üzeme. A Rheinmetall a Panther tankok új változatát Magyarországon fejleszti majd ki.

“Hiszünk abban, hogy ezzel erősítjük az európai hadiipart, mely az előfeltétele egy európai biztonságpolitikának” – nyilatkozta Bóka János uniós miniszter.

Putyin árnya Magyarország fölött

Orbán Viktor miniszterelnök mindinkább Putyin ügynökének tűnik Washingtonban és Brüsszelben, ezért a bizalom a magyar kormány iránt a mélypontra süllyedt. A biztonságpolitika különösen érzékeny terület, ahol nem számít jó pontnak, hogy Orbán Viktor parolázott Pekingben Putyin orosz elnökkel. Orbán az egyetlen olyan uniós vezető, aki ezt megtette azóta, hogy az orosz elnök megindította csapatait Ukrajna ellen 2022 február 24-én. Szijjártó külügyminiszter, aki megkapta a legmagasabb orosz kitüntetést, a Barátságot, rendszeresen találkozik Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel Oroszországban. Vajon miről beszélgetnek? Annál is inkább érdekli ez a CIA-t és a többi NATO tagállam hírszerzését, mert az orosz hírszerzés hekkerei feltörték a magyar külügy kódjait, és vígan hosszú hónapokat töltöttek el ott mielőtt amerikai figyelmeztetésre végül megszüntették az információ szivárgást.

Az orosz hírszerzést természetesen nem annyira a magyar külügy titkai érdekelték hanem azok a kapcsolatok, melyek a NATO-hoz és az Európai Unióhoz kötik Magyarországot.

Még Trump ex elnök is, akinek a választási sikeréért imádkozik Orbán Viktor, megüzente a magyar miniszterelnöknek, hogy nem helyesli orosz és kínaibarát külpolitikáját. A magyar miniszterelnök egyelőre kitart Moszkva és Peking barát diplomáciája mellett, de ez problémákat okozhat abban a félévben amikor Magyarország az Európai Unió soros elnöke. Stoltenberg távozó és Rutte érkező NATO főtitkár Budapesten figyelmeztette Orbán Viktort, hogy komoly kockázatot vállal azzal, hogy együttműködik Oroszországgal és Kínával hiszen mind a két nagyhatalmat az Egyesült Államok stratégiai ellenfélnek tekinti már 2021 óta, és nem valószínű, hogy Trump ezen lényegesen változtatna, ha novemberben megnyerné az elnökválasztást.

Miért vállal mégis ekkora kockázatot Orbán Viktor? Mert a magyar miniszterelnök úgy véli, hogy Biden elnök csapata le akarja őt váltani. Orbán viszont mindenáron maradni akar, mert

nem kíván úgy járni mint Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, aki 75 éves korában azzal néz szembe, hogy börtönbe kerülhet korrupcióért.

Orbánnak a családja is vastagon érintett a korrupciós ügyekben, ezért számára az orosz és a kínai együttműködés ellensúlyt jelent az Egyesült Államokkal szemben, amely hidegháborús időkben különösen rosszul tűri a renitens magatartást a NATO szövetségesektől.

Joe Biden elnök leváltásáról tárgyalnak

A New York Times rovatvezetője, Thomas Friedman, Joe Biden amerikai elnök közeli munkatársa szerint a hivatalban lévő elnököt le kell váltani. 

„Biden elnök a barátom. Ki kell szállnia a versenyből”

– írja Friedman.

Az első vitára Biden és Trump között péntek este került sor. A CNN meg nem nevezett forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy az Egyesült Államok Demokrata Pártját pánik kerítette hatalmába Biden megszólalásai után. A Demokrata Párt három potenciális elnökjelöltjéhez közel álló stratégák elmondták, hogy a vita alatt elárasztották őket sms-üzenetekkel. Egyikük elmondta, hogy olyan kéréseket kapott, hogy az általa képviselt jelöltet Biden alternatívájaként jelölje. Ennek a jelöltnek a nevét nem hozták nyilvánosságra.
Egy másik lehetséges jelölt tanácsadója megjegyezte, hogy több “katasztrófa” üzenetet kapott kulcsfontosságú adományozóktól. Ragaszkodnak ahhoz, hogy a demokratáknak valahogyan foglalkozniuk kell a kérdéssel. Ugyanakkor elismerte, hogy nem sokat lehet tenni, hacsak Biden maga nem dönt úgy, hogy kiszáll a versenyből.

A Demokrata Párt konvencióját augusztusban tartják, ahol Bident elnökjelöltnek fogják jelölni. Elméletileg a politikai szövetség megváltoztathatja az irányt, és más személyt jelölhet.

Fizessenek a szupergazdagok! – G20 javaslat

Brazília rendezi az idén a G20 csúcstalálkozót, melyre rendelt egy tanulmányt arról, hogy miképp lehetne pénzt szerezni a klímaváltozás elleni harcra?

2%-os jövedelem adót javasol Gabriel Zucman francia közgazdász, a tanulmány szerzője, aki szerint amennyiben a világ 3000 dollár milliárdosa megfizetné ezt, akkor ily módon több mint 200 milliárd dolláros vagyon keletkezne. Tanulmányában a Paris School of Economics professzora arra mutat rá, hogy a szupergazdagok jelenleg 0,3%-os adót fizetnek vagyis nevetségesen keveset. Ha viszont 2% lenne az adókulcs, akkor az összbevétel 200-250 milliárd dollárra rúgna.

“Jövedelmükhöz képest a szupergazdagok aránytalanul kevés adót fizetnek” – mondta újságíróknak Rio de Janeiróban a francia professzor. Aki hangsúlyozta:

”A szupergazdagok megadóztatása erősíti a demokráciát, mert csökkenti a társadalmi egyenlőtlenséget. Ha ez megvalósulna, akkor növekedne a bizalom a kormányokban.”

A szupergazdagok jelenleg a világ GDP-jének 13%-át birtokolják, 1987-ben a globalizáció kezdetén ez még csak 3% volt. A neoliberális globalizációt Thatcher asszony illetve Reagan elnök indította el Nagy Britanniában és az Egyesült Államokban. A chicagói iskola elképzeléseit valósították meg, melyeket a Nobel díjas Milton Friedman fogalmazott meg: a tőke, az áruk és az emberek szabad áramlása, az állam gazdasági szerepének csökkentése vagyis a kapitalizmus határok nélkül. A neoliberális gazdaságpolitikát a chicagói fiúk Chilében próbálták ki Pinochet tábornok katonai diktatúrájának idején 1973-tól kezdve. Jelenleg a szélsőjobboldali Milei elnök alkalmazza a neoliberális elveket Argentínában, a G20 egyik pénzügyi csőd határán imbolygó tagállamában.

Gabriel Zucman professzor elmondta Rio de Janeiróban, hogy nehéz megbecsülni, hogy a dollármilliárdosok mennyi adót fizetnek valójában hiszen majdnem mindnyájan igyekeznek eltitkolni bevételeik egy részét az adóhatóság elől.

Azt a francia professzor valószínűnek tartja, hogy a döntő többség kevesebbet fizet mint 2%.

Brazília pénzügyminisztere, aki megrendelte a tanulmányt, elismerte, hogy nem lesz könnyű elfogadtatni a szupergazdagokkal és a kormányokkal a 2%-os adót. Felipe Antunes de Oliveira brazil pénzügyminiszter elmondta, hogy “hosszú tárgyalási folyamatra számítunk.”

A baloldali brazil kormányzat ebből a pénzből szeretné fedezni a fenntartható fejlődés költségeit.

Az Oxfam kutatóintézet sietett támogatásáról biztosítani az elképzelést, mert az ő kimutatásuk szerint az elmúlt három évben különösen gyorsan nőtt az egyenlőtlenség a világban:

miközben a szupergazdagok megduplázták vagyonukat, a döntő többség életszínvonala stagnált vagy csökkent.

“Ez egy komoly javaslat, melynek a megvalósítása minden kormánynak az érdeke” – jelentette ki az Oxfam ideiglenes igazgatója.

Az USA nem támogatja a szupergazdagok adóját

A Tax Justice Network 4,8 ezer milliárd dollárt veszít a világ a következő tíz évben, mert ilyen hatalmas összegeket menekíteni ki az adóparadicsomokba – jelentős részben épp a szupergazdagok.

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter a Wall Street Journalben úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok nem támogatja a szupergazdagok adóját. Yellen asszony még májusban így vázolta fel az amerikai álláspontot:

az USA híve a progresszív adóztatásnak vagyis, hogy a gazdagok fizessenek többet mint a szegényebb néprétegek, de azt viszont, hogy adóztassuk meg a szupergazdagokat globálisan, majd osszuk valahogy szét ezt a pénzt, ezt nem tartjuk reálisnak , és ezért nem is támogatjuk.”

Az Egyesült Államokban él a legtöbb dollármilliárdos, az ő adójukra a washingtoni kormány is igényt tart már csak azért is, mert az államadósság elérte az éves GDP 100%-át.

A javaslatot egyelőre Brazília és Franciaország támogatja valamint az Afrikai Unió, amely új meghívott a G20 csúcstalálkozón.

Trump ex elnök adócsökkentéssel kampányol az Egyesült Államokban, ezért a Biden kormányzat nem engedheti meg magának a szupergazdagok adójának támogatását. Ha pedig novemberben Trump jönne, akkor érvényesülne az America First elve vagyis az amerikai dollármilliárdosokat nemhogy új globális adó fenyegetné, de még az eddiginél is kedvezőbb az adózási feltételekkel számolhatnának, így a számuk és a vagyonuk minden bizonnyal tovább növekedne.

Matekozás

A foci nagyon bonyolult (mármint az emberi agyhoz képest). Ez a legbonyolultabb játék a világon, először is huszonketten vannak a pályán, és hogy még sokkal kiszámíthatatlanabb legyen, a játékosok döntő részének csak az ügyetlenebbik végtagjukkal szabad a labdához érni.

Ezért nincs olyan, hogy az ember magához szorítja, és szalad vele, mert ezt lábbal nem tudja megtenni. A kézzel is labdához érő sportágakban mindenféle külön szabályokat kellett kitalálni ahhoz, hogy a labdás ember labdacipelését az ellenfél meg tudja akadályozni, a fociban az ilyesmi nem szükséges, elveszti ő azt magától is. Mivel pedig ilyen korlátozó szabályok nincsenek, a fociban az akciók akármilyen bonyolultak lehetnek, az egysíkú, sablonos játék (mint pl. a kézilabdában) csak akkor jellemző egy mérkőzésre, ha az egyik csapat valamilyen okból tíz emberrel, azaz körömszakadtáig védekezik, és csak addig van nála a labda. amíg váratlanul valamelyik játékosához jutván az az ún. felszabadító rúgást elvégzi. Utána a támadók kapusától vagy bedobásból visszaérkezik a labda a védekezők térfelére, és a védőfal körbeadogatása kezdődik elölről.

A foci abszolút igazságtalan. Először is gólra megy, ami nem teszi lehetővé, hogy a szakértők a teljes mérkőzés látványa alapján dönthessék el, ki volt a jobb, és mennyivel, mint például a pontozásos sportágakban, ráadásul abszolút tévedésmentesen nem ítélhető meg még egy pimf lökés sem, hiszen ahhoz mindkét játékos mozgását ki kellene elemezni a különböző testrészekkel okozott erőhatások nagyságának ismeretében, amihez persze meg kell állapítani a tényleges erőket, és még előtte a szabálykönyvben rögzíteni azt az erőt, amely még megengedett. Még szerencse, hogy a VAR bevezetése óta a leshelyzetek megítélése objektív, és a többi kérdéses szituációban sem csupán azon múlik a döntés, hogy egy ember éppen akkor hol állt, és mit látott.

A focit a nagyok fejjel játsszák (és itt most ne a fejelésre tessen gondolni), azaz az agyi állapot nagyban befolyásolja a játékosokat. Ebből következően, hogy a foci világbajnokságokat szinte mindig az az európai vagy dél-amerikai ország csapata nyeri, amelyiknek a rendezési helyszínhez képest a legkisebb az időeltolódása, mert akkor a helyszínen tartózkodva kevésbé borul fel az életritmus az agyi koncentrációs és kombinatív képességekkel együtt, azaz az igazságtalanság ebben az esetben is érvényesül. Ma már ez nem annyira jelentős, mert a válogatott játékosok általában nem az adott ország valamelyik csapatában játszanak, hanem valahol máshol.

Az igazságtalanság további fokozása érdekében a nagy világversenyek, amelyen az országok válogatottjai vesznek részt, nem úgy zajlanak, hogy mindenki játszik mindenkivel, ahogy például az úszásban, mivel az rendkívül sok időt igényelne, hanem már eleve csoportokba sorsolják a válogatottakat. Tegyük föl, hogy például egy Európa Bajnokságon négycsapatos csoportok vannak. A csoportokon belül mindenki játszik mindenkivel, ne legyen már az, hogy egy tisztán kieséses rendszerben a csapatok fele már egy mérkőzés után hazamegy (ami akár egyetlen kapufán is múlhat), hanem háromszor próbálkozhatnak, így aztán valamennyire mégiscsak a csapatok tudásán múlik, ki megy haza, és ki marad a kieséses szakaszra. A sorrend persze matekozás végeredménye, ahogy a hatból a négy legjobb harmadik kiválasztása is, mely utóbbi nagy számolgatásokat eredményez a leendő harmadikok részéről, hogy mi lenne jó nekik. A matekozásban az a jó, hogy ott nincs vita, a négy nagyobb a háromnál, és punktum.

Az igazságosságot valamennyire fokozó lebonyolításon túlmenően további haszon a több mérkőzés, azaz az ebből adódó nagyobb, főleg a tévéközvetítésből adódó bevétel is, amelynek egy részét az UEFA tovább osztja a csapatoknak. Az osztás persze olyan, hogy minél sikeresebb és minél tovább jut egy csapat, annál több pénzt kap, holott talán fordítva kéne, hiszen ahol amúgy is jó a foci, azt nem kellene annyira támogatni, viszont a többieket annál inkább.

További igazságtalanság még, hogy az országoknak van egy-egy csapata, így például a 84 milliós Németországnak is egy, meg a tizenötöd annyi lakosú Skóciának is egy, ebből következően úgy lenne helyes, ha egy Skócia – Németország meccs, ha nem is 15:0-ról, de legalább 5:0-ről indulna.

Ám ilyenről szó sincs, éspedig azért nem, mert a nagy országok válogatottjainak sztárjátékosai gyakorlatilag mind európai nagycsapatokban játszanak, és mivel ezek ritkán esnek ki hamar a hazai meg a nemzetközi kupákból, ráadásul a hazai bajnokságaik is több meccsből állnak, mint a kicsik bajnokságai, a sztárok nyárra már eléggé fáradt állapotban érkeznek akár az EB-re, akár a VB-re, és ott néha igencsak visszafogottan kergetik a labdát. Erre tesz még rá egy lapáttal, hogy ezek a csapatok a csoportjukból nagy valószínűséggel tovább is jutnak, azaz a csoportmérkőzések során nem adhatnak ki mindent magukból, hiszen utána jön az egyenes kieséses szakasz, ahol még intenzívebb játékra lesz szükség. Ebből következően az utolsó csoportmeccsekre jellemző, hogy a már továbbjutott csapatok egyáltalán nem erőltetik meg magukat, hanem tartalékolnak, hiszen nekik már tökmindegy az utolsó meccs eredménye.

Ezeken az utolsó meccseken előfordulhatnak még szalondöntetlenek is, melyek következményeképpen mindkét döntetlenező csapat továbbjut (a matekozásból ez jön ki). Ezek a döntetlenek szintén az erő tartalékolására szolgálnak, mert arra nagy szükség lesz a következő mérkőzésen, hacsak az adott válogatott nem akar rögtön utána hazautazni.

A fenti két esetet tekintve biztosan lesz morgás, hogy ezek a magukat már nem nagyon erőltető válogatottak megszentségtelenítik a sport eszméjét, meg hűha, és minden! Ezzel a beleszólással csak az a baj, hogy a sportversenyek sohasem azt díjazzák, aki jobban küzd, hanem aki jobb eredményt ér el, mivel pedig a továbbjutás három meccsen dől el, ahol az összesített eredmény számít, a már továbbjutottaknak joguk van az utolsó meccsen akár rossz játékkal még vereséget szenvedni is, hiszen már megtették, amit megkövetelt a haza. Sőt, ha még jobban meg akarnak a hazájuknak felelni, akkor szuverén döntés lehet akár az is, hogy a következő egyenes kieséses szakasz első mérkőzésére tartalékolják az erejüket. Ebből következően minél jobban kikapnak, annál szuverénebb és hazaszeretőbb a csapat.

A mások viselkedésbe beleszólni azt jelenti, hogy a beleszóló nem tiszteli a másikat, mely megállapítást Magyarország kedvenc (4*2/3) miniszterelnökétől tudjuk, akinek, a hazaszeretet, a szuverenitás meg a mások iránti tisztelet mindennél fontosabb.

A fentiek tükrében kissé érthetetlen a Demokrata c. lap publicistájának véleménye (nyilván nem tiszteli Orbán Viktort sem), mikor azt írja, hogy:

„Vajon a gyalázatos teljesítményt nyújtó angol és portugál focisták mit mondanak a drukkereiknek, akik jegyet váltottak, repülőre ültek, szállást foglaltak, készültek életük élményére, és végignézték, amint Európa-bajnoki címre bejelentkezett csapatuk, a világverő Anglia képtelen egy épkézláb helyzetet kialakítani a kétmilliós Szlovénia kapuja előtt. A portugálok B-csapatáról már nem is beszélve, akik a világranglista 74. helyén álló Grúziától kaptak ki simán kettő nullra… Minket persze elsősorban magunk miatt is dühít ennyire, hiszen papírforma szerint bőven tovább kellett volna jutnunk a három pontunkkal. De természetesen nem értünk kellett volna harcolniuk az angoloknak, portugáloknak, hanem a saját szurkolóikért és hazájukért.”

Az angolok meg portugálok a sima továbbjutással megharcoltak a saját szurkolóikért és hazájukért. Sikeresebben, mint a mieink, akiknek három meccs nem volt elég, hogy a legjobb harmadikok között egy negyedik helyet elcsípjenek (a matekozás sajnos nem nekünk segített), és ha arra gondolok, hogy a skótok ellen a magyar gól a tízperces hosszabbítás utolsó percében esett, valamint, hogy a horvátok ellen az olaszok a kilencvennyolcadik percben egyenlítettek (ezzel lett nálunk rosszabb harmadik Horvátország), azaz ebben a két esetben is igencsak nagy mázlink volt, akkor nemigen tehetünk szemrehányást senkinek. Pláne nem azért, hogy az említett két válogatott játékosai hazájukat tartva szem előtt, már a következő meccsre gondoltak, és nem ránk, mert náluk a hazaszeretet és Anglia, illetve Portugália az első, amit nekünk Orbán Viktor szerint tiszteletben kell tartani.

Sajnos előfordul az, hogy az ember a csapatát szeretve túlértékeli, és túl nagyok az elvárásai, de csalódás esetén akkor sem szabad másra mutogatni. Semelyik válogatott sem azért megy világbajnokságra, hogy másokért harcoljon, hanem, hogy a lehető legönzőbb (= legszuverénebb) módon a maximális eredményt érje el.

Ha ezzel másoknak „árt”, az nem az ő dolga.

Az oroszok elhagyják a dollárt a jüan kedvéért?

Miután az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma idén júniusban szankciókat vezetett be a moszkvai tőzsdére és leányvállalataira, a tőzsdének le kellett állítania a dollárral és euróval való kereskedést, gyakorlatilag áthelyezve ezeket a tranzakciókat a tőzsdén kívüli piacra. 

Az oroszok hagyományosan külföldi valutát használtak megtakarításokhoz. Az év elején a lakosság közel 100 milliárd dollár készpénzt halmozott fel. Márciusi jelentésében az orosz központi bank megjegyezte, hogy a lakosság által vásárolt deviza 81 százaléka dollárban és euróban volt. Bár a Központi Bank leállította ezeknek az adatoknak a közzétételét, úgy tűnik, hogy a preferenciák a jüan javára tolódnak el, különösen azért, mert a legutóbbi szankciók csak megerősítik a kínai valuta megbízhatóságát orosz kontextusban. A Meduza elmagyarázza, hogy a jüan helyettesítheti-e a dollárt az egyszerű oroszok számára, és mennyire biztonságos lehetőség a megtakarításokra.

A jüan csak egyike a moszkvai tőzsdén jegyzett 39 pénzügyi eszköznek, de ezek többségének kereskedelme leállt a szankciók miatt. Jelenleg csak öt pénznem áll rendelkezésre a tőzsdén: a kínai jüan, a török líra, a fehérorosz rubel, a kazahsztáni tenge és az örmény dram.

Az orosz bankok azonban több lehetőséget kínálnak. Ott az oroszok nemcsak amerikai dollárhoz és euróhoz férhetnek hozzá, hanem brit fonthoz, svájci frankhoz, japán jenhez, kanadai dollárhoz, thai bahthoz, svéd koronához, norvég koronához, dán koronához, lengyel zlotyhoz, izraeli sékelhez és más valutákhoz (beleértve természetesen a jüant is).

Miért választják a jüant?

Az olyan valuták, mint a líra, a fehérorosz rubel, a tenge és a dram mind sokkal volatilisebbek, mint a kínai jüan, és a közgazdászok szerint még nem alkalmasak befektetésre vagy megtakarításra.

A kínai jüan stabil valutaként tűnik ki, amelyre nem vonatkoznak korlátozások. Az orosz központi bank lehetővé teszi a jüan szabad felvételét a bankszámlákról, ellentétben a dollárral és az euróval.

A Kínai Népi Bank hivatalosan nem tiltotta meg a két ország közötti pénzküldést vagy az orosz pénzügyi szervezetekkel való tranzakciókat. És bár még mindig vannak fizetési problémák, ezeket a kínai bankok attól való félelme okozza, hogy a hivatalos korlátozások helyett az amerikai szankciók megsértésébe esnek.

Ez számos előnyt biztosít a jüannak az orosz piacon. Az a tény, hogy még mindig kereskednek vele a tőzsdén, azt jelenti, hogy a befektetők figyelemmel kísérhetik dinamikus árfolyamát. A bankok az oroszoknak is felajánlhatják a pénznemben történő betétek elhelyezésének lehetőségét, lehetővé téve a jüan számára, hogy hozamokat generáljon és megtakarításokra használja.

Ráadásul Kína továbbra is Oroszország fő kereskedelmi partnere, így a jüan nélkülözhetetlen a vállalkozások számára. A kínai valuta már most is az orosz vállalatok exportbevételeinek közel 36 százalékát és az importfizetések 37 százalékát teszi ki.

A valuta iránti igény arra késztette az orosz vállalatokat, hogy havonta több mint 114,6 millió dollár értékű kötvényeket bocsássanak ki jüanban.

Ez a befektetőket is vonzotta, és a jüan részesedése a moszkvai tőzsde devizatranzakcióiban már a legutóbbi szankciós csomag előtt elérte az 54 százalékot, így Oroszország fő devizájává vált.

A jüan népszerűsége előnyös Oroszország számára?

Nehéz határozottan megmondani, de az orosz gazdaságnak kevés alternatívája van. Az összes „barátságos” valuta közül csak a jüan szerepel a Nemzetközi Valutaalap tartalékvaluta kosarában. 2023-ban a második helyen állt a globális kereskedelmi elszámolásokban a SWIFT rendszeren keresztül, bár részesedése 20-szor kisebb volt, mint az amerikai dolláré. Oroszország a Pekinggel folytatott tranzakciókon túl a jüant is használja: tavaly a harmadik országokkal folytatott kereskedelmének negyedét kínai valutában bonyolította le. Egor Susin, a Gazprombank Private Banking ügyvezető igazgatója kiemeli azokat a kínai statisztikákat, amelyek azt mutatják, hogy Peking egyre inkább használja a jüant a külkereskedelemben, a valutában történő fizetések 10-20 százalékkal meghaladják a dollártranzakciókat.

Az orosz központi bank is növeli jüan tartalékait.

A Központi Bank csak a teljes rendelkezésre álló forrását teszi közzé, de tavaly a Bloomberg becslése szerint a banknak körülbelül 45 milliárd dollárnak megfelelő jüanja volt.

A Raiffeisenbank elemzője, Stanislav Murashov úgy véli, hogy „a jelenlegi körülmények között a legjobb lehetőségek a jüan és az arany, mivel más nem konvertibilis valuták nagyobb kockázatot hordoznak, mint a diverzifikáció előnyei.” Azonban a kínai jüan sem szabadon konvertibilis, így az orosz tartalékok stabilitása kérdéses.

Kína egyedülálló kettős valutarendszere azt jelenti, hogy az országnak két árfolyama van a jüanra. A szárazföldön a jüant (CNY-ként jelölve) szigorúan szabályozza a Kínai Népi Bank, és számos korlátozás vonatkozik rá, beleértve az export-import szerződésekre vonatkozó követelményeket és a valutaátváltáshoz szükséges speciális számlákat. Ezzel szemben az offshore jüan (CNH) szabadabban működik a Hongkongi Monetáris Hatóság alatt, és nem vonatkozik rá a szárazföldi Kína törvényei. Peking azonban piaci akciókkal befolyásolja az offshore jüant, például nagy vásárlásokkal a hongkongi tőzsdén, ami erősítheti a CNH-t és gyengítheti a dollárt. Ez a stratégia a CNY számára is előnyös a két jüan típus közötti törvényesen megállapított 1:1 paritás miatt, bár értékük kissé eltérhet harmadik valutákra cserélve. Történelmileg a kínai szabályozó nagyon konzervatív volt a devizapiac kezelésében, és Kína különféle beavatkozásokat alkalmaz, hogy rendszeresen kiigazítsa a jüan értékét, hogy megfeleljen gazdasági igényeinek.

A szankciók érinthetik a jüant?

A helyzet továbbra is bizonytalan.

Az amerikai szankciók gyakorlatilag blokkolták nemcsak az amerikai dollárban és euróban, hanem a hongkongi dollárban való kereskedést is, ami a jüanra történő kényszerű átváltásokhoz vezetett.

Ez azt jelzi, hogy a moszkvai tőzsde továbbra is levelező banki kapcsolatokat tart fenn a kínai bankokkal.

Eközben a The Wall Street Journal arról számolt be, hogy az Egyesült Államok arra készül, hogy szankciókat vezessen be a kínai bankok ellen, amelyek segítenek Oroszországnak megkerülni a korlátozásokat. Ha ez megtörténik, veszélybe kerülhet a jüan kereskedése a tőzsdén, az oroszok még jüanban sem tudnak pénzt utalni külföldre, és a nemzetközi tranzakciók még bonyolultabbá válhatnak.

Egyelőre még mindig lehetséges jüan átutalása külföldre, és az ilyen átutalások még mindig sokkal több lehetőséget kínálnak, mint a dollárban és euróban történő átutalások. A bankok vonakodnak ezekkel a „mérgező” valutákkal dolgozni, és megfizethetetlen díjakat vezettek be az átutalásokra (még a beérkezőkre is) és a betétekre. A jüan esetében azonban a bankok arra figyelmeztetnek, hogy

sok múlik azon, hogy a külföldi kedvezményezett hajlandó-e pénzt elfogadni egy szankcionált orosz szervezettől.

Készen állnak az oroszok a váltásra?

A Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum előadói megjegyezték, hogy a jüan már az orosz pénzügyi rendszer központi elemévé vált. Mivel a szankciók olyan valutákat érintenek, mint a dollár és az euró, az oroszok egyre inkább a jüanhoz fordulnak megtakarításért, stabil befektetésnek tekintve a rubel volatilitása közepette. (Az Egyesült Arab Emírségek dirhamjai potenciális alternatíva, de a hozamok alacsonyabbak.) Az oroszok is elkezdték spekulatív eszközként használni a határidős devizaügyleteket, az új szankciókat követően pedig megugrott a kereslet.

A SuperJob felmérése szerint a dollár népszerűsége megtakarítási eszközként csökkent az elmúlt évben, és az oroszok mindössze 30 százaléka hajlandó használni, szemben a 37 százalékkal.

Ez az arány azonban még mindig meghaladja a jüanét, és az oroszoknak csak 27 százaléka nyitott arra, hogy pénzének legalább egy részét kínai valutában tegye félre. Az Otkritie Bank által végzett másik felmérés azonban azt mutatta, hogy Oroszország lakosságának 40 százaléka a jüant a dollár életképes alternatívájának tekinti. Az elemzők  azt jósolják, hogy 2024 végére a jüan az oroszok összes valutamegtakarításának egyharmadát teszi ki. Egyes bankokban a jüan már a betétek egyharmadát teszi ki, és az arány csak növekszik.

A brókerek is elkezdték bemutatni közönségüket a jüannak, elmagyarázva a valutával való kereskedés kockázatait és előnyeit, és összehasonlítva azt dollárral és euróval. Ezenkívül a pénzügyekre összpontosító Telegram-csatornák megpróbálják meghatározni az amerikai dollár piaci értékét a jüan árfolyam segítségével. Sofia Donets, a Tinkoff Investments vezető közgazdásza kiemelte a kínai valuta jelentőségét Oroszország jelenlegi gazdaságában:

„Ha még nem tanultad meg a rubel és a jüan árfolyamát, tanuld meg.”

Lehet-e Orbán Trump európai falova?

0

Tegyük újra naggyá Európát! – ez a magyar elnökség jelszava az Európai Unióban vagyis átvették Donald Trump jelszavát miközben Orbán Viktor pontosan tudja: Európában mindenütt tartanak attól, hogy Trump visszatér a Fehér Házba és nem is alaptalanul.

Az USA ex elnöke nem is nagyon titkolja, hogy leszarja az óvilágot benne ősei skót földjével együtt. Trump a brexit kapcsán megmutatta, hogy mi a véleménye az Európai Unióról, és az egész kontinensről.

A Buckingham palotában is azzal bíztatta Őfelségét, hogy Nagy Britannia nyugodtan kiléphet az Európai Unióból, mert utána ott várja a kánaán: az együttműködés lehetősége az Egyesült Államokkal. Mi valósult meg ebből? Ma sincs kereskedelmi egyezmény sem az USA és Nagy Britannia között. A brexit pedig annyira nem jött be Nagy Britanniának, hogy a konzervatívok hamarosan megfizetik ennek az árát: mindenki arra számít, hogy nagyot buknak az országos választáson.

Trump vidám kannibálként tekint Európára: minél gyengébb a “szövetséges” annál jobb, mert olcsóbban lehet felvásárolni. De mi a jó ebben Orbán Viktornak?

Ingyen blamálja magát a magyar miniszterelnök

Orbán Viktor az európai választások előtt még arról álmodott, hogy elfoglalja Brüsszelt. Ma a Fidesz továbbra is egy vécé előtérben szorong, mert a kutya sem kíván szövetségre lépni vele. Régi jó barátnője, Giorgia Meloni rácsukta  az ajtót mondván túlságosan is sokan ellenzik Orbán oroszbarát politikáját. A magyar miniszterelnök eddig Oroszország és Kína trójai falova volt Brüsszelben, lehet ezt még fokozni? Trump érdekében bomlasztani az Európai Uniót?

Ha Trumpot újraválasztják, akkor ő szíves örömest alkalmazná Orbánt mint kipróbált trójai falovat az Európai Unióban.

Kérdés, hogy mennyire zavarja őt a két másik gazdi: Oroszország és Kína. Orbánnak azt üzente, hogy nem tetszik neki a nagy barátkozás Moszkvával és Pekinggel, de ebből még semmi sem következik hiszen az, hogy milyen diplomáciát folytat majd Donald Trump csak november után dől el. John Bolton, Trump egykori nemzetbiztonsági tanácsadója azt állítja, hogy a régi új amerikai elnök közvetlenül tárgyalna Putyinnal, Hszi Csin-pinggel sőt Kim Dzsong Un-nal is. Ebbe a koncepcióba belefér Orbán Viktor is mint trójai faló Európában. A baj csak az, hogy ez nem hoz pénzt Orbánnak. Márpedig valamiből pótolni kellene a kieső uniós eurómilliárdokat. Ha nem lesz pénze, akkor nagyon is kérdéses lehet a 2026-os választás hiszen ingyen Orbán Viktor hatalmát sem őrzik, és nem is szavazzák meg. Ellenfele, Magyar Péter pedig már “bevette Brüsszelt”, ott ül az Európai Néppártban, amely alig várja, hogy Orbánt nyugdíjba küldjék mint univerzális falovat, amely saját hazáját az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb országává tette.

A Fidesz és a szerencsejáték

Így alakította a magyar kormány szerencsejátékkal kapcsolatos álláspontja a választási platformokat. A választási platformok meghatározó szerepet játszanak a politikai programok alakításában és a választók megnyerésében.

A Fidesz szerencsejátékot államosító álláspontja az elmúlt években egyre nagyobb szerepet kapott választási programjaikban, így jelentős hatással volt a szerencsejáték-iparra és a magyar társadalomra.

A https://casinorix-hu.com/ gyűjtése alapján az országban számos külföldi licenccel rendelkező online kaszinó is elérhető, de ezek gyakran alternatív linkeken működnek a szigorú szabályozások miatt. Ennek ellenére gyakorlatilag korlátlan számban elérhetők a nyerőgépek, asztali és élő játékok egyaránt.

Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan formálta a Fidesz szerencsejáték-államosító politikája a választási platformokat és milyen következményei vannak ennek a magyar közéletre.

A Fidesz szerencsejátékkal kapcsolatos álláspontja: a választási platformok áttekintése

A Fidesz politikája a szerencsejáték terén az elmúlt években jelentős figyelmet kapott. A párt 2010-től 2022-ig tartó választási platformjait elemezve világossá válik, hogy a szerencsejátékra vonatkozó jogszabályok módosítása és a szabályozási keret megváltoztatása fontos szerepet játszott a programjukban. A Fidesz következetesen támogatta a szerencsejáték szabályozásának államosítását, különösen a kaszinók és az online szerencsejátékok területén.

Ez a megközelítés nemcsak a választási kampányok során jelent meg, hanem a kormányzati tevékenységek során is, ahol a szabályozási keret állami keretek közé szorítása volt a fő irányvonal. A párt a többi között a koncessziós szerződések és az engedélyezési folyamatok szigorításával kívánta vonzóbbá tenni a magyar szerencsejáték-piacot a hazai befektetők számára, miközben egyértelműen a külföldiek kiszorítása volt a cél. Ezen túlmenően a Fidesz a szerencsejáték-ipart terhelő adók csökkentése mellett is elkötelezett volt, hogy ezek az állami vállalkozások könnyebben tudjanak működni és fejlődni.

A Fidesz szerencsejáték-államosító álláspontjának motivációi

A Fidesz szerencsejáték-párti álláspontjának mögöttes motivációi több tényezőre vezethetők vissza. Egyrészt a szerencsejátékból származó bevételek jelentős mértékben hozzájárulhatnak a magyar kormány költségvetéséhez, ami különösen fontos a gazdasági nehézségek (például világjárványok) idején. A szerencsejáték-ipar adóbevételei jelentős forrást jelentenek a kormány számára, amit infrastruktúra fejlesztésére, egészségügyi és oktatási kiadásokra fordíthatnak.

Másrészt a szerencsejáték-ipar munkahelyeket teremt, ami javítja a foglalkoztatási mutatókat és hozzájárul a gazdasági növekedéshez. Az új kaszinók és szerencsejáték-szolgáltatások létrehozása számos új munkahelyet teremt, nemcsak közvetlenül a kaszinókban, hanem az azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokban is.

Emellett a szerencsejáték-államosító álláspont a választókra is pozitív hatással lehet, főleg azokra, akik élvezik a szerencsejáték nyújtotta szórakozást. A Fidesz emiatt szélesebb választói bázist érhet el és növelheti támogatottságát.

Az online kaszinóhirdetések morális vonatkozásai Magyarországon

A Fidesz politikája jelentős hatást gyakorolt az online szerencsejáték-iparra Magyarországon. Az engedélyezett szerencsejáték-szolgáltatók számának növekedése, valamint a szerencsejáték-hirdetések és -szponzorációk szabályozásának enyhítése mind hozzájárult az iparág növekedéséhez. Az online kaszinók és fogadóirodák száma az évek alatt csak nőtt, és ez egyaránt vonatkozik az állami és a külföldi szolgáltatókra.

A Fidesz kormányának politikája révén több új (kormányközeli körhöz köthető) kaszinó nyitotta meg kapuit Magyarországon, és a külföldi befektetők továbbra is nagy érdeklődést mutatnak a magyar szerencsejáték-piac iránt. 

A szerencsejáték-ipar fellendülése pozitív hatással volt az építőiparra is, hiszen az új kaszinók építése és a meglévők felújítása jelentős beruházásokat vonzott be az országba, ami még több munkahelyet teremtett és fokozta a gazdasági növekedést.

A Fidesz politikájának hatása a magyar társadalomra

A Fidesz szerencsejáték-párti politikájának társadalmi és morális vonatkozásairól is érdemes egy-két szót ejteni. Az egyik legnagyobb aggodalom a problémás szerencsejáték és a függőség kialakulása.

A szerencsejáték-ipar növekedése társadalmi problémákat is okozhat, például családok is széthullhatnak miatta, vagy pénzügyi problémákhoz vezethet. A szerencsejáték negatív hatásai a közegészségügyre vonatkozóan szintén jelentős aggályokat vetnek fel.

Ezen problémák kezelésére a Fidesz kormánya több intézkedést is bevezetett, mint például a szerencsejáték-függőséggel küzdők számára elérhető segélyvonalak és támogatási programok. Azonban ezek az intézkedések gyakran nem elegendőek, és további erőfeszítésekre van szükség a probléma kezelésére és a társadalom védelmére.

A szerencsejáték-ipar növekedése és az ezzel járó társadalmi problémák közötti egyensúly megtalálása komoly kihívást jelent a magyar kormány számára is, ezért hosszú távú stratégiákra van szükség a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében.

Végszó

Az tehát világosan látható, hogy a Fidesz szerencsejáték-államosító álláspontja jelentős hatást gyakorolt a szerencsejáték-iparra és a magyar társadalomra. A politikai megközelítésük ugyan gazdasági előnyökkel is járhat, de ugyanakkor komoly társadalmi és morális kérdéseket is felvet. A jövőben fontos lenne további kutatások és intézkedések elvégzése annak érdekében, hogy a szerencsejáték-ipar átláthatóan és felelősségteljesen működjön, miközben védi a játékosok és a társadalom egészének érdekeit.

Miért ilyen a magyar média?

Magyar Péter, aki átvette a megbízólevelét Brüsszelben az Európai Parlamentben, indulatosan bírálta a magyar média elitet mondván “az úgynevezett független sajtó jelentős része is a hatalomgyár és a status quo fenntartásában érdekelt” – írja röpiratában Magyar Péter. Hozzáteszi: “Így tud a propaganda gondtalanul működni, így tud következmények nélkül hazudni, így tud bárkit akár magánszemélyeket is tönkretenni.”

Magyar Péter szerint is a média a negyedik hatalmi ág, de a valóságban ez inkább fikció mint realitás. Idézi Deák Ferencet, aki szerint

“a sajtótörvénynek egyetlen paragrafusa kellene, hogy legyen: ”hazudni pedig nem szabad!”

Egyáltalán nem véletlen, hogy a liberális Deák Ferenc nem vállalta el a neki felkínált kormányfői tisztséget , mert pontosan tudta: ez megvalósíthatatlan. Magyar Péter sem teszi fel a jogos kérdést: mitől ilyen a magyar média?

A magyar elit hazugságra van ítélve

A magyar társadalom döntő többsége a rendszerváltás után abban reménykedett, hogy hamarosan osztrák életszínvonalon fog élni. Az elit számára nagyon gyorsan kiderült, hogy erre jóformán semmi esély sincsen a többség számára. A választópolgárok ugyanezt csak néhány év késéssel realizálták, de végülis mindenki szembesülhetett azzal, hogy a periférián a globális kapitalizmus egészen más esélyeket kínál mint a centrum országaiban. A határ épp Ausztria és Magyarország között húzódik, ez nemcsak földrajzi, de jóléti határ is éppúgy mint az Egyesült Államok és Mexikó között.

Az elitnek ezt a siralmas helyzetet kell elfogadtatnia a választópolgárokkal, akik úgy érzik: átverték őket! Nem erre a rosszulléti kapitalizmusra fizettek be a rendszerváltáskor.

Ha a média nyíltan feltárná ezt a helyzetet, amelynek perspektívája se nagyon van hiszen Európa centrum államai is visszaesnek a globális versenyben: Németország, amely a térség zászlós hajója maga is keresi a helyét Észak Amerika és Kelet Ázsia versenyében. Az egész Európai Unióra stagnálás és csekély növekedés vár, a fellendülés reménye nélkül. Ez a vigasztalan kép sem a média számára sem a mindenkori hatalom számára nem fogadható el, mert illúziót kell kelteni ahhoz, hogy a társadalom működjön.

Kádár elvtárs ezt annak idején így fogalmazta meg a Kossuth Rádió reggeli krónikája számára, melyet “mindenki” hallgatott hiszen nem volt más:

“arra kell törekedni, hogy az emberek jó hangulatban menjenek munkába!”

Ezt Rogán Antal sem mondhatta volna szebben. Magyarországon a média nemcsak hazudik, de mellé is beszél: a legfontosabb témák meg sem jelennek benne. Mensonge par omission – mondják a franciák: azzal hazudunk, hogy nem beszélünk fontos témákról miközben jelentéktelen ügyek töltik meg a médiát.

Ez nemcsak a hatalom érdeke hanem a társadalom többsége sem kíván szembesülni saját vigasztalan helyzetével. Ki akar arról hallani, hogy egy jelentéktelen ország jelentéktelen polgára, aki egy provinciális rendőrállamban kucorog az Európai Unió szegényházában?!

A magyar Herosztratosz

Hja, kérem, időszámításunk előtt (nem szekularizáltak számára Kr.e.) 356-ban még könnyű volt az ilyeneknek. Ha valaki bement egy templomba, nem figyelt arra a kutya se, és ha égő fáklyával tette, hát akkor azzal! Ő tudja, nem? Bent sötét van, ő meg nyilván keres valamit. Volt azonban egy fáklyás ember, aki nem istennőt látogatni jött, hanem a történelemkönyvekbe való bekerülését forszírozandó felgyújtotta a templomot, melynek következményeképpen akkora világosság lőn Epheszoszban, hogy majd kiverte a szemét az odasereglőknek.

Az ügyben az az érdekesség, hogy nyilazó, szűz Artemisz, a független, határozott nő ókori ideálja nem védte meg templomát, és nem is büntette meg a gazembert, így azt a bíróságnak kellett megtennie. Meg is tette, majd a bűnös kivégzése után a nevének bármifajta említését is megtiltotta, mégpedig szintúgy halálbüntetés terhe mellett, hogy az esetleges követőknek elvegyék a kedvét a hasonló próbálkozástól. Sok sikert persze nem ért el vele, a név könnyedén fönnmaradt, és jóideje már az olyan cselekedeteket jellemezzük vele, melyek révén az elkövető károkozással akar hírnévre szert tenni. Ilyen például Kis Putyin, a pszichopata tömeggyilkos, akinek semmiféle jótulajdonsága nincs, ezért háborúkat kellett indítania, szekérderéknyi pénzt elkölteni, rengeteg embert legyilkoltatni, tetemes anyagi kárt okozni, plusz a gazdaságot tönkretenni, és nem csak az ellenség, hanem saját országában is, hogy valahogy elintézze azt a történelemkönyvbe kerülést. Elvégre Hitler meg Sztálin is benne vannak. Az aztán mégiscsak valami.

Megjegyzendő, hogy még, hogy ha a területszerzés nem is sikerül neki, a történelemkönyv már bizonyosra vehető, mert ennyire mocskos dolgot rég nem tett a Földön rajta kívül senki más. Putyin lett az, aki ebbe a viszonylag békés világba sikeresen visszahozta a gátlástalan, szadista erőszakot, az pedig, hogy a világ többi része nem egy emberként támadt rá fél nap alatt lerendezve a kérdést (áldozat és kármentesen), hanem vannak bőven szegény Putyin rettenetes fenyegetettségét megértők, meg békeharcosok, sőt még támogatók is, világosan megmutatja az úgynevezett „ember” szellemi képességeit és erkölcsi szintjét, ameddig sikerült eljutnia.

Egy mai Herosztratosznak, ha nem egy atomhatalom korlátlan kényura, sokkal nehezebb a dolga. Itt van például Orbán Viktor, a magyar miniszterelnök, akinek láthatóan nagyon komoly munkájába kerül a történelemkönyvbe való belekerülés. Háborút ugyebár nem indíthat senki ellen, mert abból csak röhögés lenne, templomokat nem gyújthat fel, mivel az ilyesmiből az elkövető elmeállapota kikövetkeztethető, ezért speciális harcot kell vívnia. Olyan harcot amelynek során az ellenség nem tud kárt okozni az immár 14 éve tejjel mézzel folyó, szép hazánknak… illetve hát olyan nincs, de ha már kár, legyen kicsi.

Az első lehetőség egy speciális ellenséggel való harc, amely ellenség nem véletlenül a szövetségesünk. Ilyenből kettő is van, az EU meg a NATO, amelyek közül az első ellen a miniszterelnök úr emberemlékezet óta küzd, ám az utóbbi időben bátran felvette a harcot a másikkal szemben is. Az ilyen ellenségek, amelyek egyben a szövetségeseink, a szövetségből adódón erősen korlátozva vannak a visszacsapást illetően, azaz ha Orbán éjjel nappal rugdossa is őket, nem söpörhetik el néhány gazdasági intézkedéssel másfél nap alatt a komplett NER-t Tiborczostul meg Orbán Győzőstül, hiszen Magyarország a szövetségesük, és ha az ország derék népnek derékhada derék értelmiségének hasznos és logikus irányításával állandóan Orbánt szavazza meg kétharmaddal, akkor ezt tudomásul kell venniük. Miniszterelnök úrnak ugyanakkor remek hivatkozás, hogy a nép őt akarja. A „No Migration, No Gender, No War” rendkívül ócska, az legelemibb ösztönökre apelláló, a gondolkodást totálisan kizáró, különösen bugyuta és mégis félelmetes szlogenrendszerről már nagyon sokszor írtam, ám miután követőim nincsenek (a NER lapoktól ez természetes, a „függetlenektől” megdöbbentő, de már kezdek hozzászokni – lásd 4*2/3; kösz mindenkinek, akit illet), a nép nem lesz felvilágosítva. Ezért a módszer nagyon hatásos, és még sokáig az is lesz. Ennek eredményeképpen, az ország tudjukmelyik része bámulattal figyeli a bátor miniszterelnök úr élethalál harcát Brüsszellel, melyben éjt nappallá téve, hősiesen védelmezi a magyarok érdekeit. Ha nem ő lenne a miniszterelnök, persze nem kellene védelmezni, és simán jönne a pénz, de erről az ország döntően nagy része nem tud.

Az EU meg a NATO sokáig kerek szemmel bámulva, hökkenten állt, és csak mostanában jutott el a tudatukig, hogy ez a krakéler-kókler őket használja egyrészt saját hírverésre, másrészt az itthoni szavazatszám növelésre, miközben ezzel csak úgy mellékesen megbénítja a két szervezet működését. Az eredmény fájdalmas, az EU csak nagyon nehezen tud mindenkire érvényes intézkedéseket hozni, viszont hogy Orbán benne lesz a történelemkönyvekben, mégpedig „Az emberiség fejlődésének és békés egymás mellett élésének fő kerékkötői” fejezetben, az tuti. Mégpedig csupa nagybetűvel. Különösen röhejes, hogy a miniszterelnök (pont ő!) nemrég arról kezdett hablatyolni, hogy az EU elvesztette a versenyképességet, ami valóban így van, és ez főleg neki, meg a hasonszőrűeknek köszönhető. Őt természetesen nem érdekli, hogy mekkora a kár, mivel anyagilag hat nemzedékre előre bebiztosította magát (a mi pénzünkből természetesen), neki az a lényeg, hogy beszéljenek róla. A dolog működik, ő már akkor is hír, ha az EU Tanács ülésén kiküldik a folyosóra, vagy megveszik a beleegyezését, például nem várnak el tőle semmilyen segítséget, de cserébe kussoljon, és szavazzon meg mindent. Ráadásul ezeket itthon nagy sikerként tudja eladni, ami fontos és szükséges ahhoz, hogy haláláig diktátor legyen.

Orbán ellenpéldája a szövetségeseivel nagyonis együttműködő luxemburgi miniszterelnök. Első kérdés: hallott valaki róla? Ugyan dehogy. Tudja valaki a nevét? A családján kívül nem sokan. Benne lesz az annalesekben? Egy nagy fenét. Úgy vész bele az ismeretlenségbe, mint ahogy a szürke szamár járt a köddel. Nem is szeretnék az országában élni. Borzalmas lehet. Sehol egy huszáros tett, egy hősi csíny, amely megakadályozza egy jó lépés megtételét, és az EU ott áll, bambán mereszthetve a szemeit, mi meg vigadhatunk, hogy miniszterelnök úr már megint megvédte a magyar szuverenitást. Igaz ugyan, hogy az az ő szuverenitása, mert nekünk magyaroknak minden szempontból jobb lett volna egy kompromisszum egy kicsit kevesebb szuverenitással, de jóval több pénzzel, amelyből például a tanárok fizetésemelése biztosítható, ugyanis a magyar vezetés úgy gondolja, hogy azt Brüsszelnek kell fizetni, nem nekünk, aminél nagyobb ökörséget nehéz akár csak elképzelni is. Így viszont a pénz nem jön, ami miatt Orbán fizetése nem lesz kisebb, csak a miénk. Az se sokkal jobb nekünk, ha átutalnak, mert az meg a büdzsén tátongó lyukak betömésére kell.

Van még egy ellenség, aki ellen rettenetesen küzd a miniszterelnök úr. Még jobb, mint az EU meg a NATO, mert nagy előnye, hogy még annyira sem tud ártani Orbánéknak mint az előbbiek. De ez titok, helyette a következőről hazudozik a propagandaminisztérium:

Az Operation Soros, vagyis a Soros-hadművelet olyan nyílt és fedett akciók sokaságából áll, amelyek alapvetően meg akarják változtatni a közép- és kelet-európai térséget. A Soros-birodalom története a ’80-as évek derekán indult és ma is tart. Mindent fel akar számolni, alá akar ásni, amiért a 20. században milliók ontották a vérüket: a demokráciát, a szabadságot, az önrendelkezést és a nemzeti szuverenitást. Az egész világot behálózó szervezetei mostanra identitásunk alapjait is meg akarják rendíteni. Át akarják nevelni a gyermekeinket, szét akarják rombolni a családjainkat, el akarják venni a hazánkat.”

Egyvalami igaz belőle: Soros valóban meg akarja változtatni mindazt, ami nem demokratikus, és például Magyarország nagyon nem az. Már sokszor írtam róla, például itt, és persze más is megpróbálkozott Sorosról írni, például a nagyeszű G. Fodor Schmidt Mária óvó szárnyai alatt. Természetesen nem ócska kis publicisztikát, hanem komoly formátumú könyvet (megvétele minden szervezetnek kötelező).

Sikerült a mentornak is tetsző címet adni: „Orbán kontra Soros”, melyről és az ehhez hasonlóról nekem mindig a muszlimok Allahhoz való hajlongásos imádkozása ugrik be a sok kis imaszőnyegen. Szerző Orbánt természetesen előre vette (hajlongás egy-kettő), és a címet úgy fogalmazta meg, mintha a két egyenlő szinten lévő személy „küzdene” (hajlongás három-négy), pedig két dologról a két személy vonatkozásában biztosan nem beszélhetünk: egyrészt azonos szintről, másrészt „küzdelemről”. A szint félelmetesen eltér, lévén az egyik világszerte megbecsült személyiség, a másik meg egy kis nemzet nem valami nagyeszű miniszterelnöke, aki magas nívón csak a kekeckedést műveli. A küzdelmet illetőleg meg mondható, hogy Soros szidalmazása nem küzdelem. Az ostoba szidalmazás meg pláne nem.

Amin jót mulattam:

Stumpf István a laudációjában rámutatott: Soros Györgyöt és Orbán Viktort, korunk két meghatározó és önmagán túlmutató személyiségét párhuzamba állítva kettejük világképét és harcát egy magyar elemző írja meg.”

Különösen tetszett Orbán, mint „kormeghatározó (hehe) és önmagán túlmutató (hehehe) személyiség”. Tervezem is, hogy megveszem a könyvet, és ha rosszkedvem lesz, beleolvasok. Majd igyekszem halkan röhögni, hogy ne zavarjak másokat.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK