Blogolda

Ha még nem olvasta volna…

Most mindenki ezen az „asszonyságon” van kiakadva, pedig semmi ok sincs rá. Krúdy A vörös postakocsiban „egy még elég csinos és kívánatos”, de a „szerelemtől visszavonult asszonyság”-ról emlékezik meg, akiről egy éjszakai kihallgatás során tudjuk meg, hogy „az volt a mestersége, hogy szerelmet vessen és arasson”. De Krúdynál maradva utalhatnánk a „horvát asszonyság”-ra, aki megőrült a színészekért, s aki horvát létére nem ismerte Zrínyit, a költőt, de Zrínyit, a kaposvári színészt annál inkább.

Kétségtelen, az „asszonyság” megszólítás manapság, a mai magyar nyelvben leginkább talán a megszólító távolságtartó fölényeskedését fejezi ki, s a megszólítottnak kedélyeskedő-bizalmaskodó lenézését, lekezelését. Orbán ezzel maximálisan tisztában van, hiszen egy októberi interjújában nagyon is tudatosan nevezte a számára gyűlöletes, megvetett és Soros emberének kikiáltott Věra Jourovát asszonyságnak, midőn ezt mondta:

„ez az asszonyság onnan Csehországból úgy látja a magyarokat, mint azok a tökfilkók, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy saját döntéseket hozzanak.”

Ugyanakkor olyannyira nincs köze Orbánnak a valósághoz, hogy már fel nem fogja, nem is érti meg, hogy ez a fajta bratyizós-pálinkázós-fehérvári huszározós, feudális stílus (стиль) egyszerre viszolyogtató és röhejes. Még akkor is, ha ez sokaknak bejön, s ettől a hátsó udvari verbalitástól érzik magukhoz közelinek a magyar miniszterelnököt.
Most Karikó Katalint, a vakcina egyik kifejlesztőjét nevezi – éktelen, de magához méltó tahósággal – „kisújszállási asszonyságnak”, mindjárt magyarnak is mondva a Pfizer nevű („ezt a nehezen kimondható szót: Pfizer, azt hiszem, így kell mondani”) vakcinát, amelyben „magyar ész van benne”, de „ugye egy német prof is benne van ebben a dologban”, foglalja össze rendkívüli eleganciával, kifinomultsággal és mértéktartással a magyar miniszterelnök.
Én viszont most Orbán rendkívüli olvasottságát, literátus személyét éneklem meg. Ugyanis épp Karikó Katalint, a vakcina kifejlesztőjét, a legkülönbözőbb szakmai elismerések várományosát kellett asszonyságnak nevezni, hiszen Orbán ezzel Krúdy egyik legkülönösebb regényére, az Asszonyságok díja című munkájára gondolhatott, amelynek főszereplője egy bizonyos Czifra János, foglalkozását tekintve „temetésrendező”, aki „huszonöt év alatt megismerkedett a halállal, eltemetett vagy tízezer pesti embert, gyermeket, asszonyt, öreget, nem volt neki újdonság a sírás, jajveszékelés, kétségbeesés…Bár nem volt lángész, hosszú működése alatt megtanulta, hogy az életet és a halált egy kis mesgye választja el, tehát nem igen érdemes sokat törődni az élet aprólékosságaival.” S hogy még valamit eláruljak erről a temetésrendezőről, Krúdy beszámolója szerint „a zsidótemetőben is volt dolga, ahol a gondnokkal szokott eszmét cserélni az általános drágaságról.”

Ugye, mennyire más, ha az ember nem innen-onnan kiragadva, hanem kulturális kontextusukban érzékeli a szavakat és kifejezéseket?

Akkor most miért is kell a mi nagyszerű, felkészült és nyelvileg is mindig selymesen és bársonyosan fogalmazó miniszterelnökünket méltatlan támadásoknak kitenni?
Gábor György

Köszöntő

A német Adolf Busch zseniális hegedűművész volt és fantasztikus zenepedagógus. A lutheránus Busch undorodva hagyta el a hitleri Németországot, s amikor a nácik megpróbálták visszacsalogatni, azt mondta, örömmel megy, ha Hitlert, Goebbelst és Göringet már felakasztották.

Busch alapította meg a világhírű Busch-Quartet vonósnégyesét, Bázelben pedig tanítványa volt Yehudi Menuhin, s miután többekkel, Toscaninivel, Bruno Walterral és testvérével, Fritz Busch-sal együtt megtagadták, hogy fellépjenek a hitleri Németország zenei rendezvényein (Bayreuth Fesztivál, Salzburgi Fesztivál etc.), megalapították a Luzerni Fesztivált. A Harmadik Birodalomtól minél távolabb akart kerülni, s 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol a világhírű zongoraművésszel, Rudolf Serkinnel létrehozta a Marlboro Zeneiskolát és Fesztivált.
Adolf Busch fantasztikus zenepedagógiai módszeréről könyveket írtak tele. Az egyik neves és sokak által átvett mondása szerint elsősorban nem az számít, hogy mire képes a hegedűművész vagy a zongorista keze, hogy technikailag mennyire virtuóz, hanem legfőképp

az számít, hogy mi van a zenész lelkében, s a szívtájon megszülető művet hogyan képes a kezén át hitelesen eljuttatni a hegedű húrjaihoz vagy a zongora billentyűzetéhez.

Két Magyarország van, két hang, két intonáció.

Tegnap a hivatalos csatornán újra lehetett hallani az ócska, hazug, hiteltelen csatornatöltelék hangot, a köztársasági elnöknek nevezett galád becstelenség megszokottan üres, a puszta megúszásra és letudásra törekvő, az őt felemelők hazug ízléstelenségének tökéletesen megfelelő, semmitmondó fecsegését.

És valóban: két Magyarország van.

Mert ugyanekkor egy másik hang is hallatta magát, a hivatalosoktól éppen elutasított RTL csatornán: Fischer Iváné és a Fesztiválzenekaré, meg annak a Magyarországnak a hangja, amelyet nem szokás meghallani, de Fischer Iván mikrofonja felerősítette a személyes hangokat. Igen, egyik-másik hang zeneileg pontatlan volt, de abszolút lélekből jövő, s csodák csodája, minden hang fantasztikus összhanggá állt össze a többi hanggal, a kórussal és a zenekarral.
Két Magyarország van, de lehetne újra egy is. Nem a hamis és fülsüketítően fals hangok elviselhetetlen kakofóniájának Magyarországa, hanem a Fischer Iván elképzelte Magyarországé, a lélekből szóló Magyarországé, ahol az én hangom is hallható, meg a tiéd, meg valamennyiünk hangja, s így képez mindez egy harmonikus egészet.
Ahogy az Adolf Buschnak is tetszésére szolgálhatott volna.
Gábor György

Korona anziksz

„A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.”

„Küzdünk, hogy az iskolákat és óvodákat ne kelljen bezárni” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök úr arcán a sok győztes csatát megvívott hadvezér magabiztos mosolyával.

Épp magam előtt láttam a miniszterelnök hajnali keléstől álmos, fáradt arcát amikor Dr. Gusztáv Huszák, a természettudományok doktora rám csörgött, hogy ugyan hajlandó lennék e „Kinyerma, játék és muslinca tíz percben” nevű kutyáját a sajátommal együtt sétálni vinni, mert ő ugyan hivatalosan nincsen karanténban, de hát a fia ízlelési képesség híján minden olyan ételt lenyel, amit eddig kétnapi éhezés után sem tett meg. Sőt, amikor az asszony véletlenül tovább pirította a rántást, mintsem azt a michelin csillagos nagykönyvben előírják – nevezetesen feketére – és a konyhából áradó füst bejárta a ház legrejtettebb zugát is, az ifjú Huszák gond nélkül mély levegővétellel próbálta magában szívni a várva-várt ebéd illatát amelyből a sors fintoraként és szerencséjére semmit nem érzett.

Dr. Gusztáv Huszák, a természettudományok doktora ebből azt a következtetést vonta le, hogy fia bizony koronás ifjúvá vált. Előfordul ez, ha az ember gyermeke huszonéves korának első éveiben egyetemre jár és a hozzá szorosan kötődő ifjúi társaság oszlopos tagja.

A koronás ifjú bejelentése után, mely szerint sem ízlelése, sem szaglása nincsen a család anyai ága ijedtében azonnal munkáltatójához fordult, ugyanis ő a kerületi óvoda szeretett óvónénije, s mint ilyen józan paraszti eszére hallgatva bejelentette, hogy feladatait legnagyobb sajnálatára sem láthatja el mert fia koronavárományossá avanzsált.

– Pozitív teszt van? – kérdezte az óvoda felelősségteljes vezetője.
– Az sajnos nincsen, habár a fiam bejelentette az illetékeseknek, de még nem jöttek ki. Ha jönnek és leveszik utána még a legjobb esetben is további két nap mire megérkezik az eredmény – mondta.
Addig pedig sokakat kellene puszival megvigasztalni. Az egyik gyerkőc azért pityereg, mert nem szereti a kelkáposzta főzeléket, a másik meg nem szeretne ebéd után aludni, s az ilyesfajta tragédia okozta vég nélküli pityergést csak óvónéni puszija tudja elviselhetővé tenni. Csakhogy míg a gyerkőcre a puszi hat, a nagymamira meg a hazavitt vírus – gondolta öntudatosan.
– Ha nincsen pozitív teszt akkor jönnöd kell! – hangzott a megfellebbezhetetlen verdikt.

Másnapra a koronás ifjú fejfájással és torokfájással gazdagodott. A családi orvoshoz intézett kérdése mely szerint „mivel múlik el a fájás nekem?” csak néhány szavas válaszban kínált nem éppen terápiás lehetőséget – Idővel fiam, idővel – válaszolt az egészségtudományok szakavatott doktora, közben huncut mosoly jelent meg szája sarkában, mint mindig amikor ezt a sokéves poént elsütötte, de mint tudjuk egy újszülöttnek minden vicc új.

Dr. Gusztáv Huszák, a természettudományok doktora bölcsen fordult medika lányához. „Annyi előnye azért csak van az öcséd koronájának, hogy legalább neked sem kell menni tesztmintákat begyűjteni.”

Tévedett!

A lánygyermek bejelentette ugyan öccse sajnálatos megkoronázását, ám hamar lehűtötte kedélyét a válaszként érkező valahonnan ismerős mondat „Pozitív teszt van?”
Meg sem hallgatva a továbbiakat leszegett fejjel csak annyit mondott a telefonba „Jó, akkor reggel megyek.”

Amikor doktorunk kolléganője telefonon kétségbeesve fordult hozzá segítségért, miszerint privátilag hatodik tesztje is pozitívnak bizonyult magas láz hiányában az operatív törzs felkent képviselője csak annyit mondott, hogy maradjon otthon és várjon, mert ha nem tud magas lázat és komoly fulladást produkálni nincs mit tenni. A kolléganőnek meg szétment a feje, köhögött, hasmenése kapott, ám valaki időnként, néhány percre leszállt mellkasáról, úgyhogy nagyobb légzési gondjairól nem tudott panaszkodni, és speciel láza meg egyáltalán nincsen ezért nem tudja mit kellene tennie.

Dr. Gusztáv Huszák, a természettudományok doktora mélyen elgondolkodott a világ rendjéről, különös tekintettel

„A káosz, mint politikai stratégia”

című mű veretes mondatainak igazságán. Ekkor mély lélegzetet vett és a kolléganő szíves figyelmébe ajánlotta a veretes olvasmányt majd letette a telefont.

Dr. Gusztáv Huszáknak, a természettudományok doktorának eszébe jutott Orbán Viktor miniszterelnök úr megnyugtató mondata, „az egészségügyi rendszer bírja a terhelést, van elég lélegeztetőgép, orvos és ágy. Az első adag koronavírus-elleni vakcina december végére, január elejére megérkezhet.”

Megnyugodott, talán bubukált is egyet.

Mire felébredt délután lett. Az ifjú immár hatóságilag is igazolt koronássá vált, az asszony az óvodában Pistikét vigasztalta, a medika meg éppen kenetet vett a koronára áhítozóktól, miközben „Kinyerma, játék és muslinca tíz percben” toporgott a kertkapuban,  Dr. Gusztáv Huszák pedig a kontaktkutatás hazai tapasztalatairól olvasott egy frissen megjelent tanulmányt.

Ámen.

Hát az édesanyátok az!

Varga Judit és az összes többi arról beszél, hogy ez itten egy jogállam, ez itten egy szabad piacgazdaság, ez itten egy demokrácia.

Speciel nekem most lett elegem, s ha ebből az országnak nem lesz hasonlóképp elege, akkor minden mindegy, s akkor lökjék vissza ezek az ócska gazemberek Magyarországot minél távolabb a civilizált világtól, bele a dzsungelbe, ki a prérire, ahol továbbra is ők lesznek a prérifarkasok, a hiénák, a dögkeselyűk.
Mert olvasom, hogy a Varga Judit-féle kurvára jogállamiságú Magyarországon most épp a magánóvodákat kívánják betiltani, ahol angol (francia, spanyol etc)., azaz valamely világnyelvet oktatnak, s arra kötelezik a PRIVÁT (azaz MAGÁN) óvodákat, hogy mind a nevükből, mind a nevelési programjukból töröljék az angol (stb.) nyelvre történő utalást.
Mi a franc zajlik itt Varga Juditostól és jogállamiságostól meg szabadpiacostól, meg 133 bátor emberestől? Vagyis ha én magánóvodát akarok indítani, s megfelelek a Köjálnak vagy minek, megfelelek az összes hatóságnak, a földről lehet enni, olyan a tisztaság, a behozott gyerek sem érzi magát kényszerzubbonyban, hanem van képe remekül ellenni, s még mellette egy világnyelvet (angolt, you know, package, Hungarian fairy tale és társai) tanítok, akkor jön Varga Judit, s a gigantikus magyar jogállamiságra és szabadpiacra apellálva dekázgat egy kicsit az angol nyelvű mesekönyvvel, majd bezáratja az óvodámat, kitiltja a gyerekeket (akik azért jöttek, hogy tanuljanak angolul – you know), vagy franciául, vagy spanyolul, vagy ha én, a szülő és gondviselő úgy akarom, akkor A héten nyakjuszául, B héten baszariul, C héten gudzsarátiul, D héten pedig Fidesz-fogalomcsúsztatós újbeszél makogásul.

És az egyházi iskolákban mi van?

Ott lehet mindent, mi szem szájnak ingere: hittant és hitbizományt, hitvallást és hitcikkelyt, hitbuzgalmat és hittérítést, hitéletet és hitsorsost, hithűséget és hitehagyást, hitvitát és hitványságot (bocs, azt még csak fakultatíve) tanulni, ott jogállamiság van és szabadpiac, ott minden megengedett. Nem úgy a privát óvodákban.
Komolyan mondom, ezek mind elmebetegek, idióták, született gazemberek. Nem elég ezeknek a példa: Semjén példája meg a többi alaké? Semjén annyit tud idegen nyelven, hogy néha egy-egy vadászkiállításon remek kiejtéssel elbődül, elegánsan barcog, akár az üzekedési időszakban a dámbika. Nagyjából ezzel ki is merült a mi miniszterelnök-helyettesünk nyelvismerete, nyilván ő ilyen magánoviba járt egykor.
De most tényleg: egy jogállamban, egy XXI. századi európai országban betiltani a magánóvodát, mert angolra tanítják a gyerekeket? Kik ezek a pattintott kőkorszak szellemiségét, erkölcsi állapotát és mentalitását idéző szörnyetegek? És miért kell nekem erről írni, hogy magához térjenek az apukák és anyukák, nagypapák és nagymamák?

Tényleg nem ország ez!

Most megint nem értek valamit: a bérsajtó jóvoltából egészen tegnapig úgyszólván kizárólagosan a melegekről lehetett olvasni: analitikus és kontinentális megközelítésben, a férfi = férfi, a nő = nő, a férfi ≠ nő, a nő ≠ férfi, s ennek fúga-szerű építményét (fugere = kergetni), előre és hátra, oda és vissza, permutációs fúga, duplafúga, triplafúga, tükörfúga, rákfúga, ráktükör-fúga, jegyzetapparátussal és jegyzetapparátus nélkül.
Mára azonban, akár egy karmesterpálca intésére befejeződött a felettébb izgalmas és intellektuális témafolyam, s a nem nő nők és a nem férfi férfiak, vagyis a melegek helyére visszaköltöztek jól kiérdemelt helyükre a migránsok. Mert a migráns = migráns, vagyis a Nap körbejárt, hogy mára ismét felragyogjon, s hogy újra megkezdhesse megszokott pályáját.
Tartsuk jól figyelmünk homlokterében azt a vaskos történelmi tapasztalatot, amely arra int, hogy a diktátorok úgy veszítenek, hogy közben győzelmi jelentéseket adnak ki, s triumfálásuktól hangos a hozzájuk hű cselédsajtó. Csak jut eszembe alapon: Sztálin úgy vetett véget az amúgy is vesztes és stratégiailag részben elhibázott, részben felesleges berlini blokádnak, mintha azt engedményeivel megnyerte volna, miközben látványos vereség volt számára az egész. Vagy Hruscsov például úgy vonta ki Kubából a rakétákat, hogy azokat jó előre átkeresztelte támadó rakétákról védelmi rakétákká, mintha azt a hülye USA rosszul tudná, s ennek megfelelően nem a támadó rakétákat vonta ki, egy frászt, hanem a védelmi rakétákat, vagyis nyert.
Vagyis vesztett, tudniillik az történt, amit az USA feltételül szabott, de hát a Pravda, meg a Komszomolszkaja Pravda, meg a sikerre kiéhezett szovjet munkásosztály és parasztság… Szaddam Huszein úgy engedte be a nemzetközi megfigyelőket, mintha be sem engedte volna.
Vagy itt van nekünk a miénk, Orbán. 2010-es hatalomra kerülése után rögtön megpróbálta megemelni a deficitplafont 3%-ról 6%-ra, amivel Barroso és Merkel elhajtotta, ám erre Orbán válaszként kirúgta az IMF-et, amire már amúgy sem volt semmi szükség.

A diktátorok úgy nyerik a csatát, hogy közben a csata elmarad:

állnak kivont karddal a harcmezőn, seregek nincsenek, legfeljebb egy-egy tehénpásztor téved arra, ezerszer gondolt csodaszépet, gondolt halálra, borra, nőre, és kérdezi, mi a búbánatot álldogál ez itten azzal a lopott múzeumi szablyával, aztán megy tovább, mert dolga van Riskával. Nemsokára odatéved egy másik alak, piszkos, gatyás, bamba, káromkodik és fütyürészik, ő a cselédsajtós, aki viszont azonnal vezércikket kanyarít a látottakból: vérfürdő, hullahegyek, vergődő testek és csonthalmok, halálhörgés és siralom, ám a lovak patájától felkavart homok ködfellegén egyszeriben feltűnik a győztes, úszik a diadalban, megmentő és életadó, jótevő és gondoskodó, rettegett hős és vajszívű érzület (a köbön).

Most tehát Orbán újfent győztes csatára készül.

Meglehet, a férfi = férfi, a nő = nő jogelméleti eszmefuttatást, ami, ha jól tudom, még csak tervezet, nincs elfogadva, csendben, valamilyen trükkel előbb megszoptatja, aztán betakarja és elaltatja, meggyőzve a nyugati világot arról, hogy itt jogállamiság van, de abszolút jogállamiság (nyugati barátaink amúgy hasonló melegségi okokból és teljes joggal buktak ki nemrég a lengyelekre), úgyhogy ezt a disznóságot valamilyen trükkös módon és szép csendben álomba ringatja a Nagy Vezér, miközben idehaza győztesként fogja magát ünnepeltetni, hiszen egyetlen migráns sem költözött az országba, s ezt most megint a mi Viktor apánk elszánt és harcos szellemének köszönhetjük, miközben a nyugati világ nagy ívben tesz erre a repetitív módon migránsozó orbáni szélmalomharcra.
Minden szép, minden jó, felragyoghat az európai arcél és dagadhat a büszkeségtől a magyar kebel, megoldódott minden, hiszen a belga söröző tulajnak, a francia vendéglősnek, az olasz panziósnak, a spanyol taxisnak, a görög strandi nyugágy-kölcsönzőnek, vagy a magyar kisvállalkozónak valóban kell a pénz, a segély, a támogatás, a hitel, hogy életben maradjon.

Ez tehát nem vicc.

A rossz vicc csak az lenne, ha az Európai Unió három és további sok-sok bölcse elfeledkezne nagy örömében arról, hogy a magyar szemfényvesztő fiók-Cipolla a jogállamiság részét képező korrupcióellenesség fogalmát áttolta a migráció fogalmába, holott a korrupció és a migráció között egyetlen a hasonlóság: mindkettő cióval végződik.
Vagyis most, legalább egy kis időre a melegek cseréljenek helyet a migránsokkal, a korrupciót pedig nyelje le a melegekért és az újabb migrációs győzedelemért cserébe az Európai Unió (le fogja nyelni, elvégre a görög strandos, a belga sörözős, a francia vendéglős és az olasz panziós mögött van egy sokkal gránitszilárdságúbb érv, maga a német autóipar, an sich), a magyar meg ismét átviheti a vállain a diadalkapu fenséges íve alatt a hon örök migránsbajnokát.
Így aztán mindenki jól járt, a belga sörözős, a francia vendéglős, az olasz panziós és a magyar lelkületes, meg persze a megszokott csapat Mészáros Lőrinctől Tiborcz Istvánig, Ráheltől Garancsiig, s legfeljebb a magyar sörözős szépen kiballag a belgához csaposnak, a magyar éttermes a franciához mosogatónak, s a magyar panziós az olaszhoz éjszakai portásnak.
A világ ismét kigömbölyödött, itt a vége, fuss el véle. Mármint a pénzzel (lével, korpával, zsetonnal).
Gábor György

(ál)arcaink

az ember valójában mindig spontán. spontán módon vesszük fel mindenféle arcainkat, konvencionális szerepeinket – gyerek, szülő, diák, tanár, ismerős, haver, barát, partner, szerető, (házas)társ, beteg, orvos, kolléga és így tovább – annak megfelelően, hogy épp ki(k)hez képest és milyen viszonyban nyilvánulunk meg. és ezeken a nagyobb kategóriákon belül is mindenféle arcot megtapasztalunk magunkon… sok olyat is, amit valahogy álarcnak érzünk. ami kényelmetlen, ami mindenféle problémákat okoz nekünk, és esetleg másoknak is.
a mainstream modell többé-kevésbé az, hogy van egy „igazi arcunk”. valami, ami tényleg mi vagyunk. ez javarészt az az arcunk, vagy arcrendszerünk, ahogy saját magunkat belülről ismerjük. egy idealizált önmagunk, és annak is leginkább a krémje… a szerintünk legjobb önmagunk, vagy max. kis hibákkal (amelyeket mások lesznek szíves még szeretni is)… ahogy azt a velünk együtt változó és erősen szelektált emlékekre alapozott élettörténetünkből kivonjuk, kiabsztraháljuk.
sokszor elhangzik, hogy nem voltam önmagam, vagy én amúgy nem ilyen vagyok… vagy hasonló. szóval bizonyos egyszeri vagy visszatérő arcainkkal nem azonosulunk…
szerintem minden (ál)arcunk rólunk mesél. kiről másról?

Válasz helyett

Ma reggel néhány keresetlen szóval reagáltam Orbán Viktor pénteki rádióüzenetére. Sajnálom, hogy ezt a bejegyzést nem előtte olvastam. Egy sort sem írva crtl copyval idemásolhattam volna ezt a bejegyzést, ahelyett, hogy dadogó mondataimmal fárasztottam olvasóinkat. Orbánnak üzenem: nem vezényelni kell, hanem emberi szavak. 

dr. Csipszer Bernadett Facebook bejegyzése:

“Gondolkoztam, hogy megírjam-e a következő „pár” sort, avagy sem…. Mégis az írás mellett döntöttem, mert hátha lesz pár olyan, akihez eljut az üzenetem, kérésem.
Ma reggel ügyelet után (Győr, Petz Kórház, az ország talán második legnagyobb kórháza, aneszteziológiai ügyelet) nem túl rózsás a hangulatom…
A tények: a győri kórház érdemben közel teltházas COVID pozitív betegekkel, lassan minden korábbi osztály helyén koronavírusos betegek fekszenek.
A kórházban jelenleg 3 intenzív osztályon (eddig 1db központi intenzív osztály volt) küzdenek szó szerint a kollégáim a betegekért….2 intenzív osztály COVID-intenzív, 1 nem fertőzött betegeket ellátó intenzív osztály.

A betegek csak jönnek és jönnek, egyre fiatalabbak az intenzívre kerülő pozitív betegek…nem 80+, hanem 50+, 40+ vagy fiatalabb.

Az intenzíven dolgozó kollégák elmondása alapján, aki lélegeztető gépre kerül, annak sajnos kis esélye van a túlélésre. Kevés beteget tudnak megmenteni. Aki intenzíves szakorvos, szakdolgozó hozzá van szokva a küzdelemhez, halálhoz, de nem ehhez, ami most zajlik.
A környéki megyék kórházai beteltek, a mobil járványkórház, közel teltházas… intenzíves orvosok hívják egymást, hogy próbáljanak a betegeik számára vmelyik másik intenzíven helyet találni, mert ők már nem tudják hová tenni a beteget……TELE, TELE, TELE…..
És közben az egyéb betegek ellátása (balesetek, szívinfarktus, agyvérzés, mérgezés, szülések, stb. stb) ugyanúgy szükséges és nincs belőlük kevesebb, mint máskor.

Kérek tisztelettel Mindenkit, hogy vegye komolyan a járványhelyzetet, a védekezési rendelkezéseket!

Nem, nem most kell régen látott családtaggal, baráttal, stb összejövetelt, bulit tartani! Nem, nem most kell wellness hétvégére menni! Nem, nem most kell shopping napot tartani….stb, stb.
Kérek Mindenkit, higgye el nekem, hogy minden egészségügyi dolgozó napi szinten küzd a betegekért! A rendszer hibái, extrém mértékű túlterhelése és ebből adódó csúszások, várakozások nem a mi hibánk, nem mi tehetünk róla!
Igen, van, hogy türelmetlenek, ingerültek vagyunk. Emberek vagyunk, akik most már nagyon fáradtak és elkeseredtek. Elnézést kérünk érte!
Mi is emberek vagyunk, anyák, apák, nagyszülők, nők és férfiak családdal, gyerekekkel, betegségekkel, félelmekkel, bizonytalansággal tele, DE minden nap, mikor szolgálat van, akkor megyünk és megtesszük a tőlünk telhető legtöbbet.

Sokan közülünk, akik covid betegekkel dolgoznak akár kórházban, akár a mentőszolgálatnál, minden alkalommal a saját egészségüket, akár életüket teszik kockára másokért!

És itt álljunk meg egy pillanatra! Nem, nem pénzért tesszük ezt, és nincs akkora összeg, amelyért ezt megtennénk, ha nem tekintenénk ezt hivatásnak!
Ti, Önök, akik az elmúlt időszakban (tisztelet és köszönet a kivételeknek!) – sajnos egyre gyakrabban- szapuljátok/szapulják az egészségügyi dolgozókat, elgondolkoztatok/elgondolkoztak azon, hogy önként vállalva bemenne-e olyan helyre/lenne –e olyan emberek mellett, akiktől bármelyik percben megkaphatja azt a vírust, ami lehet, téged/Önöket is megbetegítheti, vagy akár meg is ölheti?! Ezt mennyi pénzért vállalná hetekig, hónapokig? Csak őszintén!……ugye, ugye?

Kérek, mindenkit tisztelettel ne bántsatok/bántsanak minket!

Értetek/Önökért tesszük kockára egészségünket, életünket és a családunkét – mert ugye tünetmentesen mi is átadhatjuk a saját hozzátartozóknak- minden egyes nap, minden egyes műszakban, amikor dolgozunk ebben a jelen járványhelyzetben.

Köszönöm annak, aki ezt elolvasta!

Kérek, mindenkit, hogy vigyázzon magára, vigyázzunk egymásra! Mert lassan nem lesz más, mint halálhörgés és siralom…”

ÉLETKÉP. VAS UTCA, PÉNTEK, 6 ÓRA.

   Péntek, 6 óra.

Ezt az időpontot tűzte ki a lövészkancellár, pontosabban a főnökei, még pontosabban a főnökei főnöke a Színművészeti kiürítésére. Milyen szép szó: kiürítés. Legyen minden üres, főleg a diákok feje. De az mindenféle lázadó gondolattal van tele.

Ezért 6-ra sajtótájékoztatót hirdettek, ahová nemcsak az újságírók mentek el.
Megyek én is, nem párt vagyok, hanem magánember, történetesen olyan apa lánya, akinek rendezőként a színház volt az élete.
A buszról leszállva egy pillanatra rendőrszirénák vijjogását hallom. Nocsak- hökkenek meg. De semmi baj: a rendőrök csak a helyszínt biztosítják, az utca az autók elől lezárva. A tömeg kilóg a Rákóczi útra. Sokan a csuklójukon, a kabátjuk hajtókáján, a fiatalok a hátizsákjukra kötve, néhány lány a hajában viseli az ellenállás jelképét: a piros-fehér szalagot. Mindenütt kézzel írt táblák:

„Veletek vagyunk!”

6-kor kiállnak a hallgatók: nem mennek el, megerősítik a blokádot. Nem kérnek az „előrehozott őszi szünetből”, tanulnak tovább a tanáraiktól a tanköztársaságban. Joguk van az egyetemükhöz, joguk van itt lenni. Jogi úton is fellépnek az utasítás ellen.
Várunk. A Vaskancellár (ja nem, az Bismarck volt, másik súlycsoport) sehol. Talán egy még fontosabb helyszínen ürít, nem itt. De parancsa szerint bent a szerencsétlen hivatali beosztottak megkezdik a kiürítést, gondolom, nem nagy kedvvel, pláne, hogy tudják, kint a tömeg. Fél hétkor a kapuban újra megjelenik egy hallgató, hogy elmondja: a kiürítést megakadályozták. Úgy fest, fizikai erőszak nélkül, hála istennek.
Az épület mellvédjére ismét kiállnak az ügyeletes őrök. Megint övék a hely. Óriási tapsvihar fogadja őket.
A tömegben spontán énekszó. Felhangzik a színművészetisek népdalból átköltött dala: „Ej, a titkos egyetem…” Aztán a Kossuth nóta: „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” Ahogy szemerkélni kezd az eső, a másik is: „Esik eső karikára…” Az idősebb generáció rákezd a „Ha én zászló volnék…”-ra, az ifjabbak is bekapcsolódnak.

Indulok újra a Rákóczi út felé. A sokaság szélén meglátom a főpolgármestert, sokan odamennek hozzá, beszélget. Még hallom, ahogy üdvrivalgással végigfut a hír: visszafoglalták az Ódry színpadot.

Egy csoport fiatal lány elkezdi az egyetem másik, kultikussá vált dalát: „Kicsi vagyok én, majd megnövök én, mint a gombóc a fazékból, kidagadok én!”
Már megnőttetek, gyerekek.
Az a gombóc előbb-utóbb kidagad a fazékból.

Foszlányaim – 20200924

0

Nagyon jóindulatú, szinte balgán naiv ember vagyok.(a megjegyzéseket kéretik postai úton továbbítani!) Most mégis felmerült bennem egy kérdés, amit jó lenne megkérdezni valamelyik arra illetékes nagyméltóságú tekintetes NER úrtól:

Tessék mondani miért van az, hogy a most kiadott okmányok szerint a kormánynak COVID teszteket eladó cégek közül négy már nem szerepel a cégjegyzékben, egy pedig igencsak kétes hírű fidesznyik birtokában van?

Foszlányaim XX.

0
Semmit nem öregszem! Huszonöt éve lecsóra hívtam meg barátaimat. Csak a paradicsomot felejtettem ki a lecsóból. Ma gulyást főztem. Hogy finom legyen természetesen bográcsban. Megettük. Csak azt nem értem miért van ott a kockára vágott krumpli még mindig a tűzhely mellé készítve?! Mondom, semmit nem öregszem!

Vidnyánszky nem értheti

Olvasgatom a híreket az SZFE körüli fejleményekről, s lám mit tett közzé nemrégiben a kormányhoz közel álló Mandiner a kuratóriumi elnök gazdag gondolataiból:

“…Mandiner:
Van bármiféle mód arra, hogy teljesüljön az a követelés, hogy a kuratóriumba az egyetem szenátusa által delegált tagok is bekerüljenek?

Vidnyánszky: Szerintem így lett most reális a felállás. Most tartunk ott, hogy megfelelő súlyú tárgyalófelek ülnek egymással szemben. Így is nagyon nehéz folyamat áll előttünk….“

Slussz!

Ez világos beszéd. Minden döntési jogot a kormány által kinevezett kuratóriumnak, az érdekelteknek pedig coki!

A hallgatók a maguk módján reagáltak:

„Fenntartjuk azt az álláspontot, hogy Vidnyánszky Attila és a kuratórium a diákság számára illegitim. Kinevezésük antidemokratikus eszközökkel történt, így tehát nem szeretnénk velük tárgyalni”

– jelentette ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak képviselője a minapi sajtótájékoztatóján.

Ez is világos beszéd. Vidnyánszky és olajmágnásai menjenek a pokolba!

e mondott még egyebet is a főkurátor!

….Mandiner:
Hogy bírja ezt az időszakot?

Vidnyánszky: Nagyon nehezen. Ez nem az én szakmám, én nem vagyok politikus, de szakmai felelősségérzetem arra késztetett évekkel ezelőtt, hogy ne csak mondjam a véleményemet, hanem értékrendemmel összhangban cselekvő résztvevője legyek a közéletnek. Sokszor a szememre vetik, hogy rendezzek, és ne politizáljak, ám ha a politika a közügyekben való részvételt jelenti, akkor értelmiségiként ebben szerepet vállalni, ha nem is kötelesség, de biztosan nem szégyen. (…) És ott van a legerősebb támaszom, a családom. Olyan hátterem van, amely megóv, segít regenerálódni, és kötözi a lelki sebeimet. Ez csodálatos dolog. Mind a civil, mind a szakmai világból annyi támogatás érkezik, hogy ezt muszáj végigcsinálni. Elképesztően erősnek érzem a hitünket.

Fölöttébb érdekes!

A művész úr demokrata, s a maga módján tisztán összegzi a művész közéleti szerepvállalásának lényegét. Értékrendjét illetően azonban sokakban van bizonytalanság, ezt leginkább a hallgatók és tanáraik állásfoglalásán, az őket támogató nyilatkozatok sokaságán lehet lemérni. Persze meglehet e tárgyban valójában nincs is semmi bizonytalanság, hiszen Karsai Györgyről szólván Vidnyánszky az ATV-ben félreérthetetlenül rögzítette világlátásának fundamentumát:

„Karsai Györgynek én nem fogom tudni soha elmagyarázni, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja azt, amit én gondolok. A gondolkodása ebben a tekintetben kizárólagos és kirekesztő.”

Akkor most ebben a mondatban (a főkurátor legfrissebb nyilatkozatain is elmélázva) helyettesítsünk néhány szót, s talán valamelyest közelebb jutunk Vidnyánszky Attila világlátásának pőre lényegéhez:

„Vidnyánszky Attilának soha senki nem lesz képes elmagyarázni, hogy mi a demokrácia, a pluralizmus, az egyéni és a kollektív szabadság, az egyetemi autonómia, a tanszabadság, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja azt, amit erről a szabad ember gondol. A gondolkodása ebben a tekintetben kizárólagos és kirekesztő.”

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK