Blogolda Archives » Oldal 78 a 93-ből » Független Hírügynökség

-

2017-11-10

Talán felül kellene vizsgálni a stadionépítési projekt sikerességét. Lehet, az a baj, hogy az elmúlt években túl sok stadiont építettünk.

Kevesebb több lett volna.

Meg kellene nézni, hogy azokban az országokban, amelyektől az elmúlt hónapokban kínos vereségeket szenvedtünk – Andorra, Luxemburg – hány stadion épült az utóbbi években.

Lehet, hogy új projektet kellene indítani, melynek célja minél több stadion lebontása.

Ez is sok pénzbe kerül, de miután Magyarország hagyományosan futballnemzet, ennyi áldozatot meg kell hoznunk az ügyért. És amikor lebontunk egy stadiont, még egy kis rögtönzött ünnepélyen szalagot is át lehetne vágni.

Inkább egy szalagot, mint a szurkolókat.

És amikorra már csak egy stadion marad – nevezzük Népstadionnak, ahol valamikor 85 ember ezer is összejött egy kettős rangadóra – addigra talán a magyar futballt is új alapokra lehet helyezni.

Zárójel: nemcsak a fiatalok, de talán már a középkorúak sem emlékeznek arra, hogy valaha voltak kettős rangadók Magyarországon. Mondjuk a Ferencváros játszott az Újpesttel és a Vasas a Honvéddel.

Ezek akkor világverő csapatok voltak, a világ legjobbjaival is felvették a versenyt. Magyar játékosok futballoztak ezekben a csapatokban, magyar edzők segítették őket ahhoz, hogy több gólt rúgjanak, mint az ellenfél.

Akkor még ki lehetett menni egy meccsre, mert a legdurvább bekiabálás az volt, amikor egy vérmes öregúr beszólt a bírónak: mocskos csaló!

Szemrehányóan néztünk az ilyenre, mert nem tartottuk helyénvalónak az ilyen magatartást.

Zárójel bezárva.

Még csak annyit, hogy a futball nem szájkarate.

Itt a teljesítmény számít, nem az, hogy mit gondolunk, vagy hogy mit kommunikálunk magunkról. Lehet azt mondani, hogy a magyar csapat jobban teljesít, de ha ez nem igaz, a pályán úgyis kiderül.

Ahol egyébként nem ellenségek, hanem ellenfelek vannak. Nem megsemmisíteni kell őket, hanem jobbnak lenni náluk.

Végezetül. A futball játék, amelynek azonban vannak szakmai alapvetései. Kell hozzá három T: tehetség, tudás, teljesítmény.

Emellett még önbizalom és alázat.

Ez utóbbi kettő nem zárja ki egymást.

Értjük egymást?

FüHü

-

2017-11-09

0

Maradjunk emberek. Ne bántsuk egymást. A politikusok meg megérdemelnének egy maculát. Ha egyszer erre jársz, megreszkírozhatnánk, hogy a sanknál megigyunk egy slagos kávét… Hátha közelebb kerülnénk egymáshoz… Plusz: magyar-magyar szótár.

Büszkén vallom, hogy délvidéki magyar vagyok. Fáj, hogy a magyar magyarok ellenségként néznek rám. Éreztetik velem, hogy más vagyok. Hiába van magyar útlevelem. Két darab piros passzusom. Nem tartozom közéjük. Igen, más vagyok. A balkáni mentalitás is beleivódott a testembe, a lelkembe. És ez így van jól. Gazdagodtam ezzel is. Használom az ë betűt. Nálam egyet jelent a szerelem, és egészen mást a szerelëm. Nem vagyok szerb. Itt is más vagyok. Kisebbségi. Mindenhol kisebbségi. Itt is, és odaát is. Olyan köztes állapotban vagyok. Így is nőttem fel. Két nyelvet tanultam. Két adást néztem. Két fajta irodalmat tanultam. Két fajta történelmet. Mindenből dupla volt: szokásokból, állami ünnepekből, országból. Most már állampolgárságból is.

Én még Tomidzserin nőttem fel. A hetvenes években. Reggel Tomidzseri, Maja, a méhecske, este magyar népmesék. Anyuéknak Dinastia meg Onedin család. Öcsémmel az ambaszádor alá bújva ittuk a háromszög csokistejet szívókával. Rengeteget olvastam. A konnektorban volt ilyen bedugós kis kerek égőcském, hogy ne féljek a sötétben. Amikor elsötétült az ekrán, ennek a fényénél bújtam a pöttyös könyveket. Majd a csíkosakat. Az ágy alatt egy batrilámpa is lapult, ha már nagyon megfájdult a szemem, de még nem bírtam abbahagyni az olvasást, azt használtam. Egész nap kint lógtunk az utcán. Szerbek, magyarok. Együtt. Amikor hazaértünk az iskolából, levetettük a farmerkát, felhúztuk a trénerkát, egy akármilyen majicával, blúzzal, és már amott mentünk. Adidas papucsban flangáltunk, Startas patikában hódítottuk a legényeket. Bújócskáztunk, várat építettünk az árokba, klikkereztünk a piactéri asztalokon. Nem izgultunk, hogy másnap ellenőrző lesz. Elmagyaráztuk seperc alatt egymásnak a tananyagot. Másnap meg fogtuk a csipiszt. Hogy megússzuk a felelést. Hogy senkinek ne legyen intője. A friss levegő megtette a hatását. Nem voltunk gelvásak, betegkönyvre sem volt szükségünk. Néha egy kis gripa, de azzal sem rohantunk orvoshoz.

Szüleink a zadrugában dolgoztak. Vagy valamilyen firmában. Kaptunk ingyen könyveket, fizették az osztálykirándulásainkat. A családfő bukszájukba valahogy mindig került pénz. A Plitvicei-tavak, Dubrovnik, Szarajevó, Ljubljana, Zágráb, Mosztár benne volt a tantervben. Élőben is láttuk. Tizenévesen. Nem bazénban fürödtünk. Megengedte a családi budzset, hogy minden évben a tengerre menjünk. Kellett a sós levegő a szervezetünknek. Az étvágyunknak. Ott is ismerkedtünk. Szlovénokkal, horvátokkal, crnagóracokkal, boszanacokkal. Gúzsva volt mindenhol. Reggelente a dzsezvában forrt a víz. Szendvics után irány a strand! Feküdtünk a dusekon, kerestük a kagylókat, ki sem lehetett imádkozni bennünket a vízből. Délelőtt az én szüleim, délután az új ismerőseink csasztizták a 3 kugli fagyit a gyerekeknek. A borovnicás szokkot. A limenkást.

Az elemi iskola után jött a dóm. Az internát. A guszti szokkot felváltotta a bambusz. Az egyetemista éveink a háború jegyében teltek. Közben sverceltünk. Konyakot. Farmerkát. Vajkrémet. Mikor mit. Árultuk plasztik üvegekben a benzint. Vezánk volt már a szerb vámosoknál. Az egyik magyar meg mindig eurókrémet kért tőlünk. Túléltünk. Lediplomáltunk. Munkát kaptunk. Fizetést egyre kevesebbet. Maradtunk. Elmentünk. Innen is, onnan is. Régen sem volt minden szép és jó. Most meg még annyira sem az.

Sokszor nem értjük egymást. Magyarok és magyarok. A politika összeugraszt bennünket. Pedig olyan jól ellehetnénk. Én innám a pelinkovácot, te a jégert. Én mennék a Határ Diszkontba vásárolni, mert ha leáfázom, olcsóbban jövök ki. Te meg jönnél a szabadkai Buvljákra, mert szerinted itt olcsóbb minden. Az, hogy nekem siskám van, neked meg frufrud, hogy én karmonádlit eszek, te meg karajt, hogy én magasnyakút hordok, te meg garbót, nem érdekes. Maradjunk emberek. Ne bántsuk egymást. A politikusok meg megérdemelnének egy maculát.

Ha egyszer erre jársz, megreszkírozhatnánk, hogy a sanknál megigyunk egy slagos kávét… Hátha közelebb kerülnénk egymáshoz…

Egri Emma (Vajdaság)

Magyar-magyar szótár Egri Emma Értjük egymást? cikkéhez

Nemcsak anyaországiaknak, hanem a többi határon túli magyarul értőnek is, hiszen nem össznemzeti követelmény a vajdmagyar szókincs alapos ismerete.

Passzus vagy passzos – útlevél

Tomidzseri – Disney rajzfilm sorozat Tommy és Jerry

Maja, a méhecske – német rajzfilm sorozat

Dinasztia – Jugoszláviában a Dallassal egyidős sorozat volt a népszerűbb, benne Joan Collins brit színésznővel, mint főboszorkánnyal

ambaszádor – népszerű puha plédszerűség

ekrán – monitor

batrilámpa – elemes lámpa

farmerka – farmer nadrág

majica – póló

patika – sportcipő

klikker – golyó

gripa – nátha

zadruga – szövetkezet

firma – cég, vállalat

bazén – medence

budzset – büdzsé

crnagórac – montenegrói

boszanac – bosnyák

gúzsva – torlódás

dzsezva – réz kávéfőző edény

dusek – felfújható napozó ágy

csasztizni – vendégül látni avagy pl. egy kört lehívni a kocsmában

kugli – gombóc (fagylalt)

borovnicás – áfonyás

szok – üdítőital

limenka – italkonzerv

dóm, internát – kollégium

guszti szok – szénsavmentes (sűrű) üdítőital

veza – kapcsolat, protekció

pelinkovác – az unikumnál kevésbé édes keserűital

buvlják – ócskapiac (pl. Szabadkán)

siska – frufru

karmonádli – karaj

megreszkírozhatni – megkockáztatni

sank – pult

slagos kávé – tejszínes kávé

Tények nélkül

FüHü

-

2017-11-07

0

Mi lenne, vagy mi lesz, ha a közvélemény átbújik a tű fokán és nem a jelenlegi kormánypártoknak kedveznének az itteni voksok, milyen harsányan követelnék a határon túli szavazati jog visszavonását ugyanazok, akik ma gyurcsányoznak.

Két téma borzolja a kedélyeket és a rommagyar médiatér poshadó állóvizét, és egyikben sem haladunk előre, szóval nem haladunk semerre, leállni és elakadni viszont még itt is színvonal süllyedést jelent. Nemcsak a vitakultúra hiányzik ahhoz, hogy demokratikus és plurális nyilvánosságban, felnőtt emberek módjára, a közös okoskodás hasznát keresve, álláspontokat meghallgatva és árnyalva, jobbító szándék mellett vitázva végig gondoljuk ügyeinket, de lassan már fogalmaink sincsenek, amivel a valóságot megjeleníthetnénk. És nem arról van szó, meglátásom szerint, hogy a tények utánra (post-fact), vagy az alternatív tények manipulatív világába kalauzolnának a nagysvádájú megszólalók, hanem TÉNYEK NÉLKÜL vagdalkoznak – tisztelet a gyér kivételnek – enervált és intoleráns, előítéletes (köz)szereplők. Egy rosszul strukturált és végletesen jobbra borult, (a szó szoros értelmében) együgyű mezőnyben, vakon és egyre türelmetlenebbül merül föl mind a kettős állampolgárság és félszavazati jog – és ehhez kapcsoltan persze a fidesz-kádéenpének való kampányolás – kérdésköre, mind a MeToo mozgalom által fölvetett molesztálási ügyek átbeszélése.

A szavazati jog kérdéskörével kezdve, soha nem vitattuk meg, sőt még föl sem merült, hogy vitára érdemes az, hogy a kettős állampolgárság „megadását” követően mit tegyünk, tegyünk-e egyáltalán valamit is a félszavazati jogunkkal? Márpedig a dolog fölöttébb kényes és problematikus, enyhén szólva is megosztja a magyar (széles értelemben vett) közösséget a határok mindenik oldalán. Ugyanis elvi és a demokratikus gyakorlatot torzító hatása lehet annak, hogy egyfelől olyan szavazók, akik nem élnek egy adott állam területén, nem is szándékoznak oda költözni, vagy ott adót fizetni, illetve a szavazatuk következményeit semmilyen formában nem élvezik, vagy épp ellenkezőleg szenvedik el, jogosan és morálisan tekintve dönthessenek félszavazatukkal sarkalatos kérdésekben. Azután a határon túli magyarságnak csupán egy része – a felvidéki és kárpát-ukrajnai magyarság, de az ausztriai sem vehet részt, még a listás szavazásban sem. És a félszavazatok nyomán az egyenlő, közvetlen és titkos szavazásról szóló törvényes előírás is sérül(het) a kialakult regisztrációs és levélben (sőt közvetítőkön keresztül történő) voksolási gyakorlattal, amire ráadásul a külföldön tartózkodó állampolgárok, állandó magyarországi lakhellyel rendelkező szavazók, nem is jogosultak. Ismétlem a regisztrációs manipulációtól (a Minority SafePack-re gyűjtött aláírást, nálunk összemossák a szavazási regisztrációval, sőt a fidesz-kádéenpé mellett való kampánnyal) függetlenül problematikus az eljárás, amellyel – persze jó adófizetői pénzért – a Fidesz itteni zseb-, valamint fiókpártja „segítik” a regisztrációt. Mondom elmulasztottuk megbeszélni, hogy jogi és morális meggondolásokból miféle dolog is a hálavoks, és most jó kiadós „gyurcsányozással” lehet ismét csak elterelni a figyelmet, fölülírni mindenféle reális vitának még a lehetőségét is, ahogy azt az itteni pártok és megmondóemberek (most a névvel vagy álnévvel trollkodó kommentariátust nem is említem) sulykolják. Amikor többek között, Markó Béla vetette föl, hogy nem kellene belekeverednünk a magyarországi politikai csatározásokba, hiszen abból semmi jó nem származhat számunkra, akkor rámordultak ugyanazok, akik ma is tabuként kezelik a dolgot. Megvitatni nem lehet, mert aki ezt teszi az alanyban állítmányban és nem „nemzetben gondolkodik” és alulértetten nemzetáruló, oszt slussz. Úgy tűnik a tabusítás, a dolgok elsunyítása és szőnyeg alá söprése ma nemzeti érdekké avanzsált, csakhogy egy nemtelen és elvtelen eljárás sehogyan sem támogathatja a magyar kultúrnemzetet, de még az egyes vagy kettős állampolgárok közösségét sem. Érdemes viszont egy kis gondolatkísérlettel elképzelni, hogy mi lenne, vagy mi lesz, ha a közvélemény átbújik a tű fokán (márpedig a közvélemény természete szerint nagyon is változékony) és nem a jelenlegi kormánypártoknak kedveznének az itteni voksok, milyen harsányan követelnék a határon túli szavazati jog visszavonását ugyanazok, akik ma gyurcsányoznak.

Aztán előkerült a szexuális zaklatás tabutémája is, ugyanolyan félszeg és féloldalas, ugyanolyan át nem gondolt klisék szerint ki nem beszélve, mint a legtöbb közös dolgunk: perverz és az eredeti szándékokat szinte egészében elrejtő, mellébeszéléssel és gyűlöletbeszéddel fűszerezve. Olyan rosszul ütötte le az alaphangot mindkét rommagyar média – a vásárhelyi állami Rádió és nyomában a maszol.ro éppen úgy, mint a transindex.ro főszerkesztője -, hogy szinte nem is lehet érdemben hozzászólni a fölmerült ügyhöz/ügyekhez. Első esetben a színházigazgatókat kérdezték, anélkül, hogy az esetleges érintetteknek szót biztosítottak volna és ezzel nemcsak elbagatellizálták, hanem mintegy ad acta tették, befejezettnek tekintették az ügyet (Érdekes, hogy az színiigazgatók mindenike kikérte magának, hogy csak a színházak lennének/lehetnének érdekeltek ilyen ügyekben, de az eljárás, amivel a sajtó élt maga is csupán erre az egy területre/intézményre fókuszálta a kérdést, és ezt már nem is tették szóvá. Kíváncsi lennék mit gondoltak a szerkesztők, amikor csak az igazgatókat kérdezték az esetleges zaklatásokról, hogy majd maguk ellen beszélnek és ügyekkel jönnek elő?), nem volt, nincs és nem is elképzelhető molesztálás kies tájainkon, szóval ha lett volna, vagy lenne sem lenne, punktum. A vita így egyenesen a MeToo mozgalom és a szexuális zaklatás magán, illetve nyilvános jellegén rugózik, bár sejteni is alig lehet, a transindex.ro fölütéséből, hogy miről is beszélünk? Sanda sejtetések, vádak és ellenvádak, összemosás, gyűlöletbeszéd van, de tisztázó szándékú átbeszélés, tények és argumentumok fölsorakoztatása nincs. Márpedig (legalábbis Foucaulttól tudjuk) a szexualitás, a tabuk, az obszcenitás, az erőszak vagy éppen a perverzitás, az elfogadott és a tiltott szexuális gyakorlatoknál nincs is közérdeklődésre számot tartóbb téma: a szexualitás korszellemet és kultúrát, valamint hatalmi viszonyokat fejez ki és sokszorosan kapcsolódik a biopolitikai és a test-politikai meggondolásokhoz és eljárásokhoz. Ráadásul a kontextus, amiben, a Weinstein-botrány nyomán, fölmerült, a hatalom – amelyik mindig, még azon ritka esetekben is amikor éppen nem perverz – nyilvános, ezért a kiszolgáltatottságot, a megalázást a molesztálást is ki kell mondani, nyilvánossá kell tenni. Erről szólna a MeToo mozgalom, az „előbújásról”, hatalmi helyzetek és hatalmasok által elrejtett és tabusított esetek felszínre hozásáról, abból a meggondolásból, hogy ne fordulhasson elő, vagy ritkuljanak a szexuális zaklatások. Csakhogy eltorzult és állandóan a tabusításra hajló nyilvánosságunk (elsősorban a médiák, de nemcsak) átfordítja a dolgokat, semmiben sem segíti a tisztánlátást, nem is tudja hogyan tehetné, hiszen sem hozzáértése, sem hitele, nincs annak, amit és ahogyan eddig mondtak, de még egyenes szándék sem vezérli a megszólalókat, dadogásuk több kárt okoz, mint hasznot.

Magyari Nándor László

Hogyan mentem el életem nagy lehetősége mellett?

Blogolda

Föld S. Péter

-

2017-11-07

0

Hogyan mentem el életem nagy lehetősége mellett?

Életed nagy lehetősége mellett mész el, mondta búcsúzóul a gyerekkori barát, aki arra akart rávenni, hogy segítsek egy bizonyos életerő terméket forgalmazni.

Ezt persze nem mondta meg előre. Azzal hívott fel, hogy régen nem találkoztunk, jó lenne elbeszélgetni a régi szép időkről. Fussunk, össze valahol, mondta, mellékesen volna egy kihagyhatatlan ajánlata a számomra. Így telefonon nem mondhat többet, de olyan emberre van szüksége, amilyen én vagyok: kreatívra és megbízhatóra.

Hízelgett a dolog. Lám, már mások is felismerték, hogy kreatív vagyok és megbízható. Sajnos, hamar kiderült, hogy eleinte egy piramis legalján kellene dolgos méhecskeként mások számára pénzt termelnem. De ez csupán a kezdet, kizárólag rajtam múlik, hogy milyen gyorsan haladok a ranglétrán felfelé. Ha szorgalmas vagyok, és nem jön közbe semmi, alig egy év múlva már mások dolgoznak nekem, én pedig kizárólag azon törhetem az agyam, hogy mire költsem a pénzemet.

Mindössze egy 300 ezer forintos készletet kellett volna belépésként megvásárolnom, potom 180 ezer forintért. Így már indulásnál kerestél 120 ezret, mondja a gyerekkori barát. És ez még csak a kezdet

Vonzónak tűnt az ajánlat. Ám amikor azt mondta, hogy a cég, amelynek dolgozik (és amely számomra a jövőt jelenthetné), azért ennyire sikeres, mert megvásárolta a termőföldek feletti légteret, hogy különlegesen tiszta anyagokból állíthassa elő az illető terméket, gyorsan kifizettem mindkettőnk kóláját és megint, immár ki tudja hányadszor, elmentem életem nagy lehetősége mellett.

Szavazni – határainkon innen és túlról

Blogolda

Föld S. Péter

-

2017-11-06

0

A Demokratikus Koalíció előhúzta a kalapból a határon túliak szavazati jogának kérdését, és aláírásokat gyűjt. Sokan támadják ezért a DK-t, míg mások a párt szempontjából zseniális húzásnak tartják.

Mit gondoljunk mi, párthoz nem kötődő magyarok a határon túl élő honfitársaink szavazati jogáról? Nem a határon túli magyarokról, hanem arról, hogy azok, akik nem itt élnek, és nem itt fizetnek adót, beleszólhassanak-e az itteni közügyekbe.

Kezdjük azzal, hogy a Fidesz miért erőltette a kettős állampolgárságot, amelyről egyébként korábban hallani sem akart. Németh Zsolt, a párt legelismertebb külpolitikusa 1998-ban még ellene volt a kettős állampolgárságnak. Aztán persze sok minden megváltozott. A határon túli magyarok kettős állampolgárságot kaptak, és vele együtt beleszólást a magyarországi ügyekbe. Vagyis, szavazhatnak arról, hogy jövőre melyik magyarországi pártot szeretnék kormányon látni. Egyéni jelöltekre, magyarországi lakcím híján nem szavazhatnak, így ez az úgynevezett félszavazati jog számítások szerint legföljebb 3 mandátum sorsáról dönthet.

Elsőre nem tűnik soknak, bár adott esetben egyetlen mandátum is döntő lehet.

Több egymástól független közvélemény-kutatás alapján egyértelmű, hogy a határon túli magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna. A Fidesz az a párt, amely megszólítja őket, és nemcsak azáltal, hogy időnként megsétáltatja egy kisbőröndben Nyírő József hamvait a havasokban.

Más, ugyancsak egymástól független felmérések szerint a magyarországi magyarok többsége nem támogatja, hogy a határon túli magyarok is szavazhassanak. Nem a kettős állampolgárság ellen vannak, bár természetesen ilyenek is akadnak, hanem a szavazati joguk ellen. Nem tartják igazságosnak, hogy azok is dönthessenek arról, hogy melyik párt kormányozzon Magyarországon, akik nem viselik ennek a következményeit.

Arra, hogy a határon túli magyarok miért szavazhatnak könnyebben és egyszerűbben, mint azok, akik Magyarországon születtek, de bizonyos, itt és most nem részletezendő okok miatt külföldön élnek, mindmáig nem hallottunk értékelhető magyarázatot.

A hivatalos indoklás szerint Angliából, Németországból, Ausztriából azért nem kehet levélben szavazni, mert fennáll a visszaélés lehetősége.

A Felvidékről, a Vajdaságból, vagy éppen Erdélyből érkező levélszavazatok esetében nem áll fenn?

Én azt gondolom, hogy a határon túl élő, magyar állampolgársággal rendelkező és nem rendelkező magyaroknak minden segítséget meg kell adni ahhoz, hogy a szülőföldjükön jól érezzék magukat. Tanulhassanak magyarul, őrizhessék kultúrájukat, vagyis a mi magyar kultúránkat.

De a szavazati jognak ehhez semmi köze. A szavazati jognak jelen körülmények között ahhoz van köze, hogy Magyarországon a Fidesz még sokáig kormányon maradhasson.

Azoknak a magyarországi magyaroknak, akik nem kedvelik Orbán Viktor pártját, miért kellene ehhez asszisztálniuk?

Az ember, aki nem engedett be a hivatalba

Blogolda

Föld S. Péter

-

2017-11-05

0

Az ember, aki nem engedett be a hivatalba

Épp az orrom előtt csukta be az ajtót. Az üvegajtó két oldalán álltunk: ő odabent, én odakint, a hivatalnak kinevezett ostromlott vár bejárata előtt. Az órám szerint még volt három perc, zárásig. Mondtam neki, hogy sajnálom, de nem tudtam hamarabb jönni. Különben is, csak egy csekket szeretnék feladni, azt reméltem, még belefér.

Nem fér bele, mondja az ajtó túloldalán. Az ő óráján már 6 óra van, és az számít. Ebben speciel igaza volt: a hivatalban nem a mi óránk, nem a mi időnk érvényes.

Rendnek kell lenni, mondta magyarázatként az ember, aki nem engedett be a hivatalba. Akik odabent dolgoznak, azok is haza akarnak menni.

Évekkel ezelőtt egy üvegvisszaváltós nővel szálltam vitába, neki attól volt jó, hogy nem akarta visszaváltani az egyik üvegemet. Pedig az a palack is épp olyan volt, mint a többi húsz, amelyeket gond nélkül elfogadott, de ezzel az eggyel valamiért problémázott.

Persze, nem az üveggel volt baja szegénynek. Nem is velem vitázott valószínűleg, hanem az egész elrontott életével. Talán nehéz gyerekkorára gondolt, lehet, most tudta meg, hogy megcsalta a férje. A gyerek megbukott a suliban, az új kolléganőnek emelték a fizetését, pedig alig néhány hónapja van még csak ott.

Álltam a hivatal bezárt bejárata előtt, és közben valóban elmúlt 6 óra. Emberünk, láttam az üvegajtón keresztül, elégedetten nézett maga elé. Megint neki lett igaza, ismét megnyert egy kis csatát. Próbáltam haragudni rá, utálni őt, ahogyan az mifelénk, normális üzemmenetben jogos elvárás, de nem sikerült.

Eszembe jutott, hogy feladom a csekket egy másik postán, utána hazamegyek, előveszek egy doboz sört, és elfelejtem az embert, aki nem engedett be zárás előtt. Miért is gondolnék rá többet, amikor nincs benne semmi érdekes.

Neki holnap is ugyanaz lesz, mint ami ma volt. Jönnek az emberek, csekkel a kezükben, délelőtt, délután, és lesz, aki három perccel 6 óra előtt. És holnapután megint, mindennap, ugyanúgy.

Nekem meg legközelebb csak egy hónap múlva kell újból csekket feladnom.

A szerződésszegő

FüHü

-

2017-11-04

0

A szovjet beavatkozást egyetlen ponton lehetett és lehet támadni: a Varsói Szerződés szerint a szerződő felek tiszteletben tartják az egyes országok szuverenitását, és csak akkor sietnek egymás megsegítésére, ha valamelyiket külső támadás éri. 1956-ban Magyarországot nem érte a béketáboron kívülről (katonai) támadás, ergo a szovjet beavatkozás jogtalan volt, ellentmond a Varsói Szerződés alapelvével, tehát a Szovjetunió a szerződésszegő.

56 évvel ezelőtt ezen a napon – ugyancsak vasárnap – hajnali 4:00 órakor iszonyatos morajra ébredtünk. Azt hittük ismét földrengés van, mint amilyent már január 12-én átéltünk. Csakhogy ez a rengés nem néhány percre mozgatta meg a csillárt meg a poharakat a vitrinben, hanem egyre erősödő és közeledő zúgás követte, lánctalpasok csattogásával. Aztán az ablakból tankok végtelen sokaságának lámpái, fényei tűntek fel. Apám csak ennyit mondott: „Elindultak.” Öregemet látszólag nem lepte meg, hiszen előző nap a rádió többször is bemondta: „Maléter Pál azonnal menjen Tökölre.” Minden egyes alkalommal, amikor bemondták Apám a rádiókészülék mellett, mintha futballmeccset hallgatott volna többször is felkiáltott: Ne menj! Csapda! Ne menj! Csapda!

Vasárnap hajnalban a rádió még nem szólt. Apám felhívta a húgát, a nagynénémet, aki a Keletinél lakott, ő is hasonlókat észlelt. A szovjet tankok kelet felől jöttek, és valamennyi főútvonalon özönlöttek a Belváros (a Parlament) felé: Váci út, Lehel út, Városligeti hídon át a Hősök terén keresztül a Magyar Ifjúság útjára (Andrássy), Ajtósi Dürer sor, Thököly út, Kerepesi út, Üllői út, Soroksári út stb.

Végre megszólalt a rádió. Nagy Imre beszélt. „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.” – majd Egmont-nyitány. Amikor ezt játszották, mindig valami szomorú dolog történt.

Aztán a törvényes magyar kormány miniszterelnöke délután már a jugoszláv követségen volt, ahol a környék utcáit szovjet páncélautók zárták el. Persze mi azt hittük, hogy a diplomata negyedet akarják távol tartani az esetleges (utcai) harcoktól. Elég fura helyzet volt: reggel még helytállás, harcban állás a hívó szó, délutánra pedig menedék. A honvédelmi miniszter (Maléter) már előző nap (szombaton) szovjet fogságba esett, miután elment Tökölre, ahol letartóztatták. Vajon Nagy Imrét mi késztette híres, utolsó rádióbeszédének elmondására?

Igaz, engem a mai napig jobban foglalkoztat, hogy november elsején este – ugyancsak a rádióban – miért kellett bejelentenie, hogy Magyarország (egyoldalúan) felmondja a Varsói Szerződést, és kinyilvánítja az ország semlegességét.

Előző írásomra, mely 1956-tal, annak szellemével, no meg a körülményekkel foglalkozott, bírálatot kaptam egy olyan valakitől, akinek véleményére sokat adok. Egyenesen „szentségtörés”- nek tartotta, hogy „meggondolatlan döntés”-nek neveztem a Varsói Szerződés felmondását, mivel az – szerintem – jó okot adott a szovjet beavatkozásra. Bírálómnak abban igaza van, hogy ezen megjegyzésem (talán) gyengíti az 56-ról kialakult forradalmi képet és csorbítja a szabadság iránti vágyban kifejezett egységet. Viszont a történelmi tények ismeretében meggyőződésem, hogy e döntés bejelentése nélkül is elindult volna, ahogy el is indult, a szovjet hadigépezet.

A probléma ott van és volt, hogy ameddig a szabadság iránti vágyban a sztálinizmus ellen egyesült az ország, addig a többségben ehhez a diktatúrát megtestesítő szovjetellenesség is párosult. Október 23. késő délutántól magyarok voltak a barikád mindkét oldalán.

A Sztálin halála (1953) utáni új vezetés (Hruscsov) és irányvonal 1955-re alakult ki, amely aztán rövid idő alatt világhatalommá tette a Szovjetuniót. 1956-ra vált kétpólusúvá a világ. Jaltában (1945. febr.) még három győztes hatalom volt (USA, UK, SU). Az azt követő 10 évben aztán egyértelművé vált, hogy a két egykori gyarmati nagyhatalom (brit és francia) örökre elveszítette világpolitika jelentőségét. Ebben nagy szerepet játszott a II. világháború, mely jelentősen meggyengítette a tengerentúli területeikkel a kapcsolattartást. Másoldalról, a függetlenségi mozgalmak ügyesen kihasználták az egykori gyarmatosítóknak a világháború során felmerült hazai (európai) nehézségeit.

1945-ben, a nácizmus feletti győzelmi mámorban a világ mintha megfeledkezett volna a továbbra is antikapitalizmust és világforradalmat hirdető proletárdiktatúráról, a Szovjetunióról. Hat évvel korábban (1939) még Hitler és Sztálin együtt támadták meg Lengyelországot. Majd Hitler párizsi bevonulását (1940), mint a kapitalizmus egyik fellegvárának elfoglalását, üdvözölte dísztáviratában Sztálin. A két antikapitalista diktatúra és eszmerendszer (szovjet és náci) közül végül is Churchill döntött Sztálin mellett 1941 nyarán, amikor Európában már csak Nagy-Britannia küzdött egyedül a nácik ellen, és Hitler megtámadta a kapitalizmus elsőszámú ellenségét, a (proletár) világforradalmat hirdető munkásparadicsomot. Churchill ekkor katonai és gazdasági segítséget kezdeményezett Moszkvának, mert attól tartott, hogy a katonailag harmatgyenge Szovjetunió heteken belül elbukik, és akkor valóban senki sem menti meg Nagy-Britanniát, és vele együtt az európai kontinenst. Ez volt Sztálin és a Szovjetunió szerencséje.

Jaltában (1945. febr.) a háború végét jelentő megszállási öveztek kijelöléséről egyeztettek, nem pedig a megszállás időtartamáról. Annak megszűntetését, a kivonulás pontos menetét a békeszerződések (1947) utáni időkre tervezték. Közben Churchill már híres fulton-i beszédében (1946) jelezte, hogy hosszú távú megszállásra kell számítani, mert Moszkva Vasfüggönyt épít, azaz nincs szándékában Európából visszavonulnia az 1939. szeptember előtti határai mögé.

1953 fontos dátum a 20. század történelmében. Nemcsak Sztálin halála, no meg Nagy Imre első miniszterelnöksége miatt, hanem a szovjet diktátor utódának kiszemelt (ugyancsak grúz) Berija sorsa miatt is. Berijától sokan tartottak, mivel éveken, évtizedeken át Sztálin bizalmasa volt, és mint ilyen a titkosrendőrség (is) hozzátartozott. A sztálini „személyi kultusz”-t elvető új szovjet vezetés (élén Hruscsovval) okot próbált keresni Berija elmozdítására, elnémítására. Berija ugyanis véget akart vetni a hidegháborúnak. Elképzelése szerint egyesíti Németországot, méghozzá úgy, hogy a győztes hatalmakkal közösen kötnek egy semlegességet garantáló államszerződést. Ennek fejében az USA-tól (és Nagy-Britanniától) hatalmas „jóvátételt” követel. Többszörösét annak, amit 1941 nyarától a szövetségesek a Szovjetuniónak folyósítottak (és amit, azóta sem fizettek vissza). Ezenkívül a balti államoknak a kelet-európai „testvér országokhoz” hasonló státuszt („nemzeti autonómia”) kívánt adni. Egyes vélemények szerint Nagy Imre miniszterelnöksége is Berijának köszönhető.

A 1953-as berlini munkásfelkelés jó alkalomnak tűnt. hogy Berija elképzelését Hruscsov és társai antikommunistának (hazaárulónak) tartsák, és a Szovjetunióra nézve veszélyesnek. Még 1953 nyarán – amolyan kis puccs formájában – Beriját tőrbe csalták, letartóztatták, a hadsereget pedig készenlétbe helyezték attól tartva, hogy Berija hívei megpróbálják majd kiszabadítani. 1953 szeptemberében Hruscsov lett a párt első titkára. A Berija elleni bizonyítékgyűjtés (vádemelés) decemberig tartott, az egynapos tárgyalásra védőügyvédet nem kapott, és fellebbezésre sem adtak lehetőséget. A halálos ítéletet még ugyanaznap végrehajtották.

Berija esetéből is jól látszik a hruscsovi „olvadás” elve és természete: „desztalinizálás” igen, rendszerváltás nem, azaz semmi olyan, amely a („magasabb rendű”) szovjetrendszert (proletárdiktatúra, tanácsrendszer, stb.) veszélyeztethetné. Két év múlva (1955) az osztrák államszerződéssel (kicsiben) megvalósították Berija elképzelését, azzal kiegészítve, hogy a Szovjetunió politikai és katonai hatalmát előbb meg kell erősíteni Kelet-Európában, amit egyúttal (puffer)védőzónának is tekintenek, abban az esetben, ha nyugatról támadás érné. Ehhez tudni kell, hogy 1954-ben a Szovjetunió kérte felvételét a NATO-ba, amit az 1949-ben alakult védelmi szervezet elutasított. Az 1949-ben megalakult észak-atlanti katonai szövetség első főtitkára a NATO feladatát frappánsan így határozta meg: „Az amerikaiakat belül tartani, az oroszokat kívül, a németeket pedig kordában.” Erre volt válasz a Varsói Szerződés létrehozása 1955-ben. A kelet-európai országokkal addig csak kétoldalú szerződése volt a Szovjetuniónak, az 1955-ös megállapodás viszont az egymás közötti katonai segélynyújtást is biztosította. Tehát, ha valamelyiket külső támadás éri, akkor nemcsak a Szovjetunió, hanem valamennyi szerződő fél a bajbajutott segítségére siet.

A szerződésben csak a csatlakozás lehetősége szerepel, a szerződés felmondása nem! Lehet, hogy játék a szavakkal, de a NATO elnevezésben az „O” (organisation) szervezetet jelent, amihez „tagként” lehet csatlakozni vagy (elvben) kilépni. Franciaország nukleáris haderejét kivonta a közös (amerikai) főparancsnokság alól, de nem lépett ki, a partnerségi feladatokban továbbra is részt vesz. A Varsói Szerződés viszont nem tagokból állt, hanem szerződő felekből (contracting parties). Ergo, annak felmondása igen bonyolult lenne, hiszen a szerződő felek valamennyiével egyeztetni kell, és ez nem megy máról holnapra. Arról nem is beszélve, hogy egy védelmi rendszerből való kiválás súlyosan veszélyeztetheti a többi szerződő fél biztonságát, katonai rendszerét, (titkos kódok, támadási és védelmi tervek stb.) elsősorban persze a Szovjetunióét.

Ha Moszkva bele is egyezett volna hazánk semlegességébe, azt egy nagyon hosszadalmas eljárás előzte volna meg. Arról nem is beszélve, hogy a magyar példának követői lehettek volna a „béketáboron” belül.

Éppen ezért, a szovjet beavatkozás (mai ésszel és történelmi távlatból) elkerülhetetlen volt. Már csak azért is, mert a magát magasabb társadalmi berendezkedésnek hirdető szovjetrendszer elvből NEM engedhette meg, hogy a „béketáborból” bárki is kiváljék. Ez a proletárdiktatúra teljes kudarca lett volna, és ékes bizonyítéka annak, hogy a 1917-ben elkezdődött társadalmi kísérlet nem sikerült. Moszkva azt elismerte, hogy Sztálin sokat „hibázott”, de az államszerkezet (egypártrendszer, tanácsrendszer stb.) változtatásáról hallani sem akart. Az ugyanis (könnyen) az egész birodalom szétesését, végét eredményezhette volna.

A Nyugat, élén az Egyesült Államokkal, nemzetközi jogilag tehetetlen volt, hiszen a hidegháború éveit éltük. Európában két ellentétes társadalmi berendezkedés nézett egymással farkasszemet. Mindegyik a másikat tartotta gonosznak és Európa népeiben azt az érzést táplálta, hogy a másik akarja megtámadni, lerohanni, azaz a veszély kívülről jön. Ennek a gondolatnak lett a jelképe a NATO és a Varsói Szerződés. A Szovjetunió és Magyarország „konfliktusa” a Vasfüggönyön túl, a béketábor (saját) problémája volt. Természetesen a Szabadvilág aggódva figyelte az eseményeket, de beleszólni nem tudott. Az ENSZ sem tudott hathatos azonnali segítséget nyújtani. Ha azonnal született volna egy határozat, annak végrehajtása is hosszú ideig elhúzódhatott volna, sőt nem egy olyan van, amit már évtizedek óta nem hajtanak végre az érintett felek.

A szovjet beavatkozást egyetlen ponton lehetett és lehet támadni: a Varsói Szerződés szerint a szerződő felek tiszteletben tartják az egyes országok szuverenitását, és csak akkor sietnek egymás megsegítésére, ha valamelyiket külső támadás éri. 1956-ban Magyarországot nem érte a béketáboron kívülről (katonai) támadás, ergo a szovjet beavatkozás jogtalan volt, ellentmond a Varsói Szerződés alapelvével, tehát a Szovjetunió a szerződésszegő.

Stephen Elekes

Még egyszer a kömlői migránsokról

Blogolda

Föld S. Péter

-

2017-11-04

0

Tisztelt kömlői polgárok!

Magyarország kormánya elnézést kér tőletek, amiért féltek és rettegtek a migránsoktól. Közöljük veletek, hogy sem Kömlőn, sem Magyarország más településein nincsenek migránsok. Ha lennének, akkor sem kellene félnetek tőlük. Ők is olyan emberek, mint amilyenek ti vagytok. Pontosabban: olyanok, mint amilyenek ti voltatok, mielőtt meghülyítettünk volna benneteket a milliárdokba kerülő hisztériával. Óriásplakátokon, újság- és tévéhirdetésekben szítottuk a gyűlöletet.

Az akartuk, hogy féljetek és úgy érezzétek, kell valaki, aki megvéd benneteket. Azt akartuk, hogy hozzánk forduljatok védelemért, tőlünk reméljétek, hogy megóvunk benneteket minden veszedelemtől.

Azt akartuk, hogy tudjátok: mi megvédünk benneteket, és ezért nem is kérünk mást, csak annyit, hogy amikor majd eljön ennek az ideje, vagyis 2018-ban, a választáskor, tudjátok, hogy hova kell behúzni az ikszet.

A mi pártunk mellé. Fidesznek hívják a mi pártunkat, ha valaki közületek esetleg nem emlékezne. Ilyen szemét módon gondolkodtunk, ezért csináltuk ezt a hisztériát.

De most felébredt bennünk a lelkiismeret. Nem tudunk rendesen aludni, rémálmaink vannak, mert látjuk, hogy mit tettünk veletek és az országgal.

Két évvel ezelőtt Nagymágocson közmunkások és földmérők ijedtek meg egymástól. Tavaly külföldi – még csak nem is színes bőrű – diákokat néztek migránsnak.

Hisztériát keltettünk az országban, gyűlölködést szítottunk az emberek között.

Elnézést kérünk ezért tőletek kedves kömlőiek. Nem volt szép tőlünk, sőt, az igazat megvallva, nagyon csúnya dolog volt. Anyánk annak idején nem erre tanított bennünket, apánk szíjat hasított volna a hátunkból, ha tudja, hogy ilyenek leszünk.

Megpróbáljuk valahogy helyrehozni, amit tettünk, de félő, hogy a szellemet, ha akarnánk, sem tudnánk visszaszuszakolni a palackba. Önálló életet él a szellem, amelyet mi szabadítottunk rátok.

Kömlőiek, drága honfitársaink! A mostani történetnek ugyanaz a tanulsága, ami az elmúlt majdnem nyolc évnek: ne dőljetek be a hazug propagandának. Ne higgyetek a hatalmat kiszolgáló lakájmédiának. Pénzért csinálják, elvtelenül.

Röhögnek rajtatok, mert látják, hogy milyenek lettetek. Van olyan ember Kömlőn, aki még ma is azt hiszi, hogy a migránsok bementek egy házba, és a hűtőszekrényből kiették a fasírtot, a gyerekszobából pedig elvitték a frissen vasalt gyerekruhát. Egy másik falubeli pedig elbarikádozta magát, hiába próbálta nyugtatni a polgármester.

Utáljuk magunkat azért, amit veletek tettünk. És nemcsak veletek, de szerte az országban a magyarokkal. A magyar emberek, most már mi is látjuk, nem egy hisztérikus, önmaga démonaival harcoló országot érdemelnek. Jár nekik egy nyugodt, békés, élhető ország, de jelenleg nem jut.

Kedves kömlőiek, Magyarország kormánya még egyszer elnézést kér tőletek az okozott kellemetlenségekért. Bocsássatok meg az ellenetek vétkezőknek!

Maguk alá migránsoztak a kömlőiek

Blogolda

Föld S. Péter

-

2017-11-03

0

Kedves kömlőiek, nem lehettek büszkék magatokra. Most már biztosan ti is jót röhögtök azon, ami történt. Pedig, bizony isten, sírnotok kellene. Ha látnátok, hogyan változtatott benneteket agyatlan zombivá a hisztéria, amelyet másokkal együtt ti is beszoptatok, akkor most nagyon el lennétek keseredve.

Mindenszentekkor migránsnak néztétek a temetőbe látogató embereket. Honfitársaitokat amúgy, még falutokbeli is volt közöttük. Szóltatok a polgármesternek, aki riadóztatta a rendőrséget.

Olyan emberektől lett tele a gatyátok, akik szüleik, szeretteik sírját látogatták meg a temetőben. De ti, miután nem ismertétek őket, idegent véltetek felfedezni bennük. Olyat, akitől félnetek kell. Mert aki más mint ti, az csak rosszabb lehet nálatok.

Most mindenki rajtatok röhög, és azt kell mondanom, hogy nem sajnállak ezért benneteket. Megérdemlitek, és megérdemli ez az ország, amiért hagyta, hogy ezt a csúfságot megtegyék vele.

Drága jó kömlőiek, nagy összegben fogadnék arra, hogy néhány évvel ezelőtt ti még teljesen normálisak voltatok. Éltétek az életeteket, dolgoztatok, pihentetek, szerettetek. És igen, volt olyan is, akit utáltatok. De nem azért utáltátok, mert nem ismertétek, hanem azért, mert ismertétek, és tudtátok róla, hogy lusta, hazudós, munkakerülő. Vagyis, nem szeretni való.

Hülyét csinált belőletek ez a rendszer. A temérdek óriásplakáttal, a médiából ömlő, hírnek hazudott hányadékkal. Ne mentsétek fel magatokat, felnőtt emberek vagytok. A legnagyobb gazemberséget, a hisztérikus gyűlöletkeltést ugyan nem ti követtétek el, de senki nem tiltotta meg nektek, hogy gondolkozzatok. Vannak ilyen törekvések, és a hatalom számít arra, hogy nem gondolkodtok, de technikailag még nem megoldható, hogy a gondolataitokat is ellenőrizzék.

Kedves kömlőiek, gondoljatok bele abba, hogy milyenek lettetek. Nézzetek tükörbe, és közben vegyétek elő a néhány évvel ezelőtti fényképeiteket. Látjátok a különbséget?

Akkor, ha megláttatok egy idegent, aki másik faluból, netán másik országból jött, odaléptetek hozzá és megkérdeztétek, hogy miben segíthettek. Mert alapvetően jó emberek vagytok, csakúgy, mint az ország többi településén lakók.

Csak hát, sokakkal együtt, hagytátok magatokat megvezetni.

Féltek Sorostól, pedig korábban azt sem tudtátok, hogy létezik. Rettegtek a migránsoktól, akik persze nincsenek itt. És ha itt lennének, rájönnétek, hogy ők is emberek. Épp olyanok, mint amilyenek néhány évvel ezelőtt ti is voltatok.

És nem tudhatjátok, mikor kell menekülnetek. Nem a migránsok elől, hanem, mert elegetek lesz abból, ami itt van.

Úgyhogy, nem mondhatok mást nektek, mint azt, hogy megérdemlitek, amiért most mindenki rajtatok röhög. És mi is megérdemeljük, mert mi sem vagyunk különbek nálatok.

A Keró, a Bayer és a zaklatás

Blogolda

Föld S. Péter

-

2017-11-02

4

Kerényi Miklós Gábor tagadja az ellene felhozott vádakat, vagyis hogy színészeket, színésznőket, valamint fiatalkorúakat zaklatott volna. Mindezt Bayer Zsolt blogján tette közkinccsé.

Ha hinni lehet Bayer Zsoltnak, akkor az történt, hogy Kerényi Miklós Gábor felhívta őt és megkérte arra, hogy a blogján tegye közzé a közleményt, miszerint ő az ellene felhozott ügyekben ártatlan, amivel vádolják, rágalom, és felszólít mindenkit, hogy a továbbiakban tartózkodjanak az ő rágalmazásától, ellenkező esetben jogi úton vesz elégtételt.

Hogy Kerényi Miklós Gábor miért Bayer Zsoltot kérte meg egy általa megírt szöveg közzétételére, arra nehéz lenne válaszolni. Valószínűleg közeli jó barátok ők ketten, de még ez sem érv – Bayer mellett nyilván még számos más jó barátja is van Kerényi Miklós Gábornak.

Ha Kerényi Miklós Gábor valóban tisztázni szeretné, hogy semmi sem igaz abból, amivel vádolják, megtehetné, hogy az MTI-hez juttatja el mondandóját, esetleg valamelyik újságot kéri meg a közlésére, vagy a Facebookon írja le a széles nyilvánosság számára, amit el akar mondani.

Kerényi Miklós Gábor azonban nem ezt az utat választotta. Úgy gondolta, hogy Bayer blogján lesz a legjobb helye a közleményének. Talán még az is megfordulhatott a fejében, hogy Bayer blogja – tulajdonosának köszönhetően – egyfajta védelmet jelent a számára, és az a felszólítás, hogy mindenki tartózkodjon a további vádaskodástól, Bayer blogján erőteljesebben hangzik, mintha máshol jelent volna meg.

Kerényi Miklós Gábor, mondjuk ki nyíltan: a Fideszhez fordult védelemért. Bayer Zsolt ugyanis nem csupán az ötös számú Fidesz tagkönyv birtokosa, Orbán Viktor jó barátja, és mint ilyen, majdnem minden titkok tudója, hanem – mostanság divatos kifejezéssel -, a Fidesz szellemi verőlegénye. Nem mellesleg az az ember, aki néhány nappal ezelőtt egy lakossági fórumon a zaklatott nőkön gúnyolódott.

Kerényi Miklós Gábor tehát nem a valódi nyilvánosságban bízik, és nem is a bíróságtól várja, hogy igazságot szolgáltasson számára, hanem úgy gondolta, hogy Orbán Viktor jó barátja lehet az ő embere, akinek segítségével a legmagasabb körök védelmére számíthat.

Mindez sokat elárul a mai Magyarországról, és látlelet arról, hogy miként mennek mifelénk a dolgok. Mert miközben joggal feltételezhetjük, hogy zaklatási ügyekben újabb csontvázak dőlnek majd ki a szekrényekből, újabb hálószobák, valamint szereposztó díványok titkaira derül fény, ne feledjük azt sem, amivel kezdtük: hogy Kerényi Miklós Gábor valamiért épp az Orbán-közeli Bayert kérte fel arra, hogy tegye közzé blogjában az általa írt szöveget.

Abból, hogy Kerényi Miklós Gábor a hatalom-közeli Bayert kérte fel mondandójának közlésére, arra lehet következtetni, hogy talán mégsem annyira ártatlan, mint amilyennek mondja magát. Ha az lenne, az igazságát keresné ebben az ügyben, és nem az igazság eltusolására alkalmasnak vélt személyt keresett volna meg védelemért.

Blogolda

Maradjunk emberek. Ne bántsuk egymást. A politikusok meg megérdemelnének egy maculát. Ha egyszer erre jársz, megreszkírozhatnánk, hogy a sanknál megigyunk egy slagos kávét… Hátha közelebb kerülnénk egymáshoz… Plusz: magyar-magyar szótár.

Magyar-magyar szótár Egri Emma Értjük egymást? cikkéhez

Mi lenne, vagy mi lesz, ha a közvélemény átbújik a tű fokán és nem a jelenlegi kormánypártoknak kedveznének az itteni voksok, milyen harsányan követelnék a határon túli szavazati jog visszavonását ugyanazok, akik ma gyurcsányoznak.

Kerényi Miklós Gábor tagadja az ellene felhozott vádakat, vagyis hogy színészeket, színésznőket, valamint fiatalkorúakat zaklatott volna. Mindezt Bayer Zsolt blogján tette közkinccsé.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA