Blogles

Szabad-e szóba állni a Jobbikkal?

0

A kérdésre válaszom egyértelmű: igen. Elvégre demokráciában élünk, ezért mindenkinek a véleményét meg kell hallgatni. Sőt, ha a vitavezető felkészült, akkor még talán az is kiderül, mi Vona, ill. pártja (valódi!) álláspontja a jövőt illetően. 

A Független Hírügynökség nevű internetes hírportál felhívással fordult olvasóihoz: „ Szabad-e szóba állni a Jobbikkal? ” címmel, melynek apropója, hogy beszélgetésre hívták az egykori (1944) gettó területén lévő kávézóba (Spinoza) Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Az alkalmat, ill. az aktualitást a közelgő (jövő – 2018 – tavaszi) parlamenti választás adja, adta.

A „szabad-e szóba állni” kérdésre válaszom egyértelmű: igen. Elvégre demokráciában élünk, ezért mindenkinek a véleményét meg kell hallgatni. Sőt, ha a vitavezető felkészült, akkor még talán az is kiderül, mi Vona, ill. pártja (valódi!) álláspontja a jövőt illetően.  Erről különben egyetlen magyar (parlamenti) párt, ill. vezetője sem nyilatkozott eddig. Csak annyit tudunk, hogy demokráciában élünk. Arra azonban már nem térnek ki a demokratikus pártok és vezetői, szószólói, hogy mit értenek demokrácia alatt?

A (magyar) demokrácia hívei sokszor mutogatnak Hitlerre, ill. a náci párt hatalomra jutására. Csak arról feledkeznek meg, hogy mindaz demokratikus úton következett be.  Tengerentúli szellemi vetélkedőkben gyakori beugrató kérdés: ki volt a weimari köztársaság utolsó kancellárja? A helyes válasz: Adolf Hitler. Valóban, a náci vezér 1933. január 30-án kapott felhatalmazását (megbízást) kormányalakításra, melyben csak 3, azaz három náci párttag volt. Aztán (két nap múlva) 1933. február elsején Hitler bejelentette, hogy nem sikerült a Centrumpárttal (Zentrumpartei) kötött koalíció, és ezért új parlamenti választásokat kell kiírni. Az 1933.március 5.-i parlamenti választást már fölényesen megnyerték a nácik, miután a baloldal (szociáldemokraták, kommunisták) vezetőit bebörtönözték, ill. egy február 4.-i államelnöki rendelet értelmében, a német nép védelmében a gyülekezéseket és publikációkat be lehetett tiltani.

A „nincs új a Nap alatt” szólás talán néhányakban némi párhuzamot ébreszt a jelenlegi hazai politikával. Mely egyúttal magyarázatot is ad a hatalmon lévők népszerűségére. Elvégre a nacionalizmus örök. Az egyetlen „elv” („izmus”), amire a nép, népek ugranak, és kapva kapnak, és amit nagyon könnyen gyűlöletkeltésre lehet fel-, ill. kihasználni.

Viszont napjainkban, a kommunikáció, a tájékoztatás iszonyatos felgyorsulásával ezek az információk hamar eljutnak az emberekhez, az átlagemberhez, attól függetlenül, hogy reá hatással van-e, vagy sem. Ha bármilyen ideológiát, véleményt tiltunk, azzal csak felkeltjük irányába az érdeklődést. Ez vonatkozik Vona Gáborra és formációjára is.

Ez persze nem jelenti azt, hogy koalícióra kell vele lépni.  Lásd Németország.  2015. augusztusában várható volt, hogy egy migrációellenes (szélsőjobbos) mozgalom életre fog kelni. Arra azonban senki sem számított, hogy pillanatok alatt párttá szerveződik, és a parlamenti választásokon (2017) a szavazatok 13 százalékát szerzi meg. Németországban tömegpártnak (Volkspartei) számít minden olyan formáció, mely a parlamenti választásokon a szavazatoknak legalább(!) a 30 %-át megszerzi. Ez eddig két pártnak sikerült (CDU/CSU, SPD), általában 40 % körüli eredménnyel, amihez egy kisebb párt (8-10 %) adta koalíció kellett a kormányzáshoz. A legutóbbi választáson a CDU/CSU (továbbra is!) megtartotta a 30 % feletti küszöbszintet. A baloldal (SPD) leszerepelt (21 %), amire az volt az „elegáns” magyarázat, hogy felmondta a Merkel vezette jobboldallal a koalíciót. Merkel asszonynak most politikai „szövetségeseket” kell találnia a jövőbeli kormányzáshoz. Persze, új választásokat is ki lehetne írni, de ezt a német gondolkodás („spórolás”) nem enged(het)i meg. Ott, ugyanis olyan drágának tartják egy újbóli választás kiírását, amit a német gazdaság nem tud elviselni, hiszen az hetekre „megbénítaná” a gazdasági életet. Különben is ennek elkerülésére van a „koalíció” kitalálva.  A szélsőjobbos AfD-vel való kormányzási „összefogás” (koalíció) elképzelhetetlen a Merkel vezette Németországban. Különben is ott van néhány 10 % körüli, kormányzásra alkalmas parlamenti párt, pl. a Zöldek és a Szabaddemokraták (FDP). A szabaddemokraták amolyan „jolly joker”-ek, hiszen már kormányoztak a baloldallal (SPD) éppúgy, mint a jobboldallal (CDU/CSU).  Merkel és hívei két formációval nem hajlandók koalícióra lépni: az NDK utódpártjának tartott Baloldal (Linke) és az migránsellenes AfD-vel.

Ennek ellenére, a német tv-ben, vitaműsorokban rendszeresen szerepel(t) az AfD, melynek nyilatkozói jól mutatják és képviselik azt a réteget, akik a múltban sohasem jutottak szóhoz, mert nem érdekelte őket a (napi) politika, a választásokon sem szoktak részt venni. Most azonban „migráns” kérdésben hallatják szavukat.

Ergo, ezeknek az embereknek a véleményét, elképzeléseit meg kell hallgatni! Mihez tartás végett. Merkel is belátta, hogy a testvérpárttal (CSU) meg kell egyeznie.  A bajor miniszterelnök (Seehofer) maximum évi 200.000 főben kívánta meghatározni a bevándorlók létszámát. Tehát, nem a menekültek, ill. a menekült státusz kérők számát! Mintha erről a „nüánsznyi” különbségről a magyar média nem akarna tudomást venni.

Ezzel szemben Magyarországon más a helyzet. Az 1989 utáni egész hazai politika másként alakult, mint az (újra)egyesült Németországban. A pártállam megszűnése után nagy reményekkel indultak a demokratikus alakulatok: a baloldalon a piacgazdaságot hirdető (szovjetrendszer ellenes) SZDSZ, a jobboldalon pedig a nép-nemzeti (Horthy-időkre emlékeztető Antall József vezette) MDF.  A kormányalakító első párt (MDF) soraiban még a ciklus vége előtt (1993) a bomlás jelei mutatkoztak. Kilépett a „radikális”-nak titulált Csurka István, akire jobban illett az antiszemita jelző, mint a „radikális”. Pártja, a MIÉP, lassan Mórickára emlékeztetett, hiszen a pártnak szinte mindenről a „zsidó” jutott az eszébe. Először 1998-ban kerültek be a parlamentbe. Tehát, az antiszemiták nyolc évvel a rendszerváltás után már a demokratikus magyar politikai rendszer elfogadott részesei lettek. Németországban 1945 óta egyetlenegyszer sem került a parlamentbe sem (neo)náci, sem antiszemita párt. A mostani választáson bekerült AfD-t a német média „migránsellenes” (anti-migráns) jelzővel illeti, nem pedig (neo)nácinak.

A magyar politikai életben nincs ilyen „finom” megkülönböztetés, mint a németben. Sőt, napjainkra már hasonló (migránsellenes) elveket vall az ország vezető pártja, a Fidesz, is. Egyes (külföldi) vélemények szerint mintha a Fidesz jobbról előzné a Jobbikot. Ezért is érdemes meghívni Vonát ilyen beszélgetésekre: hadd tudjuk meg, hogyan képzeli el a „radikális jobboldal” a demokratikus magyar jövőt? Milyen államformát képzel el Vona? Ha választást nyernének, mi lenne az első (és legfontosabb) intézkedésük? Hogyan képzelik az ország berendezkedését? Hadsereg, rendőrség, igazságszolgáltatás (ügyészség, bíróság) működését, irányítását? Hogyan képzelik el a korrupció elleni küzdelmet?  (Zárójelben: hatalomra jutásuk előtt a Fidesz is nyilatkozott már olyat, hogy „levágják” az elkövetők kezét. Aztán…)

Szerintem, sok mindent megtudhatnánk erről a formációról, ha felkészült kérdezőink lennének. Ne feledjük! A választók kb. 20 százaléka szimpatizál ezzel a párttal. Nem lehet lebecsülni létezését. A merkeli Németország is tudomásul vette, hogy vannak „elégedetlenkedők”, akiknek táborát nem szabad lebecsülni, ill. figyelmen kívül hagyni. Persze, ez nem jelenti azt, hogy valaha is koalíciós partnernek fogják tekinteni. Ellenkezőleg, az a cél, hogy az AfD szavazóit átcsábítsák a CDU/CSU táborába.

Stephen Elekes

Farkasházy Tivadar: NYOLCVAN PLUSZ

0

Májusban bejelentettem, hogy idén júniusban nem rendezek Szárszói Találkozót, mert ennyi idő alatt nem tudom a kertet annyi részre felparcelláztatni, hogy minden ellenzéki pártnak jusson egy csík belőle, hiszen egymással szinte szóba se állnak.

De azért nem véletlenül írtam a júniust, mert titkon reménykedtem abban, hátha észhez térnek, és akkor ősszel mégis neki lehet vágni. Ráadásul júniusban Kocsis András szokott éves kerti összejövetelén

találkoztam Botka Lászlóval és Fekete Győr Andrással, és nagy örömömre mindketten megígérték, hogy eljönnek rá.

Júliusban elkezdtem a szervezést, eddigi segítőim mind igen mondtak, a Friedrich Ebert Alapítvány is, ezért augusztus elején egy SMS-t küldtem Botkának, hogy a tervezett időpont szeptember 16-a, de ha nem jó neki, még át tudom tenni. Nem szoktam senkihez igazítani, de a legnagyobb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje nélkül nem igazán érdemes egy választások előtti évben megtartani. Pár nap múlva visszahívott, hogy nem jön el, amúgy is más dolga van, aznap Győrben tart lemondhatatlan nagygyűlést, augusztus 26-án pedig értelmiségi találkozót rendez Szegeden, 200 meghívottal.

Sok sikert kívántam neki, s rögtön lemondtam a sátrat, a székeket, a plédeket, az ebédet, az italokat, amúgy se volt sok kedvem hozzá, látva ezt a cirkuszt, de ha buszokkal elviszik Szegedre a vendégeim felét, akkor nem fognak pár napra rá tízezerért leautózni hozzám, sokan anyagilag kivérzett emberek, ráadásul kiket ígérjek nekik? Tavaly a civilek voltak a dobogón, Sándor Mária, Gulyás Márton, Pukli István és Juhász Péter, én utóbbit is félig annak tartom. Két éve szakkérdésekről volt szó, társadalmi különbségek, alapjövedelem, miegymás, idén a pártok a legfontosabbak, hogy tetszenek vagy nem tetszenek, az más kérdés, de nélkülük nem lehet kormányváltás, ha nincsenek ott a vezetőik, akkor albán légvédelmet játszunk, és rázzuk az öklünket az ég felé?

Azért kíváncsi voltam, kik lesznek Szegeden, az összes lapot átnéztem, négy ismert arcról számoltak be, Botka két, korábban megnevezett támogatójával egyetemben. De mindezt magamban tartottam, nehogy már én legyek bármiféle megállapodás, kibontakozó együttműködés egyik kerékkötője, s végighívtam azt a negyven embert, akivel már időpontot egyeztettem. A győri összejövetelt is kerestem a lapokban, de aznap nem volt ott.

De hisz mi csak egy vékony kis szelete vagyunk a mai világnak, mi se kellünk, mint a kispártok, meg mindazok, akiket hetente kioktatott? Hát nem azt vállalta, hogy akiket csak lehet, azokat mind egyesíti? Majd szervez őt nem kérdező értelmiséget? Egy szegedi pörköltet árubemutatóval? És mi lesz a sok megmaradt kajával? Ha minket se próbál meggyőzni, akkor kit akar?

Ha ennyire nem tetszik neki az ellenzék, netán Orbán helyett is másik ellenfelet kér majd?

Aztán eljutott hozzám, hogy megyei elnökeik értekezletén, s később még egy helyen elmondta, milyen jól sikerült Szeged, majd Szárszóról is szót ejtett, valahogy így: „az összefogáspárti nyolcvan­pluszos szárszói értelmiség majd dödög egy kicsit.”

A szárszói nyolcvanpluszos kifejezést három forrás is megerősítette. Nekiültem és átnéztem, hogy az előző három évben kik voltak nálam, íme, a teljes lista, akikről tudok, s az életkoruk:
• Bócz Endre, volt főügyész (80)
• Ungváry Rudolf, író (81)
• Szilágyi János, riporter (81)
• Gyémánt László, festő (82)
• Haraszty István, mobilszobrász (83)
• Bitó László, szemészprofesszor (83)
• Konrád György, író (84)
• Mécs Imre, villamosmérnök (85)
• Török Ferenc, olimpiai bajnok (85)
• Ferge Zsuzsa, szociológus (86)
• Solymosi Frigyes, kémikus (86)
• Ungvári Tamás, író (87)
• Ormos Mária, történész (87)
• Heller Ágnes, filozófus (88)
• Kende Péter, szociológus (90)
• Vitányi Iván, szociológus (92)
• Makk Károly, filmrendező (92)
• Méray Tibor, író (93)
• Bálint György, kertészmérnök (98)

Bizony, elég gyenge társaság, s jól ismert dödögők. Ott van például Szilágyi Jani, aki az első unalmas hozzászóláskor felpattan, és így kiált a mellette ülőkhöz: nem iszunk inkább egy sört?

Ugye ne menjek végig a többin, hogy ki, mikor, min dödögött? Heller se fér soha a bőrébe, Konrád, Ferge se egy Egry József-féle Balatoni csendélet, Méray Párizsból szekíroz mindig a telefonjaival…

Vagy Botka netán egy korábbi, 2003-as szárszói társaságra gondolt,

amikor ők hatan ültek a pódiumon, Méray Tibor (80), Göncz Árpád (81), Jancsó Miklós (82), Kosáry Domokos (90), Faludy György (93), Fejtő Ferenc (94), s még Habsburg Ottót (91) is felhívtuk? Zárójelben akkori életkoruk.

Ezt nehéz volt eddig magamban tartanom. Most is csak azért adom közre, nehogy már valaki azt higgye, kizárólag fondorlatos összeesküvés végzett Botkával. Lehet, hogy ez is volt benne, de megtette azt ő maga egyedül.

(Forrás: Facebook, megjelent 2017. október 11-én, a Hócipő 2017/21-es számában.)

 

Bíróság kényszeríti a kormányt a paksi szerződések nyilvánosságára

0

A kormány, hogy ne veszítse el teljesen az arcát az ügyben, most előre menekül, és a szerződések nyilvánosságra hozatalát lengeti be a sajtónak. Mintha önként tennék. Pedig ne legyen illúziónk, mindez nem önként és dalolva történik, hanem a kormányzati hatalom ellensúlyának maradékaként működő bíróságok és hatóságok nyomására.

Süli János az új paksi atomerőmű megvalósításáért felelős miniszter ma a Nemzetbiztonsági Bizottságban ismételten megígérte a kormány nevében, hogy Paks II.-ről az oroszokkal kötött megvalósítási szerződéseket nyilvánosságra hozzák. Önként. Mert szerinte nem lehetnek titkok az ügyben. No meg arról a bírósági perről se feledkezzünk meg, amivel erre kényszerítem őket.

Noha a kormány többedszerre kommunikál a szerződések nyilvánosságra hozataláról, de ne legyen illúziónk, ez a lépés nem a kormány jóindulatának, hanem kizárólag a kitartó munkának az eredménye. A Párbeszéd nevében három és fél éve, a szerződések aláírása óta követelem a szerződések nyilvánosságra hozatalát. A kormányzat először az összes szerződést államtitokká nyilvánította nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva. A legtöbb, amit akkor el lehetett érni, hogy képviselőként, Lázár János engedélyére betekinthettem a több ezer oldalnyi szerződésbe.  Többszöri betekintés során bizonyossá vált számomra, hogy a szerződések tartalmának többsége egyáltalán nem tartalmaz sem államtitkot, sem üzleti titkot, sőt Paks II. közpénzügyekre és a környezetre gyakorolt hatása miatt az állampolgároknak a szerződések közérdekű adatnak minősülő tartalmának megismerésére vonatkozó alapvető joga sérül azok eltitkolásával.

Mindezek miatt először 2014 végén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultam titokfelügyeleti eljárást kezdeményezve, hogy a hatóság állapítsa meg, jogszerű-e a szerződések teljes körű titkosítása. A NAIH több éves vizsgálat után 2017 áprilisában azt állapította meg, hogy noha a megvalósítási szerződéseknek lehetnek titkos részei, de a titkosítás „a végrehajtási megállapodások teljes szövegére valószínűleg nem vonatkozhat”.

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter közvetlenül ezután egy kormányinfón már megemlítette, hogy a szerződések minősítését feloldják. Mégis, amikor ezt követően ismételten kértem a szerződések kiadását, akkor Süli miniszter úr azzal utasította el adatkérésemet, hogy noha a szerződések minősítését időközben valóban feloldották, de a szerződéseket továbbra sem adhatja ki, mert azok üzleti titkot képeznek.

A kormányzati porhintés miatt a nyáron bírósághoz fordultam a szerződések kiadása érdekében. Az első tárgyaláson 2017 szeptember 18-án a bíró is megállapította, hogy a kormány álláspontja nem tartható, és 2018 januárjáig adott időt a kormánynak arra, hogy az orosz féllel egyeztetve jelölje meg a szerződések azon részeit, amelyek konkrét üzleti titkot képeznek, és ezek kitakarásával adják át a minősítés alól feloldott teljes szerződéscsomagot. Két hétre rá a kormány hirtelen rájön, hogy hiszen ők mindig is nyilvánosságra akarták hozni a szerződéseket, mert a nyilvánosság csudajó dolog.

Világos tehát, hogy a kormányzat körül elfogyott a levegő a titkosítás miatt: mind a NAIH, mind a bíróság szerint a szerződések nagyobbik részét nyilvánosságra kell hozni. A kormány pedig, hogy ne veszítse el teljesen az arcát az ügyben, most előre menekül, és a szerződések nyilvánosságra hozatalát lengeti be a sajtónak. Mintha önként tennék. Pedig ne legyen illúziónk, mindez nem önként és dalolva történik, hanem a kormányzati hatalom ellensúlyának maradékaként működő bíróságok és hatóságok nyomására.

Aminek persze örülök, de azért ne feledjük: ezek szerint 4 éven át jogszerűtlenül titkolta el a kormány a szerződéseket, éppen abban az időszakban, amikor azokról a legintenzívebb vita folyt a nyilvánosságban. Ezzel teljesen egyenlőtlen informáltsági helyzetet hoztak létre, és lehetetlenné tették a konkrét szerződésszövegen alapuló tényszerű vitákat. Jóllehet a szerződésekbe én magam rendkívül korlátozott keretek között betekinthettem, de még az így megszerzett információk nyilvánosságra hozásának lehetőségétől is el voltam zárva, hiszen azzal a minősítések fennállásáig (idén nyárig) államtitkot sértettem volna, azóta pedig, a januári bírósági döntésig az üzleti titok megsértését kockáztatnám.  Ebben a jogszerűtlen, törvénysértő helyzetben, amelyben egyedül én tartottam magam a törvényi előírásokhoz, nyomták át az egész környezetvédelmi és telephelyengedélyezést, és ilyen törvényen kívüli állapotban kellett folytatnunk a vitát a kormánnyal az elmúlt 4 évben. Így kellett véleményemet benyújtani az Európai Bizottság által folytatott eljárásokban az állami támogatás és a tender elmaradásának ügyében. Az egész paksi döntést övező információs helyzet jogellenes volt. Ez alapján pedig bátran megkérdőjelezhetjük az egész döntés legitimátását.

Jávor Benedek (a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője)

Naplójegyzetek – Fragmentumok

0

Ki fogja majd számon kérni, hogy a kisebbségi újgazdagok leállítják-e az elvándorlást, nyílnak-e új magyar tagozatok? Mi történik a milliókkal, ha a 2021-ben sorra kerülő népszámlálási adatok drámai kudarcról vallanak? Mit gondol erről az éppen Stuttgartba kivándorló villanyszerelő és vízvezeték-szerelő? És a családja? Végel László:

  1. október 8. vasárnap

(…) A buszpályaudvaron ljubljanai buszjáratról érdeklődöm. A váróteremben találkozom két bánáti családdal, öt gyerekkel indulnak útnak. Úgy látom, mind iskolás lehetne. A televízóból ismernek, azt kérdezik, hogy hol lehet a közelben olcsóbban ebédelni. Hosszú út vár rájuk. Késő este indul a busz, meg sem állnak Stuttgartig. Várja őket a munkahely. Nem a legjobb, de reménykednek, hogy a férjek idővel a szakmában helyezkednek el. Az egyik autószerelő, a másik pedig vízvezeték-szerelő. Volt állások is, vagy 200 eurót kaptak havonta. Éjjel-nappal feketén dolgoztak, hogy túléljék. Terjed a mélyszegénység, tart a Magyar Kisebbségi Exodus, kiüresednek az utcák, megszűnnek a magyar tagozatok. Az emberek reményvesztettek. Persze, nem mindenki. Egy hírrel találkozom, amelyet szóról szóra kimásolok. „A szabadkai Masterplast Yu. 290 millió dinárt, vagyis mintegy 2,4 millió eurót, a topolyai Sat-trakt valamivel kevesebbet, 288 millió dinárt kapott, ami euróban szintén 2,4 millió körüli összegnek felel meg. A dobogó harmadik fokára a magyarkanizsai Keramika került 164 millió dinárral (1,3 millió euró).” Legyen ez a jövőért felelősséget vállaló, intézményeinkben fontos tisztségeket betöltő fiatal vajdasági értelmiségiek lelkiismereti kérdése. Ők majd hallgatással kimondják erre az igent, bírálattal a nemet. Helyes vagy helytelen, döntsék el ők, hiszen az ő jövőjükről van szó. Nem tisztem ebbe beleszólni, csupán a Nagy Exodus óráiban íróasztal mellett minden tisztség nélkül, elszigetelve tűnődöm az emberi sorsokon. Ha majd eloltják a villanyt kiderül, hogy kinek volt emiatt lelkiismeret furdalása és kinek nem volt? A magyar adófizetők pénze állítólag a kisebbségi magyarok szülőföldön való maradását szolgálja. Ki fogja majd számon kérni, hogy a kisebbségi újgazdagok leállítják-e az elvándorlást, nyílnak-e új magyar tagozatok? Mi történik a milliókkal, ha a 2021-ben sorra kerülő népszámlálási adatok drámai kudarcról vallanak? Mit gondol erről az éppen Stuttgartba kivándorló villanyszerelő és vízvezeték-szerelő? És a családja? (…)

Végel László (Újvidék)

 

Horthy nem volt háborús bűnös, de „elkúrta“ Magyarország sorsát! Jelenkori imádói önmagukat minősítik!

0

Csodálkozik-e valaki ezután, hogy bizony akad a magyar népességben, így a Csallóközben is számos olyan eleve tudatlan, tekintélyelvű alattvaló, avagy, ami nagyságrenddel rosszabb, karrierért, előmenetelért könyöklő ember, aki történelmi tények ide vagy oda, rögvest fölkérődzi magából mindazt a zöldséget, amit belé olt egy általa két lábon járó atyaúristennek tartott politikus???

A címbe foglaltakkal elvileg el is lehetne intézni a hodosi református lelkésznő, Kis-Csáji Julianna hirtelen támadt gerjedelmét vitéz nagybányai Horthy Miklós őfőméltósága iránt. Márminthogy mellszobrot szervál a templomkertbe a levitézlett kormányzó tiszteletére. Eme „hősi” gesztus ugyanis körülbelül annyit ér manapság, mintha a lelkészasszonyság a hálószobája falára, az ágya fölé rakná ki az imádott politikus képmását. Győzelme jelképként pedig becsempészné Vlagyimir Iljics Lenin fotóját a parókia klozetjébe… Hiszen, amint kijelentette volt, már „nem 1989-et írunk”.

Valóban. Ez az egyetlen dolog, amiben egyet lehet érteni a buzgó Kis-Csájival. Hogy mostan tényleg nem 1989-et, hanem 2017-et írunk. Abban viszont egyáltalán nem lehetünk biztosak, hogy azzal tisztában van, sem 1920, sem pedig 1944 nem aktuális évszám jelenleg. (A gyengébbek kedvéért álljon itt, hogy Horthy 1920. március 1-jétől 1944. október 16-áig volt a Magyar Királyság kormányzója – a szerk megjegyzése). Ha nem tudja, ott van segítségnek orvosa és gyógyszerésze… Ha viszont tudja, akkor egyházi közszereplőként beállt azon „emlékezetpolitikusok” sorába, akik a buta, fogalmatlan népesség önérdekű idomítására esküsznek. Illetve a hülyéken igyekeznek nyerészkedni. Vagyis úgy árulják kiszemelt kuncsaftjaiknak a tévhiteket meg féligazságokat, mint a homeopata gyógyászok csodatévő piruláikat. Amelyek esetenként, jobb híján akár lószarból is kotyvasztatnak a korántsem jelképes boszorkánykonyhákban.

Szóval, ami itt-ott magyarhonban és Magyarország határain túl emlékezetpolitikai színtéren elő volt, van, meg ami Hodosban elő lesz adva a szerencsétlen, egyszersmind a lelkészasszony által mélységesen lenézett, lesajnált gyülekezetnek, az semmi más, mint kufárkodás és gazemberség. Bár azt az opciót sem kell elvetni, hogy szimpla magamutogatás folyik, infantilizmus, azaz gyermetegség az, ami a Szlovákiai Magyar Református Keresztyén Egyház hodosi sejtjében gerjed.

Mindezt mérlegelni lenne illő a pozsonyi református egyházmegye esperesének, Somogyi Alfrédnak, nem utolsósorban Fazekas László református püspök úrnak is. Somogyi ugyanis meglehetős szemforgatással úgy igyekezett Kis-Csáji bizonyítványát (és persze a sajátját) magyarázni, hogy Hodosban nem egy politikusnak állítanak szobrot, hanem „a 20. század egyik kiemelkedő református emberének”. Mivel úgymond,

Horthy „Reformátusságában és az egyházhoz való viszonyában semmi ellentmondásosság nem volt. Egy református embernek állítanak szobrot, aki a 20. században a református egyháznak egy kiemelkedő világi embere volt” – szögezte le.

Aha, világos, esperes úr. Értjük. De ugye azt tudja, hogy Adolf Hitler is egész életében katolikus volt, soha nem lépett ki az egyház kötelékéből és önmagát kereszténynek nevezte. És mint ilyen a 20. században a katolikus egyháznak egy kiemelkedő világi embere volt. És akkor most már hajrá, föl a templomi freskók mellé a képmásával, meg szobrot neki akár a Vatikánba is?

Szégyellheti magát, esperes úr!

Azt egyelőre nem tudni, minő konklúzióra jut a hodosi affér kapcsán a Szlovákiai Magyar Református Keresztyén Egyház feje, a püspök úr. Mert amint vonatkozó kitérő, (na jó, legyen diplomatikus) válaszában kifejtette, neki „tájékozódnia kell“. Mert sejtelme nem volt a tervezett eseményről. Ezért aztán majd a napokban reagál. Ha „tájékozódott, megismeri annak részleteit, körülményeit“…

Hát igen, van az úgy, hogy nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal.

Ezen a ponton egyébként le is lehetne zárni a sztorit, mindenki lenyugodhat, hiszen nincs semmi látnivaló. Csakhogy van még két fontos adalék, ami tovább árnyalhatja a vonatkozó vitát.

Az egyik:

Horthy Miklós nem volt háborús bűnös, de nagyon „elkúrta” Magyarország sorsát. Az állítás bizonyítékául álljon itt egy idézet a jelenlegi magyar történésztársadalom legavatottabb Horthy-szakértőjétől, Romsics Ignáctól, aki a Magyar Nemzetben többek között a következőket rótta föl a bizonyos magyar körökben fétisként imádott kormányzónak:

… „Nem kellett volna sietni a Szovjetunió elleni hadba lépéssel, nem lett volna szabad a 2. magyar hadsereget feláldozni, nem kellett volna a németeket 1944 márciusában „vendégként” fogadni, és Romániához hasonlóan ki kellett volna ugorni a háborúból. Ezek a lépések természetesen áldozatokkal jártak volna, ám azokat így sem tudtuk megspórolni. Az egyetlenek voltunk, akik 1946-ban úgy ültünk le a párizsi békekonferencia asztalához, hogy lényegében semmit sem tudtunk felhozni a mentségünkre.”…

És akkor még szó sem esett a hírhedt numerus clasusról és arról a számos kirekesztő zsidótörvényről, amelyek tagadhatatlanul a Horthy-éra antiszemita termékei…

Itt meg azt kell leszögezni, azok az olvasók, akik mindezen tények tudatában sem hajlandóak, avagy képtelenek elgondolkodni azon, hogy mi a gond a hodosi Horthy-szoborral, azok nem vitaképesek!

Íme a másik adalék:

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ez év júniusában azt mondta egy kastélyavatón, hogy a 20. század második és a harmadik évtizede a magyarság történetének súlyos próbaköve. Aztán kijelentette:

„… néhány kivételes államférfiúnak, Horthy Miklós kormányzónak, Bethlen István miniszterelnöknek, és Klebelsberg Kuno miniszternek köszönhető, hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt „mégsem temetett minket maga alá a történelem”.

Csodálkozik-e valaki ezután, hogy bizony akad a magyar népességben, így a Csallóközben is számos olyan eleve tudatlan, tekintélyelvű alattvaló, avagy, ami nagyságrenddel rosszabb, karrierért, előmenetelért könyöklő ember, aki történelmi tények ide vagy oda, rögvest fölkérődzi magából mindazt a zöldséget, amit belé olt egy általa két lábon járó atyaúristennek tartott politikus???

El lehet dönteni, kicsodák a Szlovákiai Magyar Református Keresztyén Egyház elöljárói.

Barak László (Paraméter)

 

Hai Simona – zeng az ország

0

Mi köze a román államnak ahhoz, hogy Halep ilyen hihetetlenül nagy sikert tudott elérni? Megmondom én: semmi. (Kovács Péter írása a lelato.transindex.ro-n):

„Mindenki hirtelen nagyon büszke lett erre a hölgyre, aki a női profi teniszezők világranglistáján első helyen szerepel. Vezércikkek, írások, facebook-bejegyzések ezrei áradoznak arról, hogy Simona Halep hihetetlen sportteljesítményével világszinten pozitív fényben tünteti fel Romániát. Ez valóban így van, és nem csak Halep esetén, hanem bármilyen más sportágban.”

„Simona Halep nem azért sikeres, mert a román állam által kialakított rendszerből kiemelkedett, és nyerni tudott. Soroljuk újra: nincsenek teniszpályák, nincsen felszerelés, nincsen elég edző, nincs kiválasztási bázis, nincs, aki felfedezzen egy tehetséget, nincs semmi. Halep esetén voltak lelkes szülők, akik minden bizonnyal anyagilag is olyan szinten vannak, hogy a gyerekükbe tudtak fektetni. Természetesen nem csak pénzt, hanem időt, energiát, odafigyelést. Feláldozták a gyerekkorát azért, hogy bajnok lehessen. Neki sikerült, oly sokaknak nem. Aztán a román állam, politikusok, mindenféle szintű döntéshozók, akik a kisujjukat sem mozdították haisimona sikere érdekében, most büszkék, feszítenek, vagánykodnak, fotózkodnak, és ünnepi eseményeken mondanak pohárköszöntőt a nemzeti hős tiszteletére.”

Pofonok és szájba verettetések

1

Presser Gábor régi slágeréből tudjuk, hogy „… az első pofon a legnagyobb, a többit lassan megszokod”, csakhogy itt nem az elsőről van szó, és bizonyára nem is az utolsóról, hiszen abból a rossz pozicionálásból, amelybe a rommagyar politikai pártok belementek, csak pofonokra fog telni, no meg szájba verettetésekre.

(Teljes a klienteláris meghunyászkodás, hiszen a váradi Kelemen-Tőkés kötelező összeborulás azt a benyomást keltheti – mivel Tőkés hamarabb tért meg Orbán keblére, hogy durvábban ne fogalmazzak –, hogy Kelemen a tékozló fiú, aki végre belátta, hogy csakis a Fidesz a „nyerő”, a gesztus a végleges és ráadásul megalázó behódolás gesztusaként értékelhető).

Most éppen az anyanyelven való kötelező feliratozás településen belüli arányainak lecsökkentése kapcsán verték szájba, saját bevallása szerint, a rommagyar vezért a kormánypártok (ne tévesszen meg senkit a csúsztatás, amivel az egész román politikai mezőnyt vádolja Kelemen, az  ellenzéki pártok semmit nem ígértek, helyzetüknél fogva nem is támogathatnak kormánypárti kezdeményezést, stb.), amelyek megígérték a 15%-os küszöb parlamenti elfogadását, majd elbuktatták a kezdeményezést. Az eset sajnos modellértékűnek látszik, lesz még itt szájba vágás sűrűn, sőt egyre sűrűbben. Amíg a budapesti hatalom megpróbálja Bukarestet bevonszolni az illiberális, EU-ellenes zsákutcába, és ebbe az itteni kisebbség ügyeit is bevonja, addig Dragnea and Co. azt csinál velünk ami csak tetszik, hitegethet naphosszat, és somolyoghat a bajusza alatt: kiszolgáltatottságunk szinte tökéletes.

Ugyanis, amikor a legfontosabb rommagyar politikai formáció eldöntötte – és ez nem ma történt –, hogy feladja viszonylagos függetlenségét, ami a Markó-doktrína lényege volt, és „egyenlő közelségtartás” címszóval keressük a korabeli krónikákban, akkor föladta a román-magyar viszonyban kialakított közvetítő szerepét is. Naivság, sőt elfogult politikai kommunikáció, különösen egy elemzői igénnyel fogalmazott szövegben arról beszélni, hogy a Fidesz itteni fiókja pozícióból közvetíteni lehet Liviu Dragnea és Orbán Viktor, és főképpen a mai román-magyar államközi kapcsolatokban. Képviseletünk (ha ugyan még a vezérek érdekein kívül képvisel másokat is) politikai tőkéje végletesen lecsökkent, hiszen nincs (ha hinni lehet az avatott beszámolóknak, Budapest nem is engedélyezi számára a kormányba lépést) kormánypozícióban, és nem is a mérleg nyelve a parlamentben, ugyanakkor Johannistól és az ellenzéktől, a korrupciós ügyekben elfoglalt PSD-ista álláspontja okán, végletesen eltávolodott. Ezért minden szájba vágás ellenére, az illiberális fordulat reményében, mely Dragneanak nagyon bejönne, és amit Orbán legalábbis regionális áramlattá szeretne fölfejleszteni (mondjuk Románia külső támogatásával a V4-ek EU ellenes lobbijában), a fiókszervezet szövetségben áll és marad a jelenlegi román kormánnyal, annak minden hátrányával, és annak minden előnye nélkül. Szóval a Kelemen vezette szervezet nincs sem bent sem kint, kitéve a budapesti és bukaresti szájba veréseknek, de ami nagyobb gond, kiszolgáltatva az itteni és ottani politikai széljárásnak a teljes rommagyarságot magát. Ti., ismerve a szereplőket, a Fidesz fiókszervezet elnöke, Kelemen Hunor nincs abban a helyzetben, magyarán politikai tőkéje nem elég ahhoz, hogy egyik vagy másik vezérre hatással legyen, hogy harmadik félként közvetíthessen. Sem Orbánt, sem Dragneat meggyőzni nem tudhatja semmiről, még a rommagyar kisebbséget érdeklő viszonylag egyszerűbb ügyekről sem. Ráadásul európai hátszél sincsen, amennyiben az itteni politikum egészét jogosan azonosítják az orbáni (NER) illiberális, EU-ellenes politikai iránnyal (ezt a Minority SafePack sorsa fogja világosan megmutatni, ha ugyan sikerül döntésre vinni az ügyet). Nem mellesleg ezt Orbán be is jelentette, amikor itt járt, és a két ország diplomáciai kapcsolatainak utóbbi időkben tapasztalható dinamikája visszaigazolja: nem, hogy közvetítőként fogadnák el a Fidesz itteni fiókszervezetét (leánykori nevén az RMDSz-t, akinek elnöke bizonyára megadta Orbán elérhetőségét Dragneanak katolikus gimnázium-ügyben, oszt annyi), hanem Orbán és Dragnea, éppen, hogy közvetlenül, egymást kölcsönösen zsarolva, akarják kezelni még a kisebbségi ügyeket is.

Aktuális téma a vásárhelyi katolikus gimnázium ügye, ami a dolgok jelenlegi állása szerint, újabb szájba verést fog jelenteni a rommagyar közösségnek. A dolog Dragnea és Orbán telefonbeszélgetésének a függvényévé lett (Kelemen adta a telefonszámot hozzá), és amilyen a zsarolás volt (Magyarország állítólag nem támogatta volna – néhány napig – Románia OECD tagságát), olyan lett az ígéret is, hogy valahogyan, valamikor rendezni fogják a gimnázium ügyét (ezt mind a román miniszterelnök, mind az oktatási miniszter – gyakorlatilag – megtagadta, illetve hárította). Most ott tart a dolog, hogy – Kelemen „meggyőződésének ad hangot” egy sajttájon, illetve – három év után a Fidesz fiókszervezet speciális törvénytervezetet fog kidolgozni a gimnázium meg-, illetve újra alapítására. Viszont elég, ha a parlament két házának valamelyike picit késteti a törvénytervezet megvitatását, mellyel újra „megalapítani” szeretnék (egészen rendkívüli módon, hiszen az oktatási törvény világosan kimondja, hogyan kell új oktatási intézményt alapítani, hogy ezt ezután minden alkalommal törvényben szabályoznák, azt nagyon is kétlem, logikus sem lenne.) a gimnáziumot, és a dolog legalább egy évet csúszik, addig meg … ki tudja?

Így aztán mit ígér a rommagyar politizálás közeljövője? Egyfelől kampány folyik a Fidesz-KDNP mellett (mindegy milyen témával, és milyen eszközökkel), ráadásul az energiák nagyrészét éppen ennek elrejtése fogja lekötni. Bár a Fiókszervezet – állítólag és papíron létező – „más elven levő platformjai” (Szabadelvű Kör, Szociáldemokrata Platform stb.), opportunizmusból vagy meggyőződésből maguk is támogatják a dolgot, a sajtó pedig bedarálva. Azután, az egyelőre takaréklángon égő román nacionalizmus élesztgetése folyik, amikor vezéreink a jövő évvel riogatnak, megelőlegezve, sőt néha egyenesen kiprovokálva az amúgy is készülő centenáriumi cirkuszt. Erre és ennyire telik a rommagyar politikai osztálynak manapság (ja, és kitartani az emellett a nyilvánvalóan hazug álláspont mellett, hogy rommagyar politikai korrupció nincs is),ergo ez vár ránk: sanyarú kilátások.

Magyari Nándor László

Bruck András: Hogyan harcoljunk a sátán ellen?

0

A magyar parlament látott már néhány épületes szóváltást, de olyat, ami ma zajlott le Bárándy Gergely és Matolcsy között, nem sokat.

Bárándy Gergely:
„Unokatestvérei megvették a Pécsi Sörgyárat, s azonnal kaptak is jó megrendelést, unokatestvérének bankja biztosított hitelt ahhoz, hogy Farkas Flórián sofőrjének a cége megvegyen egy kastélyt, de unokatestvérének a cége szépen segíti az ön fiát is, nyáron az Origo hírportált szerezte meg, másfél milliárd forintot vert el az MNB reklámkampányra, aminek a jelentős része éppen az ön fia cégénél landolt, Matolcsy Ádám bútorgyára közel félmilliárd forint uniós támogatást is elnyert. Biztosan az ifjú tehetségek támogatásának jegyében juttatott az MNB havi 300 ezer forintos ösztöndíjat Hidvégi Balázsnak, a Fidesz kommunikációs igazgatójának és a feleségének is…”

Matolcsy válasza:
„Azt vártam, hogy a rokonokkal foglalkozik, és örömmel válaszoltam volna arra a kérdésére, hogy kinek hány rokona van, hogy számunkra, akik hivő emberek vagyunk. hét és félmilliárd rokonunk van a földön. Az Úr mindenkit rokonként teremtett meg. Ehhez képest ön elég szűkkörűen sorjázta a kis listáját. Önnek nem velem van gondja, hanem a piacgazdasággal…”

Nem mellesleg Matolcsy fia a szóban forgó bútorgyárat a Növekedési Hitelbank hiteléből vette, a bank viszont a Matolcsy-unokatestvér, Szemerey Tamás tulajdonában van. Ezen kívül Matolcsy Ádám a nyáron egy 350 millió közbeszerzést is megnyert. Azt, hogy Matolcsy és Polt egész pereputtya ott lebzsel az MNB-ben, és iszonyatos fizetéseket és szinte ingyen hiteleket vesz fel, már csak „mellékszál” ebben az égbekiáltó bűntettsorozatban.

Természetesen mindennek semmi köze a piacgazdasághoz, a rezsim fő-és alemberei egyszerűen kirabolják az országot. Mégpedig Orbán Viktor tudtával és beleegyezésével, mivel ő maga is csak akkor juthat a saját maga számára elegendőnek tartott „profithoz”, ha a környezetének is szabad kezet ad a rabláshoz. Ezzel nyeri meg a lojalitásukat, egyben magához is köti őket a közös bűnben.

Mivel a mai naptól azt is tudjuk már, hogy a kormány rózsafűzérrel is harcolni fog a sátán és Soros György ellen, várjunk egy keveset, hátha a módszer a Matolcsy család ellen is beválik. De ha mégsem, akkor nem marad más hátra, mint kormányváltás után a legkeményebb, könyörtelen elszámoltatás.

Feltéve, hogy nem azoknak az ellenzéki politikusoknak és jogászoknak az álláspontja érvényesül majd, akik azt szeretnék velünk elhitetni, hogy mindez törvényes, jogszerű, ezért a magyar társadalom valóban nem tehet mást, mint végignézi önmaga kifosztását.

Forrás: Bruck András, Facebook.

Svájc – Magyarország 5:2

0

Tévedés azt hinni, hogy a magyar válogatott vereséget szenvedett a svájciaktól. Á dehogy. Ez győzelem, és hazaffyas tett volt. Hogy is fordulhatott volna elő, hogy a játékot akárcsak imitálják egy olyan csapattal szemben, ahol honunk új ősellenségei, a migráncsok is rúghatják a labdát. Ja kérem, ha egy bankos ország a soros, mit nekünk 5 kapott gól!? Ez becsületbeli ügy. Nekünk gomba módra szaporodó stadionjaink vannak, nekik meg góljaik. Most mégis mi kerül többe? Na ugye! Gondolja csak szépen végig sorba mindenki. Derék magyar labdarúgóink a hont védték. Ők voltak a kerítés. Álltak. Minden erejükkel azért küzdöttek, hogy a bankos ország soros migráncsai ki ne szabaduljanak a pályáról, és nehogy rárontsanak a magyar szurkolótábor asszonyaira. Ez kérem felelősség. Érzület nemzeti. És ebben a nagy felelősség és küzdelem közepette még kétszer a labdára is koncentrálni tudtak. Mi ez, ha nem fantasztikus siker? Ne ágáljon senki, hogy továbbjutás meg ilyesmi. Ezek ilyen idegenszívű gondolatok. Ha eccer megmondták, hogy migráncsok ne, akkor így se úgy se. Következetes, határozott magatartást kell tanúsítani. A fociban különösen, hisz stadionostul, szotyistól nemzeti szimbóleumunk a lé a lét tétje.
Ismét megmutattuk a világnak, milyen kemény a magyar virtus. És a hajnal soha nem érhet véget. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!
Barb

„Félelem és reszketés Las Vegasban”

0

Elképedve nézhettük, ahogy a magyar állami tévé arról „tudósított” a Las Vegas-i mészárlás kapcsán, hogy az elborult merénylő hónapokkal ezelőtt átállt az iszlám vallásra és ehhez kapcsolódik őrült tette. Egyetlen más forrást sem találni, mely ezt a sanda, sőt aljas hipotézist még csak meg is említené.

Haboztam, hogy melyik vegasi történet illik a leginkább ahhoz az abszurd és horror történethez, ami vasárnap este történt. Hiszen mind a kiválóan alakító Nicolas Cage magát halálra ivó szereplője és filmbéli története (Leaving Las Vegas, 1996), mind pedig Hunter S. Thompson „Félelem és reszketés Las Vegasban” – című (1998) önéletrajzi regényét megfilmesítő hollywoodi produkció, őrült kábszereseinek (sőt, minő kifejezés, politoxikománjainak) története jó bevezető lenne ahhoz, ami történt (nem kétlem, hónapok kérdése és újabb Vegas-témájú produkciót dob a piacra a LA-beli stúdiók valamelyike), szimbolizálhatná a mészárlás hátterét. Ez alkalommal az őrület leszállt a vászonról vagy képernyőről, bár az áldozatok és társaik először nem is hittek a fülüknek, szemüknek, hogy ez most nem film, és nem is tűzijáték, hogy valóban lőnek rájuk, a tragédia képei borzalommal töltik el a fél világot, s kajánkodik a másik fél. A dolog nagyon is komoly és elgondolkoztató.

A terrorista merényletekkel és tömegmészárlással kapcsolatban álhíreket gyártó és forgalmazó médiákat bűnözőknek, a probléma és nem a mediatizálás, és főként nem a lehetséges megoldás, részének kellene tekinteni, akként büntetni. Elképedve nézhettük, ahogy a magyar állami tévé arról „tudósított” a Las Vegas-i mészárlás kapcsán, hogy az elborult merénylő hónapokkal ezelőtt átállt az iszlám vallásra és ehhez kapcsolódik őrült tette. Egyetlen más forrást sem találni, mely ezt a sanda, sőt aljas hipotézist mégcsak meg is említené (a szélsőséges közösségi médiák bejegyzéseit, hadd ne firtassuk), azzal együtt, hogy mint várható volt, a ISIS ezt is magára vállalta, bár semmi köze nem volt/nincs a történtekhez. Mondom, nem arról beszélek, hogy a nekivadult közösségi média, az interneten ücsörgő csőcselék, aki mindig mindenben a szélsőséges hecc híve és elkötelezett közvetítője, viccesnek találja és elhumorizál a tragédia körülményein, csakazértis összehozza a tömegmészárlást a gyűlölködés általános tárgyával az iszlámmal, hanem egy hivatalos tévécsatorna ténykedéséről. És néhány óra múlva minden megy tovább, mintha mi sem történt volna. Nem is arra gondolok, ugyan már, hogy valakinek felelősséget is kellene vállalnia a félrevezetésért, a manipulációért – ahol a korrupció bevallottan kormánypolitika, hogy és miért is történhetne ilyesmi –, hanem arra, hogy kiáll valaki a stúdióban és legalább haloványan elnézést kér, bevallva, hogy tévedtek. A dolog akkor is hallatlanul káros lenne, a gyűlöletet tovább táplálták, a bejelentett álhír szubliminálisan is megteszi a maga hatását, ugye-ugye, ha nem a menekültek, hát akkor is csak az iszlamisták követnek/követhetnek el csupán ilyen gaztettet, a médiamerénylet tehát megtörtént. Ha valaki azt gondolná, hogy a vegasi tömegmészárlás és elkövetőjének „magyarországi magyarra való ilyetén lefordítása”, „megmagyarázása” mellékszál lenne, biztosíthatom, hogy egyáltalán nem az. A kollektív emlékezet – természeténél fogva, ahogy majd összesűríti és leegyszerűsíti, valamint memorizálja ezt a rémtettet is – ezt a nem létező nexust fogja érvényes magyarázatként, a gyűlöletkampányok „magától értetődő” vörösszálára felfűzni: „nekünk így monta a tévé, így tuggyuk”.

Rátérve a tragikus eseményre, függetlenül attól, hogy hogyan mediatizálják, miféle pletykák és álhíreknek ad alkalmat, elsősorban egy nagyon is aktuális és súlyos politikai kérdéshez, a fegyvertartási szabályozásokhoz kapcsolható, ami egy gazdasági érdekekből megszállt és fogvatartott téma, amellyel nem tud mit kezdeni sem a teljes amerikai, sem, és különösképpen a demokrata/liberális politika. T.i. őrültek és ámokfutók, instabil és elborult emberek – mindegy is milyen okból azok – szép számmal vannak másfele is, viszont a tömegmészárlás bajnoka az USA, és ez tagadhatatlanul, ha úgy tetszik szociológiailag, vagy a statisztikák által igazoltan, összefügg a fegyverviselés hagyományosan és jelenleg is megengedő szabályozásával. A fegyverviselés joga – az Alkotmány 2-ik módosításának megfelelő cikkelye – 1791-ből datál, azaz egy olyan korból, amikor a kiterjedt, és nyugati felén alig belakott, összefüggő adminisztrációval sem rendelkező állam hozott, hogy polgárai megvédhessék magukat, családjukat és vagyonukat, még a legelszigeteltebb településeken is, minden betűjében elévült. Ami helyesnek tűnt a XVIII. sz.-i viszonyokra igencsak visszájára sül el (hogy stílusosan mondjam) a XXI. sz-ra, a fegyvergyárak lobbija viszont, megakadályozza a szigorítást. Sőt, mivel az eredeti szabályozás nem volt egyértelmű, egy 2008-as Legfelsőbb Bíróság-i határozat mondja ki a jogot kézifegyver birtoklásáról és viseléséről, amivel szép számban élnek is az állampolgárok.

Most sokan azt mondhatják, hogy ez a kérdés tipikusan amerikai és mi közünk hozzá?, de hát hogyne lenne közünk?, és nemcsak azért mert sokan követendőnek és kívánatosnak tartják azt a konzervatív politikai álláspontot, mely tradícióra hivatkozva akadályozza meg a fegyverbirtoklás/viselés szigorítását és ellenőrzését. De, azért is mert itt – szinte élő egyenesben – a lehető legrosszabb példa játszódott/ik le. A médiák közvetítette borzalom képei nem arra ösztönöznek sokakat – nem is biztos, hogy a többségben ezt váltják ki –, hogy elszörnyülködjenek, hogy a szigorítást helyeseljék, hogy elképzeljék a félelmet és átéljék ártatlan emberek halálát, vagy súlyos sérülését. Hanem a gyűlölködés nevében, anti-amerikanistaként (mint ahogy a terrorszervezetek most magukra vállalják a mészárlást), tapsikolnak és kaján módon kommentálják, mondván: úgy kell az amcsiknak.

Márpedig ha kivész a szolidaritás, az együttérzés emberi érzéke, és a mások szenvedését nemcsak távolságtartó módon, hanem közömbösen tekintjük, előgyártott összeesküvés elméletek megerősítésére, a gyűlölet további szítására, magunk alatt vágjuk. Ha nincsenek könnyeink az ártatlan halottakat elsiratni, és erős akaratunk a terror és horror megakadályozására, a világ bármely pontján is történne a vérengzés, emberségünkből vetkőzünk ki, a humanizmus veszít, az összemberi szolidaritás. Aki a gyilkosokkal tart az az emberiség immunrendszerét gyengíti, mindenkiét: a terror és tömeges gyilkosságok globális problémák. Nemcsak azért mert bármelyikünkkel megeshetik, hogy rosszkor, rossz helyen vagyunk, hanem, mert a félelem általános szétterjedése, az embertelenség térnyerése, antropológiai alapjainkat kezdi ki, elaljasít.

Magyari Nándor László

 

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK