„A szocialistáknak tisztában kell lenniük avval, hogy mindaz, ami jelenleg a pártban történik, minden rivális pártnak megfelel, kizárólag a szociknak nem” – mondja egy olyan politikus, persze név nélkül, aki maga is ebben a pártban politizál.
Azt akarja ezzel mondani, hogy nem csupán a Fidesz örülhet annak, ha a hajdani kormányzó párt tovább gyengül, a baloldalon versengők valamennyien abban érdekeltek, gondolják, ha az MSZP elveszíti választói jelentős részét. Úgy vélik, ezek a választók nem fognak eltűnni, maradnak aktívak a baloldalon és inkább őket választják, mint lehetséges alternatívát.
Ne foglalkozzunk most eme gondolat téves mivoltával, azt érdemes inkább vizsgálni, hogy van-e esély a Botka-modell eredményes működésére, másként: lehetséges-e életet lehelni abba az elképzelésbe, amit az MSZP miniszterelnök-jelöltje megfogalmazott, és amely eddig inkább szavazókat vitt, mint hozott a szocialisták számára.
A fuhu.hu információi szerint Botka saját irányítási modelljét konszolidáló akcióba vágott bele, ennek egyik jele és állomása a portálunk által elsőként részletesen feltárt augusztus végi szegedi értelmiségi találkozó lesz.
A miniszterelnök-jelölt azt reméli, hogy Tóth József bevonása a kampányba ugyancsak konszolidálni, majd pedig emelkedő pályára fogja állítani a pártot.
Vagyis, ahogy arról korábban írtunk, az angyalföldi polgármester aktivitása nem pusztán a Gyurcsány-ellenes erőket egyesíti és erősíti, hanem a párton belül is jó üzenetet hordoz.
A fuhu.hu úgy tudja, hogy Tóth József elvállalta ugyan a feladatot, de nem akar semmilyen hivatalos titulussal rendelkezni, inkább csak a háttérből segíti a munkát. Azt persze ő maga is tudja, hogy nem lesz könnyű dolga, nem véletlen, hogy az elmúlt években, évtizedben, bár sorra érkeztek számára a felkérések, mégis inkább kivonta magát az országos politikából. Elsősorban azért, mert nem értett egyet a vezetéssel, és arra nem látott esélyt, hogy belülről javítson a helyzeten. Most azonban alapvetően elfogadja Botka programját, a baloldali irányváltást, de – vélhetően – nem akarja kockáztatni XIII. kerületi hegemóniáját.
Ugyanakkor tisztában kell lennie azzal is, hogy bár sikerei okán mindenki elismeri őt és tiszteletben tartja politikusi képességeit, a párt előrelépéséhez ez nem elegendő. Sőt: megnevezésével – és ezek szerint: nem kinevezésével – háttérbe szorulhatnak olyan szereplők, akik eleddig befolyásos figurái voltak az MSZP-nek. Nem pusztán a Botka által nyíltan megtámadott Molnár Zsoltra gondolunk, hanem például a budapesti elnökre, Kunhalmi Ágnesre, aki nem mellesleg pont a fővárosi kampányért lett volna felelős, vagy Horváth Csabára, aki nem pusztán főpolgármesteri ambícióit ébresztette újra, de vezető budapesti politikusi szerepéről sem mondana le szívesen.
És akkor még nem szóltunk Tóbiás Józsefről, akit pártigazgatóként azzal bíztak meg háromnegyed évvel ezelőtt, hogy készítse fel a pártot a 2018-as választásokra, és akiről Botka is úgy beszélt, mint akinek számít a munkájára, sőt a belső körhöz tartozóként jelölt meg. Az utóbbi időben azonban mintha mellőzött lenne, hiába tartozik a párt felkent vezetői közé, munkájára, a jelek szerint nem számít a miniszterelnök-jelölt.
Változatlanul tartja magát a vélemény:
túl sok frontot nyitott meg Botka László,
vagyis nem pusztán a Gyurcsány elleni háborúját tartják elhibázottnak, a párton belüli tisztogatási tervét, amelyet a nyilvánosság előtt hirdetett és vív meg, szintén kontraproduktívnak tartják. Ebben a helyzetben kissé váratlanul ért mindenkit Molnár Gyula Magyar Nemzetnek, majd az Inforádiónak adott nyilatkozata; mindkettőben az eddiginél mélyebben és harcosabban szállt síkra Botka mellett, holott a pártelnök eddig inkább halogató taktikát folytatott.
Mostani, a szegedi polgármestert gyengítő politikusokat megfenyegető lépését még elemzik a „kremlinológusok”; vajon kinek az érdekeit szolgálja. Ugyanők ugyanakkor azt is állítják: nehéz lesz Botkának végigvinni a konszolidációs folyamatot. Belül, és kívül is egyelőre növekedik a vele egyet nem értők tábora. És akkor meglehetősen finoman fogalmaztunk.
„Demokrata gondolkodóknak” küldött meghívót az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki új „politikai-társadalmi víziót” alkotna.
Értelmiségi találkozót szervez augusztus végére, erről is beszélt országjárása első állomásán, Tiszaújvárosban Botka László.
A FüHü birtokába jutott az erre szóló meghívó szövege.
Ebben Botka László, a levelet miniszterelnök-jelöltként és szegedi polgármesterként is aláírta, „kedves barátaimnak” nevezve a megszólítottakat, azt írja, hogy
„az Orbán-rendszer kétségbeesett erőfeszítéseket tesz politikai és gazdasági hatalma megőrzésére, de egyre többen fordulnak el tőle.”
Szerinte az a kérdés, hogy létre lehet-e hozni egy új politikai centrumot, amely
„nem csak magához vonzza az elégedetlen állampolgárok millióit, hanem egyúttal egy demokratikus és igazságos ország jövőképét is képviseli.”
Botka László azt is írja, hogy szerinte a fordulatban „kulcsszerepet kell játszania a magyar baloldalnak és minden demokrata gondolkodónak.” Olyan politikai-társadalmi víziót akar alkotni, amely több szabadságot és egyenlőséget kíván.
Ehhez kér segítséget, ezért hívja, ahogy fogalmaz, beszélgetésre és véleménycserére a megszólítottakat.
A találkozó augusztus 26-án, Szegeden lesz. Úgy tudjuk, a meghívót több ismert értelmiségi, közéleti személyiség megkapta.
Botka Tiszaújvárosban azt is mondta, az a célja, hogy mind a 106 körzetben egyetlen ellenzéki jelölt legyen, és folyamatosan egyeztet, hogy kik legyenek ezek. Arról is beszélt, hogy hamarosan megnevezi azokat, akik szerepet kaphatnak egy baloldali kormányban.
Vagyis, úgy tűnik, hogy Botka László, a sorozatos viták, konfliktusok után (ezekről itt, itt és itt írtunk),
most megpróbál támogatókat gyűjteni maga köré, és így akarja megerősíteni pozícióját.
Ezzel azonban lehet, hogy elkésett. Az elmúlt hónapok ugyanis leginkább az MSZP-n belüli harcokról, és a baloldali pártok közötti vitákról szóltak, amivel értékes időt veszítettek. Ráadásul még most sem arról van szó, hogy eldöntenék, ki kivel és hogyan köt szövetséget, milyen lesz a közös program, kik indulnak majd a mandátumokért, hanem csak „beszélgetnének” erről. Márpedig
minél tovább várnak ezzel, annál kevesebb idő lesz felépíteni a jelölteket, megismertetni őket és a programot a választókkal.
A kérdésre természetesen nem könnyű a válasz, már csak azért sem, mert a parlamenti választásokig legalább nyolc hónap van még és a határon túli szavazók regisztrálása még korántsem ért véget.
A Nemzeti Választási Iroda legfrissebb adatai szerint
eddig összesen 352509-en regisztráltak külföldön:
legtöbben Romániában (147 000), Szerbiában (39 000) és a „kettős állampolgárságot tiltó” országokban, vagyis Szlovákiában és Ukrajnában (20 000).
Ez a szám várhatóan növekszik, de hogy milyen ütemben, azt megjósolni sem lehet. Mindenesetre a magyar kormány nem rest regisztrálásra serkenteni a külhoniakat (a határon túliak divatosabb elnevezése): maga a miniszterelnök levelet küldött „Tisztelt honfitársaimnak” és az idei tusványosi előadásában is erre biztatta, nemcsak a hallgatóságát.
Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes a minap egymillió új magyar/kettős állampolgárról beszélt. Tehát mozgástér van még bőven. Az eddigi tapasztalat (2014-es választások, 2016-os népszavazás) azt mutatja, hogy
a külhoniak nem voltak túl lelkesek a levélben történő voksolásban.
Viszont, ha kis számban is mentek el, de elsöprő többségben, 95 százalékban a Fideszre szavaztak.
Számítások szerint a külhoniak sokkal
tömegesebb jelenlét esetén akár két, három magyar parlamenti mandátum sorsát dönthetik el.
Szoros eredménynél ez akár sorsdöntő is lehet.
Emiatt valószínűleg még jóval a választások előtt változtatni fognak azokon tételeken, amelyek miatt a legtöbb külhoni érvénytelen szavazat keletkezett (anyja neve, lezárt „belső” boríték).
Nem különben
képlékeny a határon túlra utazó magyar adóforintok pontos összege is.
A legátláthatóbb a helyzet a Vajdaságban, ahol egy alapítvány, a Prosperiteti bonyolítja a pénzosztást, pályázatok útján.
Magyar Levente, a külgazdasági és külügyminiszter helyettese szerdán Szabadkán azt mondta, hogy eddig 9 milliárd forintnyi összeget helyezett ki a magyar kormány a vajdasági magyar gazdaságfejlesztési stratégia megvalósításának céljából, amellyel több mint 6200 magyar vállalkozót, gazdálkodót támogattak. Az eddig kihelyezett összeg a támogatási keret kevesebb mint negyede – tette hozzá Magyar Levente. A tervek szerint a következő évben a teljes 50 milliárd forintos támogatási összeget szétosztják.
Valószínűleg még a választások előtt.
Vagy legalább is addig kiírják a pályázatokat. Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken már korántsem lehet ilyen egyszerű tételekre akadni.
Ismét a már említett Magyar Leventére hivatkozunk, aki néhány hónappal ezelőtt Hajdúszoboszlón 150 milliárdos támogatásról beszélt „Délvidék legdélebbi pontjától a kárpátaljai hágókig, Kézdivásárhelytől Pozsonyig”.
Ha tehát a határon túliak, mondjuk három mandátumot hoznának, akkor 1 mandátum 50 milliárdot ér. Ha csak kettőt, akkor 75-öt.
Nem áll azonban szándékunkban ennyire leegyszerűsíteni a dolgokat, hiszen az említett 150 milliárd nagy része, feltételezhetően, mégis csak a külhoniak életének könnyebbé tételét szolgálja. Az elosztás módja már egy külön fejezetet érdemelne.
Erősen megoszlanak a vélemények még a szocialista párton belül is arról, hogy mi motiválhatta Botka László miniszterelnök-jelöltet, amikor úgy döntött, hogy Tóth Józsefet, a főváros XIII. kerületének polgármesterét kéri fel a budapesti kampány irányítására. Egyesek úgy vélik, hogy a Molnár Zsolttal kötött béke látszólagos voltát igazolja vissza a döntés, hiszen a nemzetbiztonsági bizottság elnökének meghatározó, irányító szerepe van az MSZP fővárosi szervezetében, még akkor is, ha elnöki tisztéről két évvel ezelőtt lemondott.
A két politikus közötti ellentét, amely kedden egy négyszemközti, szegedi tárgyalással és egy külön-külön tett békenyilatkozattal ért véget, többek szerint tovább folytatódik, immár a színfalak mögött. Hogy a keddi bejelentés, miszerint Budapesten Tóth József veszi át az irányítást, ennek a harcnak a megnyilvánulása-e azt nem lehet tudni.
Az elemzők és a szocialista politikusok egy része másként magyarázza a történéseket. Szerintük messze nem arról van szó, amit egyesek logikus lépésnek tartanak, miszerint az MSZP legsikeresebb politikusát látja, amúgy joggal, Botka Tóthban, és ezért kínálta meg ezzel a feladattal, hanem sokkal inkább arról, hogy
vele megvan az a közös nevező, ami Molnár Zsolt esetében hiányzik, azaz a Gyurcsány-ellenesség.
Arról lehetett tudni, a lapok is beszámoltak róla, hogy Angyalföldön komoly konfliktus alakult ki, még a 2014-es önkormányzati választások előtt a Demokratikus Koalíció és az MSZP között, a képviselői helyek elosztása körül.
Azt a csatát nagyon magabiztosan nyerte Tóth József, és bár a harc lezárult, az ellentét megmaradt. Így aztán Botkának fontossá vált, hogy egy olyan embert szólítson maga mellé, aki Gyurcsányt illetően hasonlóan gondolkodik, mint ő, ráadásul rendkívül eredményes a Fidesszel szemben is.
Tóth József színre lépése ezzel együtt meglepő, a polgármester az utóbbi években távol tartotta magát a párt ügyeitől, leginkább saját útját járta, deklaráltan nem avatkozott bele az országos politikába.
Nagy és egyelőre megfejtetlen kérdés, hogy Botka mivel tudta rávenni őt erre az újfajta aktivitásra.
A látszólag egyébként jó megoldás, egyéb ellentéteket is szülhet, hiszen ezzel a döntéssel Botka László nem pusztán Molnár Zsoltot gyengítette – még akkor is, ha neki hivatalos funkciója a választásokat illetően nem volt -, hanem Tóbiás József pártigazgatót, akit ő maga nevezett ki kampányfőnöknek, és akiről hosszú ideje már hallani sem lehet. De ott van még a sértett politikusok sorában Kunhalmi Ágnes budapesti MSZP elnök, a fővárosi kampány korábban megnevezett irányítója, valamint Horváth Csaba, aki ugyan, bevallottan a főpolgármesteri címet szeretné megszerezni, de a budapesti pártélet meghatározó szereplőjeként akarná megőrizni eddigi befolyását.
Botka helyesen hangsúlyozta Tóth József megnevezésekor, hogy
a választási esélyek csak egy erős budapesti MSZP-vel reálisak,
nagy kérdés, hogy ennyi, újabb konfliktust felvállalva, mennyire tudja elhitetni, hogy, mint mondja, rendelkezik a győzelem receptjével.
Leegyszerűsítve: a kérdés az, vajon elegendő-e az üdvösséghez egy Gyurcsány-ellenes Botka-Tóth koalíció?
Nem fukarkodik a dicsérő jelzőkkel a Nézőpont legújabb elemzése. A Fideszhez közelinek tartott, Orbán Viktor pártjához minden tekintetben lojálisnak mondható cég elemzője arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi kormány a legjobb, a legszebb.
A jelenlegi az egyik legsikeresebb kormányzati ciklus a rendszerváltás óta, hiszen a kormánypártok megőrizték vagy még növelték is népszerűségüket – jelentette ki a Nézőpont Intézet elemzője szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
Deák Dániel elmondta: az intézet kutatásai szerint jelenleg
a kormánypártok 43 százalékos eredményt szereznének pártlistán,
a Jobbik 23, az MSZP 13 százalékon áll, illetve bejutna még az Országgyűlésbe a DK (6 százalék) és a Momentum Mozgalom (5 százalék ) is.
A jelenlegivel szemben a korábbi kormányzati ciklusokra az volt a jellemző, hogy a ciklus második felére bezuhant a kormánypártok támogatottsága; most erről nincs szó – tette hozzá.
Mint elmondta, az ellenzéki térfélen komoly változások is tapasztalhatóak 2014 óta; miközben 2014-ben az MSZP-nek még domináns szerepe volt, most folyamatosan aprózódik a balliberális oldal, és a DK, illetve a Momentum is komoly tényezővé vált.
Eközben Botka Lászlónak, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének a kudarcos politikája, az állandó belső harcok nyomán folyamatosan csökken a szocialisták népszerűsége – tette hozzá Deák Dániel, jelezve: a 2014-es egymillióval szemben mintegy 600 ezer szimpatizánsa maradt a pártnak, és már a „magszavazók”, illetve a balliberális holdudvar is leválik az MSZP-ről.
A Nézőpont szerint ebben a helyzetben egyre nagyobb az esélye annak, hogy nem Botka, hanem egy Gyurcsány Ferenc által javasolt, függetlennek tetsző személy lesz az MSZP-DK-koalíció vezetője a 2018-as választásokon.
Az MSZP országos választási bizottsága (ovb) úgy döntött, hogy a 13. kerületi polgármestert bízza meg a felkészüléssel.
A párt közleménye szerint a testület elfogadta az augusztusi országjárás menetrendjét, megvitatta az országgyűlési frakció őszi feladattervét és foglalkozott a párt választási programjának téziseivel.
Botka László, a párt miniszterelnök-jelöltje sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a szocialisták legsikeresebb fővárosi polgármestere, Tóth József koordinálja a szocialisták budapesti választási felkészülését.
Kedd reggel Molnár Zsolt, az országos elnökség tagja, korábbi fővárosi MSZP-elnök az ATV-ben még arról nyilatkozott, hogy ezt a feladatot ő látja el. azt mondta,
„az országos elnökség egyhangú szavazással mandátumot adott nekem arra, hogy a budapesti kampány és a budapesti politikai kereteket rakjam össze”.
Botka László és Molnár Zsolt között múlt héten éleződött ki a konfliktus az MSZP szövetségi politikája miatt. A két politikus hétfőn Szegeden találkozott, hogy rendezze nézeteltéréseit.
Botka László a múlt héten a 168 Órában arról beszélt, hogy azzal nem számolt eddig, hogy milyen mélyen érnek bele a Fidesz csápjai az ellenzékbe. Azt mondta, „nemcsak azokról beszélek, néhányan lehetnek csak, akik a Fidesz jól fizetett haszonélvezői és beépített emberei, hanem azokról a jó szándékú balekokról is, akik nem veszik észre, hogy amit tesznek, az kizárólag a Fidesz hatalomban tartását segíti.”
Botka László egyébként a Hír TV-n kedd este azt mondta,
nagyon bízik benne, hogy nincsenek a pártban olyan politikusok, akiket „a Fidesz sakkban tart”,
és szeretné ennek a látszatától is megszabadulni. Kijelentette: „az MSZP-ben nincsenek árulók”.
Feltehetően valóban elege lett Molnár Gyulának, az MSZP elnökének abból, hogy a feje fölött, a háta mögött, zajlanak az események. Ez nagyjából így megy azóta, amióta Botka László a 168 óra című hetilapban, a párt elnökségét lényegében megkerülve, bejelentkezett miniszterelnöknek.
Az MSZP azóta igyekezett hű kiszolgálójává válni Botkának, benne látták az esélyt a sikerre. Botka neve egyébként már korábban is sokszor előkerült, mint posszibilis elnökjelölt, azaz a párt megmentője,
ő azonban a végén mindig ki, vagy meghátrált, maradt inkább Szegeden,
ahol sikeres polgármesterként tartottak őt számon. Kétségtelenül: komoly tekintélye van a városban, amit az is jól jelez, hogy sorozatban nyerte el a polgármesteri címet és amíg a törvény ezt nem tiltotta, mellette az országgyűlési képviselői posztot.
Sokan vélekedtek úgy Botkáról, hogy nem mer nagyobb kockázatot vállalni, ezért is hárítja el rendre a szocialista mainstreamtől érkező hívó szót. Itt azonban érdemes egy szóra megállni:
ebben a pártban ugyanis soha nem volt – talán még Horn Gyula idejében sem – egyetlen fő áramlat, mindig többen és többfelé húzták a szekeret.
Ennek akart most véget vetni a még mindig csak 44 éves – Jézus, már 44? – Botka, afféle magyar Macronként, szinte kívülről érkezve rendet tenni, és kvázi új pártként megjelenve, Orbán valóságos ellenfeleként, kihívójaként fellépni. A siker reményében különböző céldátumokat tűzött maga és a párt elé, új – erősen baloldali – programot hirdetett és belekezdett a párton belüli háborúba is. De mivel az eredmények, közvélemény-kutatások nem igazolták vissza lépéseit, egyre több kérdőjel jelent meg a személye körül.
Ugyanakkor ő maga ezeket a jeleket másként dekódolta,
egyfajta összeesküvés elméletté állt össze a fejében mindaz, amit érzékelt, vagy érzékelni vélt.
A háború, ugye, kezdetben csak Gyurcsány ellen indult, legalább is nevesítve, de mert az MSZP-n belül is sokan vélekednek úgy, hogy a DK nélkül esély sincs a jó szereplésre, a DK-t pedig Gyurcsány jeleníti meg, fogja össze, így összeütközésbe került az MSZP-s, úgymond, Gyurcsány-hívőkkel. Akik viszont azt mondják: ők maguk nem feltétlenül hívei a volt miniszterelnöknek, de az MSZP-nek meg nincs jogosítványa arra, hogy meghatározza, ki legyen egy másik párt elnöke.
Nagyjából, a látható felületen, itt húzódik meg az ellentét Botka László és az általa nyilvánosan nevesített Molnár Zsolt között, akit – ugyancsak a nagyközönség előtt -, még Fidesz kollaboránsnak is minősített. Utóbbi nem hagyta, nem hagyhatta szó nélkül a miniszterelnök-jelölti kirohanást; miközben rögzítette, hogy maximális híve és támogatója Botkának, azt is kinyilvánította: a DK-ra szükség van, ha esélyt akarnak a jövő évi választáson.
Az MSZP-re korábban az volt a jellemző, hogy a színfalak mögött folytak a harcok, igaz úgy, hogy eközben mindenki tudott róluk, most ez a nyílt színi párviadal sok lett Molnár Gyulának. És bár előbb viccesnek szánt képet és szöveget posztolt Botkáról, mint a Bajnokok Ligájában Orbán kihívójáról, immár személyes tárgyalásokba is bocsátkozott. Hétfőn, mint értesülhettünk róla, Molnár Zsolt Szegedre utazott, hogy személyesen tisztázza viszonyát Botkával, de találkozóra invitálta őt a párt elnöke is.
Kremlinológusok bizonyára megfelelő következtetéseket tudnak levonni abból, hogy
nem együtt rendelte magához a két vitatkozó felet,
de ha igaz, hogy ő hozta tető alá Botka-Molnár találkozót, akkor azt is elhihetjük, hogy megpróbálja kezébe venni az irányítást. A Molnár-Molnár randevú után talán többet tudunk.
Túlvagyunk az izraeli miniszterelnök magyarországi látogatásán, amiről a nemzetközi sajtó „szőrmentén” számolt be. A hazai (magyar) médiában pedig az elnyomott, elhallgatásra ítélt „baloldal” sajtója jeleskedett, hogy politikai töltetet adjon az eseménynek. Érdekes volt megfigyelni, hogy az idézett külföldi lapok kivétel nélkül Orbán-ellenes, baloldali beállítottságúak voltak, és hivatkozásuk kizárólag a magyarországi ellenzékre korlátozódott.
Például a der Spiegel szerzője (tudósítója?) egy ellenzéki politikust és publicistát (Oppositionspolitiker und Publizist) idézett, csak azt felejtette hozzátenni, hogy az illető, a (Gyurcsány-féle) törpepárt külügyi kabinetjének vezetője.
Tárgyilagos jelentések, összefoglalók alig születtek. Hogyan is születhettek volna, mikor a Netanyahu látogatás budapesti visszhangja „belső fogyasztásra” készült, amiben nehéz eligazodni, még a hazai helyzetet jól ismerőknek is.
Politikailag talán a legfájóbb, hogy Netanyahu és Orbán közé egyenlőségjelet tett a hazai „baloldal”. Sőt, Trump amerikai elnököt is „képbe hozták”, mint a populisták követendő példáját. A bírálók csak arról feledkeztek meg, hogy ellentétben Magyarországgal, mind az USA-ban, mind Izraelben működik az alkotmányos, parlamentáris demokrácia, annak ellenére, hogy (Nagy-Britanniához hasonlóan) Izraelnek alkotmánya sincs. A két említett országban (USA, Izrael), de az egész Földkerekségen, sincs Magyarországhoz hasonló demokratikus állam, ahol a köztársaság alapját képező három legfőbb méltóság (köztársasági elnök, miniszterelnök, az országgyűlés elnöke), valamint a főállamügyész egyazon pártból, mi több ugyanazon haveri körből, kollégiumi baráti társaságból származna.
Amit Netanyahu-ról eddig is tudtam, mert 1976-ban tele volt vele a világsajtó, bátyja (Yonatan = Jonatán) háborús hős, az 1976-os entebbe-i (Uganda) túszmentés egyetlen áldozata.
Benjamin (Bibi) Netanyahu
Nagyapja, Nathan Mileikowsky rabbi, 1879-ben a cári Oroszországban született, azon a területen, ahol megengedték a zsidók letelepedését (Tscherta osedlosti / Черта оседлости). Itt (a Keleti-tenger és a Fekete-tenger közti földsávban) kb. ötmillió zsidó élt, az összlakosság 12 százaléka. 1908-ban áttelepült az akkori Lengyelországba, és egy varsói (zsidó) gimnáziumnak lett az igazgatója, miközben aktívan terjesztette a cionizmust (Izrael állam megalapítását Európán kívül). Mileikowsky rabbi (és családja) azon kevesek közé tartozott az akkori világban, aki az elterjed yiddish mellett tökéletesen beszélt héberül. 1920-ban érkeztek a brit mandátum Palesztinába, és a héber nyelv terjesztése érdekében cikkeket írt a helyi lapokban, amiket Netanyahu névvel írt alá, és fiának (Benzion – Ben-Zion = „Cion/Sion fia”) már ez lett a vezetékneve. Nathan Mileikowsky nevét viseli Jeruzsálemben, a Herzl-hegyen, a katonai temető melletti tér.
Apja, Benzion Netanyahu (eredeti neve: Benzion Mileikowsky) 1910-ben született Varsóban, majd családjával 1920-ben telepedett le (alijázott) a brit mandátumú Palesztinába. Szakított (rabbi) apja vallásosságával, és mint szekuláris, a New York állambeli Cornell (magán) Egyetem történelem professzora lett. Vezető képviselője volt a „revizionista cionizmusnak” (Revisionist Zionism), mely szakított a fő áramlattal, mivel szerintük a cionista mozgalom túl engedékeny, békülékeny volt a palesztinai brit hatóságokkal szemben. A zsidó nacionalizmusnak egy sokkal militánsabb, jobboldali verziójában hittek, ami eltért az akkori „munkás(párti) cionizmus”-tól. (Labour Zionist). Élete végéig abban hitt, hogy az izraeli arabok nagy többsége a zsidók megsemmisítését választanák, ha erre lehetőségük nyílna.
Benzion Netanyahu mindhárom fia (Yonatan (1946-76), Benjamin (1949) és Iddo (1952) ) az izraeli hadsereg különleges egységénél a Sayeret Matkal-nál szolgált. Ez az egység megfelel az amerikai Delta Force-nak vagy a brit SAS-nek. Feladatuk a felderítés, mélyen behatolni az ellenséges területre és ezzel segíteni az ellenséges támadások megelőzését, ill. túszok kiszabadítását. A jelenlegi miniszterelnök, Benjamin számtalan akcióban vett részt, egyszer a válla is megsebesült.
Benjamin Natanyahu
1949-ben, Tel-Aviv-ban született szekuláris zsidó szülők gyermekeként. Ő az első miniszterelnök, aki Izraelben, Izrael állam megalakulása után született. A hadseregben szerzett rangja סרן = Seren, kapitányt, századost vagy parancsnokot jelent. 1984-88 között Izrael ENSZ nagykövete volt. Majd, 1993-ban, az 1973-ban Menachem Begin és Ariel Sharon alapította Likud párt elnöke lett. A Likud volt az első jobboldali párt, mely 1977-ben magasan nyerte a parlamenti választásokat az addig közel 30 évig hatalmon lévő baloldaliakkal szemben. David Ben-Gurion mellett Netanyahu az egyetlen miniszterelnök, akit négyszer választottak meg, ebből háromszor egymásután. Ha sikerül kitöltenie jelenlegi hivatali idejét, akkor Netanyahu lesz Izrael leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke.
Politikai pályafutása alatt gazdasági reformokat vezetett be, a „szabadpiac ügyvédjének” nevezik, bírálói Margaret Thatcher követőjének, a „népszerű kapitalizmus” hívének tartják.
Saját maga állítja, hogy (bátyja halálából kiindulva) „keményvonalas” a terrorizmussal szemben. Ezért a bevándorlást is megszigorítja. Ezentúl nem elég csak „bemondani”, hogy valaki „zsidó származású”. „A szabad bevándorlásnak vége. Fontos a bevándorló múltjának alapos ellenőrzése, annak hiányában bárkit kiutasíthatnak az országból.” – mondta Netanyahu. A jelenlegi izraeli miniszterelnök terrorizmus ellenes elképzeléseit Reagan elnök annyira csodálta, hogy Netanyahu könyvét kötelező olvasmánnyá tette a Fehér Házban.
Egy részlet:
„A demokráciák része a bevándorlás-ellenes és populista (anti-establishment) pártok, éppúgy, mint a szélsőséges nacionalizmust vagy az internacionalizmust támogatók […] Ezek gyakran sikeresen meggyőzik a demokrácia résztvevőit, azzal, hogy elfogadják az alapszabályokat, és védelmezik a központi elveket. Ezeket meg kell különböztetni a demokratikus társadalom abszolút peremén lévő apró „szilánkoktól” (mozgalmak, szervezetek), amelyek számos hasonló elképzelést tartalmaznak, miközben ürügyként használhatják fel őket a demokratikus rendszerből való kilépésre. ”
LGBT, azaz a melegek egyenlő jogait támogatja Izrael miniszterelnöke. „Büszke vagyok, hogy Izrael egyike a melegekkel kapcsolatban legnyitottabb országoknak. (…) Az a meggyőződés kell, hogy vezessen, hogy minden ember Isten képére van teremtve….”
Obama elnök 2009-es kairói beszédére reagálva Netanyahu megjegyezte:
„…Sokan állítják, hogy ha nincs Holocaust, akkor nem jött volna létre Izrael állam. Én viszont azt mondom, ha Izrael államot sokkal korábban megalapították volna, akkor nem lett volna Holocaust. (…) Ez a föld a zsidó nép hazája, mely identitásunkkal össze van forrva….”
Életrajz írója szerint Netanyahu-t szoros, több évtizedes barátság fűzi Orbán Viktorhoz, melynek hátterében a Likud párt és az Európai Néppárt kapcsolata áll. Orbán különösen a pénzügyminiszter Netanyahu-t csodálta (2003-2005), akitől akkoriban sok jó tanácsot kapott.
Hasonlókat nem tudnék írni a budapesti látogatás vendéglátójáról, Orbán Viktorról. Már az életrajzi összehasonlítás is sok mindent elárul a két miniszterelnök múltja, politikája és életfelfogása közti különbségről.
Orbán hozta a szokásos formáját, bedobott egy „szenzációt”, amire sokan „rácuppantak”, és bizonyítottnak érezték, hogy a jelenlegi kormány megköveti a múltban elkövetett törvénytelenségeket.
Orbán miniszterelnök szerint „…mivel Magyarország mögött nehéz történelem áll, nyilvánvalóvá kell tenni, hogy hibát, sőt bűnt követett el azzal, hogy a zsidó közösség védelme helyett a nácikkal kollaborált. Ez soha nem fordulhat elő – szögezte le a kormányfő, aki hangsúlyozta azt is: Magyarország kötelessége megvédeni minden állampolgárát…”
Tehát, nem az ország vezetése vagy (egyes) tagjai „hibáztak”, hanem „en bloc” az ország, mely mögött nehéz történelem áll. Orbán populista szavai remekül kifejezik annak az országnak és népének mentalitását, melynek nagy költője is isteni felmentést kér és kap a bűnök alól. Lásd
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
Ennél is meglepőbb a magyar miniszterelnök azon megállapítása, miszerint
„..Magyarországon jelentős zsidó kisebbség él, biztonságukat pedig a magyar állam teljes mértékben garantálja…”
Nem tudom, mit kell „jelentős kisebbség” alatt érteni. Vajon Orbán miniszterelnök számára mi a „jelentős”? Arról nem is beszélve, hogy a magyarországi „zsidóság” törvényileg nem „kisebbség”, hiszen épp az Orbán kormány alatt hozott törvény szerint
„….a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény hatályba lépése miatt megszűnik a nemzeti, illetve az etnikai kisebbség fogalma, helyükbe egységesen a nemzetiség kifejezés lép….”
Ergo. a jelenleg (is) hatályos törvény szerint csak „nemzetiségek” vannak, kedves miniszterelnök úr. Ebbe viszont nem tartoznak bele a „zsidók”, éppúgy, mint az oroszok, kínaiak, arabok, kurdok, stb. sem.
Egy ilyen széles látókörű, országát és népét kiválóan ismerő miniszterelnökre nem érdemes több szót vesztegetni. Csak zárójelben: Netanyahu miniszterelnököt tájékoztatták tanácsadói erről a magyar közjogi helyzetről?
Netanyahu magyarországi látogatásának hazai, magyar szempontból legjelentősebb fejezete Heisler András helyzetértékelője volt. Nem tudom, kiadta azt az antiszemita felhangot sugalló címet, hogy „A MAZSIHISZ elnöke (keményen) kiosztotta a magyar és izraeli miniszterelnököket.” Ez a „kiosztotta” cím mindkét politikai oldalon megjelent (népszava, hírtv, Heti Válasz, HVG, stb.) A „kioszt” szinonimái: lehord, leszid, letol, leszúr, rápirít, stb.. Egyik sem illik Heisler beszédére, mely hihetetlen alapossággal és részletesen mutatta be a mindennapok problémáit, anélkül, hogy bárkit is elítélt volna.
„…Herzl Tivadar szülőhelye …” – remek megfogalmazás! Budapest nem szülőföldje, hiszen a cionizmus atyja a jeruzsálemi Cion(Sion)-hegyet nevezte meg a hazatérés szimbólumának.
„…Az izraeli gazdaság fejlődésére veszélyes bojkott mozgalmak ellen a magyar kormány állt ki elsőként Európában a vitatott területekről érkező áruk külön megjelölésének elutasításával….”
Gondolom, kevesek előtt ismert az Orbán-kormány ilyen irányú tevékenysége. Ugyancsak figyelemre méltó a „megszállt” helyett a „vitatott” jelző használata bizonyos területekre.
„….A magyar kormány, kérésünkre egyértelművé tette, a vallásszabadság részének tekinti a zsidó vallás alapjait jelentő körülmetélés és a kóser vágás jogát, miközben az Európai Unió több országában ezt megkérdőjelezik….”
Gondolom, ugyancsak ismeretlen a nagyközönség előtt, hogy az Orbán-kormány támogatja (és elismeri) a körülmetélés és a kóser vágás jogát. Megjegyzendő, hogy a körülmetélést egészségügyi és nem vallási okok miatt engedik, ill. vitatják világszerte. Arról nem is szólva, hogy a muszlim világban is a vallás alapja a körülmetélés. A kóser vágást elsősorban az állatbarátok ellenzik, mondván a rituális kóser vágás kegyetlenkedés a jószágokkal szemben. Megjegyzendő, hogy a hitleri Németország egyik első (1933) állatvédelmi törvénye volt a kóser vágás betiltása. Ennél is fonákabb, hogy az állatvédő civil szervezeteket, mint minden civil mozgalmat, a Soros alapítvány is támogatja. (ettől függetlenül, vajon a Soros alapítvány, „zsidó” alapítvány?)
„…A legutóbbi Zsidó Közösségi Kerekasztal ülésén kértem, Magyarország ismerje el Izrael fővárosaként a három monoteista világvallásnak otthont adó Jeruzsálemet….”
Ez is új lehet a közvélemény előtt. Igaz, ez csak egy kérés (volt) a magyar kormány felé, az izraelita közösség részéről.
„….Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége…” – így helyes! Nem pedig (ahogy Orbán mondta) zsidó kisebbség.
„…Mert Magyarország felemás módon nézett szembe a holokauszt folyamatával, az akkori hatóságok, a kormány és a kormányzó felelősségével, mint ahogy 72 évvel a 2. világháború után sem zárult még le maradéktalanul a zsidó kárpótlás, s megoldatlan az egyházakat ért jogsérelmek orvoslása is, ami segíthetne visszaállítani hazánkban az egyházak független működését….”
Itt vitatkoznék Heisler jó szándékú gondolatával. A deportálásokat (ami „kiutasítást”, „kitoloncolást”, valamint az állampolgárságtól való megfosztást jelenti) esetünkben nem lehet (nem szabad) a végrehajtó hatalom felelősségére leszűkíteni. Sokan elfelejtik, hogy Magyarország 1946. január 31-ig királyság volt. Tehát, 1920 óta minden a királyság égisze alatt történt, amit a betöltetlen trón miatt a Nemzetgyűlés által választott kormányzó irányított. Az ezeréves magyar történelemben a kormányzó a király helyett vezette az országot, ha nem volt törvényes király vagy még kiskorú volt. A legismertebb kormányzók Hunyadi János, Kossuth Lajos és Horthy Miklós. A monarchiákra, királyságokra jellemző, hogy „alattvalóit”, (állam)polgárait megvédi, hiszen mindnyájan a (Szent) Korona oltalma alatt állnak. Csak akkor üldöznek, vagy megtorlás gyanánt ölnek le egy kisebbséget, ha az a hatalomra tör, ellene lázad vagy el akarja hagyni a birodalmat. Ez a zsidóság esetében sohasem volt. Ezt az ezeréves alapelvet az egész magyar társadalom sértette meg, szegte meg. Ergo a felelősségben az egész ország lakossága osztozik. Nem a (sokat emlegetett és elítélt) kollektív bűnösségben, hanem a kollektív felelősségben. Úgy tűnik, (ellentétben a németekkel) az elmúlt 72 év kevés volt e kollektív felelősség tudatosítására.
A kárpótlás szó, fogalom használata nem szerencsés, hiszen ártatlan emberek életét, életéért nem lehet „kárpótolni”. Biztosító társaságok szoktak „kárfelvételt” eszközölni, majd a keletkezett kár bizonyos részét megtéríteni. Esetünkben sokkal helyállóbb a német fogalom: a jóvátétel, mely egy megbocsáthatatlan bűnt próbál (anyagilag) jóvátenni.
„…Arra kérem Magyarország miniszterelnökét, segítse Magyarországot olyan közösséggé tenni, ahol az erőt egymás értékeinek tisztelete jelenti.
(…)
Mi egy olyan országban akarunk büszke, magyar zsidók lenni, ahol senkinek az arcmásán nem éktelenkedhetnek „büdös zsidó” felíratok. …”
Heisler András kívánsága és kérése Orbán miniszterelnökhöz csak alátámasztja fentebbi gondolatomat, miszerint sérült a magyar társadalom, és hiányzik a kollektív felelősség tudata. Ez a „büdös zsidó” megjegyzéssel felül írt plakát – remélem – nem általános. Viszont jól mutatja a társadalom közömbösségét. Nem volt egy ember, egy polgár, vagy egy közterület fenntartó, aki eltávolította (például lemosta) volna ezt az ocsmányságot. Orbán nem lehet ott mindenegyes plakátnál, viszont a lakosságnak azonnal reagálni kellett volna. A nyugati világban, biztos, hogy gyorsan reagáltak volna reá a felelősségtudatos polgárok. Valóban nagyon messze van még Európa.
„…..Fájdalmasan érinti közösségünket, amikor Izraelben a diaszpórai zsidóság vallási elismerését szűkíteni akarják. Közösségünk túlélte a holokausztot, a vallásellenes kommunista rendszer alatt is hű maradt gyökereihez, és mi ne számítanánk eléggé zsidónak? A magyar zsidóság abszolút többségét jelentő neológia betéréseit, brit-miláit, esküvőit, (akár mindnyájunkét), bármiféle rabbinikus döntvényeit lehet semmibe venni? Mi, akiket Európában „lebüdöszsidóznak”, mi, akik feltétel nélkül támogatjuk a zsidó állam törekvéseit, mi, akik Izraellel álmodunk, miért nem lehetünk elég jó zsidók Izraelnek?
Netanjahu Miniszterelnök Úr! Tisztelettel arra kérem, segítse elő a diaszpóra nagyobb megbecsülését. …”
Őszintén, a beszédnek ezt a részét nem értettem. Meg is kérdeztem Heisler Andrástól (e-mail-ben). Válaszában egy amerikai újságra hivatkozott, mely szerint nem Izrael állam (bürokratái), hanem a Főrabbinátus dönti el, hogy ki a zsidó. Eszerint Izraelben (még) nem történt meg az állam és a vallás szétválása(?)
„….Támogattuk Magyarország IHRA elnökségét, megvédtük a kormányt, mikor oktalan támadás érte nemzetközi zsidó szervezet részéről, boldogan dolgozunk társadalomépítő projektekben, országszerte teszünk a társadalmi kohézióért.
Még a kommunista rendszerben is az egyedülálló, idén 140 éves Rabbiképző – Zsidó Egyetemről kerültek ki a hazai és a visegrádi országok rabbijai…..”
Ez egy nagyon fontos megállapítás! Eszerint a vallási élet a diktatúrában is működött.
„…iszonyatos küzdelmet folytatunk, de nem a kormánnyal, nem a népvándorlással, még csak nem is az antiszemitákkal, hanem az asszimilációval…”
Meglepő kijelentés, épp most, amikor idén emlékezünk a Kiegyezés egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb eredményére, az emancipáció 150. évfordulójára. Ez indította el a Aranykornak nevezett 50 évet (1867-1918), mely felvirágoztatta Magyarországot és benne a zsidóságot. A legnagyobb vívmány az izraelita vallás elismerése, és ezzel a zsidóságot a magyar nemzet részévé tétele. A Ferenc József császár és király által szentesített törvénytől számítva az „izraelita vallású magyar állampolgárok” volt a hivatalos megnevezés. Ezt rúgta fel 1920-ban a király nélküli királyság, amikor izraelita vallású tagjait a pejoratív „zsidó” jelzővel kezdték illetni. Ez volt az igazi fordulópont a kiközösítés felé, nem pedig a numerus clausus. A „zsidótörvény” is csak a közbeszéd része volt, amit aztán átvett a hivatalos történetírás is. A Holocaustot túléltek többségét is a ferencjózsefi emancipációs törtvény tartotta Magyarországon, mert úgy érezték ők a magyar nemzet része. Ez az anyanyelvük, ezt a himnuszt ismerik, minden ide köti őket, ez a hazájuk.
Ez valahogy nem derült ki, nem kapott megerősítést a Netanyahu látogatás alkalmából. Ugyan a MAZSIHISZ elnöke tett rá célzást: „….tovább vihessük őseink magyar és zsidó tradícióit….” ami csak akkor lehetséges, ha továbbra is elfogadjuk az 1867-es császári és királyi rendeletet, törvényt (1867, XVII. törvénycikk.)
§ Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogositottaknak nyilvánittatnak.
1867 után a hivatalos iratokban és törvényszövegekben a korábbiaktól eltérően már egységesen az izraelita felekezet megnevezés található (és nem zsidó, héber vagy mózeshitű). Eszerint beszéltek magyar, német vagy más anyanyelvű, izraelita vallású magyar állampolgárokról.
Kár, hogy az erre való utalás hiányzott a MAZSIHISZ elnökének beszédéből.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.