Karácsony együttműködne Orbánnal, de oda is vágna

0
1225
Karácsony Gergely MTI Fotó: Illyés Tibor

Rajta nem múlik az együttműködés Orbánnal – mondta Karácsony Gergely. A megválasztott főpolgármester azonban olyan dolgoknak is nekimenni készül, amelyek nyílt konfrontációba torkollhatnak. Például a Városligetben, amiben máris üzentek neki.

Karácsony a jövő hétre fog találkozót kérni Orbán Viktortól, aki szerinte nem a működés megnehezítésén fog dolgozni. Legalábbis nem rajta fog múlni az együttműködés – nyilatkozta élő adásban az Indexnek a megválasztott, és pénteken hivatalba lépő főpolgármester. Van B terve szükség esetére, de erről nem árult el semmit. Az állami forrással nem lehet probléma a felújítások kapcsán – mondta. (Kérdés persze, hogy a kormány tényleg felmondja-e a Tarlós Istvánnal kötött ezermilliárdos fejlesztési szerződést.)

Elszokott a versenytől a Fidesz

Rég látott helyzet van a fővárosban, ellenzéki főpolgármesterrel kell megoldania ügyeket Orbánnak. A csata véget ért a választással – mondta Karácsony.

A politikus szerint

a Fidesz elvesztette az önkormányzati választást,

3,5 millió ember nem fideszes vezetés alatt él. Politikailag ez a helyzet változtatási kényszer az ellenzéknek és a kormánynak is.Karácsony szerint Orbán ezért „magához képest békülékeny hangot ütött meg”.

- Hirdetés -

A választási eredményen nem lepődött meg, szerinte a Fidesz elfelejtett kampányolni.

A győzelem azonban nem magyarázható kizárólag a Borkai-videóval,

bár a főpolgármester szerint fontos volt, mert megerősítette az egyébként is létező hétköznapi megítélést. Azt tudja, hogy sok fideszes politikus valóban így él, de neveket nem mondott, mert ehhez nincs videófelvétele. Fontosabb azonban a Fidesz rendszerszintű működése: elfelejtett érdemben kampányolni, mert hozzászokott, hogy az ellenzék „tök hülye”. Amint kiélezett versenyben kellett teljesítenie, gyengének bizonyult a kormánypárt.

Gyors lépéseket ígér

Öt helyett 3-4 főpolgármesterrel tervez Karácsony. Kilencvenkilenc százalék, hogy DK-s is lesz köztük, de konkrét személyekről még nem akar beszélni.

„Feltűnő lesz már az első képviselő-testületi ülés is”

– mondta Karácsony. Minden fővárosi cég élére pályázatot írnak ki. A közlekedést szervező BKK megmarad, és

ha Vitézy Dávid jelentkezne, akkor jó pályázattal nyerhet is.

Annak ellenére, hogy a BKV pénzhiánya közismert, végre akarja hajtani a 14 év alattiak ingyenes tömegközlekedését. Egyelőre csak 7 éves korig. Nem lesz bérletár-emelés, sőt, csökkenteni kéne, elsősorban az éves bérletek számát szeretné növelni. Karácsony áremelést legfeljebb az inkább turisták által használt napi jegyeknél tart elképzelhetőnek.

Kiseprűzné a Lokált, nekimenne a Liget-projektnek

Főpolgármestersége kezdetén szeretné felmondatni a szerződést a Lokállal. Az általa hazugnak nevezett kormánypárti bulvárlap betiltását nem tudják elérni, de az emberekhez eljutást igen. Ezért a lap ingyenes terjesztését a BKV-nak fel kell mondania. Azt elismerte, hogy érvényes szerződése van a lapnak, ennek részleteit azonban nem ismeri.

Komoly harc várható a Városliget ügyében. Mint mondta, az alakuló ülésen módosítják a városépítési szabályokat, a cél az, hogy a Városligetben új épület, amelynek még nincs hatályos építési engedélye, ne is kapjon.

Stratégiai cél az építkezések leállítása a Városligetben.

Mindez nem lesz könnyű, ha igaz, amit a Városliget Zrt. válaszolt a hvg.hu kérdésére. Eszerint már a Liget-projekt minden épületének van építési engedélye, a fővárosnak pedig nincs jogi hatásköre a fejlesztések leállítására.

Kemény falat: egységes parkolási rendszer

Karácsony egységes parkolási rendszert akar Budapesten. A kerületek a meglévő szerződéseket nem hosszabbíthatnák meg, és megtiltanák, hogy a későbbiekben kiszervezhessék a szolgáltatást. (Ez nagyon sok érdeket fog sérteni, ebben az egyben Tarlós se tudott megállapodni az év elején Orbánnal.)

Karácsony megvizsgálja a Tarlós által – szerinte helyesen – leállított közbeszerzést a hármas metró újabb szakaszának felújításán és a Lánchíd esetében is. (Márpedig ezek keresztezhetik Orbán terveit.) A Lánchíd felújítása szerinte jó alkalom arra, hogy kipróbálják, milyen lehet a város közlekedése, ha a hídon megszűnik az autóforgalom. A pesti alsó rakpartot hétvégenként lezárnák, hosszabb távon pedig kiterjesztenék.

„Patkányszerződést” bontana

Azonnal nekiesne a „patkányügynek”. Szerződésbontást javasol, és az új közbeszerzés lezárultáig közegészségügyi veszélyhelyzet esetén visszahívná a Bio Bábolnát. Visszavonják a mobilgát építésére szóló döntéseket is – közölte Karácsony.

Előrelépést szeretne hajléktalanügyben is. Az utcai szociális munkásokért többet tudnak tenni az új polgármesterek, mint eddig, és erre szükség is van, mert államilag a terület alulfinanszírozott. A főváros feladata a befogadóhelyeket javítani és megnyitni más lehetőségeket. Látványos gyors változás nem várható, de azt reméli, hogy a ciklus végére sokkal kevesebb embernek kell utcán élnie.

Nyílt pályázat a színházak élére

A közterek átnevezését Karácsony nem pártolja. A Széll Kálmán neki változatlanul Moszkva tér, de nem látja értelmét újra átnevezni. Ő legalább nem volt náci, vagy kollaboráns – mondta a Wass Albert tér kapcsán, amely nevének ugyan nem örül, de sose lenne vége az átnevezéseknek, ha ebbe belefognának.

A színházak igazgatói pályáztatásai is nyíltak lesznek. Jelenlegi mandátumát minden igazgató kitölti, de szerinte Dörner György a következő pályázaton nem valószínű, hogy nyerni fog az Új Színházban. A főváros igyekszik segíteni azoknak a színházaknak, amelyek a kulturális tao eltörlésének vesztesei. Ezeknek a döntően magánszínházaknak létrehoznak egy alapot, amelyre pályázhatnak az érintettek, de Karácsony hangsúlyozta, hogy nem akarja magát túlvállalni a finanszírozással.

Inkább csak politikailag lenne feszültséget keltő, amit az igazán szimbolikus építés kapcsán mondott Karácsony. Azt tervezi,

hogy nem megy el az új Puskás stadion avatására.

Már szó esett arról, hogy néhány terve nem csak Orbán akaratát keresztezi, hanem a talán legzűrösebb ügyben, a parkolásban „házon belül” is súlyos érdekkonfliktus várható.

Háttéralku vagy kollaboráció?

A kérdés megold(hat)atlanságának oka, hogy – több, mint gyanú szerint – olajozott együttműködés volt mindeddig a Fidesz és az MSZP között a háttérben. Karácsony konkrétan nem beszélt erről, de arról igen, hogy a kampányban az MSZP cáfolta, lennének a soraiban beépített emberei a Fidesznek. Ez nagyon súlyos vád – mondta, nem kizárva, hogy ettől még egyedi esetekben előfordulhattak háttéralkuk, de ez nem azonos a kollaborációval. Se Gyurcsány Ferenc, se az MSZP-ből Molnár Zsolt nem fogja őt irányítani – jelentette ki Karácsony. Nem tart attól, hogy az ellenzéki koalíció ledarálná őt. Megismételte: a választók kikényszerítették az együttműködést, amely végre valóban beérett.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .