2017. novemberében Vona Gábor volt a Spinoza színház vendége. Rangos Katalin műsorvezető sorozatában politikusokat hívott az Erzsébetváros közepén található színpadra. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy a Jobbik elnökét, vagy a párt bármely vezető politikusát meghívják a budapesti zsidónegyedbe, az egykori gettó helyszínére. És évekkel ezelőtt Vona Gábor sem fogadta volna el a meghívást.
Az eseménynek, mint utóbb kiderült, nagyobb lett a füstje, mint a lángja. S bár voltak, akik tüntetéssel fenyegetőztek, végül semmi nem történt: Vona Gábor kedvesen és barátságosan beszélgetett, a kérdésekre hol egyenesen, amikor meg úgy látta jónak, kitérően válaszolt.
Ettől függetlenül, ahogy közeledik az áprilisi választás időpontja, egyre gyakoribbak és hevesebbek a viták azzal kapcsolatban, hogy
a demokratikus (vagy, mondjuk így: baloldali) ellenzéknek kell-e, szabad-e együttműködnie a Jobbikkal.
Azon senki nem csodálkozik, hogy a vélemények megoszlanak, a vita hevessége, a vitázók elszántsága viszont még a sokat látott elemzőket is meglepte. Az egyik oldalon azok vannak, akik azt állítják, hogy a Jobbik már kevésbé rossz opció, mint a Fidesz, hiszen láthattuk az utóbbi években, hogy mi történt: a két párt helyet cserélt a politikai palettán, és ma már sok tekintetben a Fidesz számít szélsőségesebbnek – ha úgy tetszik: radikálisabbnak – mint a Jobbik.
A másik oldal támogatói rendre felidézik a Jobbik vezetőinek évekkel ezelőtti, de itt-ott ma is hallható nyilatkozatait, és azt mondják: nácikkal soha.
Azok, akik – Kövér László egykori bonmot-ja nyomán – azt vallják, hogy „náci kutyából nem lesz demokratikus szalonna”, azzal érvelnek, hogy Vonáék megmutatták már ezerszer, hogy milyenek, s most hiába próbálnak úgy tenni, mintha gyerekes csíny lett volna, amit korábban tettek, ne higgyünk nekik. Csak játsszák magukat, hogy megkedveljük őket, és megszerezzék a hatalmat.
Ha ez megvan, ismét a régi Jobbikot látjuk majd.
Véget ér a cukiság, és ismét jönnek a radikálisok, akik számon tartják a zsidó kormánytagokat, beleköpnek a Dunaparti cipőkbe, és az ott készült fotón elégedetten vigyorognak.
Ne dőljünk be a Jobbik megváltozásának, mert ezek nem változnak. Ugyanaz a társaság, mint akik régen voltak. Vagyis, Vona Gábor beengedése a Spinozába nem hiba volt, hanem bűn. Sokba fog még nekünk kerülni az, hogy vannak, akik barátkoznak a Jobbikkal. Ne higgyünk abban, hogy ők tiszták és becsületesek, csak azért, mert rajtuk kívül már mindenki lopott ebben az országban. Ez csak azért van, mert a Jobbik eddig nem fért a húsosfazékhoz, távol volt a hatalomtól, nem tudott belenyúlni a közösbe. Klasszikussal szólva: a jó erkölcs nem más, mint az alkalom hiánya.
Majd ha hatalomra kerülnek, akkor kiderül, hogy ők sem különbek a többieknél, sőt! De akkor már késő lesz.
A kórus másik fele azt énekli, hogy a Jobbik, már nem ugyanaz a párt, ami évekkel ezelőtt volt. És a párt vezetője, Vona Gábor is előnyére változott. Jobb lett a Jobbik, de ezen nem kell csodálkozni. Az ember változik, átértékeli ifjúkori cselekedeteit, botlásait. Bölcsebb lesz, belátóbb.
És velük szemben nekünk is bölcsebbnek kellene lennünk, belátóbbnak.
Vona Gábor és pártja évek óta azon dolgozik, hogy megmutassa, hogy már nem az a kirekesztő, cigány- és zsidóellenes párt, mint amilyennek egykor indult.
Higgyünk benne, hogy komolyan gondolják, vagyis, hogy már nem olyanok, mint voltak. Mást nem is nagyon tehetünk: ha ránézünk a politikai térképre, láthatjuk, hogy a Fidesz ma már jobbról előzi a Jobbikot. Orbán pártja mára szélsőségesebb lett, mint Vonáé.
Nem kell a Jobbikot szeretni, de tudomásul kell venni, hogy belátták a tévedéseiket, ha kell, hajlandók bocsánatot kérni. És, tegyük hozzá, nincs is más választásunk. Ha le akarjuk váltani Orbán rendszerét, együtt kell működni velük. Mert a Fidesznél még a Jobbik is jobb.
A vita máig nem dőlt el, a vitázó felek között nem látszik közeledés. És akkor arról még nem is szóltunk, amit nem véletlenül hagytuk a végére: hogy a Jobbik akar-e együttműködni a demokratikus (baloldali) ellenzékkel.
Jelen állás szerint – legalábbis, erre utalnak a megnyilatkozásaik – ők sem kérnek a baloldali pártokból. Persze, tudjuk, hogy a politikában minden más területnél érvényesebb a mondás: soha ne mondd, hogy soha!
Ahol minden megtörténhet, ott minden meg is történik.
A Jobbik útját bemutató sorozatunk előző része itt olvasható.
