Iráni fenyegetés Izraelnek

0
1224

„Izrael lerombolása karnyújtásnyira van!” Ezzel buzdította csapatait, a forradalmi gárda tagjait Hosszein Szalámi tábornok. A parancsnok szerint az iráni iszlamista forradalom első negyven éve (1979-től napjainkig) a felkészülés időszaka volt, de most már Iránnak megvan az ereje ahhoz, hogy „letörölje a térképről a cionista képződményt”!

A forradalmi gárda mindig is a kemény vonalat képviselte Iránban szemben Róhani elnökkel, aki megállapodásra törekedett a külvilággal. A forradalmi gárda ellenezte az atomalkut a hat nagyhatalommal, melyet Róhani elnök támogatott hiszen így Iránnak módja nyílt a békés fejlődésre, mert megszűntek vele szemben a szankciók. Ali Khamenei ajatollah, Irán vallási vezetője eddig inkább a mérsékelt vonalat támogatta. De aztán jött Trump döntése…

Donald Trump Izrael biztatására felmondta az atomalkut Iránnal. Azóta Teheránban kivárnak, mert Trump azt állítja: új alkut akar – csak szigorúbb feltételekkel. Macron francia elnök igyekszik közvetíteni Irán és az USA között nehogy újrakezdődjön az atomprogram az iszlamista államban. Irán és Izrael stratégiai ellenségnek tekinti egymást. A forradalmi gárda parancsnokának harcias kijelentései minden bizonnyal azokat erősíti meg Izraelben és Washingtonban, akik nem látnak tárgyalási lehetőséget az iszlamista rendszerrel Teheránban.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .