Az EU fennmaradása forog kockán a jövő évi európai választáson, és Angela Merkel szerint ez ellen eltökélten harcolni kell – írja a Der Tagesspiegel. A figyelmeztetés jogos, az unió fennmaradása forog kockán. A jobboldali populisták felemelkedésével ugyanis az első ízben alakult ki egy olyan „nagyon veszélyes” (Merkel) erő, amely alapvetően megkérdőjelezi az európai integráció projektjét.
Matteo Salvini (olasz belügyminiszter) a minap azt mondta, hogy „hamarosan Orbán Viktorral fogjuk kormányozni Európát”. És ehhez egyáltalán nincs szükségük az abszolút többségre az Európai Parlamentben ahhoz, hogy előmozdítsák az EU célnak tekintett feloszlatását. Ha a pártcsaládjuk csak a legerősebb frakció lesz, akkor is olyan tartósan tudják szabotálni a törvényhozást, hogy az unió szinte döntésképtelenné válna, és lehetetlenné válna a sürgős reformok elfogadása.
Mindez megtörténhet, de nem feltétlenül történik így. Mert bármennyire is erősnek mutatja magát ez az új jobboldal, az Európa-ellenes pozícióik támadhatók. Egyik feltörekvő pártnak sincs konzisztens koncepciója arra nézve, hogy hogyan akarná kormányozni a sok szálon összefonódott Európát közös intézmények és jogszabályok nélkül.
Az az elképzelés, amely szerint minden hatalmat vissza kell adni a nemzetállamoknak, finoman szólva sem értelmes. Az európai gazdaságokat előbb-utóbb mély recesszióba taszítaná, ha megszűnne az európai törvénykezés, mert nem lehetne fenntartani az egész Európát behálózó szállítási láncokat és értékesítési hálózatokat, amelyeken a gazdaság nyugszik. Már az is leállítaná a befektetéseket, ha komoly kétely merülne fel az EU és az euró fennmaradásával kapcsolatban. Nem véletlen, hogy a brexit eddig nem talált követőkre.
Az Európa-barát pártoknak tehát nem nehéz szembeszállni az új-nacionalistákkal, csak nem szabad elkövetniük azokat a hibákat, mint az előző választásokon, amikor gyenge jelöltekkel és gyenge jelszavakkal indultak, és ez oda vezetett, hogy nagyon sokan távolmaradtak. Fontos, hogy ne hagyják tovább magukra kényszeríteni a fiktív tömeges bevándorlás körüli vitát, hanem a választási kampányt a valóban fontos európai kérdésekre építsék.
A szocialisták például a bérdömping és a konszernek adóügyei elleni szabályozásért, a liberálisok akár a polgári jogok digitális térben történő érvényesítéséért, amely nemzetállami szinten nem is valósítható meg, a zöldek azért, hogy az uniós törvénykezést a technokrata fejéről a demokratikus lábára állítsák, és a konzervatívok pedig a több Európa, például a közös hadsereg és rendőrség terén történő tényleges előrelépésért emelhetnék fel a szavukat.
Ha így a polgárok lehetőséget kapnának a tényleges beleszólásra Európa jövőjébe, akkor az Európa-ellenesek felemelkedése hamarosan letűnt epizóddá válna.
