Hazugok, zsarolók, csalók

0
1167

Kérem, olyan jól élünk, mint még soha, és ez nem szóbeszéd, ez már hivatalos. Mármint hivatalos szóbeszéd, az a mi hibánk, hogy nem tapasztaljuk a már-már elviselhetetlen jólétet, sőt, mintha jelentősen hígulna a pénz, emelkednének az árak, a bérektől teljesen elszakadva – de mit tehetünk, a Magyar Nemzetnél ezt mondják a számok.

Sőt.

Sőt, az anyagi helyzetünkről a Hír TV már azzal a címmel számolt be – a Magyar Nemzetre hivatkozva – miszerint:

„A lakosság nem tud mit kezdeni a felhalmozódó vagyonnal”

Erre csakis egy magyarázat létezik: a népesség nagyobbik része nem tartozik a lakossághoz, ugyanis szerintem igen kevesen élnek ebben a kis drótoktól öleltben, akik ne tudnának mit kezdeni némi vagyonnal. Ha jobban megnézzük a számokat, persze kiviláglik, miről van szó.

Arról, hogy a múlt év végére 53 788 milliárd forintra nőtt a háztartások pénzügyi vagyona, ami 1212 milliárd forintos emelkedés az előző negyedévhez képest, éves alapon pedig 4420 milliárd a gyarapodás. Ezt nem én mondom, hanem a Magyar Nemzet, ők is a Magyar Nemzeti Bank adatközlésére hivatkoznak. Ezek így csillagászati számok, de ha úgy fejezzük ki, hogy a lakossági megtakarítás egy negyedév alatt a teljesnek az 1/44-ed részével nőtt, mindjárt a helyére kerül minden. Mert hát hányszor is van meg 53 788-ban az 1212? Na, ugye. De még az éves növekedés sem több 1/12-nél. Szó sincs arról, hogy arannyal patkolnánk a lovainkat, vagy papírbankókkal gyújtanánk szivarra. Egyszerűen csak némi, átlagosnál valamivel magasabb megtakarítás-növekményről van szó, amit nyugodtan írhatunk pár jobban sikerült üzlet strómanjainak számlájára – aminthogy azokra is van írva.

- Hirdetés -

Kár. Pedig már kezdtem olajsejknek és/vagy nagyhercegnek érezni magamat, esetleg maharadzsának. Akkor egyelőre nem rendelem meg a Tadzs Mahal terveit sem a Mészáros valamelyik cégétől. Pedig már úgy elterveztem.

Szóval, a számokat értem, azokat csak át kell gondolni, hogy lássuk, miről van szó, de az nem megy a fejembe, mit ünnepel ezen ilyen hurráoptimista címmel a Hír TV? Mondjuk nem is velük van bajom, hogy úgy mondjam, nekik muszáj, hanem azokkal volt, van és lesz, akik ezt elhiszik. És fennen állítják is, minden fórumon. Akik inkább hisznek a propagandának, mint a szemüknek vagy a gyomruknak. Rajtuk kéne segíteni, csak hát pont rajtuk nem lehet.

De azért lehet abban valami, hogy egyesek jól élnek és tényleg marhaságokra költik a pénzüket. Vagy nem is élnek olyan jól, de ettől még marhaságokra költenek… Most olvasom a 444-en, miszerint:

„Dombrádi Katalin álnéven álprofilt hoztak létre, rávettek egy férfit, hogy intim fotókat küldjön, majd azokkal zsarolták.

Zsarolás miatt emeltek vádat Keszthelyen egy nyírségi pár ellen, mert egy zalai férfitól több mint egymillió forintot zsaroltak ki azzal fenyegetőzve, hogy nyilvánosságra hozzák az általa küldött szexképeket – közölte a Zala Megyei Főügyészség.

Egy 39 éves nyíregyházi férfi és 48 éves nyírbogdányi élettársa 2017 augusztusában hamis fényképek felhasználásával, Dombrádi Katalin álnéven álprofilt hozott létre egy internetes szexoldalon, majd kapcsolatba léptek egy zalaszentgróti férfival, akivel a nyírbogdányi nő beszélt telefonon, a szöveges üzeneteket pedig a nyíregyházi férfi telefonján bonyolították.

A szinte napi beszélgetések, üzenetváltások során a nyírségi pár rávette a zalai férfit, hogy küldjön magáról intim fényképeket. A pár ezután különböző indokokkal pénzt kért a férfitól, aki először erre nem volt hajlandó. Zsarolói ezért fenyegető üzeneteket küldtek neki azzal, hogy a fényképeket elküldik az ismerőseinek.

A sértett nem egészen négy hónap alatt 52 alkalommal utalt 2000 és 80 ezer forint közötti összegeket, de öt esetben mobiltelefon-egyenleg feltöltésére is rákényszerítették. Összesen több mint 1,1 millió forintot csalt ki a zsaroló pár a férfitól, aki 2018 januárjában rendőrségi feljelentést tett.”

Mindezt az összeget miért fizette ki a megzsarolt? Hogy ne lássák, miszerint van neki másodlagos nemi jellege? Vagy, hogy ne lássák, milyen? Nyilván csakis az lehet a háttérben, hogy családos férfi az illető, és a feleségétől tartott. Hát, az már biztos, hogy ha valaki szereti, nem az eszéért habarodott bele… de lám, egymillió forintot így is ki lehet dobni az ablakon, ráadásul még öröme sem volt benne – hiszen csak fényképek cseréltek helyet.

De ha megfordítjuk a dolgot, lám csak: milyen könnyen lehet egy milliót keresni! Ilyen könnyű még sosem volt.

Egymilliót… Bagatell! Háromszáz millió, az már láthatóbb összeg.

Ennyit akart lehúzni valaki egy felszámolás alatt álló cégtől, méghozzá csalhatatlan módszerrel: ugyanis Tállai Andrásra, a NAV elnökére hivatkozott. Arról van szó, hogy a felszámolás alatt álló cég adó-visszaigénylésre nyújtott be kérelmet a NAV-hoz. A kérelem teljesítése előtt a NAV ellenőrizte a céget, és jelentős fizetési kötelezettséget állapított meg adóhiány, bírság és pótlék jogcímén. A tájékoztatás szerint a 46 éves vádlott felvette a kapcsolatot a cég egyik tulajdonosával, akivel 2016. március elsején találkozott Budapesten. A férfi a találkozón valótlanul azt állította magáról, hogy az adóhatóság elnökének „jobbkeze”, és el tudja intézni, hogy a felszámolás alatt álló cég fizetési kötelezettségét töröljék, és az adó-visszaigénylést jóváhagyják, ezért pedig 300 millió forintot kért.

Márpedig ennyije nem volt a cégtulajdonosnak, nem is fizetett. Az már csak a hosszadalmas eljárás egy későbbi szakaszában derült ki, hogy a mostani vádlottnak semmi köze nincs sem Tállaihoz, sem a jobbkezéhez, sem egyéb testrészéhez – szimpla csaló.

Ha kevesebbet kér, valószínűleg meg is kapja, és a cég is megkapta volna ettől függetlenül a bírságait.

De legyünk realisták: ha nekem valaki azt mondja, hogy a Tállai kér tőlem háromszáz milliót, én elhittem volna.

Miért, maguk nem?

Nahát… és miért nem?

Nem olyannak ismerik?

Hát így élünk mi itt, ebben a tejjel-mézzel folyó kis Kánaánban a Duna-Tisza közén: hazudunk, zsarolunk, csalunk.

Soha még ilyen jól nem éltünk.

Bár – ez is hazugság. Sőt, csalás is. Öncsalás.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .