Hadházy: legfeljebb 900 ezer konzultációs levél van

0
1194

Mindössze két órát kapott a két LMP-s vezető, hogy megtekintse a sorosozós konzultációs leveleket. A három helyszín bejárása után Hadházy Ákos azt nyilatkozta, hogy a kormány szerint 1,7 millió helyett jó, ha 900 ezer papírt láttak.

Három helyszínen másfél órát engedélyezett Szél Bernadettnek és Hadházy Ákosnak a Rogán Antal vezette miniszterelnöki kabinetiroda, hogy csütörtökön megtekintse a sorosos nemzeti konzultációs levelekből visszaérkezett példányokat. A Fidesz éppen aznap jelentette be, hogy bár már 1,7 millió példány érkezett, meghosszabbítják a határidőt, hogy mindenki elmondhassa véleményét.

A túra végeztével Hadházy azt nyilatkozta az atv híradójának, hogy legfeljebb 900 ezer ívet láttak. Nincs semmilyen nyilvántartás, érkeztetés a levelekről – mondta az LMP egyik társelnöke.

Kamu az egész konzultáció

– vonta le a következtetést.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ este kiadott közleménye szerint miközben az LMP Soros megrendelését teljesítve támogatja és megszavazza a betelepítési kvótaprogramot, meg akarják akadályozni, hogy a magyarok erről elmondják a véleményüket. Botrányos fellépésével az LMP nem csak azokat sérti meg, akik a konzultáció lebonyolításában részt vesznek, hanem azt a több mint 1 millió 700 ezer embert is, aki már kitöltötte a konzultációs ívet.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .