Terror Turkuban

0
484

A rendőrség már ismeri a két halálos és legalább hat sebesült áldozatot követelő turkui merénylet elkövetőjét. Egyelőre korai terrorcselekményről beszélni.

A finn fővárostól alig negyven kilométerre fekvő Turku városában elkövetett pénteki késelős merénylet elkövetőjét a rendőrség meglőtte, majd letartóztatta.

Forrás: Getty images

A rendőrség éjszaka razziázott Turku bevándorlók által sűrűn lakott negyedében, s több embert letartóztatott. Közölték, hogy egyelőre vizsgálják az előállítottak szerepét  amerényletben, s azt, hogy részt vettek-e az előkészítésben vagy esetleg csak ismerősei voltak az elkövetőnek. Korábban a belügyminiszter, Paula Risikko azt mondta, hogy a merénylő “külföldinek nézett ki” .

A hatóságok szerint azonban korai lenne terrorcselekményről beszélni.

Az áldozatok mind  felnőttek voltak, három a súlyos sérültet intenzív osztályon kezelnek.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .