Kezdőlap Címkék Turku

Címke: Turku

Turkui késelés: két újabb gyanúsított

0

A finn rendőrség bejelentette, hogy őrizetbe vett két újabb gyanúsítottat a múlt heti turkui késeléses támadás ügyében, amelyben két nő meghalt, nyolcan megsebesültek.

Egyelőre nem tisztázott, hogy az őrizetbe vettek mely országból érkeztek, mert ellentmondó információkat szolgáltattak magukról: a finn hatóságoknak azt mondták, hogy algériaiak, míg a svédeknek azt, hogy marokkóiak. A gyanú szerint segíthettek a támadás előkészítésében.

Fotó: MTI/EPA

A turkui támadás fő gyanúsítottját, a 18 éves Abderrahmán Meskát tegnap letartóztatták, miután beismerte tettét. Ma viszik a börtönbe a kórházból, ahol eddig lőtt lábsebével ápolták.

Rajta kívül három férfit vettek őrizetbe, egy ellen pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

Egy másik gyanúsítottat elegendő bizonyíték híján elengedtek.

A finn rendőrségnek kétségei vannak Meska személyazonosságát illetően – mondta Markus Laine a Finn Nemzeti Nyomozó Irodától. Azt mondta:

“Jó okunk van azt hinni, hogy hamis adatokat adott meg a hatóságoknak, amikor belépett az országba.”

Meska 2016-ban érkezett Finnországba Németországból. Menedékkérelmét a finn hatóságok röviddel a támadás előtt elutasították. Német médiainformációk szerint ott is több személyazonosságot használt.

Laine elmondta, hogy a finn rendőrség egyelőre nem talált összefüggést a turkui támadás és a katalán merényletek között.

MTI/FüHü

Megsemmisítették a terrorista sejtet

0

Habár a fő elkövető után még mindig folyik a hajsza – s már nem csak Spanyolországban –, a rendőrség azt közölte, hogy sikerült megsemmisíteni a 12-tagú terrorista sejtet.

„Megvizsgálva azokat, akik meghaltak, illetve, akik letartóztatásba kerültek, továbbá a végrehajtott ellenőrzések eredményeként” – jutottak a hatóságok erre a következtetésre, közölte Ignacio Zoido belügyminiszter. A terrorcsoport – hírek szerint – 12 férfiből állt. Ugyanakkor a katalán kormány jelezte, hogy még lesznek letartóztatások, a kulcsszereplő még menekülésben van – jelentette a BBC.

Mint a FÜHÜ is megírta, a 22 éves marokkói születésű Younes Abouyaaqoub vált a 14 halálos és rengeteg sebesült – köztük egy magyar – áldozatot követelő csütörtöki merénylet fő gyanúsítottjává. Ő gyalog menekült el a helyszínről azt követően, hogy gépjárművel belehajtott a tömegbe. Ripoll városában élt, ahol már voltak letartóztatások,s ahol szombaton razziát tartottak egy imám házában.

Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a pénteki turkui késelős merénylet gyanúsítottja és az azt követően őrizettbe vettek szintén marokkó származásúak.

 

Terrorcselekmény volt a turkui (is)

0

Terrorcselekmény volt a turkui késeléses merénylet, az elkövető egy 18 éves marokkói fiatalember volt. A merénylő nőket vett célba. Nő volt a két halálos áldozat és a nyolc sebesült közül hat. A merénylőt és négy embert őrizetbe vettek.

A rendőrség közölte, hogy a cselekményt először gyilkosságként kezelték, de éjszaka olyan információk birtokába jutottak, hogy most már úgy vélik, terrorcselekmény volt – idézi a BBC  hatóságokat.

Mint korábban megírtuk,  a rendőrség éjszaka razziázott Turku bevándorlók által sűrűn lakott negyedében, s több embert letartóztatott. Közölték, hogy egyelőre vizsgálják az előállítottak szerepét  a merényletben, azt, hogy részt vettek-e az előkészítésben vagy esetleg csak ismerősei voltak az elkövetőnek. Korábban a belügyminiszter, Paula Risikko azt mondta, hogy a merénylő “külföldinek nézett ki”.

A finn fővárostól alig negyven kilométerre fekvő Turku városában elkövetett pénteki késelős merénylet elkövetőjét a rendőrség meglőtte, majd letartóztatta. A merénylő tavaly érkezett Finnországba, ahol menedékjogi eljárás keretében tartózkodott.

Terror Turkuban

0

A rendőrség már ismeri a két halálos és legalább hat sebesült áldozatot követelő turkui merénylet elkövetőjét. Egyelőre korai terrorcselekményről beszélni.

A finn fővárostól alig negyven kilométerre fekvő Turku városában elkövetett pénteki késelős merénylet elkövetőjét a rendőrség meglőtte, majd letartóztatta.

Forrás: Getty images

A rendőrség éjszaka razziázott Turku bevándorlók által sűrűn lakott negyedében, s több embert letartóztatott. Közölték, hogy egyelőre vizsgálják az előállítottak szerepét  amerényletben, s azt, hogy részt vettek-e az előkészítésben vagy esetleg csak ismerősei voltak az elkövetőnek. Korábban a belügyminiszter, Paula Risikko azt mondta, hogy a merénylő “külföldinek nézett ki” .

A hatóságok szerint azonban korai lenne terrorcselekményről beszélni.

Az áldozatok mind  felnőttek voltak, három a súlyos sérültet intenzív osztályon kezelnek.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK