Forradalom miatt Alföldi elmarad

0
1532

Lemondták Zalaegerszegen Alföldi Róbert szereplését. A színész-rendező március 22-én az Egerszegi Páholy kulturális műsorsorozatában szerepelt volna a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.

Az Index értesülései szerint Vigh László fideszes országgyűlési képviselő utasította a zalaegerszegi polgármestert, Balaicz Zoltánt és az intézményt, hogy vegyék le a műsorról az Alföldi-estet.

Ami biztos: nem az érdeklődés hiánya miatt marad el a beszélgetés. A jegyek 80 százaléka napok alatt elkelt, ám Alföldi egy e-mailt kapott arról, hogy elmarad az előadása, mert aznap az 1848-as szabadságharc 170. évfordulóját fogják ünnepelni a városban. Alföldi szerint valójában a hódmezővásárhelyi választási eredmény után lett óvatosabb a hatalom, mert attól tartanak, hogy az ő megjelenése befolyásolná a választások eredményét.

A művelődési központ igazgatója először technikai okokra hivatkozott, ám utóbb már azzal indokolta a lemondást, hogy a forradalomra emlékeznek a városban, ezért nem fér bele Alföldi fellépése.

Megijedt a hatalom egy színész gondolataitól, és központi utasításra kellett visszamondani a szereplését? Vagy „csak”egyszerű helyi túlbuzgóság áll a történtek mögött? Mindkettőre volt már példa, és az esetek többségében nem a tiltók jöttek ki jól az ilyen helyzetekből.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .