A „First” a patriotizmusnak is nevezett önzés jellemzője. Rassemblement national, Republican (Grand Old) Party, Alternative für Deutschland, Fratelli d’Italia, Freiheitliche Partei Österreichs, UK Independence Party, és most már a japánok is, ahogy olvasom. Jön föl a Szanszeito piszkosul. Utóbbi párt egyben azért különbözik az előbbi patrióta pártoktól: nem euroszkeptikus. Igaz, csak azért nem, mert az Japánban értelmetlen lenne.
Van olyan patrióta párt is, amelyik nem csak fölfelé tör, hanem már régóta föl van törve patriótailag egészen a kormányhatalomig. Ilyen például Putyin Oroszországa és Orbán Viktor Magyarországa. Hozzájuk csatlakozott most Trump. Az első kettőnél persze nem az „America first”, hanem a „Россия — первая” és a „Nekünk Magyarország az első” szlogenek dívnak. Hogy ez ugyanaz? Hát persze. Miért lenne más?
Ezeknek az ún. nemzeti pártoknak mindegyike abból indul ki, hogy a franciák (amerikaiak, németek, olaszok, osztrákok, britek, japánok, oroszok, magyarok) összes gondját a Mások okozzák (a nemfranciák, nemamerikaiak, nemnémetek, nemolaszok, nemosztrákok, nembritek, nemjapánok, nemoroszok, nemmagyarok), akik elcsaklizzák azt, ami eredetileg az övék, és beleavatkoznak az életükbe, amihez pedig semmi közük. Ezért aztán a saját nemzet abszolút elsőbbségének gondolatát hirdetik a népnek, amelynek jó része vevő is rá.
Megjegyzendő, hogy ez a másság iránti erőteljesen negatív érzelem az evolúció eredménye, és vörös fonálként húzódik végig az emberiség történelmén, sőt még fog is húzódni egy darabig. Azok az élőlények maradtak életben, akik a másságot azonnal és egyértelműen ellenségként kezelték. Másságból az emberiséget illetően is sokfajta van. Legjobb, ha azonnal látszik a másikon (eltérő színű a bőre, másképp beszél, festi magát, balkezes, nekünk szokatlan ruházatot visel, tökfőzeléket rendel Cordon Bleu helyett, stb.), úgy nem okoz gondot annak fölismerése, hogy kit kell elpusztítani. Ez a mássághoz való hozzáállás természetesen kölcsönös, így az erőfölény vagy a nagyobb egyedszám dönt, hogy melyik csoport hal ki, és melyik marad életben.
A másságot az emberek döntő többsége akkor sem tudja elviselni, ha semmilyen kárt nem okoz neki, hát még ha a Más vagy a Mások bármilyen, akár képzelt előnyhöz is jut(nak) hozzá képest. Ez kétfajra lehet: vagy ténylegesen előnyhöz jut, vagy a delikvens úgy tudja. Az „úgy tudja” állapot a „tényleg így van” állapottal az egyedek fejében teljesen azonos, így aztán nagy terepe nyílik a hazudozásnak, amelyet sokan önző céljaik elérése érdekében alkalmaznak, hogy az emberek nagy része úgy tudja, ahogy én akarom. Megfelelő médiabirodalom kérdése az ügy.
Hatalomra jutott patrióták néhol közpénzből terjesztik a pártpropagandát (magyarországi példa: MTVA: 140 milliárd/év; Rogán féle Miniszterelnöki Kabinetiroda: 45 milliárd/év; NER újságokban állami cégek hirdetései: 10 – 20 milliárd/év), ami a világ nagy részén azonnali, elképesztő méretű botrányhoz vezetne, és a választók a kiderüléstől számított 10 másodpercen belül kiírt időközi választásokon úgy söpörnék el a nép pénzén néphülyítő regnálókat, hogy írmagjuk sem maradna a Parlamentben. Nálunk kissé más a helyzet.
A sokfajta másság sokfajta ütközéssel jár. Nemzeteken belül is. Nemesség-parasztság, később nemesek-polgárok, tőkések-proletárok, vidék-város, patrióta-globalista, de a forradalmak kora már véglegesen elmúlt, erőteljesebb konfliktus egy országon belül akkor sem várható, ha valamilyen csoport (pl. párt) a végletekig kiélezi a harcot. Kígyó-béka kiabálás lehetséges, de fizikai összecsapáshoz akkor sem vezet, ha valakit megdobnak egy zacskó tökmaggal. Pláne nincs konfliktus a diktatúrákban, mert ott aztán akkora a kuss, hogy még a muslinca röptét is hallani.
A legnagyobb, akár harchoz is vezető konfliktusok a másság iránti negatív érzelmekből következően ma már csak országok között keletkeznek. A „Mi vagyunk a First” jelszót használva a patrióták vezette országok magas fokú önzésükből adódón rendkívül alkalmasak arra, hogy kereskedelmi vagy tényleges háborút robbantsanak ki. Jelenleg is ezeket nyögi a világ, és bizonyosan ostobának mondható az, aki szerint az ilyen háborúk miatt egyes országoknak rosszabb lesz ugyan, de más országoknak jobb, ugyanis az ilyen harcok folyományaképpen biztos, hogy mindenkinek rosszabb lesz. A „győztes” országnak is. Kivéve persze a háborúzó Főnököket személyesen (pl. Putyin vagy Trump), akik szeretnek az egyéni dicsőségben lubickolni, és egyáltalán nem érinti őket az országuk népét sújtó hatás.
Van a világon egy eklatáns példa arra, hogy hogyan lehet mindenkinek jobb. Történt, hogy Észak-Amerikában sok állam ténylegesen egy országba tömörült, és azóta nincs közöttük konfliktus. Se katonai, se gazdasági, se semmilyen. Ennek a több évszázados háborítatlanságnak köszönhetően az áruk, a munkaerő, a tőke és a gondolatok szabad áramlása, valamint a hatalmas, egységes és korlátozás mentes belső piac lehetővé tette azt a félelmetes ütemű fejlődést, amelynek révén az Amerikai Egyesült Államok a világ legnagyobb katonai, gazdasági, sőt kulturális hatalma lett. Az Egyesült Államokban egyik tagállam sem First (még csak az kéne!), nincs belső háború, nincsenek belső vámok, egymás cégeinek összevissza adóztatása, egyik tagállam sem törekszik kizárólagosságra semmilyen téren, és bár az államok hozhatnak helyi törvényeket, a védelem, a külügy, a pénzügy, a belbiztonság, a posta és a magasabb szintű igazságszolgáltatás központi feladat (amit jobb helyileg szabályozni, azt meghagyták az egyes államoknak). A rendszer így minden szempontból elég nagy, a központi irányítás következtében hatékony, és bár előfordulnak komoly gikszerek (lásd pl. Trump megválasztása), a gondosan beépített korlát miatt nincs olyan, hogy valamely hülye másfél évtizede tarthassa kezében a kormányrudat, elegendő időt kapva ahhoz, hogy teljesen tönkretegye az országot, amelyből pedig igencsak jól tud élni. Pereputtyostul. Haverok, személyzet inkluzíve.
Sajnos az ókortól szétszabdalt, háborúzáshoz szokott, és az állandó nemzeti súrlódások miatt a másság gyűlöletére nevelt/nevelődött Európának nincs ekkora szerencséje. Pláne azért nincs, mert az egyes országok „patriótái” közös EU kormányzásnál tehetség híján nem vihetnék semmire, ugyanis megszűnne az egyetlen hivatkozási alapjuk, amely a másság elleni permanens harcra épít, bemutatva, hogy ők mekkora nagy hazafiak. A fenti okból körömszakadtáig küzdenek a nemzetállamok megmaradása érdekében.
Így aztán Európai Egyesült Államokra nincs esély, és még sokáig nem is lesz. Reménykedjünk, hogy egyszer mégis, akkor a nemzeti nyelvek és kultúrák természetesen megmaradnak, de a helyi kormányok mostani nagymértékű önállósága, azaz a nehézkes, hosszadalmas és túlságosan kompromisszumokra épülő közös döntéshozás sokkal hatékonyabbá válna. Ha ez egyelőre nem is lehetséges, a nevelést rá minél hamarabb el kell, illetve kellene kezdeni.
A változtatni akaróknak első lépésként el kell fogadniuk, hogy a másság elleni negatív érzelmek megjelenése nem rosszindulat, hanem beprogramozott életösztön, amely csak hosszas, türelmes és visszafogott módszerekkel történő tanítási folyamat végére, lesz eliminálható az emberek nagy többségében. Ha ezt a tanítási/tanulási folyamatot kihagyjuk, a kár sokkal nagyobb, mint a haszon. Ezért kontraproduktív a Pride, a Wilkommenskultur és a hasonló próbálkozások, melyek erővel akarják elfogadtatni a másságot, és csak adják a patrióták alá a lovat, akik aztán fel is pattannak rá, és nagy csapat választót magukkal vonzva nyargalnak az egyesült Európától elfele. Az európai iskolákban kellene bevezetni az Európa tantárgyat (mindegyikben), bemutatva, hogy mi lenne más, mi lenne jobb, és hogyan működne mindenki hasznára a rendszer.
Sajnos háború esetén, pláne ha az egy olyan békekorszakot tört meg Európában, amelyről már-már azt hittük, örök időkig fog tartani, ilyesfajta oktatás szóba sem jöhet. A felfuvalkodott orosz „patrióta” béka, más néven tömeggyilkos pszichopata az ostoba „Azértisbékelesz!” amerikai elnök jóvoltából valószínűleg győzni fog, és besöpri a zsákmányt, így a feszültség, a bizalmatlanság, a másság utálata újra magas szinten stabilizálódik, ami aztán végképp nem tesz jót az Egyesült Emberiség vágyálomnak, amely pedig minden szempontból a legjobb megoldás lenne: gazdaságilag, politikailag, a közös célokat (pl.: klíma) illetően, és a humanitás szempontjából is. Utóbbit illetően lásd a perverz gyilkos diktatúrák, a szegényeket, gyengéket és öregeket az út szélén hagyó, és mégis teljesen sikertelen autokráciák, valamint az embertelen szabályokkal bíró, ráadásul rigorózus és kegyetlen vallások által uralt elnyomó rendszerek megszűnését.
Madách írta a teljes reménytelenség precíz bemutatása után: „Ember, küzdj, és bízva bízzál!”
Miben bízzunk, tessék mondani? Hiszen Madách se tudta!
 Party, Alternative für Deutschland,){kind=link}